Amerikai-orosz viszony: közel a hideg béke
Az amerikai és az orosz elnök minapi telefonbeszélgetésével a rohamkések mellé az akták is felkerültek a tárgyalóasztalra. A Biden-adminisztráció néhány hónap alatt világossá tette, hogy komolyan gondolja az éles váltást a Trump-féle, a közeljövő amerikai ügyészeinek és a távolabbi jövő történészeinek magyarázatára szoruló, a bárgyúságig szerencsétlen Oroszország-politika után. Tudható volt, hogy Biden nem fog Putyinnal barátkozni, világos volt, hogy az amerikai választásokba való orosz beavatkozási kísérleteknek, a kibertámadásoknak, a különféle sikeres vagy elfuserált politikai gyilkosságoknak ezentúl ára lesz. Az azonban messze nem volt magától értetődő, hogy a demokrata kormányzat félreérthetetlen elkötelezettséget mutat Ukrajna védelmében. Az, hogy ez így alakult, a legjobb, ami a térségünkkel, és benne Magyarországgal történhet az amerikai külpolitika fordulataival kapcsolatban.
Amerika vs. Oroszország
A kapcsolatok újrapozícionálása céljából az amerikaiak a Navalnij-ügy miatt komoly belpolitikai nehézségekkel küzdő orosz elnök személyes, nyilvános sértegetését is vállalták, látványosan megtagadva a tiszteletet az erre hagyományosan rendkívül érzékeny orosz vezetéstől. Az úriemberek klubjából való kiutasításra adott orosz reakció természetesen a katonai erőfitogtatás volt, ennek azonban lehetett volna más módja is, nem csak az ukrán határon történő jelentős csapatösszevonások és fenyegető gyakorlatok formájában kerülhetett volna erre sor. A nyers orosz katonai képességek felmutatásának várható, és az orosz vezetés által nyilván kívánt és célzott következménye volt a diplomáciai kapcsolatok magas szintű normalizálása az amerikaiak részéről, Washingtonban azonban nem kapkodták el a dolgot. Az orosz fenyegetést követően mindenek előtt egyértelművé tették, hogy készek katonailag is támogatni Ukrajnát, pontosabban érdemben növelni a számára folyamatosan nyújtott katonai támogatást.
Az ezzel kapcsolatos nyilvános amerikai diplomácia is felvette a kesztyűt a goromba orosz nyilatkozatokkal szemben, és visszatalálva a Trump-érára jellemző kisiklás előtti időkben megszokott mintákhoz, azonnal kezdeményezően lépett fel az európai szövetségesek válaszlépéseinek koordinációját tekintve is. NATO kötelékek ukrán területen tervezett gyakorlata, a Fekete-tengerre siető amerikai hadihajók, az Égei-tenger felett köröző amerikai stratégiai bombázók – ezek azért nem olyan fejlemények, amelyek a jó hírek kategóriájába tartoznak az orosz vezetők reggeli napi jelentéseiben.
Veszélyes játék
Mindez azonban az amerikai-orosz kapcsolatok működtetésében lényegében színház, játék. Komoly játék, amely a mellékszereplők számára élet-halál kérdés is lehet. Ukrajna számára egyértelműen az, és az EU és a NATO keleti perifériájáról széttekintve sem lehet fontosabb semmi a mindenkori amerikai külpolitikát illetően, mint a térséget érő orosz fenyegetés feltartóztatásával kapcsolatos amerikai elkötelezettség hitelessége. Úgy tűnik, hogy a térség és benne Magyarország történelmi szerencséje egyelőre kitart ezen a téren, számunkra ez lehet a valódi fellélegzés pillanata Donald Trump dúlása után.
Azért kell szerencséről beszélnünk, mert az Egyesült Államok számára szükségszerűen egyre inkább az adja meg a versenytársaival és a szövetségeseivel kapcsolatos magatartása sorvezetőjét, hogy az adott reláció adott ügyei mennyiben támogatják vagy mennyiben akadályozzák a Kínával való elkerülhetetlen ütközések sorának sikeres menedzselését. Az amerikai külpolitika nem engedheti meg magának, hogy egymásra tolja, ellene irányuló szövetségbe kényszerítse a két eurázsiai óriást. Ennek fényében az, hogy a kelet-európai térségben az amerikai kormányzat mit tolerál Oroszországnak és mit nem, semmiképpen nem kőbe vésett törvény, sok múlik a mindenkori amerikai adminisztráció gondolkodásán.
Kína fontosabb?
Az amerikai külpolitikának illetve az amerikai erőforrásoknak a Kínával való ütközésre optimalizáló felszabadítása ráadásul magában foglal olyan további projekteket is, amelyek sikerre vitele alig képzelhető el Oroszország aktív közreműködése nélkül. Biden megpróbálkozik az Afganisztánból való kivonulással, nem különben az iráni nukleáris megállapodás felélesztésével. Érik egy olyan helyzet is, amelyben a Törökország körül gyarapodó válsággócok egyikét vagy másikát kell majd úgy kezelni, hogy az ne jelentsen amerikai-orosz konfrontációt. Az Oroszországgal a nukleáris és az űrfegyverkezés terén a nemzetközi biztonságot kielégítően szolgáló egyensúly menedzselése, illetve ezekben az ügyekben a Kínával szembeni egyetértés kialakítása önmagában is indokolta volna, hogy Biden a durva sértések és erős üzenetek után tárgyalóasztalhoz hívja Putyint. A fenti külpolitikai problémákkal együtt viszont az is érthető, hogy nem sokáig hagyták kétségek között az orosz felet, amely így biztos lehet benne, hogy megkapja a szükséges tiszteletet, be fogják vonni a legfontosabb nemzetközi politikai kérdések rendezésébe. Teszik ezt úgy az amerikaiak, hogy közben fennmaradhat a nyíltan ellenséges retorika Oroszországgal szemben, ami viszont egyáltalán nem feltétlenül baj egy belső legitimációs kihívásokkal küzdő orosz politikai vezetésnek. Ellenkezőleg, ha nem így lenne, ha nem lenne egy rendes, félelmetes külső ellenség, akkor ki kellene találni. Sokszor éppen erről van szó, az orosz agresszivitás vágyott belpolitikai gyümölcse a reakciók nyomán felmutatható külső ellenség.
Mi lesz az ukrán-orosz válsággal?
Mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ukrán-orosz válság nem eszkalálódik tovább, de azt a forgatókönyvet rendkívül valószínűtlenné teszi, amelyben a jelenlegi területi status quo-t érdemben megváltoztatni kívánó katonai megoldások szerephez juthatnának a belátható jövőben.
Ami az amerikai-orosz viszonyokat illeti, egyfajta hideg békével érdemes számolni a következő években, amely az amerikai gazdasági szankciók terén sem megy el a végletekig. A rubelből és általában a szervezett piacokon forgó orosz eszközökből jó eséllyel tartósan kiárazódik az Oroszországot korlátozó gazdasági büntetőintézkedések további szigorításának kockázata. Az Egyesült Államok külpolitikájának irányítói pedig arra a relációra összpontosíthatják a figyelmüket, amelyikre igazán kell.
AZ PEDIG KÍNA. PONTOSABBAN: KÍNA, KÍNA, KÍNA.
(A cikk először a Portfolio.hu-n jelent meg, 2021. április 16-án. Címlapkép: ami az amerikai-orosz viszonyokat illeti, egyfajta hideg békével érdemes számolni a következő években, forrás: Alexander Zemlianichenko / AP Photo.)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
