Brexit: a halasztás kérdése lehet az EU 27-ek egységének legnagyobb próbája

picture

Mielőtt rátérnénk a brexit esetleges elhalasztása körüli híráramlás szétszálazására, vegyük észre, hogy a népszavazás óta zajló szánalmas szerencsétlenkedés során eddig csak és kizárólag a halasztás és a halogatás aktusaira futotta a brit politikai elittől. A népszavazás után hivatalba lépő Theresa May miniszterelnök a Lisszaboni Szerződés szerinti kilépési eljárás megindításáról szóló elhatározását több mint kilenc hónapon át hordta a szíve alatt, mielőtt sikerült megszülnie, a végén már az EU illetve a 27-ek vezetőinek kellett nógatnia a briteket, hogy na most már írjátok meg azt a levelet, gyerekek. Az elinduló tárgyalások, egyeztetések során pedig egyvalami volt végig nyugodtan biztosra vehető: a kijelölt időkeretek, határidők garantáltan elcsúsztak, minden utolsó lehetőség után volt egy következő, minden huszonnegyedik óra elteltével elindult egy új nap.

Tavaly ősszel, ahogy a tragikomédia közeledett a tetőpontjához, már szinte heti rendszerességgel ismétlődtek az utolsó és még utolsóbb határidők. Így aztán az végképp nem lehetett meglepő, hogy a novemberre kiizzadt „deal” egyetlen fontos eleme a Brexit hosszú időre történő gyakorlati elhalasztásának szabályozása. A lényeg a „transition period”, az átmeneti időszak, ami eltarthatott volna 2020 végéig, amíg nem változik semmi:

  • Nagy-Britannia az egységes piac és a vámunió része marad,
  • hatályban marad és kötelezően alkalmazandó az EU-s joganyag,
  • megmarad az Európai Bíróság hatásköre,
  • továbbra is be kellene fizetniük a közös költségvetésbe,
  • fennmarad a személyek szabad áramlása.

AZ ÁTMENETI IDŐSZAKBAN TEHÁT MINDEN ÉRVÉNYESÜLT VOLNA, AMI ELLEN A KILÉPÉSPÁRTIAK HARCOLNAK, ELLENBEN MÁR NEM LEHETTEK VOLNA RÉSZESEI A DÖNTÉSHOZATALI ÉS JOGALKOTÁSI FOLYAMATNAK.

Eközben pedig tessék erősen remélni, hogy a népszavazástól számított második két év alatt csoda történik, mert ha nem, akkor bizony a megállapodás értelmében az EU úgy is dönthet, hogy Nagy-Britannia nem léphet ki a vámunióból, Észak-Írország pedig még az egységes piacból sem – ez volna az a híres „deal”, amit a héten másodszor szavaztak le a brit parlamentben. Ismét elsöprő többséggel, úgy, hogy már az első leszavazására is egy jókora halasztás után került sor.

Ha a hét eseményeit megtisztítjuk a politikai színház és a közjogi processzusok díszleteitől, akkor azt látjuk, hogy a kilépés időpontja előtt mindösszesen két héttel a brit politikai elitnek még mindig nincs jobb ötlete a halasztásnál, a halogatásnál. És ezt az élcsapat zöme már hajlandó is jajveszékelve bevallani. Az eddigi mintázat és a mostani jajongás láttán érthető, ha a brexit elhalasztását sokan valamiféle egyváltozós összefüggésként kezelik – kérik, megadják, haladjunk tovább, nincs itt semmi látnivaló. Az ördög azonban most is a megszokott rejtekhelyén, a részletekben szállásolta el magát.

A 27-ek állam- és kormányfői döntenek

Mivel a show-műsor Londonban zajlik, könnyű belecsúszni abba a tévképzetbe, mely szerint a halasztás kérdése brit parlamenti szavazásokon múlik. Pedig bizony nem. A halasztásról szóló szavazásokra is igaz, amit a komoly tényezőnek számító Mark Rutte, holland miniszterelnök és Sabine Weyand, az EU brexit-főtárgyalójának helyettese a szerdai, a no-deal forgatókönyvet „kizáró” parlamenti szavazásról mondott: „mintha a Titanic szavazna arról, hogy a jéghegy menjen el az útjából”.

