Közösen is építhetné az 5G-s hálózatot a Telekom és a Telenor Magyarországon
A hálózatmegosztási stratégiák ott kerülnek majd leginkább előtérbe, ahol a távközlési cégek relatíve drágán jutottak az 5G-spektrum licenceihez. A beruházási költségeket célzott állami szubvenciókkal is lehet csökkenteni, ami új dimenziót nyit a hálózatmegosztás mögötti érdekrendszerben.
Európában az 5G-spektrum erre az évre tervezett aukcióinak nagy része már lefutott, de a távközlési cégek nem lehetnek teljesen nyugodtak, hiszen a beruházás másik és előreláthatólag hangsúlyosabb része – a hálózati infrastruktúra kiépítése – csak ezután következik. Nem titok, hogy az 5G-hálózat működtetéséhez az infrastruktúra fejlesztése drágább lesz, mint az egy generációval korábbi hálózatok esetében, ami tetemes beruházásnövekedést hozhat a távközlési cégeknél.
Az operátoroknak több lehetőségük is van arra, hogy az 5G-infrastruktúra kiépítési költségét mérsékeljék, átlagosan akár 30-40 százalékkal (Booz & Company, 2012 – Sharing Mobile Networks: Why the Pros Outweigh the Cons?), de olvashatunk olyan tanulmányt is, ahol ez akár a 65 százalékot is eléri (Zehle S. and Friend G., 2010 – Network Sharing business planning, Coleago). A megoldás a kiépítendő infrastruktúra és ezáltal a költségek megosztása lenne a versenytársak között. Ez, bár egyszerű dolognak hangzik, de stratégiai kérdéseket vet fel, hiszen
HA INNENTŐL KEZDVE A HÁLÓZAT MINŐSÉGE A FEJLESZTÉSBEN RÉSZT VEVŐKNÉL AZONOS, AKKOR NEHÉZ A FEJLETTEBB, JOBB LEFEDETTSÉG MIATT MAGASABB HAVI DÍJAT ELKÉRNI AZ ELŐFIZETŐKTŐL.
Az autóiparban bevált az együttműködés
Az autószektorban egyes gyártók már alkalmazzák ezt a módszert, közösen indítottak fejlesztési projekteket, hogy megosszák bizonyos technológiák kutatási költségeit (például ilyen az elektromos hajtáslánc) – legutóbb a Ford és a Volkswagen tett így. Ez a kooperáció egyfajta kockázatcsökkentési lehetőség, hiszen ha az adott irány vagy technológia mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor az relatíve alacsonyabb beruházási költség mellett derül ki.
Ellenkező esetben a sikeres projekt végén vélhetően mindkét cég ugyanazt a technológiát alkalmazza a hajtásláncnál az új elektromos modellek esetében, ám ezenkívül nincs megkötve a kezük a karosszéria és a beltér formálására. Így lehetőségük van megkülönböztetni a termékeiket, annak ellenére, hogy a „lelkük” megegyezik.
A drága licensz hajthatja a kooperációt, avagy 5G lefedettség olcsóbban
A távközlési cégeknél is lenne tér hasonló termékdifferenciálásra, amelynek nagyságrendje fordítottan arányos azzal, hogy a hálózati infrastruktúra mekkora része van megosztva a cégek között. Tehát van lehetőség spórolásra, ám ez az 5G-termék árazási alkupozícióinak romlásával járna együtt, hiszen minél több részt osztanak meg az infrastruktúrából, annál kevésbé tudnak a szolgáltatásban különbséget felmutatni az operátorok.
A hálózatmegosztási stratégiák logikusan ott kerülnek majd leginkább előtérbe, ahol a távközlési cégek relatíve drágán jutottak hozzá az 5G-spektrum licenceihez. Így adja magát Olaszország és Németország, ahol az átlaghoz képest többszörös áron keltek el egyes sávszélességek. Az olaszoknál pár hónappal az aukció lezajlása után meg is jelent az első ilyen irányú közeledés a Wind Tre és a Fastweb között: egy egyezmény keretében megosztják egymással az infrastruktúrájuk egy részét a gyorsabb 5G-kiépítés érdekében. Eközben Németországban is hallani hasonló irányú elképzelésekről, a Deutsche Telekom vezetői azt nyilatkozták, hogy nyitottak az új infrastruktúra megosztására a kiépítés felgyorsítása és a lefedettség növelése céljából.
Nem kell feltétlenül más országba mennünk, ha hálózatmegosztásra szeretnénk példát találni. Itthon a Magyar Telekom és a Telenor Magyarország között jött létre passzív hálózatmegosztás a 800 megahertzes 4G-mobilhálózatra vonatkozóan 2015 elején. Ennek segítségével a Telenor a Dunántúlon, míg a Telekom az ország fennmaradó részén (Budapest nem része a szerződésnek) épít ki, majd üzemeltet 800-800 bázisállomást.
