A 2020-2021-es lakossági részvénymánia újjászületése

Újjászületőben van idén januárban a 2020-ban és 2021-ben már oly sokszor látott lakossági részvénymánia. Csak a pénteki kereskedési napon majdnem minden tizedik Tesla-részvény gazdát cserélt, és majdnem minden negyedik Tesla részvényre vonatkozóan kötöttek opciót. Aztán a Tesla nyerőből megfinanszírozva jöttek a második hullámban a mémrészvényes időszakra emlékeztető mozgások. A Lucid Group részvényei 93 százalékkal emelkedtek szűk két óra alatt, és volt cég, aminek jól jött az, hogy AI a részvénytickete.

picture

Amikor a mostani január 28-i szombat délelőttön ezt a posztot írom, éppen visszagondolok arra, hogy mi is történt az amerikai részvénypiacokon pontosan két évvel ezelőtt, a 2021. január 28-i napon. Nekem beleégett az agyamba ez:

Gamestop részvény

A Gamestop részvények láthatóak az ábrán napi gyertyákkal 2020. október 1. és 2021. január 28. között. Amikor a mémrészvények ősatyjában éppen 11 nap alatt (kék téglalap) következett be 24-szeres árfolyamemelkedés.

Majdnem pontosan a kétéves évfordulón, pénteken szűk két óra alatt a következő mozgás zajlott le az előző időszak egyik elektromos autógyártó részvény üdvöskéjében, a Lucid Group részvényeiben (2023. január 27-i kereskedési nap, kétperces gyertyákkal ábrázolt napon belüli grafikon):

Lucid Group részvény

A zöld téglalap azt a nagyjából 100 percet mutatja, ami alatt 9,23-ról 17,80-ig emelkedett az árfolyam, ami testvérek között is 93 százalékos szárnyalás.

Persze a 2021 novemberi 58 dolláros csúcstól a 2022 végi 6 dollárig tartó, szinte permanens zuhanás után már érett a részvényben egy felfelé korrekció. Tavaly júliustól az ominózus pénteki napig például így mutat a napi gyertyás Lucid Group chart:

napi gyertyás Lucid Group chart

Szóval nem is feltétlenül az emelkedés mértéke miatt vakarhatjuk a fejünket, hanem annak a sebessége kapcsán. Illetve az egész kereskedési őrület miatt, ami a normál árazási mechanizmusokat ilyen esetekben lehetetlenné teszi. Amellyel kapcsolatos aggodalmainak Thomas Peterffy Interactive Brokers vezér adott hangot két évvel ezelőtt az akkori Gamestop mánia legdurvább pontján:

picture

A Gamestop csúcsán egyetlen bizarr Elon Musk-tweetnyire volt a pénzügyi szisztéma az összecsuklástól?

Az Interactive Brokers vezérének, Thomas Peterffynek a véleménye szerint a Gamestop őrület csúcspontján veszélyesen közel kerültünk a pénzügyi rendszer összeomlásához. Mániákus állapotban vannak a részvénypiacok, és ez nemcsak az árfolyamokban érhető tetten.

És ha már előkerült Elon Musk neve a két évvel ezelőtti eseménysor kapcsán, akkor meg kell említenünk, hogy a Lucid-részvények mozgása már csak egy sokadik hulláma volt annak az újjászülető lakossági részvénykereskedési zsibongásnak, amit az idei január folyamán tapasztalhatunk eddig.

Pedig pontosan három héttel az ominózus január 27-i péntek előtt még gyökeresen másképpen nézett ki a helyzet. Január 5-én az Apple részvényei ütöttek másfél éves mélypontot, január 6-án pedig az Amazon- és a Tesla-részvényekben láthatott a befektetői társadalom két és fél éves mélypontokat. Ekkor január első hetének a végén a technológiai részvények éppen egy szürreálisan durva háromhónapos, piaccal szembeni alulteljesítésen voltak túl. Aztán már azon a január 6-i pénteken fordult a tőzsdei széljárás, és az azóta eltelt három hétben ritkán láthatóan erős teljesítményt nyújtott sok technológiai vállalat.