Weyand hozzátette, hogy véleménye szerint a brit parlament „levált a valóságról”.Már egyértelmű, hogy a jövő heti EU-csúcs egyetlen igazi témája a brexit esetleges elhalasztásának kérdése lesz. A nemzetközi jogi meghatározottság, konkrétan a Lisszaboni Szerződés alapján az alapértelmezett forgatókönyv a március 29-i kilépés. Ez nem igényel semmiféle további politikai döntést vagy jogi aktust, ez az automatizmus. Ehhez képest kérhet a brit kormány valamilyen halasztást, amibe az Európai Tanács mind a 27 tagjának egyhangú döntésével egyezhet bele. Mivel a halasztás lehetőségével, illetve egy esetleges halasztás feltételeivel és időtartamával kapcsolatban tudhatóan jelentősen eltérő vélemények cserélnek gazdát, nem túlzás azt állítani, hogy

AZ EDDIG PÉLDÁS EGYSÉGET MUTATÓ 27-EK ÖSSZHANGJÁNAK LEGNAGYOBB ERŐPRÓBÁJA LESZ A JÖVŐ HETI EU-CSÚCSÉRTEKEZLET.

Nagyon fontos tehát áttekinteni azt, hogy ezzel kapcsolatban milyen mozgások vannak a EU térfelén, a britek oldalán ugyanez inkább csak érdekes – az alábbiakban azért mindkettőre sort kerítünk.

A halasztás kérdése és az EU

Halasztási opcióból eddig háromféle volt forgalomban.

  • Nagyon rövid, merőben technikai halasztás: leginkább arra szolgált volna, hogy ha az utolsó pillanatban May mégis el tudja fogadtatni a fenti „deal-t” – amely, mint láttuk, maga sem több egy becsomagolt halasztásnál – akkor a szükséges jogalkotási eljárásokra legyen idő. Ebben az EU-nak ennyi az üzlet, nem több.
  • Néhány hónapos, maximum az EP választásokig tartó, végképp nagyvonalúan értelmezve az új Európai Parlament összeüléséig működő halasztás: célja az lenne, illetve lehetett volna, hogy a brit parlament addig vagy mégis elfogadja a fenti „deal-t”, vagy egy népszavazásra, vagy egy előrehozott választásra – és így a brit politikának a  holtpontról való kimozdítására – tesz ígéretet a kormány.
  • Nagyon hosszú, egy éves, vagy akár közel két éves halasztás: ennek a célja…, nos, ennek a célja tekintetében már vannak nézetkülönbségek. Van, aki egyszerűen azon az alapon támogatna egy ilyet, mert a később bekövetkező baj mégiscsak jobb, mint a holnapután érkező. De van olyan játékos is, akinek ezzel komoly szándékai vannak.

Az első opciót a „deal” kedd esti ismételt elgázolása levette a napirendről. Gyakorlatilag kizárt, hogy ez a parlament ezt a deal-t valaha is elfogadja, ebben igaza van Jeremy Corbyn-nak, a Munkáspárt vezérének:

A MAY-TERV POLITIKAILAG HALOTT. HALVA SZÜLETETT, ÉS NEM TÁMADT FEL.

picture

Theresa May: beállt a klinikai halál

A brit miniszterelnök miután megnyerte az ellene indított bizalmatlansági szavazást sem lélegezhetett fel, az újabb pofon Brüsszelben, az EU vezetőivel folytatott egyeztetésen érte, ami jól demonstrálja a brit tárgyalási pozíciók teljes kudarcát.

Ha közelebbről megnézzük, akkor látható, hogy a másodikként említett lehetőséggel majdnem ugyanez a helyzet. Az előrehozott választás célszerűségéről aligha lehetne mostanában meggyőzni a tory képviselőket vagy Theresa May-t. Foglalkozási ártalom ugyanis, hogy a politikusok az ilyen vészterhes időkben is rajta tartják a szemüket a közvélemény-kutatásokon.

