A monetáris szigorítás bizalmi válságot szült
Eluralkodott a pánik a bankpiacon, így egyre többen valószínűsítik, hogy szigorítani fogják a pénzintézetek kötelező likviditási tartalékaival kapcsolatos szabályokat. A kérdés nemcsak az amerikai bankok esetében kerül elő, hanem a már most sokkal szigorúbb szabályozási környezetben működő európai bankoknál is. Hiába van azonban szándék a pénzügyi szektor rövidebb pórázon tartására, kétséges, hogy mindennek milyen hatása lenne, és valóban megvalósul-e.
A Silicon Valley Bank fizetésképtelensége és még jó néhány közepes méretű regionális amerikai bank (pl. First Republic Bank vagy Signature Bank) súlyos likviditási gondja miatt az elmúlt napokban felerősödtek azok a hangok a tengerentúlon, amelyek szerint szigorúbb és célzottabb bankfelügyeleti szabályozásra volna szükség a betétkiáramlás megfékezéséhez és a bankrendszerbe vetett bizalom helyreállítása érdekében.
Ezzel együtt nagyon valószínű, hogy a kereskedelmi bankok maguktól is lépni fognak, és amíg a betétkivonási hullám nem csitul, üzleti magatartásukat nagyobb fokú óvatosság jellemezheti, ami a hitelezési tevékenység visszafogását vonhatja maga után, a tőkeáttétel pedig feltehetően csökkenni fog (deleveraging).
Mit is értünk deleveraging alatt? A deleveraging – nem meglepő módon – a leverage (tőkeáttétel-) építés ellentéte, azaz tőkeáttétel-leépítést jelent. Kereskedelmi bankok esetében ez testet ölthet az adott nagyságú saját tőke mellett zsugorodó mérlegfőösszeg formájában (tőkeáttétel: saját tőke/mérlegfőösszeg), mert például késznyszerű okokból (erőteljes betétkiáramlás) miatt leépítik az eszköz-állományukat (ilyenkor először értelemszerűen a likvidebb eszközökön adnak túl). Ám okozhatja a tőkeáttétel csökkenését az is, ha a bankot veszteség éri és csökken a szavatoló tőkéje. Mert például, ahogy az a közelmúltban történt, az évtizedek óta nem látott infláció letörését célzó monetáris szigorítás nyomán hirtelen és jelentősen emelkedő hozamok miatt a kereskedési célú vagy eladásra fenntartott értékpapírokon komoly árfolyamveszteség keletkezett.
Ugyanígy a nagymértékű betétkivonás kényszerű értékpapír eladásokhoz vezethet és emiatt realizálni kell a menetközben keletkezett árfolyamveszteséget azokon a hosszú futamidejű, biztonságosnak vélt értékpapírokon (állampapírokon, jelzálogleveleken) is, amelyeket eredetileg lejáratig szándékoznak tartani a bankok. A saját tőke (vagy pontosabban a szavatoló tőke) csökkenése és a bizonytalanná váló üzleti környezet együttesen nagyobb fokú kockázatkerülésre ösztönözheti a bankokat, amely végeredményében a tőkeáttétel mérséklődését idézheti elő.
A kockázat el van vetve
A bankpiacon eluralkodott pánik miatt feltehetően valamekkora szigorítás jönni fog a pénzintézetek kötelező likviditási tartalékait illetően. Meglepő módon erről nem csak az amerikai bankok esetében beszélnek, de a jóval szigorúbb szabályozási környezetben működő európai bankok esetében is.
NOHA VALÓBAN KÍVÁNATOS LENNE, KÉTSÉGEINK VANNAK AZZAL KAPCSOLATBAN, HOGY LESZ EGYÖNTETŰ POLITIKAI AKARAT A PÉNZÜGYI SZEKTOR RÖVIDEBB PÓRÁZON TARTÁSÁRA.
Elmaradásának viszont, ahogy az az elmúlt 15 évben több ízben is nyilvánvalóvá vált, mindig meglesznek a kézzelfogható társadalmi költségei.
