Könnyen adjuk az adatainkat

picture

Botrányosan keres sokat a Facebook – írtuk tavaly júniusban, miután már látszott: hiába érte el a Facebookot történetének messze nem első, sőt, valójában nem is új, de az eddigi legnagyobb botrányt kavaró adatkezelési botránya (a Cambridge Analytica történet), a részvénypiacon a cég az ügy kippatanását követő első néhány napi esését hamar ledolgozta és továbbra is együtt mozgott a technológiai kosárral.

picture

Az adat ára – botrányosan keres sokat a Facebook

Botrányok ide, adatvédelmi aggályok oda, a Facebook felhasználói hatalmas pénzeket keresnek a cégnek.

Azt, hogy a személyes adatokhoz való hozzáférés és azokkal való esetleges visszaélés ma a probléma súlyánál alighanem kevésbé érdekli az embereket (megkérdőjelezve ezzel azt is, mekkorának lehet tekinteni a problémát), az Eurostat friss, az adatvédelmi világnapra közzétett grafikonja is jól mutatja: az uniós polgárok átlagosan közel harmada soha semmilyen módon nem tiltotta, de mégcsak nem is korlátozta az okostelefonjára telepített app-oknak az általuk kért adatokhoz való teljes hozzáférést. A magyar userek valamivel az uniós átlag alatt, de annak közelében vannak (31 százalék nem élt korlátozással Magyarországon, az uniós átlag 28 százalék). Bár vannak kivételek, összességében nagyon jól látszik: az egykori szocialista országokban lényegesen kisebb a polgárok adatvédelmi tudatossága. Az, hogy a csehek 67 százaléka láthatóan egyáltalán nem foglalkozik a kérdéssel, egyenesen megdöbbentő.

A userek egy része akár tudatos döntést is hozhat, de gyanítható, hogy többségük egyszerűen nem foglalkozik a dologgal, amikor a hozzáférés megadásáról dönt: sehol nem éri el a 15 százalékot azok aránya, akik azt állították volna magukról, hogy nem tudtak a korlátozás lehetőségéről. Az uniós átlag e tekintetben 7 százalék.

A cégek pedig – még – dörzsölhetik a markukat: az adatgyárakban készül a láthatatlan GDP.

(Fotó: Max Pixel)


Ajánló

picture

Az adat ára – botrányosan keres sokat a Facebook

Olvasási idő: 9 p
Botrányok ide, adatvédelmi aggályok oda, a Facebook felhasználói hatalmas pénzeket keresnek a cégnek.
picture

Az adatgyárakban készül a láthatatlan GDP

Olvasási idő: 6 p
Becslések szerint az adatgazdaságnak köszönhetően legalább évi 1 százalékkal magasabb lehet a GDP-növekedés, mint amit a számok mutatnak.
picture

Add el a pelenkát és a tiéd a világ! – Egy sztori az adatbányászat (h)őskorából

Olvasási idő: 6 p
A Target kiskereskedelmi lánc szárnyalt a 2000-es válság idején is: ők már akkor profilozták a vevőket, és személyre szabott kuponfüzettel támadták a kismamákat.