A KÉT VAGY HÁROM HÓNAPRA SZÓLÓ HOSSZABBÍTÁS MÁSIK LEHETSÉGES, AZ EU ÁLTAL ELFOGADOTT INDOKA VISZONT NEM EGY OLYAN NÉPSZAVAZÁS, AMELYET KIFEJEZETTEN A BREXIT VISSZAFORDÍTÁSÁRA ÍRNAK KI.

Az EU által megfogalmazott követelményként ez a meglévő, de a parlamenten átmenni képtelen „deal” népszavazással való alátámasztását, és esetleg annak egy, vagy két másik döntési lehetőséggel (mégis maradnak, deal nélkül is kilépnek) való szembeállítása jelenti. Viszont a „deal” olyan rettenetesen népszerűtlen, hogy erre tényleg kár népszavazást kiírni. Egy tisztán „gondoljuk meg magunkat, ne legyünk már hülyék” típusú népszavazás lehetősége ellenben nagyon messze van attól, hogy többségi támogatása legyen a parlamentben. Még az ezt elvileg már hivatalosan támogató Munkáspárt is néhány nap alatt visszacsúszott a tudatos össze-vissza beszélés állapotába a népszavazást illetően.

Hosszú halasztás: a kötözni vagy amputálni dilemma

A legérdekesebb természetesen a hosszú halasztás ötlete. Ebbe lehet ugyanis reálisan belelátni a Brexit elmaradását, esetleg a Munkáspárt által követelt, az EU által korábban gyanúsan alacsony intenzitással és furcsa ütemezéssel felajánlott vámunióig való felmelegítését. A meghatározó európai döntéshozók természetesen szívesen megnyomnának egy „stop brexit” gombot, ha lenne ilyen a klaviatúrájukon, de látják, hogy nincs.

A HOSSZÚ HALASZTÁS NEM GARANTÁLJA, CSAK LEHETŐVÉ TESZI A VISSZAFORDULÁST, AZON AZ ÁRON, HOGY KÖZBEN LEBÉNÍTJA AZ UNIÓT, ELNYÚJTJA A BIZONYTALANSÁGOT, LEHETETLENNÉ TESZI AZ INTEGRÁCIÓ TOVÁBBI ÉPÍTÉSÉT, MEGMÉRGEZI A MINDENNAPOKAT.

Nagy-Britannia jó esélyekkel megkísérelt bent tartásáért szinte biztosan megérné még két évig megfizetni ezt az árat – de ez a súlyos ár egy a végén mégis bekövetkező, akár ugyanilyen kaotikus körülmények között végbemenő kilépéssel kombinálva már elfogadhatatlanul drága opció. Ez Merkel és Macron konzíliumának dilemmája: kötözni vagy amputálni. Sohasem könnyű döntés.

picture

Az EU erősebb is lehet a Brexittel

Mélyebb integrációt és erőteljesebb gazdaságpolitikai koordinációt is eredményezhet a brit kilépés – az uniós vezetők az elvi álláspont melletti határozott kitartás élményével gazdagodtak.

Donald vs. Donald

Van azonban olyan fontos uniós vezető is, aki számára ez nem dilemma: Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szabályos kampányt folytat a hosszú halasztásért, erről győzködi a briteket, és az EU állam- és kormányfőit is. Aki követi a Twitter-csatornáját, annak nem lehet kétséges, hogy

TUSK TISZTA SZÍVBŐL GYŰLÖLI A BREXITET, ÉS HA BÁRMIT MEGTEHET AZÉRT, HOGY EGY KIS ESÉLYT ADJON A LEÁLLÍTÁSÁNAK, AKKOR AZT MEG IS TESZI.

