A hiúság mágnása és a fogyásra ítélt világ

picture

 

Bernard Arnault aznap reggel is szokásos reggeli menetrendjét követte. Párizsi rezidenciájának ebédlőjében, a fekete-fehér (Mérci Coco!) egyenruhába öltözött serviteur által felszolgált reggeli közben az újságokat lapozgatta. Évtizedek óta dédelgetett, bár magának soha ki nem mondott álma valósult meg (újra). Cége, az LVMH lett 460 milliárd eurót meghaladó tőkepiaci értékét tekintve a legnagyobb európai vállalat. Ő pedig 240 milliárd dollárt meghaladó vagyonával a leggazdagabb ember a világon. Korábban már ment az adok-kapok. Hol a spanyol Amancio Ortégát (ZARA), hol az amazonos Jeff Bezost vagy éppen Bill Gatest váltotta a poszton. De mindig jött egy újabb kihívó.

Hosszú út volt ez, ha nem is a francia társadalom legaljáról, de semmiképpen sem a párizsi arisztokrácia legfelsőbb köreiből, a globális kapitalizmus Olümposzára.

Miután a nyolcvanas évekre sikeresen lebeszélte édesapját, hogy családi cégük a továbbiakban is holmi érdemtelen ipari tevékenységgel pazarolja idejüket és erőforrásaikat, ifjonti lendülettel vetette magát a francia ingatlanpiac meghódításába. Nem is eredménytelenül, ám hamarosan ebből is kiszeretett, és újra az ipar, igaz ezúttal a textilipar felé kezdett kacsintgatni.

MINDENEKELŐTT MEGVÁSÁROLTA NÉVLEGES EGY FRANKÉRT A PÉNZÜGYI PROBLÉMÁKKAL KÜZDŐ ÉS A FRANCIA ÁLLAM ÁLTAL MEGHIRDETETT BOUSSAC SAINT-FRÈRES CSOPORTOT, ÉS EZEN KERESZTÜL A CHRISTIAN DIORT.

Itt hamarosan kilencezer munkavállaló kirugása és jelentős további költségcsökkentés után megszerezte a Terminátor becenevet. Ennek eredményeként a csőd szélén tántorgó Boussac 1987-re több mint 100 millió dollárnak megfelelő profitot termelt. Így az ifjú Arnault még nagyobb trófea megszerzésén kezdett munkálkodni. A később szisztematikusan legyalult üzleti partnereivel létrehozta az LVMH csoportot a Moét Hennessy és a Louis Vuitton cégekből. Az ezt követő évtizedekben a dinamikus belső fejlődés és akvizíciók végeláthatatlan sora eredményeként az LVMH lett a világ legnagyobb luxuscikk gyártó és forgalmazó csoportja.

Az elmúlt évtizedek harcai és sikerei jártak az addigra öt gyerekkel és négy unokával büszkélkedő Arnault fejében, miközben újra a leggazdagabbnak kijáró virtuális koronát igazgatta a fején.

Nemcsak az üzleti világ csúcsára jutva volt mire visszaemlékeznie, hiszen eseményekben gazdag élete összefonódott a nyugati világ jóléti kapitalizmusának minden elemével.

Francia központja ellenére a cégcsoport és Arnault személyes érdekeltségei behálózták az egész bolygót. Egyre inkább a vállalat növekedését biztosító, új keleti és déli piacokat is meghódították. Párját ritkító gyűjteményével a kortárs képzőművészet sztárjainak legkiemelkedőbb alkotásait tudhatta magáénak. Ingatlanjai a világ legszebb pontjain sorakoztak, csak győzze, ha nem is végiglátogatni, de legalább számba venni őket. Gyönyörű áprilisi nap volt, ahogy Ella Fitzgerald énekelte: April in Paris, chestnuts in blossom…