Az egyik például az, hogy a pénzügyi szektor által uralt gazdaságok csak a kiváltságosabb anyagi helyzetben lévők (pl. ingatlantulajdonosok és részvényesek számára) nyújtanak tényleges előnyöket. A másik költség az, hogy a rendszert érintő válságok sokkal valószínűbbé válnak, amikor – mint például most – a laza monetáris politikával az infláció elleni harc jegyében egyszeriben fel akarnak hagyni. A következmény általában kellően fájdalmas ahhoz – ahogy ez valamilyen formában ezúttal is vélelmezhető volt, és amit később igazolt is a bankok értékpapír-portfólióján keletkezett tetemes veszteség -, hogy a jegybankok előbb-utóbb újra meghajolnak a pénzügyi szektor igényei előtt, a pénz- és tőkepiacok ugyan újra talpra állnak, de egyben elvetik a következő összeomlás magvait is.
A pénzügyi piacok számára a 2008-as pénzügyi válság óta magától értetődővé vált (egyfajta elvárás lett), hogy a pénzügyi közvetítő rendszert érő súlyosabb válságok idején a központi bankok automatikusan mentőövet dobnak a rászoruló pénzintézeteknek, ami a jelek szerint – a helyzet súlyosságára való tekintettel – ezúttal sem marad el. Persze adja magát a kérdés: ha valóban annyira kétségbeejtő a helyzet, ki máshoz tudnának fordulni?
A mostani problémák azonban nem összetévesztendőek a 15 évvel ezelőtt felszínre törtekkel, és egyelőre úgy tűnik, a szabályozó hatóságok úrrá lesznek rajta, így remélhetőleg nem lesz belőle rendszerszintű probléma. 2008-ban a megroppant ingatlanszektorból kiindulva az összes bankot, kicsit, nagyot egyaránt érintő – a felszín alatt már jó ideje érlelődő – válság robbant ki a banki eszközök kétes összetétele és minősége miatt, most azonban sem a banki eszközök minőségével, sem a banki tőkemegfeleléssel nincsenek gondok (a lejárati összhang hiányával viszont annál több).
A mostani válságot a betétesek rohama váltotta ki, amely nagyon gyorsan öngerjesztő folyamatba csapott át néhány rosszul sikerült piaci komment és végzetesnek bizonyuló híresztelést követően. A megrendült ügyfélbizalom nyomán kialakuló gyors ütemű betétkiáramlás rendkívül veszélyes tud lenni, veszélyesebb, mint amikor a banki mérlegek eszközoldalán akadnak veszteségek. Hathatós és időben érkező segítségnyújtás nélkül nagyon gyorsan öngerjesztő és önbeteljesítő negatív folyamatok tudnak kibontakozni, amelynek ezúttal nemcsak közepes méretű amerikai bankok, hanem a rendszerszinten is fontos szereplőnek számító Credit Suisse is áldozatául esett.
Ezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a “szakadék szélén táncoló” közepes méretű amerikai bankok csak az elmúlt hetekben mintegy 200 milliárd dollárnyi kölcsönt vettek fel rohamtempóban a Fedtől. Ebből több mint 150 milliárd dollárt a diszkont ablakon keresztül, míg kisebb részben a Fed új sürgősségi eszközén (Bank Term Funding Program) át. Emiatt a Fed mérlege újra rohamosan duzzadni kezdett, egy hét leforgása alatt megfordítva az elmúlt négy hónapos mennyiségi szigorítás (jegybankpénz-csökkenés) hatását. Nincs kétségünk afelől, hogy hamarosan még több likviditás kerül a pénzügyi rendszerbe a névértéken történő repoügyleteken keresztül, ami mindaddig tart majd, amíg a főképp kis és közepes méretű bankokat érintő betétkivonási hullám nem csillapodik.
A BAJBA JUTOTT VAGY SZANÁLÁSÁRA ESÉLYES BANKOKBÓL KIÁRAMLÓ BETÉT UGYANAKKOR KERESI A BIZTONSÁGOSNAK GONDOLT HELYÉT, AMI MÁR SZEMBEÖTLŐ MÓDON MEGMUTATKOZIK AZ ÁLLAMPAPÍRHOZAMOK CSÖKKENÉSÉN ÉS A PÉNZPIACI ALAPOK TÖBB MINT 5 TRILLIÓ DOLLÁRRA BŐVÜLT ESZKÖZÁLLOMÁNYÁN, HOLOTT A PÉNZROMLÁS MÉRTÉKE EZT MÉG NEM INDOKOLJA.