Néhány hete, a Tanács és az Arab Liga Sharm El-Sheikh-ben tartott csúcstalálkozóján, illetve azt követően megpróbálta a 21 hónapos halasztás ötletét beemelni a brexit-diskurzusba. Akkor nem járt sikerrel. A napokban ismét akcióba lendült, az állam- és kormányfők széles körét illetően egyelőre nincs nyilvános információ  a fogadtatásról, mindenesetre van néhány tagállam, amely a napokban a legmagasabb szinten nyilatkozva zárkózott el az új Európai Parlament megalakulásán túlnyúló hosszabbítás lehetőségétől. A Tusk-féle 21 hónapos halasztáshoz nem is tartozna feltétlenül konkrét indok, annyi mögötte – a brexiterek felől nézve nyilván álságosnak tetsző – koncepció, hogy „időt hagyna” Nagy-Britanniának arra, hogy „új megközelítésben tekintsen a Brexit a kérdésére.” Na tessék, van lengyel humor is, nem csak angol.

Ebben a kérdésben nem tényező, de érdekes egy másik Donald legújabb megvillanása a témában – igen, a Twitter-diplomácia koronázatlan királyáról van szó. Az erőstorkú öregúr az Atlanti-óceán túlpartján hirtelen megint elkezdte biztatni a briteket, hogy tessék csak kilépni bátran, most, bárhogy: olyan csodálatosan ragyogó szabadkereskedelmi egyezmény várja őket itt a golf klubjában, hogy a Napra lehet nézni, de arra nem. Trump már korábban is nagyon szerette a brexitet, dicsérte, csábította őket az EU-ból kifelé vezető úton. Ez szöges ellentétben áll a maradás mellett aktívan kampányoló Barack Obama politikájával, ellenben nyilván tökéletesen megfelel a Trump tevékenységét a moszkvai Lubjanka tér egy impozáns épületéből támogató szakemberek elvárásainak. Érthető, hogy az orosz fenyegetést a zsigereiben ismerő lengyel Donald, és az oroszokkal kapcsolatban finoman fogalmazva is legalább kompromittálódott amerikai Donald homlokegyenest az ellenkezőjét teszi Európa politikai egységét illetően.

Az mindenesetre látszik, hogy

AZ EU 27-EK KÖRÉBEN A BREXIT ESETLEGES ELHALASZTÁSA TERÉN KÖZELÍTŐLEG SINCS MEG AZ A BIZONYOS ERŐT SUGÁRZÓ ÖSSZHANG, AMI VÉGIG JELLEMEZTE ŐKET A FOLYAMAT SORÁN.

A véleménykülönbségek pedig napokon belül sorsdöntő szerephez juthatnak.

A halasztás és a brit belpolitika

E sorok írója szeretne az utolsó lenni, aki túlértékeli ezt a kérdést, de az érdekesség kedvéért, ahogy ígértük, vegyük végig, mit mondanak, mit csinálnak szegény brit politikusok a halasztás kérdésében.

picture

Brexit – kiben mi lakik?

Mi lehet az oka, hogy a teljes katasztrófával fenyegető megállapodás nélküli Brexit is sok brit politikus számára elfogadható, sőt, akár kívánatos forgatókönyv? A különböző szempontok között egyéni ambíciók, de a nemzeti büszkeség és identitástudat is ott van.

A kormányfő, ha lehet még így említeni a politikai bokszzsákká, golyófogóvá vált, látványosan leromlott mentális állapotú miniszterelnököt, nem szeretne halasztást kérni, csak a parlamenti többség kényszerítő ereje előtt meghajolva teszi ezt meg. Ő egészen egyszerűen be akarja fejezni, amit elkezdet: le akarja szállítani a brexitet, az ő brexitjét, aztán irány a történelemkönyv és a vidéki nyugalom.

A maradáspárti képviselők pártállástól függetlenül mindenféle halasztásnak nagy barátai. “The longer the better”, ahogy az EU 27-ek, ők is örülnének, ha meg lehetne fordítani a folyamatot, azzal a nagy különbséggel, hogy nekik semmi sem drága, ők természetesen a maguk dolgával foglalkoznak. Nem fájna nekik, ha az EU emiatt nem tudna elkezdeni végre magával, önmaga lendületbe hozásával törődni. Amíg bent vagyunk, addig remélhetjük, hogy talán bent is maradunk.

