Iráni támadás: a további eszkalációnak súlyos ára lenne

A közel-keleti feszültség az elmúlt évtizedben folyamatosan jelen volt, viszont mivel többnyire lokális szinten maradt, a nagyobb nyilvánosság kevésbé foglalkozott vele. Október óta azonban a helyzet megváltozott, a múlt héten végrehajtott iráni támadással pedig a konfliktus könnyen szintet is léphet, amelynek súlyos hatásai lennének a globális gazdaságra, így a befektetésekre nézve is.

Izraelnek 1948-as megalapítása óta szinte folyamatosan van valamilyen szintű ütközése az arab államokkal, ennek intenzitása volt csak változó. Értelemszerűen más a gazdasági hatása egy lokális, korlátozott konfliktusnak, mint egy proxy háborúnak vagy egy regionális izraeli-arab háborúnak. Utóbbira ötven éve nem volt példa, ami már annyira régen volt, hogy a jelenlegi forgatókönyvekben sokak számára nehezebb is számot vetni vele.

Az Egyesült Államok nagy erőfeszítéseket tett az arab országok és Izrael közötti viszony normalizálására. 2020 szeptemberében az Egyesült Arab Emírségek és Bahrain kétoldalú megállapodást kötött Izraellel, ezzel Egyiptom (1979) és Jordánia (1994) után már négy arab állam írta alá a kiegyezést. Ehhez 2020 decemberében csatlakozott Marokkó, miután a Trump-kormány elismerte a marokkói ellenőrzést a vitatott nyugat-szaharai régió felett, majd januárjában Szudán.

Az októberi konfliktus időzítése a közkeletű magyarázat szerint leginkább annak köszönhető, hogy Szaúd-Arábia és Izrael között is megindult a közeledés amerikai közreműködésnek köszönhetően. A Rijád-Tel-Aviv-tengely pedig Teherán számára a régiós befolyásának érdemi csökkenését hozhatja, ezért döntött a konfliktus eszkalálása mellett. (Bár a végleges aláírást nem valószínű, hogy ez befolyásolja, csupán elhalasztja.)

A három eszkalációs lépcső

Az elszomorító helyzet az, hogy az első két eszkalációs lépcsőt, tehát a lokális és proxy háborús szintet az április 13-i támadással úgy néz ki meghaladtuk. Ami nem jelenti azt, hogy a deeszkaláció során nem tudunk oda visszamenni, de most itt állunk a harmadik szint, a regionális háború küszöbén, és az izraeli válasz határozza meg a további irányt.

Bármennyire is meghatározó a térségben a szemet szemért elve, a hasonlóan éles geopolitikai helyzetekben legalább annyira jellemzőek a dekára kimért válaszcsapások. Főleg, ha egyik fél sem akar eszkalálni, sem arcot veszíteni. Az USA aktívan részt vett az iráni támadás hatástalanításában, de egyből jelezte is Izrael felé, hogy ellentámadástól elzárkózik. Ez nem jelenti azt, hogy ahogyan haladunk az eszkalációs skálán, nem keveredik bele, de jelen állás szerint Izraelnek magának kell lépnie, ha akar. Márpedig valamit lépnie kell, főleg egy olyan instabil politikai környezetben, mint amilyenben a szétaprózódott Netanjahu nemzeti egységkormány van.

Ha iráni civil területre vagy katonai létesítményre mérnek csapást, haladunk tovább az egyre intenzívebb közvetlen regionális háború felé, és biztosan további iráni válaszcsapás várható Izrael területén. Viszont ha a Hezbollahra mérnek csapást az északi területeken, az akár a konfliktus deeszkalálása irányába is mehet, ez Teherán döntésén múlik majd, de az valószínű, hogy nem olyan mértékű választ váltana ki mint az első eset.

A Bloomberg Economics októberben történelmi analógiák alapján azt becsülte, hogy az eszkaláció első két lépcsője (lokális korlátozott konfliktus, proxy háború) minimális hatással lenne a globális GDP-re illetve az inflációra, az olaj hordónkénti árában pedig 4-8 dolláros emelkedést hozhat. A közvetlen regionális háború viszont már hordónként 64 dollárral emelné meg az olaj árát, a GDP-t 1 százalékponttal csökkentené, az inflációt pedig 1,2 százalékponttal növelné.

Októberi elején bekövetkezett esés óta az olaj hordónkénti ára 10 dollárt emelkedett, de az emelkedés több mint 80 százaléka márciusban ment végbe, amely részben a makrogazdasági hatások, globális feldolgozóipar kialjazásának köszönhető, de valószínű, hogy részben a piac elkezdte árazni a szélsőséges geopolitikai forgatókönyvet is. Tartósan magas olajár magasabb inflációt hoz, ami a mostani helyzetben legalább akkora, ha nem nagyobb figyelmet kapna, mint a hetvenes években hiszen a téma most a szállítmányozási láncok kapcsán is felmerült. Három stratégiai ponton futnak keresztül a térség tengeri szállítmányozási útvonalai: a Szuezi-csatornán, a Hormuzi-szoroson és a Báb el-Mandeb-szoroson, inflációs szempontból veszélyes, hogy ezek mind a Kelet ellenőrzése alatt állnak.

