300 millió dollár nyereség – naponta

picture

Napi 46 millió dollár a beugró a világ legnyereségesebb cégeinek top20-as listájába. A Howmuch.net szedte össze a nominálisan legnagyobb profitot felmutató társaságokat a Forbes500 lista alapján, melyek között nem túl meglepő módon olajcégek, techóriások és bankok váltogatják egymást, szintén nem meglepő módon szinte kizárólag Kínából és az USA-ból. A 19. helyre, napi 47 millió dollárral azért odaért a Toyota, a listát pedig Szaud-Arábia és a világ legértékesebb cége, az Aramco vezeti – a többször elhalasztott IPO-t a mostani állás szerint – dacára a céget ért támadásnak és az ezzel felerősödő közel-keleti feszültségnek – 2020-ra tervezik.

A 304 millió dolláros napi profit még ebben a körben is kiugró, közel a duplája a második helyen álló Apple 163 millió dollárjának. Az alábbi charton látható a top10-es lista a napi nyereséggel és az ebből kalkulált, egymillió dollár profit megtermeléséhez szükséges idővel – vigyázzon, ha túl sokat bogarászik, mire végez, az Aramco meg is termelt egymillió dollárt.

Ez pedig a top20-as lista a Howmuch.net ábráján:

(Címlapkép: kalhh képe a Pixabay -en.)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Irán valódi célja az USA kiűzése a Közel-Keletről – és most közelebb van hozzá, mint valaha

Olvasási idő: 4 p
Teherán nagyon jó időzítéssel piszkálja az oroszlán bajszát, és a minden korábbinál reálisabb hosszú távú cél – az USA közel-keleti pozícióinak feladásának kikényszerítése – reményében az sem nagyon zavarja, ha átmenetileg nemhogy enyhítenék, hanem szigorítanák a szankciókat.
picture

110 milliárd dollár nyereség

Olvasási idő: < 1 p
Három technológiai óriás – az Apple, a Google és a Microsoft – együtt tudja felülmúlni a világ legnagyobb olajcégének nyereségét. A szaúdi Aramco most először közölt hivatalos számokat, tavaly 50 százalékos adókulcs mellett is 110 milliárdos profittal zártak.
picture

Hány lejátszás ér egy dollárt a Spotify-nál és a Youtube-on?

Olvasási idő: < 1 p
A Napsteren – igen, még működik – 53 lejátszás is elég, a Youtube-on közel 1500 kell. Óriási különbségek a streamingszolgáltatók között.