Szabályozói kockázat
A hálózatmegosztáson belül érdemes elkülöníteni passzív és aktív megosztást. Az előbbi esetén a fizikai eszközök, a telek és minden egyéb olyan eszköz megosztásáról van szó, amely nem a központi hálózatot és a spektrumjogokat foglalja magában. Aktív megosztás esetén pedig akár közösen vásárolt spektrumjogokról is beszélhetünk. Érezhető, hogy az utóbbi kooperációnál a költségmegtakarítási potenciál is egy szinttel magasabb.
Érdemes megemlíteni a roamingszerződést is, amely szintén egyfajta hálózatmegosztási megállapodás, azzal a különbséggel, hogy itt különböző országok távközlési cégei között jön létre az egyezség, nem országhatáron belül. Stratégiai szempontból egy mélyebb hálózatmegosztás a status quo fenntartását is elősegítheti a kooperációban részt vevő felek számára, ugyanis a hasonló technológia megnehezíti az egymástól való ügyfélszerzést (csak az árral tudnának versenyezni, ám egy kooperációban nem előnyös ehhez folyamodni), az infrastruktúra gyorsabb kiépítése miatt viszont mindketten versenyelőnyhöz juthatnak harmadik-negyedik féllel szemben.
Van egy másik vetülete is a mélyebb hálózatmegosztási stratégiának, amellyel a cseh O2 és a Cseh Telekom szembesült. Az általuk kreált helyzetet a divide et impera római mondás fejezné ki a leginkább. Az európai versenyhatóság is vizsgálni kezdte, és versenyt csorbítónak ítélte a két vállalat kooperációját. A cseh mobilpiac háromszereplős (O2, Cseh Telekom, Vodafone), amelyből az O2 és a Cseh Telekom együttes piaci részesedése 75 százalék. Igazán érdekessé az teszi a helyzetet, hogy e két cég a hálózati infrastruktúrát egy Cetin nevű vállalattól bérli, amely az O2 tulajdonosának érdekeltségébe tartozik. Könnyen látható, mennyire előnyös helyzetben van az O2 – ez a cseh mobilpiac sajátossága.
Az O2 esete jól példázza az aktív hálózatmegosztási stratégia egyik velejáróját, a szabályozói kockázatot, amely a túlzott kooperáció ellen védi a fogyasztókat. Summa summarum,
AZ 5G-HÁLÓZAT POLITIKAI ÉS GAZDASÁGI SZEMPONTBÓL IS ÉRZÉKENY TÉMA LETT VILÁGSZERTE.
Egyes nemzetállamok azzal támogatják az új hálózat gyors kiépítését, hogy a kezdeti költségeket nyomják le mesterségesen, azaz a spektrumaukción nem kérnek el nagyobb összeget a sávszélességekért (Kína ingyen adta a jogokat, de Amerikában is rekordalacsony összeget kapott a költségvetés a távközlési cégektől), ezáltal több pénzt hagyva az operátoroknál az infrastruktúra kiépítésére. Más esetekben a verseny miatt megemelkedett ár vagy pusztán a gazdasági racionalitás vezette arra a cégeket, hogy a hálózatmegosztás mellett döntsenek. Természetesen a beruházási költségeket célzott állami szubvenciókkal is lehet csökkenteni, ami egy újabb dimenziót nyit a hálózatmegosztás mögötti érdekrendszerben. Ahogy emelkednek a beruházási költségek a szektorban, mindinkább előtérbe kerül a hálózatmegosztás valamilyen formája, hiszen ezzel a megvalósítás folyamán sok költséget takaríthatnak meg a telekommunikációs cégek.
Hazai vonatkozásban nehéz lenne nem összekötni gondolatban a hálózatmegosztásban már így is részt vevő Magyar Telekomot és a Telenort. Véleményünk szerint egy korábbihoz hasonló jellegű kooperáció előnyös lehet a beruházási költségek optimalizálása szempontjából. Továbbá a kooperációval felgyorsuló hálózatfejlesztés összecseng az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kitűzött céllal: Magyarországon a világon az elsők között álljon rendelkezésre 5G-szolgáltatásra alkalmas infrastruktúra. Nem okozna tehát meglepetést, ha a kooperáció megismétlődne és az 5G hálózat Magyarországon hamarosan elérhető lenne.
(A cikk először a Világgazdaságban jelent meg, 2019.08.30-án. Címlapkép: Pxhere)
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