A pénzcsapok újranyitása tényleges monetáris élénkítést azonban nem jelent (mivel csak a tömeges betétkiáramlást hivatott kezelni: ahogy attól sem változik az M1 mennyisége, hogy befizetik a pénzt a bankba, úgy kivételkor nem módosul a nagysága, csupán megváltoznak az arányok a forgalomba lévő pénz mennyisége és a bankokban tartott betétállomány nagysága között). A likviditás rendelkezésre bocsátása névértéken történő repoügyleteken keresztül segít elkerülni a bankok átértékelési kötelezettség alá tartozó és kényszerű likvidálás esetén óhatatlanul az alá eső értékpapír-állomány még nagyobb leértékelődését (az árfolyamveszteséget lenullázza), de a kamatmarzs szűkülése ettől még borítékolható. Mindezek figyelembevételével a legvalószínűbb kimenetel az lehet, hogy végül csak a betétbiztosítási rendszert terjesztik ki a bizalom helyreállítása végett, ami aligha fog fájni a bankok részvényeseinek.
Alkalom szüli a vételt
A kereskedelmi bankok nemcsak ügyfelektől (betétesektől: lakosság, vállalatok, költségvetési intézmények), de bankközi hitelként egymástól is képesek pénzt szerezni, de pénzhez juthatnak a tőkepiac bekapcsolásával is (pl. kötvényeket bocsáthatnak ki, részvénytőkét vonnak be). Ez utóbbi piaci szegmensek likviditása nagymértékben azonban függ a makrogazdasági és befektetési körülményektől.
Amikor rendszerszinten zuhan a bankok iránti bizalom (lásd az USA-ban vagy Svájcban mostanában), a szabályozó hatóságoknak (Fed, SNB) hathatós válaszlépést kell adniuk, különben nemkívánatos öngerjesztő folyamatok – bizalmatlansági és ennek nyomán pénzintézeti fizetésképtelenségi hullám, gazdasági visszaesés – bontakoznak ki.
A legutóbbi bankpánikot követően a bankok hajlandósága csökkenhet új AT1 (Additional Tier 1) vagy CoCos (contingent convertibles) típusú kötvények kibocsátására, mivel ezek forrásköltsége a saját tőke költsége fölé ugrott. A befektetők étvágya tudniillik elment az ilyen kötvényektől a másodlagos piacon a Credit Suisse esetét látva (a UBS a Credit Suisse bank felvásárlását ahhoz a feltételhez szabta, hogy mintegy 17 milliárd dollárnyi Credit Suisse AT1 kötvényt írjanak le).
A bankok korábban előszeretettel bocsátottak ki ilyen típusú kötvényeket, mert így valójában tőkét tudtak emelni a részvényesek kihígítása nélkül. Ennek a forrásbevonásnak megvolt az az előnye, hogy miközben javította a tőkemegfelelési mutatókat (pl. Core Tier 1-t), egyben elvben védelmet nyújtott a részvényeseket fenyegető veszteségek ellen, azzal, ha baj esetén először ezeket a kötvényeket konvertálják saját tőkévé vagy leírják. A befektetők viszont most úgy gondolják, hogy a banki AT1 kötvények nem érik meg a velük járó vesződséget és bizonytalanságot.
A BANKRENDSZEREN VÉGIGSÖPRŐ BIZALMATLANSÁGI HULLÁM MÉG KORÁNTSEM CSITULT EL.
