A kamatnak működnie kell – ami nekik Volcker volt, az nekünk Mohács
Lehetne itt a kályhától kezdeni, meg hogy Babilonban hogyan is volt a kamat, sok értelme nincs. Itt a júliusi amerikai inflációs adat. Kedden láttuk, hogy mi volt a magyar adat, borítékolható volt az is, hogy milyen lesz a szerdai. Magas. Ez meglepetés bárkinek is? Kétlem.
A múlt már senkit sem érdekel, a kérdés a jövő. Engem személy szerint egyáltalán nem érdekel, hogy a szeptemberi magyar adat 17 vagy 19 százalék lesz vagy, hogy az amcsi ékszerköltés 19 vagy 25 százalékkal nő év/év alapon. (Megjegyzem, a Mastercard kimutatása alapján a luxusjavak ára már esést mutat, fura).
Ami érdekel, és kicsit megfejthetetlen történet, hogy a kamatok hogyan fognak alakulni. Még annál is érdekesebb, hogy mit fogunk gondolni arról, hogy a kamatok hol lesznek a következő 12-18 hónap során. Egyrészt van ez az anomália, hogy idén még emel a Fed, jövőre már csökkent. Pozsár Zoltán, a Credit Suisse vezető befektetési stratégája eddig elhajtotta azokat, akik megkérdezték, hogy hányat emel Jerome Powell. Mára már azt mondja, hogy 5-6 százalékig el kell menni, hogy megtörjön az aggregált kereslet.
Aztán van ez a magyar helyzet. A határidős kamatvárakozások azt mutatják, hogy 6 hónap múlva az azt követő 12 hónapra 13-14 százalékon lehet kamatoztatni a pénzünket. Legalábbis a bankoknak erre megvan a lehetőségük. Mutatom is grafikonon, hogyan alakult ez az elmúlt időszakban. A háború kitörésének napján ez még 6 százalék körül volt, július közepére már 14 százalék. Durva.
Mire akarok kilyukadni? Képtelenség ezt megfejteni bonyolult közgazdasági gondolkodással. Mégis vissza kell menni a kályhához, valami kő egyszerű dolog kell, amivel meg lehet oldani a problémát, a túlfogyasztást, a felelőtlenséget. Vagy a kamat vagy a kamatvárakozások vagy a kamat és az infláció historikus kapcsolatát kellene felderíteni.
Mindenhonnan az folyik, hogy recesszió, depresszió, infláció, stagfláció. Mindegy, hogy melyik, minden rossz. De ha ilyen magas már a határidős kamatvárakozás, akkor mi a gond a rendszerben? Hát az, hogy hiába 10,75 százalék a magyar jegybanki alapkamat, a sonkás szendvics a plázában attól még mindig 1.690 forint. És még mindig megveszik. Mert minden annyiba kerül, amennyit adnak érte a piacon, és ezen az alapon addig kell emelni, amíg
- marad egyetlen ember is, aki megveszi annyi pénzért a szendvicset, és nem az alapanyagokból rakja össze a boltban 490 forintért és
- amíg el nem kezd működni a monetáris transzmisszió, és a kamat meg nem töri az aggregált keresletet és a várakozásokat legalább nem horganyozza.
Ezt nagyon jól tudja a magyar jegybank alelnöke – az elnök elhivatottságát annyira nem ismerem. De nagyon jól tudja Jerome Powell is. Néhány havi magas USA inflációs adat, néhány kamatemelés és már egyből arról beszélünk, hogy mikor hagyják abba? Mondaná egy volt közgázos makrogazdaság tanárunk, hogy „hát elment ezeknek az esze, már csak lineárisan tudnak gondolkodni a gazdasági aktorok?” Talán egyet is tudok érteni.
Az infláció még soha nem jött le az 5 százalék feletti szintekről anélkül, hogy az alapkamat ne emelkedett volna afölé.
Ezt nem én mondom, hanem Stan Druckenmiller, akinek summa cum laude Harvadi és Stanfordi és MIT atomfizikus gyerekek az elemzői. Az alábbi ábrán pedig ennek alátámasztásául láthatjuk, hogy az elmúlt hatvan évben, amikor is értelmezhető monetáris modern(ebb)kori politikáról beszélünk, akkor néha magasabb volt a kamat, néha alacsonyabb, mint az inflációs mutató,
DE ELŐBB VAGY UTÓBB TALÁLKOZOTT A KÉK ÉS A PIROS VONAL A GRAFIKONON.
Vagy túl gyorsan fogja utolérni a kamat az inflációt vagy az infláció fogja lassan utolérni a kamatot. Vagy mindennek a fordítottja. Látható, hogy a legdurvább „túltolása” a kamatnak a nyolcvanas években volt Paul Volcker alatt. Ami nekik Volcker volt, az nekünk Mohács lesz, amikor rádöbbennek a szereplők, hogy a kockázatmentes kamat 8-10-13-14 százalék is lehet. Miért fontos ez? Akármennyi is lesz a holnapi adat, a lényeg a várakozások alakulása. 12-18 hónapos időtávon. Addig nincs mit tenni, a kamat működni fog, működnie kell.
(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2022. augusztus 11-én. Borítókép: Benjamin Franklin az amerikai 100 dollároson, forrás: Getty Images)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