A KÍNAI JELENLÉTET JÓL MUTATJA, HOGY EGYIPTOM NÉGY JELENTŐS KIKÖTŐJÉT ÜZEMELTETIK (PORT SAID, EL DEKHEILA, ABU QIR, ALEXANDRIA PORT), VALAMINT A SZUEZI-CSATORNA ÉSZAKI RÉSZÉN ALEXANDRIÁNÁL EGY KÍNAI HADIHAJÓ CIRKÁL „ÁTMENETILEG” 2019 ÓTA.

Arról már írtunk, hogy a húszi rakétatámadásoknak milyen hatása volt a globális tengeri szállítmányozásra a Báb el-Mandeb-szorosnál, a vörös-tengeri fogalom egyik megkerülhetetlen pontjánál (a másik végpont a fent említett Szuezi-csatorna). Arról viszont nem beszéltünk, hogy ez főként a nyugati szállítmányozást érintette, a kínai vagy orosz hajók gond nélkül közlekedtek, így az olajpiacra érdemben nem volt hatása. A húszik „bajkeverése” mutatja, hogy a szorosok erős fegyverek a Nyugattal szemben, és a legerősebb fegyver a Hormuzi-szoros, itt halad át a tengeri olaj- és gázszállítmányok több mint harmada. Bár többször fenyegetőzött vele Irán, de a szorost soha nem zárta le.

A híd, ami nem volt túl messze

2024. április 01. Tunkli Dániel

Rájár a rúd a dán Maersk szállítmányozási cégre, a világban tomboló deglobalizáció, de főként a vörös-tengeri geopolitikai feszültségek miatt nagyon nehéz piaci körülmények között kell működnie. És akkor jött a híd.

Az éremnek két oldala van, egyrészt látványos nehézségeket és növekvő árakat hozott a jelentéktelenebb szorosban okozott kellemetlenkedés is, ez inkább bátoríthatná Teheránt. Másrészt viszont, és ez tűnik a fontosabbnak, egy ilyen lépéssel Szaúd-Arábia és az öböl többi olajtermelő országa érdekazonosságba kerülne Izraellel, aminek megakadályozása volt Teherán kezdeti célja.

Mit csinálunk ezzel?

A fentiekben új nincs, azt sem tudjuk, hogy a helyzet fog-e eszkalálódni, csak valószínűségeket tudunk hozzárendelni, a wishful thinking hatására alulbecsülve az eszkalációs forgatókönyvet. Ha nem sikerül a deeszkaláció, az sem jelenti a harmadik világháborút, bár az irány nem jó. A dollár tovább erősödne, a hozamok elindulnának felfelé, a Fed beindítaná a QE-t, az államadósság tovább növekedne, a fegyverkezés különösen az EU-ban újabb hullámot kapna, az olaj ára hirtelen emelkedne, újabb inflációs hullámtól félne a piac.

Most a nagyobb valószínűségű esemény, hogy ezt megússzuk. Velünk marad, de nem fordul át közvetlen regionális háborúba. De az akkor is világosan látszik, hogy egyre több geopolitikai esemény fogja befolyásolni a mindennapjainkat és a befektetéseinket, csak abban bízhatunk, hogy a kisebb hatású események következnek inkább be. Ray Dalio szerint azok az igazán veszélyes események, amelyekre a mi életünk során nem volt példa, így annak bekövetkezésének valószínűségét szinte lehetetlenre tesszük, miközben a történelemben, ha jobban visszamegyünk rendszerint van rá analógia. Ilyen volt a Covid vagy az orosz-ukrán háború kitörése is.

ÉRDEMES ELFOGADNUNK, HOGY AZ A BÉKEIDŐ, AMIBEN ÉLTÜNK AZ ÉVTIZED ELEJÉIG, ELMÚLT, A BEFEKTETÉSI STRATÉGIÁT IS EHHEZ KELL IGAZÍTANI.

A védelmi szektor, kibervédelem, de akár az olaj, mint a geopolitikai nagyüzem fokmérői be kell hogy épüljenek a gondolkodásunkba és a portfóliókba is. Erre az adaptálódásra kedvenc példánk a Rheinmetall, ami az Accorde Cuvée Alap legjobban teljesítő pozíciója 2022 óta, de ilyen lehet a Leonardo is, miután a hétvégi támadásban jól vizsgázó izraeli légvédelem meghozta az európai országok kedvét hasonló rendszer kiépítésére. A legnagyobb probléma, hogy a képességek használata, ahogyan legutóbb a húszi támadás kapcsán is írtuk aránytalanul költséges ahhoz képest, hogy egy drón mennyibe kerül, de talán erre tud majd megoldást adni a nagy energiájú katonai lézer. Egy lövés egységköltsége kevesebb mint 12 dollár lenne, így költséghatékony megoldást tudna adni a dróntámadás esetére, ezen a részpiacon van 60 százalékos piaci részesedése a Leonardónak. Reméljük a helyzet nem fokozódik, de a védelemre, esetünkben a portfóliók védelmére érdemes felkészülni.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.