Nagy pénz – nagy foci, kis pénz – nagy foci

Miközben a legnagyobb technológiai részvények jellemzően 10%-os korrekción mentek keresztül szeptemberben, addig sok kisebb technológiai vállalat részvényei továbbra is megállíthatatlanul mozognak felfelé. Az idei év amerikai piacot jellemző markáns spekulatív hulláma áttevődött a kisebb tőkeértékű technológiai vállalatokra. Ha a részvénypiaci pezsgést és forgalmakat nézzük, akkor a kisebb pénz egyáltalán nem jelent kisebb „focit”.

picture

“Kis pénz – kis foci, nagy pénz – nagy foci.” A Puskás Ferencnek tulajdonított idézet állítólag 1952 novemberében, egy Svájc elleni válogatott mérkőzésen hangzott el. Az azóta sokszor megidézett mondat tőzsdei megfelelője egy kicsit másképpen hangzana az idei év első kilenc hónapjának amerikai részvénypiaci történéseit nézve. Az alábbi ábrán az látható, hogy az amerikai tőzsdéken jegyzett legalább 100 millió dolláros piaci kapitalizációval bíró cégek közül mennyi vállalat részvényeinek sikerült legalább 400 százalékot emelkednie az adott év első kilenc hónapjában 1999 és 2020 között.

Az ábra a sokadik olyan illusztráció, amely bemutatja, hogy rengeteg a hasonlóság napjaink technológiai részvénypiaca és az ezredforduló dotcom buborékja között.

Persze óriási különbségek is vannak a 20-21 évvel ezelőtti korszak és napjaink között. Ezek egyike az 1.000+ milliárd dolláros értékű behemót vállalatok jelenléte és dominanciája napjaink vezető amerikai részvényindexeiben. Jelenleg a 20 legértékesebb tőzsdén jegyzett amerikai vállalat közül 10 technológiai cég. Ezen tíz top tech-cég közül nyolc részvényeinek (Apple, Amazon, Facebook, Tesla, Nvidia, Adobe, PayPal, Salesforce) sikerült legalább megdupláznia az árfolyamát a márciusi mélypontja és a jellemzően augusztus végén és szeptember elején kialakuló élete csúcsa között. A top tízből a maradék kettő, a Microsoft és a Google „csak” 76 százalékos és 71 százalékos emelkedésre volt képes. Nagyon jelentős mértékben erről, a most együttesen 8.325 milliárd dollárt érő tíz cégről szólt a történet a töretlen, április és augusztus között tartó emelkedésben.

Valami azonban megtört szeptember elején, és az elmúlt négy kereskedési nap komoly ereje ellenére elég gyenge szeptembert produkáltak az imént említett top tízes technológiai részvények (és ezek nagy indexsúlya által) a vezető amerikai részvényindexek, ahogyan az alábbi ábrán az látható.

A befektetői társadalom egyelőre találgatja azt, hogy a szeptember csak egy markáns és szükséges korrekciója volt-e a legnagyobb technológiai részvények (és egyben a vezető amerikai részvényindexek) tavasz óta tartó emelkedésének, vagy valamilyen piaci tetőzést látunk. Végül akármelyik szcenárió is lesz igaz a szeptemberi piaci esés kapcsán, az látható, hogy minimum időlegesen a százmilliárd dolláros hirtelen növekedések korszakának vége szakadt. Szeptemberben, szemben a júliusi és augusztusi hónapok történéseivel már nem a nagy pénz – nagy foci heteit láttuk az amerikai tőzsdéken.

Azonban a Puskásnak tulajdonított kijelentéssel, a kis (helyesebben fogalmazva kisebb) pénz egyáltalán nem jelentett kisebb „focit” szeptemberben sem abban a spekulatív pezsgésben, amit idén az amerikai technológiai részvényekben látunk. Az alábbi ábrán tíz kiváló szeptemberi teljesítményt felmutató technológiai cég látható.

A több százmilliárdos és ezermilliárdos cégek helyett a befektetői érdeklődés az elmúlt hónapban áttevődött a 10-20-30 milliárd dolláros tőkeértékű vállalatok részvényeire. És ezek közül sokaknak – amint az ábrán is látható – sikerült klasszis teljesítménnyel megörvendeztetnie részvényeseit szeptemberben. A nyáron már sokszor tapasztalt extrém forgalom is ezekben a részvényekben van jelen mostanság. A Zoom összes részvénye megfordult a tőzsdén az elmúlt 14 napban, míg a Peloton esetében ehhez a „bravúrhoz” mindössze 7 kereskedési napra volt szükség. „Kis” pénz – nagy foci.

Amit most látunk, az egy klasszikus jelenség egy olyan mértékben emelkedő piacon, mint amilyen eddig az idei év a technológiában volt. Az emelkedés átterelődött a kisebb részvényekbe. Létezik ennek egyfajta fundamentális és cinikus magyarázata is. A fundamentális magyarázat szerint a kisebb cégekbe könnyebb nagyobb növekedést belelátni, mint a pár hónapos, 100+ százalékos emelkedésen éppen túllévő sok száz, illetve ezermilliárd dolláros behemótokba. A cinikus magyarázat szerint pedig arra már elfogyott a pénz, hogy az Apple vagy a Tesla részvényeit kergesse fel az égbe az újonnan jött befektetői réteg, ám arra még jut elég, hogy Pelotonnal focizzanak, tekerjenek egyet.

A márciusi mélypontokhoz képest augusztus végére hétszeres árfolyamemelkedést felmutató, immár 400-500 milliárd dollárt érő Tesla árfolyama 14 százalékkal került lejjebb szeptemberben, ahogyan az alábbi, idei napi gyertyás charton az látható.

A Tesla árfolyamát mutató diagram 2020-ban, ahol egy szeptemberi korrekció látható
Megjegyzés: kék téglalappal kiemelve a szeptemberi mozgás

Vele szemben a Workhorse nevű 2-3 milliárd dollárt érő elektromos autó „befektetői vízió” részvénytársaság 54 százalékos emelkedést tudott produkálni az elmúlt hónapban, ahogyan az alábbi, idei napi gyertyás ábrán az megmutatkozik.

A Workhorse elektromos autókkal foglalkozó tőzsdei cég árfolyamának változása 2020-ban
Megjegyzés: kék téglalappal kiemelve a szeptemberi mozgás

Hogy a cégnek 181 ezer dollár az éves árbevétele, az jelenleg senkit sem érdekel, amikor háromnaponta megpörren az összes részvény a tőzsdén.

A közösségi média részvényeknél teljesen hasonló volt a helyzet az elmúlt hetekben. Miközben a behemót piacvezető Facebook szignifikáns korrekción ment keresztül, addig a kisebb versenytársai éltek és virultak szeptemberben a tőzsdén. Az alábbi grafikonon a vezető közösségi média részvények szeptemberi teljesítménye látható.

Amit jelenleg az amerikai piacon látunk, az egy se nem bika, se nem medve piac. Óriási az elkövetkező hetekkel kapcsolatos bizonytalanság a koronavírus, az elnökválasztás és a gyorsjelentési szezon miatt. Nem tudhatjuk, hogy a szeptemberi esés a korábbi emelkedés korrekciója vagy valamilyen piaci tetőzés kezdete-e. Az indexmozgások nehezen olvashatóvá váltak mostanára, ám az egyedi részvény fronton továbbra is vannak technikai alapon kiváló lehetőségek.

A jelenlegi spekulatív pezsgésben a kisebb pénz egyáltalán nem jelent kisebb focit.

(Címlapkép: Puskás Ferenc, az Aranycsapat kapitánya, forrás: Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.