Nincs új a nap alatt

picture

A 2021-es évet 26,9 százalékos emelkedéssel zárta az S&P 500 Index, csupán 1 százalékkal elmaradva a mindenkori csúcsától. Ezzel a teljesítménnyel az egyik legjobban teljesítő indexnek volt mondható, felülteljesítette a Nasdaq Composite-ot, a Dow Jones-t és a Russel 2000-t is.

Az idei év egyik meghatározó eseménye a négy évente megtartott amerikai időközi (midterm) választások, miután az amerikai választások szignifikáns hatást gyakorolnak a tőkepiacra. Az időközi választások évében megnövekedett volatilitás jellemzi a piacot. A lenti táblázatban látható, hogy az évközi esések mediánja -16,3 százalék. A táblázatból az is kiolvasható, hogy historikusan a midterm választások évének mélypontjától számítva a rákövetkező 12 hónap pedig a legtöbb esetben igencsak jó hozamokat eredményezett. Ezek mediánja 33,5 százalék.

Historikusan megfigyelhető, hogy az amerikai időközi választások éveiben korrekcióval indul a január. Az áprilistól szeptemberig tartó hónapok a legrosszabbak az indexnek, az utolsó három hónap pedig a legjobb. Azaz az első kilenc hónap, ami jellemzően hullámzó volt, míg az utolsó három hónapot általában bikapiac jellemezte.

Az idei évet nézve további fontos tényező, hogy jelenleg a piaci gyors kamatemelési ciklusokat áraz, és historikus analógiák alapján elmondható, hogy a Fed kamatemelési ciklusának kezdete megnövekedett volatilitással jár a tőkepiacokon, ez az idei évre is igaznak tűnik. A szektorok között megnő a diszperzió, és egyre fontosabbá válik a ciklus ezen szakaszán a megfelelő szektorok kiválasztása.

Ha 2022-ben is hasonlóan reagálnak a piaci szereplők az amerikai időközi választásokra, mint ahogy az a fenti táblázatban látható, akkor kihívásokkal teli év elé nézhetünk a tőzsdén, amikor a megnövekedett volatilitás mindkét irányban erősen befolyásolhatja a részvények árfolyamát.

(Címlapkép: a „Félelmet nem ismerő lány” szobra a New York-i tőzsde épülete előtt, forrás: Mike Segar / Reuters)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.