Külön öröm volt, hogy végre úgy tűnt, sikerült a kisebb versenytárs Hermès részvényárfolyamának emelkedésével is lépést tartani. A nagyjából ötödakkora árbevételű “táska nagyhatalom” ugyanis hosszabb távon megalázóan jobb hozamot eredményezett tulajdonosainak. A megelőző bő évtizedben a Hermès papírok 1000 százalékos növekedéséhez képest az LVMH 600 százalékos szárnyalása inkább szárnypróbálgatásnak tűnt. Ez különösen azért volt fájó Arnault számára, mert valószínűleg az egyetlen és egyben legnagyobb akviziciós kudarca volt, amikor 2010-ben a Hermès részvényeinek közel negyedét titokban összevásárolva ki lett kosarazva. A Hermès örökösök nem kértek az ízlésükhöz képest túlzottan kommerciális LVMH felvásárlási ajánlatából. Mi több, az eset a közel száz tagot számláló Hermès családi-tulajdonosi közösség nagy részét egybeforrasztotta. A részvényeik – az összesnek több, mint felét kitevő – csomagjáról értékesítést korlátozó megállapodást kötöttek, elkerülendő a jövőbeli ellenséges felvásárlást.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy ha a Hermès-t nem is tudta bekebelezni, de az LVMH-birodalom legalább visszavágott. Győzedelmes nap volt, de nem tartott sokáig. Már nyáron, a Tesla újbóli száguldásának hála Elon Musk vette át újra a leggazdagabbnak járó stafétát. Őszre pedig az április közepén még 900 euró feletti LVMH-árfolyam negyedével csökkenve 700 euró alá zuhant.

És ha ez még nem lett volna elég, újabb üstökös tűnt fel az európai tőkepiacok egén, a dán Novo Nordisk. A két cég egyesüléséből 1989-ben létrehozott gyógyszergyártó az 1920-as évekig visszavezethető gyökerekkel rendelkezik a sikerét megalapozó diabétesz terápiás területen. Annak ellenére, hogy a világon évente másfél millió ember hal meg cukorbetegségben, és több mint 400 millió, vagyis a Föld lakosságának mintegy öt százaléka él a betegséggel, az igazi durranás nem ez volt. Hanem az az idei hír, hogy a cég gyógyszerei súlycsökkentésre is alkalmasak, és hatósági jóváhagyást, illetve ami még fontosabb, a betegek receptjeikre a biztosítóktól térítést is kaphatnak.

Októberre az egy évvel korábban még 50 dollár alatt kereskedő a Novo Nordisk papírok részvényenként 100 dollár fölé dupláztak. A cég tőkepiaci értéke meghaladta a 450 milliárd dollárt. A Novo nem csak az európai kontinens legértékesebb vállalata lett, de mérete miatt a dán gazdaságot is erősen befolyásoló szupercég vált belőle. A 400 milliárd dollár körüli dán nominális GDP mintegy nyolc százalékának felel meg a Novo elmúlt 12 havi, több mint 30 milliárd dolláros árbevétele. Nem kérdés, hogy a jövőben ez az arány a Novo felé fog még inkább elbillenni. Az óceán túloldalán hasonló folyamat zajlott le az Eli Lilly gyógyszeróriás papírjaival, amelyek árfolyama az idén téli mélyponthoz képest szintén duplázott, és lealázta a Magnificent 7 szinte mindegyik tagját, (leszámítva a Facebookot működtető Metát). Egyedül az árfolyamát háromszorozó Nvidia nem hagyott kétséget afelől, hogy ki az igazi bajnok.

De miért izgalmas mindez?

Cégek, ágazatok jönnek-mennek és hosszú távon nem csak mi emberek, ahogy John Maynard Keynes mondta, de a cégek is meghalnak. Az 1896-ban Charles Dow által megalkotott 12 elemű Dow Jones tőzsdeindexből utolsó mohikánként 2018-ban, majdnem 120 év után a General Electric került ki. Igaz a cég sok átalakulás után a mai napig létezik. Az már csak hab a tortán, hogy az alapítója Thomas Edison volt. Aki korának legtöbb szabadalmával egyetlen egy emberre volt szakmailag jogosan féltékeny, Nicola Teslára. Akiről elnevezett autógyártó pedig forradalmasította a 21. század nemcsak autóiparát, de jelentős mértékben az egész gazdaságot és borsot tört Arnault orra alá is.

De vissza a … hova is? Hát éppen erről szól ez a cikk. A mérhetetlen gazdagsághoz? Az emberi hiúsághoz? Az önértékelés hiányával küszködő, felemelkedőben lévő fejlődő piaci és a süllyedő nyugati fejlett középosztály problémáihoz? Korunk epidémiájához, a cukorbajhoz és az elhízáshoz?