Az egész emelkedés vezető ereje, mint oly sokszor az elmúlt három esztendőben a Tesla, mint lakossági überkedvenc. A vezető elektromos autógyártó vállalat részvényeinek árfolyamgrafikonja így mutat 2019. október 1. és 2023. január 27. között heti gyertyákkal (szürke színnel a 200 napos, míg arany színnel a 200 hetes mozgóátlag látható):

Tesla árfolyam heti gyertyákkal

Eddig az aranyszínű 200 hetes mozgóátlag sem lefelé, sem pedig felfelé „nem sok tiszteletet” kapott. A múlt hét 33,3 százalékos emelkedése a kétéves csúcson lévő részvényforgalom mellett nagyon figyelemreméltó. A Tesla 1,1 milliárd darab részvényre rúgó heti forgalma olyan sebességet jelent, ami mellett a jelenleg 562 milliárd dollárt érő vállalat összes részvénye 14 nap alatt cserélne gazdát. (Hogy kontextusba helyezzük ezt a gyorsaságot: a teljes részvényállomány megfordulásához az Apple esetében 10 hónapra, a Microsoft részvényeinél kerek egy évre van szükség jelenleg.)

Csak a pénteki napon 305 millió darab Tesla részvény cserélt gazdát (a teljes Tesla részvényállomány közel 10 százaléka) összesen 54,5 milliárd dollár értékben. Ennek az 50 milliárd dollár feletti számnak úgy láthatjuk igazán a nagyságát, ha megnézzük, hogy mely részvényekben volt a legnagyobb dollárösszegű forgalom az amerikai részvénypiacon a 2023. január 27-i pénteken:

A Tesla 54,5 milliárd dolláros forgalma piacit nagyobb volt, mint a ranglistán utána következő nyolc részvényé összesítve.

A dolog mögött ezúttal is részben az opciós piac áll, ahol pénteken 7,2 millió kontraktus, azaz 720 millió darab mögöttes részvényre vonatkozó opciós kötés cserélt gazdát. Ez az abszolút rekordja volt a Tesla részvények opciós forgalmának, megelőzve a szintén idei januári 5,2 millió kontraktusra vonatkozó előző csúcsot.

A Wall Street Journal éppen pénteken zárás után írt a Tesla részvényekben tomboló opciós mániáról „Tesla Has Become One of the Hottest Stock-Option Trades on Wall Street” címmel. Ebben az írásban két egészen félelmetes ábra látott napvilágot ennek az elszabadult kereskedési tevékenységnek a léptékéről. Az első ábrán az látható, hogy 2018 közepe óta hány kontraktusnyi Tesla részvényopció cserélt gazdát az adott kereskedési napon (millió kontraktusban, azaz 100 millió darab mögöttes részvényben megadva, forrás: WSJ, Cboe Global Markets):

Tesla daily options volume

Érdekes látni, hogy a 2020 augusztusi opciós őrületben, amikor az addig hét hónap alatt már 242 százalékot emelkedő Teslán újabb 74 százalékot húztak az opciós piacra rákattanó lakossági befektetők – a teljes kétségbeesésig kergetve az opciós kiírókat -, a most januári opciós forgalmak fele mellett zajlott a történet.

A WSJ már említett írásának másik fantasztikus chartja azt mutatja, hogy melyik az a tíz amerikai részvény és ETF, amelyben az opciós piacon a legnagyobb összegű opciós díj cserélt gazdát 2022 eleje óta az opciók kiírói és jogosultjai között (milliárd dollárban, 2022. január 2. és 2023. január 25. között, forrás: WSJ, Cboe Global Markets):

amerikai részvény és ETF

A jelenleg 562 milliárd dollárt érő Tesla részvénytársaság részvényeiben bő egy év alatt közel 700 milliárd dollárnyi opciós díj cserélt gazdát. No comment…

A Tesla januári szárnyalása teljesen újjáélesztette a 2020-ban és 2021-ben sokszor megfigyelhető lakossági részvénymániát. Mozgása kihat a kisebb lakossági kedvencekre is, és olyan mozgásokat indíthat az előttünk álló napokban, mint amilyen a Lucid Group esetében bekövetkezett pénteken.

Zárásként pedig álljon itt a személyes kedvencem erről a pénteki napról. Egy olyan mesterséges intelligencia szoftver vállalat, amelynek részvényei a 2020 decemberi tőzsdei bevezetéskor 11 nap alatt négyszereztek, majd utána két év alatt 93 százalékot estek. A napi gyertyás grafikon így mutat 2022. augusztus 1. és 2023. január 27. között:

AI napi gyertyás grafikon

A cég legnagyobb vonzerejének jelen pillanatban az AI ticker tűnik, ami köszönhető az OpenAI és a Microsoft Chat GPT-jének jelenlegi médiasikereinek.

Egy szó, mint száz, újra itt van velünk a lakossági részvényőrület. A nagy kérdés már csak az, hogy a február 1-i szerdán a Fed a kamatdöntő ülésén mennyire fogja „megtapsolni” ezt.

(Borítókép: Reuters) 

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.