Trendforduló küszöbén áll a kínai részvénypiac?

picture

Hosszú idő után kiemelkedő formát mutat a kínai részvénypiac. A dollárban számított közel 9 százalékos felértékelődés év eleje óta a kínai indexet 2024 egyik legjobban teljesítő részvénypiacává teszi, miközben kifejezetten az internetszektor nemzetközileg is ismert szereplőinek részvényei komoly ellenállások áttörésével kacérkodnak. Csak április 17-e óta a Tencent 29, a nemrég a Teslával partnerségre lépő „kínai Google”, azaz a Baidu 18, míg az online vásárteréről ismert Alibaba részvényei 23 százalékot emelkedett. Ez összességében a teljes kínai részvénypiacot repítette, mely az elmúlt egy hónapban 10 százalék feletti mértékben emelkedett dollárban kifejezve.

Kollégáim korábban több ízben is fejtegették már a Concordeblogon és a Concorde Podcastban, hogy Kína inkább egy trade, mintsem egy befektetés, habár a jelenlegi értékeltségi szinteken a befektetési alaptézist is bőven alá lehet támasztani. A Goldman Sachs elemzői például legfrissebb elemzésükben azt emelik ki, hogy az átfogó és erőteljes gazdaságélénkítő csomag, a belső fogyasztást stimuláló gazdaságpolitikai lépések, valamint a javuló, egyre kiszámíthatóbb USA-Kína kapcsolat a részvénypiacnak kedvezhetnek, így 20-40 százalékos felértékelődést eredményezhetnek. Jól tudjuk, lenne is honnan emelkednie, a japán és az indiai piac közel másfél és kétszer akkora P/E rátán forog, mint a kínai. Ez a befektetők értékítélete alapján meglehetősen nagy országkockázatot, pesszimista várakozásokat és ellenszenvet sugall a kínai piaccal szemben.

Érdekes megfigyelni továbbá, hogy a kínai részvénypiac emelkedése a szomszédos piacoknak kifejezetten nem kedvezett idén április óta. 2023-ban a japán és az indiai piacok jelentős felülteljesítése mögött meghúzódó okok között a Kínától való eltávolodás is szerepet játszott, a dedikált ázsiai befektetőknek más piacokra kellett átallokálniuk a portfóliójukat. Az elmúlt egy hónapban viszont épp az ellenkezője játszódott le a piacon.

LEHET, HOGY FORDULÓPONTHOZ ÉRKEZTÜNK, VAGY CSAK EGY MEGINGÁST, EGY TECHNIKAI KORREKCIÓT LÁTHATUNK A RÉSZVÉNYINDEXEK SZINTJÉN?

Korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, de érdemes lesz a következő hetekben odafigyelni mind a három piac mozgására, mert kiváló jelzést adhat a trendkövető befektetőknek. A szétvert kínai részvénypiac egy évek óta tartó negatív szériát törhetne meg idén, ha ez a relatív erő kitartana.

Indexszintű emelkedés az egyedi, vezető papírok ereje nélkül nincs. Azonban a nyugtalan befektetők aggodalmát enyhítheti, hogy a kínai részvénypiac feltámadását egyedi sztorik is segíthetik.

Az Alibaba esete például nagyon jól szemlélteti, hogy a kínai részvények undor tárgyát képezik. A kínai online óriás piaci kapitalizációjának közel a háromnegyedét elveszítette 2020 vége óta, így jelenleg alig 200 milliárd dollárra értékeli a piac. Eközben a több mint 118 milliárd dollárnyi készpénzzel szemben mindössze 23 milliárd dollár adóssága van a cégnek. Tulajdonképpen az Alibaba jelenlegi kapitalizációjának a felét a benne lévő nettó készpénz teszi ki, ami egészen elképesztő bármilyen aspektusban is. A vállalat az alulértékeltséget felismerve az elmúlt két évben több mint 20 milliárd dollárért vásárolt vissza részvényeket, idén februárban pedig további 25 milliárd dolláros részvényvisszavásárlási programot hirdetett meg 2027 márciusáig kiterjesztve. Az éves akár 20 milliárd dollárt is meghaladó készpénztermelő képesség figyelembevételével viszont bőven van még puskapor az alulértékeltség eltüntetésére, ami a részvények további emelkedését segítheti.

Hasonló részvényesi javadalmazási programot a már említett Tencent és a Baidu is futtat, előbbi 12,8, utóbbi 5 milliárd dollár értékben tervez részvényeket visszavásárolni az idei évben. Ez bizakodásra adhat okot a kínai piacban hitet vesztett befektetői rétegnek.

Kapkodni nem kell, mert kockázatok bőven vannak a kínai részvényekbe való befektetés körül. Az amerikai elnökválasztás idén valószínűleg nem fog segíteni a jelenleg nem túl baráti amerikai-kínai diplomáciai kapcsolatoknak, ez pedig még a partvonalon kívül tarthatja a komoly tűzerővel rendelkező befektetőket. Az elmúlt hetekben tapasztalt nagyon gyors, nagyon intenzív emelkedés ráadásul rövid távon egyre inkább túlvetté tette a kínai részvénypiacot, így a technikai korrekció esélyei is jelentősen megnőttek mostanra.

(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2024. május 15-én. Borítókép: Hong Kong Exchange Square, forrás: RUETERS)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.