Itt a hidegháború 2.0
Pár hete megdöbbenve olvastam, hogy India és Kína határán a két nukleáris hatalom katonái kövekkel és husángokkal estek egymásnak. A westernfilmek kocsmai verekedéséhez hasonló összecsapás több tucat halálos áldozattal járt. A döbbenetem mégse ennek szólt, ilyen párévente előfordul a két ország vitatott határterületén (igaz, halálesetre több évtizede nem volt példa), sokkal inkább annak, hogy senkit se érdekelt.
A Concordeblog csapatában két meghatározó vélemény formálódott a helyzettel kapcsolatban, amelyek részben vagy egészben kapcsolódnak, de az egyik inkább rövid-, míg a másik hosszú távú magyarázattal szolgál.
Mozognak a sakkbábuk a választás közeledtével
A rövidtávú geopolitikai magyarázat, hogy az USA-Kína sakkjátszmában kis szünet után újra mozognak a bábuk. A hegemón szuperhatalom és a második vonalból felemelkedő kihívó globális hidegháborúja olyan hadszíntereken folytatódik, amelyek nyílt konfliktushoz ugyan nem vezetnek, de egy-két komolyabb ütést bevihetnek a másik félnek.
Trump újraválasztásának esélye – köszönhetően a COVID-19-nek és a Black Lives Matter mozgalomnak, amely talán még az előbbinél is gyorsabban terjed – napról napra csökken. A sarokba szorított elnök – ahogy elődei már oly sokszor, ha égett a ház – a külpolitikához menekült, egy olyan globális parát kreálva, amely elvonja a választók figyelmét a tűz terjedéséről. A sajtó villámgyorsan felkapta a híreket: az USA készül felrúgni a kereskedelmi megállapodást! A figyelemelterelés ideig-óráig működött, amelyhez a kínai fél is szívesen asszisztált, mivel Hszi Csin-ping belpolitikai hatalma az utóbbi években gyengült, így számára is kapóra jött egy kis szájkarate az Egyesült Államokkal.
Az Egyesült Államok és Kína között kibontakozó hidegháború első szignifikáns ütközése a hongkongi válság kapcsán alakult ki, amely a régóta fennálló status quo megtörését jelentette.
Egy ország, egy rendszer: felébredés a hongkongi álomból
Az Egyesült Államok és Kína között kibontakozó hidegháború első igazán súlyos ütközése a hongkongi válság körül alakult ki. Hongkong leverése a két ország közti egyetlen együttműködési pont megsemmisítésével fenyeget.
Donald Trump vehemensebb hangvételű Twitter-üzeneteire és az amerikaiak hongkongi intervenciójára reagálva Kína szimbolikus ellencsapásokat osztogatott az elmúlt hetekben. Egyik ilyen ellencsapás során az észak-koreai határon megindultak a parasztok, és felrobbantották a Dél-Koreával közös demilitarizált övezetben lévő összekötő irodát. Egy másik hasonló ellencsapás volt a Kína és India közötti összetűzés, ugyanakkor a két válaszcsapás súlya nem összehasonlítható a hongkongival.
Míg Hongkong különleges státuszának vége felmérhetetlen gazdasági jelentőséggel bír, az utóbbi két ellencsapás gazdasági súlya zéró, így a szebb időket is látott kínai gazdaság és politika számára kockázatmentesen kivitelezhető volt, mindkét fél megelégedésére.
A célzott ellencsapást nem véletlenül India kapta. Az elmúlt két évtizedben az Egyesült Államok és India kapcsolata egyre szorosabbá vált, amely során előbbi támogatta India számos nemzetközi diplomáciai pozíciójának megerősítését, de az együttműködésük kiterjedt a technológiai transzferre és a hadiparra is. Ennek keretében lett India az Egyesült Államok egyik legnagyobb hadipari partnere, amely Kína számára felér egy nyílt fenyegetéssel.
Miközben a gyalogok és a bástyák mozogtak, a háttérben a két vezér megbízottja Hawaiin már a helyzet stabilitásáról tárgyalt. Mindkét fél számára fontos az erődemonstráció, viszont Trump számára fontosabb, mint valaha, hogy ez csak illúzió maradjon, és tényleges gazdasági vagy katonai áldozattal, a választásig legalábbis, ne járjon.