A múlt héten például a Deutsche Bank került minden különösebb ok nélkül a befektetők kereszttüzébe – a lehetséges fizetésképtelenségének bekövetkezésre kötött biztosítás ára (CDS) ugyan alacsony forgalom mellett, de látványosan megugrott, a részvényárfolyam pedig hirtelenjében nagyot zuhant, amely ismételten rávilágít arra, hogy mennyire törékeny a bizalom, és hogy mennyire káros tud lenni a meggondolatlan, minden alapot nélkülöző, rosszindulatú szóbeszéd. Bár az EKB és az amerikai pénzügyminisztérium vezetői is igyekeztek nyugtatni a kedélyeket, a befektetők még nem nyugodtak meg. Inkább a kevésbé kockázatosnak tartott befektetésekbe, mint például állampapírok (US Treasury, Bund), forgatják át pénzüket. A válság rendszerszintű problémává terebélyesedését elkerülendő még erélyesebb fellépésre lehet szükség a szabályozó hatóságok részéről. De a “bevállalósabb” befektetőknek már most érdemes résen lenniük a vételi lehetőségek megragadására. Vagyis megéri szemmel tartani az olyan regionális, stabil lábakon álló pénzintézeteket (pl. Erste, OTP Bank), amelyek a jelenlegi piaci felfordulás közepette is jól állják a sarat, de részvényeik és az általuk kibocsátott kötvények indokolatlanul alulértékeltté váltak.
Versenyfutás a betétekért
A bankok számára mindenképpen kockázatot jelent a bankközi vagy kötvénypiacra való kizárólagos hagyatkozás. A 2008-as pénzügyi válság idején ez kristálytisztán megmutatkozott.
ÉPP EZÉRT MINDEN BIZONNYAL IPARKODNI FOGNAK MINÉL TÖBB BETÉTET GYŰJTENI, AKÁR MAGASABB KAMATOK AJÁNLÁSA ÁRÁN IS. ÉS A LÁTRA SZÓLÓ SZÁMLÁKBÓL HOSSZABB LEJÁRATRA LEKÖTÖTT BETÉTSZÁMLÁK FELÉ TERELNI A FOLYÓSZÁMLA-TULAJDONOSOKAT
(már csak a megfelelő eszköz-forrás lejárati összhang megteremtése érdekében is). A lekötött betétek birtokában ugyanis kevésbé kell attól tartaniuk, hogy egy másik bank nem, vagy csak (magasabb kockázati) felárral hajlandó őket jegybankpénzzel meghitelezni. Másképpen fogalmazva, a betétgyűjtéssel a bankok igyekszenek csökkenteni a likviditási kockázatukat. Nagy kérdés, hogy ebben a helyzetben mit lépnek a szabályozók, és lazítanak-e a kötelezően bevonandó forráselemek (pl. MREL típusú kötvények) előírt határidején?
A folyamat nyertesei mindenképpen a biztonságosabbnak vélt nagybankok lehetnek, a betétek koncentrációja előreláthatóan a javukra folytatódik. A tőkeerősebb nagyobb méretű bankoknál koncentrálódó betétállomány első lépésben ugyan megnyugtató lehet, de később a bankok közötti élesebb verseny gátjává is válhat.
Vegyes kilátások
Amennyiben a jövőben a jegybankok tovább szigorítják a likviditási tartalékok képzésére vonatkozó szabályokat, azzal voltaképpen arra sarkallják (ha úgy tetszik kötelezik) a bankokat, hogy még több betétet gyűjtsenek és növeljék a biztonságosabb, likvid eszközeik (pl. állampapírok) arányát az eszközeik között.
EZ AZONBAN ÓHATATLANUL A BETÉTI KAMATOK EMELKEDÉSÉHEZ VEZET, AMI CETERIS PARIBUS RONTJA A BANKOK JÖVEDELMEZŐSÉGÉT
(abban az esetben mindenképpen, ha nem képesek áthárítani az emelkedő betéti kamatokat az erős verseny vagy a hitelkereslet erőteljes szűkülése miatt. Nem beszélve a kiszámíthatatlan szabályozói környezetről). Ennek végeredményében alacsonyabb banki saját tőke, fokozottabb kockázatkerülő magatartás, visszafogottabb hitelezési aktivitás, kisebb mérlegfőösszeg és tőkeáttétel lehet a következménye. A betétekből állampapírokba áramló pénz viszont könnyebbé teheti a kormányok számára a költségvetési bevételeket meghaladó kiadások (deficit) finanszírozását. A mozgásterük bővül, amely révén lehetővé válik célzott programokkal újra lendületbe hozni a gazdaságokat a szigorúbb jegybanki kamatpolitika ellenére is.
(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2023. március 28-án. Borítókép: bizalmi válság a bankrendszerben, forrás: Getty Images)
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
