Régiós inflációs kockázatok: mit mutatnak az élelmiszerárak?

Magyarországon és a szűkebb régiónkban rendületlenül emelkednek a fogyasztói árindexek, látszólag mind a Covid-19 válság keresletromboló hatásával, mind a nyugat-európai inflációs trendekkel szembemenve.

Miközben az Európai Központi Bank az euróövezetben az idei éves átlag 0,5 százalékot is éppen csak elérő inflációs ráta feljebb piszkálásán szorgoskodik, addig nálunk júliusban és augusztusban már 3,8-3,9 százalék volt az infláció, a maginflációs mutatók pedig a jegybanki célsáv teteje (4%) fölött mozogtak.

Lengyelországban, Csehországban és Romániában a magyarnál alacsonyabb, de az eurózóna szintjét meghaladó az infláció. A lengyel értékek, amelyek a teljes inflációt mutatják (2,9-3,7%) szintén 4 százalék fölötti maginflációval együtt jelentkeztek, azaz az inflációs alapfolyamat itt is a teljes (ún. headline) árindexhez képest erőteljesebb kockázatokra utal.

JÚLIUSBAN A MAGYAR ÉS A LENGYEL INFLÁCIÓS RÁTA VOLT A KÉT LEGMAGASABB AZ EU-BAN.

Csehországban 3,3-3,7 százalék körül alakul az infláció (az elmúlt 7 évben 3 százalék alatti infláció volt jellemző), míg Romániában 2,7-2,8 százalékos árindexek jelentek meg. Utóbbi ország az elmúlt két év csökkenő inflációs trendje alapján kissé kilógni látszik a régiós sorból: a 2018-as 4,6 százalékos és a 2019-es 3,8 százalékos éves átlagos infláció után idén 2,7 százalék körül várható, de a dezinflációs trend idén nagy valószínűséggel megtörik, és nem szűkül tovább az euróövezettel szembeni különbözet.

Nehéz megbecsülni a járvány második hullámának hatásait

A járványveszély miatti korlátozások, majd azok feloldása jelentősen felborította a kereslet-kínálati viszonyokat, és emiatt most még inflációs szempontból (is) egy átmeneti időszakot élünk.

Keresleti oldalról erősödés indult be, és részben maradt fent számos egészségügyi termék és szolgáltatás piacán (elsősorban természetesen a járványveszély elleni védekezéshez közvetlenül kapcsolódó termékeknél, de ezeken kívül egyes számítástechnikai eszközök, illetve például a vitaminok és étrendkiegészítők esetében is), ugyanakkor gyengülő kereslet olyan termékek iránt, melyek a korlátozások miatt nehezebben beszerezhetőek, de egyben megvásárlásuk könnyen halasztható.

Kínálati oldalról a fertőzéstől való félelem és a lezárások számos szolgáltatás piacát rendkívüli mértékben leszűkítették (turizmus, vendéglátás, kultúra) és/vagy megváltoztatott formákba terelték (például online élő kultúraközvetítés). Ezen kívül a járványintézkedésekkel összefüggő termelési és logisztikai problémák jelentkeztek árfelhajtó tényezőként. Azt, hogy ezek a változások milyen mértékben hagynak maradandó nyomot az inflációban, még korai lenne eldönteni, különös tekintettel a nyár végén, illetve ősz elején újra erősödő Covid-19 fertőzéshullámra. Sajnos ebben is az élre tört a kelet-közép-európai régió, legalábbis a tavaszi és nyár eleji visszafogott megbetegedésszámhoz viszonyított növekedést tekintve.

Természetesen a korábbi évek bérnövekedési tendenciáiból (Magyarország, Románia különösen), részben a keresletvezéreltté vált gazdasági növekedésből (Magyarország különösen) kézenfekvőnek tűnik az inflációs különbség magyarázata az alacsonyabb növekedési dinamikával és alacsonyabb bérnövekedési rátával működő euróövezettel szemben.

Ráadásul a Covid-19 jelenléte óta egyre inkább előtérbe kerül ezen országok devizáinak relatív gyengesége is, ami azután a feléledő feltörekvő-piaci deviza-raliból való kimaradásban is jelentkezett. A devizakockázat növekedése a továbbra is laza monetáris politikával, alacsony reálkamatszintekkel együtt tovább növelte az inflációs félelmeket kelet-közép-európai térségben. (Idén eddig Magyarországon 0,3 százalékponttal, Lengyelországban 1,4 százalékponttal, Csehországban 1,75 százalékponttal, Romániában 1 százalékponttal csökkentették az irányadó jegybanki kamatot.)