Megmagyarázható, hogy a tőkepiacok nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az India és Kína közötti összecsapásnak, mert tény, hogy csupán a nagy sakkjátszma egy lépése volt, viszont az látható, hogy a bábuk folyamatosan mozognak a táblán, és lesz olyan lépés, ami megrémíti majd a befektetőket. A napokban az amerikaiak léptek, és két repülőgép-hordozót a Dél-kínai-tengerre irányítottak. Most a kínai fél következik…
Harc a vízért
A hosszabb távú geopolitikai magyarázathoz érdemes tudni, hogy ötven évvel ezelőtt India és Kína között véres harcok dúltak a ma is vitatott hovatartozású területekért.
A nagy térképen a kasmíri térség, a kicsin láthatók (pirossal, illetve csillaggal) a további vitatott hovatartozású területek
Miért volt fontos ez a terület a két legnépesebb ország számára?
A Himalájában találhatóak azok a források, gleccserek, amelyek a világ legnagyobb folyóit táplálják, és megközelítőleg egymilliárd ember ivóvízellátását oldják meg. A kínai kormány egy korábbi nyilatkozata szerint az ország talajvizeinek nagyságrendileg 80 százaléka alkalmatlan az emberi fogyasztásra, sőt ez az érték a városokban a 90 százalékot is elérheti. A folyók csupán 40 százaléka szennyezett, Indiában azonban még rosszabb a helyzet. A magyarországnyi lakosú Csennai volt a Földön az első olyan nagyváros, ami elérte a day-zero állapotot, vagyis, hogy elfogyott a víz.
A Himalája térsége és az onnan eredő folyók
Az olaj geopolitikai jelentősége még mindig jelentős, de napjainkban legalább annyira fontos lett az adat, amelynek segítségével, pontos célzással befolyásolhatnak választásokat, vagy népszavazások kimenetelét dönthetik el. Egészen hosszú távon nézve hasonló fontosságú, ha nem fontosabb lehet a víz is.
Egy gyors példa, miért lehet a víz a fejlődő országok számára a kulcstermék. Ahhoz, hogy előállítsunk egy csésze kávét, 140 liter vizet használunk fel a termelési lánc teljes folyamatát figyelembe véve (vagyis a betakarítástól a kávézóba érkezéséig). Bár önmagában ez is meglepő, de közel se hasonlítható ahhoz, hogy mennyi vízre van szükségünk egy T-Bone steak előállításához (15 415 liter/kilogramm).
Ha ezt az érthetetlen mennyiséget kontextusba tesszük, akkor azt láthatjuk, ahhoz, hogy előállítsunk annyi hús, amennyit egy átlagos méretű szarvasmarha ad, elhasználunk két olimpiai úszómedencével egyenértékű vízmennyiséget. Ezekhez hozzáadva a zuhanyzásra, mosogatásra szánt vízmennyiséget azt kapjuk, hogy egy átlagos amerikai 575 litert fogyaszt naponta. Földünket többségében víz fedi, az iható vizek aránya azonban kevesebb mint egy százalék, és annak is több mint a felét használjuk fel a mezőgazdaságban.
Ahogy növekszik a fejlődő országok népessége és az átlagos jövedelmük, egyre több „luxusárut” fogyasztanak. Ez alatt nem az eladott Ferrarik számát kell érteni, hanem olyan egyszerű termékeket, mint a hús. A középosztály számára
A FEJLŐDŐ ORSZÁGOKBAN EGYRE TÖBB VÍZRE LESZ SZÜKSÉG, MIKÖZBEN ENNEK KÍNÁLATA NEM NŐ, SŐT A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSÁRA EGYRE ROHAMOSABBAN CSÖKKEN.
A két legnépesebb fejlődő ország konfliktusai természetesen számos szálon futnak, de egy meghatározó eleme lehet akár a víz is. Talán erős feltételezés, hogy a víz „házon belül” tartása ennyire fontos szempont a szuperhatalmak számára, mégis, a népesség növekedésével a konfliktusok élesedhetnek, és eljöhet az az idő, amikor már lesz tényleges piacmozgató hatása a két hatalom összecsapásának, és a világpolitika befolyása helyett inkább helyi eredetű konfliktus alakul ki az erőforrások megszerzésért.
(A cikk először a G7.hu-n jelent meg, 2020. július 15-én. Címlapkép: CNN Business)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