Az első cinikus gondolatom ugyanis az volt, amikor a Novo letaszította trónjáról Arnault birodalmát, hogy

az emberi hiúságra és hiányos önértékelésre épített üzleti vállalkozást vicces módon nem az egészség megőrzésére vagy a gyógyításra szakosodva múlta felül a Novo, hanem az emberi hiúságra és hiányos önértékelésre alapozva.

Milyen nehéz megállni napi 1500-2000 kalóriánál, gyalogolni pár kilométert minden nap, tornázni, neadjisten komolyabban edzeni? Mennyivel egyszerűbb bevenni a csodagyógyszert, és mesésen fogyni, megszépülni. Egyet fizet kettőt kap alapon (a fogyás eredményeként) még az egészségünket is javítani. El is fogytak a piacról a Novo Nordisk és a szintén ebben a témában is utazó amerikai Eli Lilly diabétesz gyógyszerei. Hiány lépett fel, ami egy túlsúlyos ember számára rossz hír, de egy cukorbeteg számára maga a tragédia. Így nem csoda, hogy beindult az európai lobbi, hogy korlátozzák a Novo gyógyszereinek nem cukorbetegek részére történő felírását és finanszírozását. Aki pedig fogyni akar, az forduljon a KundKundK jegyében a kocogás, koplalás, konditerem üdvözítőbb alternatíváihoz.

Fogyókúráról beszélve, a világ luxuscikk-gyártóinak nem kellett ehhez a Novo vagy a Lilly csodaszereihez folyamodni, hiszen az európai és különösen a kínai gazdasági növekedés visszaesése okán eladatlan készleteik és gyenge árbevételük miatt részvényeik jelentős esést szenvedtek el az év vége felé, ahogy azt már az LVMH kapcsán említettem.

Az már csak hab a tortán, hogy a Hermèsre még ez a fogyókúra sem hatott. Ugyanis neki nem az eladatlan készletekkel, hanem a jelentős vevői várólistákkal kell “megküzdenie”, mai napig manufakturálisan, kézzel készített méregdrága táskái esetében. Így árfolyama durván felülteljesítette az időközben jelentős esést elszenvedő LVMH-részvényeket. Míg decemberre azok épphogy pár százalékos emelkedést voltak képesek felmutatni az év elejéhez képest, a “táskás cég” 35 százalékos emelkedéssel hasított. Ezzel valószínűleg igazolták a Hermès tulajdonos-vezetőinek azon, az LVMH általi felvásárlás ellen indokként felhozott álláspontját, hogy nem akarnak olyan kommersz céggé válni, mint az LVMH. Valószínűleg igazuk van, mert a Hermès-örökösök vagyona ma Európában az első, és a világon a harmadik legértékesebb. Olyan neveket maguk mögé utasítva, mint az amerikai Mars és Koch család, vagy a katari és a szaúdi uralkodók.

(A cikk először a Forbes.hu oldalán jelent meg 2023. december 15-én. Borítókép forrás: Toothpicker)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

A mim van, mim nincs kérdéskör, mint lehetséges boldogságforrás

Olvasási idő: 4 p
Miután megcsináltam ezt a gyakorlatot, rájöttem napjaink egyik óriási társadalmi problémájára. A nem megfelelő fókusz sok boldogtalanságot okoz a modern fejlett világban. Ami miatt az amerikai jövedelmi felső decilis tagjainak csak az egynegyede érzi gazdagnak magát.
picture

Nem akarunk mást, csak fogyni és zabálni

Olvasási idő: 4 p
Az elhízás globális probléma, amin változtatnunk kellene, az emberek, államok és cégek is azonban abban érdekeltek, hogy a fogyás ne legyen megerőltető, és közben a fogyasztás se essen közben vissza. Éppen ezért óriási üzlet rejlik a súlycsökkentő gyógyszerekben.
picture

Hogyan vált Bernard Arnault a luxusipar Napóleonjává?

Olvasási idő: 6 p
Napi 24 órát dolgozik, amikor alszik, akkor is új ötletekről álmodik. Nicolas Sarkozyval és Emmanuel Macronnal is kiváló kapcsolatot ápol, Donald Trumppal pedig már a nyolcvanas években összebarátkozott New Yorkban. Annak ellenére, hogy a világ harmadik leggazdagabb embere, kevesen hallottak Bernard Arnaultról.