Félelem és reszketés Bukarestből
Miközben a csak nyár óta hivatalban levő román kormány hónapok óta húzódó belpolitikai válsággal küzd, több miniszter lemondása után éppen bizalmatlansági indítvánnyal néz szembe, melyről ma szavaz a törvényhozás két háza, eszünkbe juthat a tavalyi év vége.
2018 december 19-én nehéz reggelre ébredt a régiós befektetők és portfóliómenedzserek többsége. Egy nehéz év utolsó kereskedési napjai zajlottak, amikor – derült égből villámcsapásként – a román politikai vezetés egy első ránézésre teljes politikai és gazdasági öngyilkossággal felérő adócsomagot jelentett be.
A csomag tartalmazott mindent, ami Európa addig leggyorsabban növekedő gazdaságának tönkretételéhez kellett. Brutális bankadó, a gázárak jóval a piaci szint alatt történő befagyasztása, áramársapka, közmű- és telekomcégek megadóztatása különadók sorával. Ezen felül a magánnyugdíjpénztári rendszer beszántása is a tervek közé került.
A „csomag” megtette a hatását a helyi tőzsdén, amely történetének legnagyobb, 11 százalékos egy napon bekövetkező esését produkálta, és néhány nap alatt összesen 18 százalékot esett.
Az esés minket is nehezen érintett, annál is inkább, mivel a hazai piacon egyedüliként egy román részvényalapot is kezelünk.
Ha a román belpolitikai válság tulajdonképpen azóta sem ért véget, a csomag története, legalábbis a tőzsdei befektetők szempontjából, ma úgy fest happy endel zárult. A csomag és az azt jegyző koalíció több lépésben zajló elbukása számos tanulsággal szolgált, még akkor is, ha számíthattunk, számítottunk rá.
Van Steve Jobs-nak egy híres motivációs beszéde, amit a Stanford egyetem diplomaosztóján mondott el. A legerősebb üzenet számomra a „connecting the dots” volt, azaz hogy mennyi apró kis elemből épülnek fel az eredmények és a siker.
Ez a román történetre is igaz – ugyanis ahhoz, hogy a tavaly december 19-i román őrületet az ember megértse, nem árt, ha valamennyire érti, hogyan működik a politika. Ehhez számomra továbbra is egyértelmű alapmű Alastair Smith és Bruce Bueno de Mesquita: A diktártorok kézikönyve című munkája. A könyv egyébként címe ellenére nem a diktatúrákról szól, hanem egy világos és érthető működési keretet ad, amibe a világ politikai rendszereinek többsége beillesztető. Egyik alapvetése, hogy bármilyen vezetőről legyen szó – lehet diktátor vagy egy demokratikus állam vezetője –, legitimitását valójában az elit kritikus méretű többségi koalíciója adja. A demokráciák és diktatúrák között a valós különbség az elit számossága. Egy diktatúrában néhány száz fő megvételével lehet uralkodni. Ezért is van az, hogy a kőolajban gazdag országok többsége diktatúra, mert azt a néhány száz embert, aki az elitet jelenti, az olajbevételekből meg lehet vásárolni, a többiek sorsa pedig irreleváns (lásd Venezuela). Nagy demokráciákban, mint amilyen az USA, a megvásárlás már nem működik, mert nagyon széles az elit. Több tízezer embert nem lehet megvenni, muszáj törekedni a jó kormányzásra.
A tavalyi román helyzettel kapcsolatban annyit kell tudni, hogy a kormányzó koalíció parlamenti többsége alig volt néhány fő. Arra számítottunk, hogy ilyen vékony többséggel – miközben a gazdasági elit összes szereplőjét sikerült a kormányzó pártoknak magukra haragítani –, annak esélye, hogy az adórendelet az eredeti formájában keresztül megy, nagyon kicsi. Várakozásunk lényegében be is jött. Elsőként a kormányzópártot kívülről támogató RMDSZ hátrált ki az intézkedéscsomag mögül, néhány héttel a bejelentés után. Ezt követte kisebbik koalíciós partner a liberális párt (ALDE) ellenállása, amely nem tudott beállni a piacellenes intézkedések valamint a nyugdíjvagyon ellehetetlenítése mögé.
Ennek megfelelően január végétől várható volt, hogy a román politika megkezdi a lassú kitáncolást az intézkedéscsomag mögül, aminek sem a parlamentben, sem a gazdasági eliten belül nem volt többsége. Az intézkedéscsomag elemeit egyenként felpuhították vagy visszavonták.
Szintén a Diktátorok kézikönyvének alaptétele, hogy az a vezető, amely mögül kihullik a kritikus koalíció, bukásra van ítélve. Ez a román szocialista párt vezetőjének bukását jelentette ez esetben. Liviu Dragnea az EP választási kudarc másnapján nem egyszerűen csak megbukott, hanem hároméves börtönbüntetését is megkezdte. Az általa hátrahagyott koalíció a decemberi intézkedések maradékát is visszavonta a nyár végéig. Ezt követően a liberálisok kiléptek a koalícióból és a kormánykoalíció is szétesett. Tanulság: az a vezető, aki a gazdasági és politikai elit többségét maga ellen fordítja, saját halálos ítéletét írja alá ezzel a lendülettel.
Ami pedig az apró kis elemek összekötését illeti: a román részvénypiac hatalmasat rallyzott idén, a pontokat jól összekötő befektetők 30 százaléknál is nagyobb hozamot érhettek el mindössze kilenc hónap leforgása alatt.
(Címlapkép: a román parlament épülete, Dennis Jarvis / Flickr)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