A hardcore brexiter tory-k, tehát leginkább a Jacob Rees-Mogg vezette, mókás nevű European Research Group képviselőcsoport, vagy éppen Boris Johnson számára ugyanezen logika mentén bármiféle halasztás fenyegetést, a nagy álom elúszásának veszélyét hordozza magában. Ezért ők odáig is elmennek, hogy az EU 27-ek kormányait(!) győzködik arról, hogy milyen rossz lenne nekik, ha belemennének egy halasztásba, és további hosszú időre bezárnák magukat abba a cirkuszba, ahol éppen ők a főbohócok. Ők már csak tudják.

A kilépéspárti, de mérsékeltnek mondható tory-k egy része egy pár hónapos halasztásban azt a lehetőséget látja, hogy talán az utolsó utáni pillanatban mégis sikerül rábírni az EU-t a fent ismertetett, tényleg megalázó „deal” módosítására. Egyszerűen nem hiszik el az EU-nak, hogy képes kitartani az álláspontja mellett. Nem hitték el novemberben, decemberben, januárban, nem hiszik el most sem. Ugyanakkor ők is félnek attól, hogy végül elveszik tőlük a szabadságharcos, büszke-britanniás ábrándjaikat.

A kilépést támogató munkáspárti képviselők talán tényleg hisznek abban, hogy a párt hivatalos álláspontjának megfelelően egy hosszabb halasztással elérhető lenne a vámunió, miközben ők is tartanak attól, hogy bármilyen csúszás elvezethet a folyamat visszafordulásához.

Tökéletes drámai alapanyag a végjátékhoz

A közhely, mely szerint a valóság a legjobb rendező, tökéletesen érvényesül a brexit végjátékában. Az, hogy 33 hónappal a népszavazás után, jó eséllyel a kilépés előtt egy héttel

A BRITEK KEGYELEMÉRT KÖNYÖRÖGNEK AZ EU 27-EK ÁLLAM- ÉS KORMÁNYFŐI ELŐTT TÉRDELVE, DÖBBENETES MEGALÁZTATÁS LEHET A BIRODALMI DICSŐSÉG EMLÉKÉBE BELEÁJULT NEMZETI ÖNTUDATNAK.

Akár megkapják, akár nem, ebből a leckéből nem lehet nem tanulni – remélhetőleg ez az EU minden, kicsit korábban vagy kicsit később a kilépéssel hazardírozó politikusára és választójára is igaz lesz.

(A teljes, a brexitről írt sorozatunkat a Concorde blogján itt találja. Ez a cikk először az Index Pénz beszél blogján jelent meg, 2019.03.16-án. Címlapkép: Tumisu / Pixabay)


Ajánló

picture

Az EU erősebb is lehet a Brexittel

Olvasási idő: 5 p
Mélyebb integrációt és erőteljesebb gazdaságpolitikai koordinációt is eredményezhet a brit kilépés – az uniós vezetők az elvi álláspont melletti határozott kitartás élményével gazdagodtak.
picture

Brexit: Veszélyesen optimista várakozások uralják a piacokat

Olvasási idő: 8 p
A nagy londoni házak elemzői nem elemeznek, hanem szurkolnak, a piacok is ignorálni látszanak a lehetőséget, hogy március 29-én megtörténhet a megállapodás nélküli kilépés is. Forgatókönyv persze akad több is, de befektetőként fontos a kockázatok minimalizálása.
picture

Brexit: a ráció veresége szülte kétségbeesés táplálja a reményt, de hiába

Olvasási idő: 3 p
A Brexittel kapcsolatos megvalósíthatatlan ábrándokat a legtöbben képtelenek elengedni. A józan ész próbál dacolni a valósággal, a ráció veresége szülte kétségbeesés táplálja a reményt, hogy a folyamatot vissza lehet fordítani, vagy legalább a végtelenségig elhúzni. Nem lehet.