Felhőtlen Philadelphia

Régóta nem látott mennyiségű cikk jelent meg az amerikai regionális bankokkal kapcsolatban az elmúlt bő fél évben, köszönhetően a márciusi mini bankpániknak. Némileg meglepő is volt számomra, hogy az akkor „világvégét jelző” hozamszinteken úgy szaladt át a piac szeptemberben, mint kés a vajon, de legalábbis újabb csődhullám nem érkezett.

picture

Ugyan a harmadik negyedéves gyorsjelentések vegyesek lettek, szemet szúróan nagy esést csak a Morgan Stanley szenvedett el. A számomra legváratlanabb jelentést mégis egy olyan bank adta, amelynél az alább látható regionális banki index legkisebb tagjának mérlege is háromszor nagyobb.

Az említett bank a philadelphiai régióban aktív Parke Bank, amely a negyedév során a nehéz gazdasági helyzet ellenére jól teljesített, sikerülhetett volna a tavalyi évhez hasonló adózott eredményt elérni, ha nem lett volna egy nagy egyszeri tétel az „egyéb működési költség”; a negyedév során ugyanis 9,5 millió dollár értékű rablást írtak le, a negyedéves eredmény 90 százalékát.

Az eset még korábban történt, amikor egy „kannabisszal foglalkozó ügyfeleknél használt” páncélozott autóból tűnt el nagy mennyiségű pénz. A kvázi vadnyugati postakocsi rablást idéző esettel a kiskereskedelmi szektorban már több jelentésben is szereplő bolti lopások egészen új szintre emelkedtek, az pedig már csak szerény véleményem, hogy a címben említett sorozatba ez a történet úgy, ahogy van tökéletesen beleillene.

(Borítókép: Philadelphia, forrás: Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Egyre súlyosabb problémát okoznak a bolti lopások

Olvasási idő: 3 p
Az Egyesült Államokban a tavalyi évben több mint 110 milliárd dollárnyi készlethiányt könyveltek el a vállalatok, melynek megközelítőleg a 65 százaléka volt visszavezethető bolti lopásra. Ez a szám idén még tovább növekedhet.
picture

Továbbra sem látszik a gazdasági gyengeség a bankoknál

Olvasási idő: 2 p
Mindenki lassulásról, recesszióról beszél, de egyelőre nem nagyon látszik ennek jele a banki eredményeken. Bár valóban vannak kockázatok, a mostani árazás még ezek fényében is magas felértékelődési potenciált rejt magában.
picture

Goodwill hunting – ahogy azt a bankpiacon csinálják

Olvasási idő: 2 p
Hogy tudott az UBS néhány hónap alatt 28,9 milliárd dollárnyi, azaz több, mint 10 ezer milliárd forintnyi profitot összehozni? Ne keressen senki „chart crime-ot” a grafikonon, nem a tengelyekben rejlik a válasz, hanem a számviteli szabályokban.