Jelenleg nem tartunk ott, hogy árfolyam-infláció spirálról beszéljünk, sőt: az árfolyamtranszmisszió erősödése (ami Magyarországon például jól látható volt számos tartós fogyasztási cikk árazásában) sem biztos, hogy tartós marad. De az árfolyamgyengülés is fokozatosan emelheti az inflációs kockázatokat, illetve az inflációs várakozásokat, utóbbit különösen a régiónkban már megfigyelhető csökkenő reálbér-tendencia mellett.

Mindezeken túl azonban az utóbbi egy-két év egy olyan kínálatoldali változást is hozott, amit a Covid-19 miatt kínálatszűkülés, logisztikai problémák, és esetleges fogyasztói szokásokat érintő változások tovább erősítettek. Az élelmiszerárak gyorsuló emelkedéséről van szó, ami ráadásul egy hosszabb távú globális trendbe is illeszkedni látszik.

Szem előtt az élelmiszerárak

A régiós átlagban a 2015-ös bázishoz viszonyítva már 2019 közepe óta kétszámjegyű ütemnél tartó élelmiszer-árindex a mértékét tekintve is lényeges tényező, ráadásul olyan termékkört takar, aminek nagy része létszükségleti cikk, árrugalmatlan kereslettel és/vagy korlátozott helyettesíthetőséggel.

Magyarországon ebben az évben jellemzően a 7-9 százalékos sávban mozgott az élelmiszer-termékcsoport év/éves árindexe, miközben 2019-ben 5-6 százalék, az azt megelőző években még alacsonyabb értékek voltak jellemzőek. Az utóbbi egy-két hónapot kivéve Lengyelországban és Csehországban hasonló értékek, de Romániában is 5-6%-os élelmiszer-infláció figyelhető meg – szemben az euróövezet 1,5-3,0 százalékos indexeivel.

A fogyasztók napi szinten találkoznak az élelmiszerek áraival, talán más termékekhez viszonyítva jellemzően jobban megfigyelt árakról van szó és ilyen módon ezek erőteljesen befolyásolják a felmérésekből látható inflációs várakozásokat (amelyek jellemzően rendre a statisztikai hivatalok által kimutatott teljes inflációs index fölött mozognak).

EZ EGYES RÉSZPIACOKON ÖNGERJESZTŐ FOLYAMATOKAT (ÁRINDEX-VÁRAKOZÁS SPIRÁLT) IS BEINDÍTHAT.

Az inflációs várakozások a jegybankok döntéseiben is fontos tényezők, és olyan ártrendek esetében különösen fontosak, amelyek a monetáris politika hatókörén kívül esnek, azaz kamatpolitikával vagy más típusú keresletszabályozással nem befolyásolhatóak. Ilyenek az élelmiszerárak is, és ilyen módon ezek fokozott inflációs kockázatot jelenthetnek – egyrészt kínálati oldalról, másrészt az inflációs várakozások oldaláról.

Az élelmiszerárak jövőbeli alakulását befolyásoló tényezők részletes elemzése túlmutat e cikk keretein, de amellett, hogy hazánkban és a régiónkban is az infláció normalizálódására számítunk a következő évben, az élelmiszerár a következő években is fontos inflációs kockázati tényező maradhat (a válság miatt részben elindult, illetve a jövőben potenciálisan folytatódó kereslet-élénkítő intézkedések, illetve az árfolyamkockázat mellett).

Ezt a kilátást erősíti több nagy globális trend is. Ilyen például a mezőgazdasági termésátlagot, illetve a termőterületeket csökkentő klímaváltozási hatás, de az is, hogy bioüzemanyagokat állítanak elő élelmiszerként is használható növényekből. Árnövelő tényező a sertésállományt, illetve a szárnyasokat érintő járvány, illetve részben a fejlődő országok mezőgazdaságának és élelmiszeriparának gyorsuló gépesítése miatti beruházási költségek. Sőt, ha a Covid-19 elmúlása után tartósnak bizonyul egyes ellátási láncok földrajzi szűkülése, lokalizálódása, akkor ez az új helyzet is csatlakozhat az árszintet növelő tényezők egyre hosszabb sorához.

(A cikk először a Világgazdaság oldalán jelent meg 2020. szeptember 18-án.)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.