Pénteken eldől, merre megy tovább a benzinár

picture

Pénteken ülnek össze OPEC országok és Oroszország képviselői Bécsben, a találkozón az olajkitermelés emelését tervezik. Céljuk – a jól ismert mantra szerint – az “olajpiaci stabilitás megőrzése”. Ezt úgy szeretnék elérni, hogy ellentételezik a venezuelai kitermelés eddigi és várt gyorsuló apadását, preventív jelleggel pedig iráni export várt kiesését.

A találkozó pikantériája, hogy az érdekellentétek jelentősek az OPEC háza tájékán, ami megnezehítheti a konszenzust. A tagországok többsége nem képes a kitermelésén emelni, míg pár ország Szaud-Arábiával az élen ezt meg tudja tenni. A tagok többsége így hátrányosabb helyzetbe kerül a kitermelés emelésével, az ebből fakadó csökkenő, vagy legalábbis nem emelkedő olajár miatt.

picture

100 dollár lesz az olajár, ha Venezuela összeomlik

Elmaradt fejlesztések és karbantartások, hatékonytalan, összeomló teremlés. Pedig több tartalékuk van, mint bárkinek.

Persze ez  – ha növekvő termelés miatt kisebb mértékben is – a szaúdiakat is érinti, így jogosan merül fel a kérdés, hogy miért akarnak a szaúdiak és az oroszok saját érdekeikkel nem feltétlenül egyező módon kitermelést emelni? Anélkül, hogy e kérdésben részletesebben elmélyednénk, az indítékok között valószínűleg ott van, hogy

  • az amerikai palaolaj kitermelésnek még nagyobb lökést adna egy magasab olajár,
  • a magas olajár és az erősödő dollár hatására csökkenhet a kereslet a feltörekvő országokban,
  • az amerikai diplomácia: a szaúdiak régóta jó viszonyt ápolnak amerikával, több tízmilliárd dollár értékben vásárolnak fegyvereket amerikai cégektől. Az iráni szankciók újbóli bevezetésével is gyakorlatilag szaúdiak nyertek a legtöbbet. Emiatt ha Trump  az OPEC-et vádolja a magas olajárakért (Twitter: 2018.04.20; 2018.06.13), a szaúdiak a jó viszony ápolásáért tesznek egy szívességet, és enyhítik az amerikai olajfogyasztókon a magas árak okozta nyomást.

Az OPEC döntésre már jó ideje készül a piac, így látható, hogy a döntés függvényében milyen reakciók várhatóak. A világ ma napi kb. 100 millió hordó olajat használ el, a kitermelést a legtöbb várakozás szerint napi fél millió és 0,8 millió hordó körüli mennyiséggel emelhetik. A lehetséges forgatókönyvek:

  •  500,000 – 800,000 hordó emelés: ezt a mennyiséget árazta be leginkább a piac, így ennek hatása közömbös, a legnagyobb valószínűség szerint nem változtat sem a Brent jelenlegi, 75 dollár körüli árán. (Sem az amerikai, a WTI 65 dollár körüli árán.)
  • >800,000 – ebben az esetben a növekvő kínálat már csökkentheti az árat
  • < 500,000   – ebben az esetben piaci értelemben pozitív (olajár emelő) reakció várható, hiszen önmagában a venezuelai kitermelés kiesését (ami most már kb. napi 600.000 hordó hiányzó mennyiséget jelent) sem ellentételezi az emelés, nemhogy annak további csökkenést illetve az iráni szankciók okozta export hiányát.

Az árak alakulásában a döntés mellett nagy szerepet játszik az is, mit mondanak az OPEC sajtótájékoztatóján. Mindig kiemelik, hogy céljuk a piaci stabilitás megtartása illetve, hogy minél simább legyen az átmenet a várt teremlési kiesések vagy éppen bővülés esetére. Ugyanakkor a megfogalmazásban utalhatnak arra, hogy a több részletben tervezik az emelést (biztosítva a zökkenőmentes átmenetet), ami a szcenáriók közötti reakciókat árnyalhatja.

Megtörténhet az a szélsőséges eset is, hogy nem lesz “konszenzus” a tagországok között, emiatt formális keretek között hozott döntés alapján nem történne meg kvóta emelés. Erre volt már példa 2011-ben – és akkor Szaúd Arábia önkényesen másfél millió (!) hordóval növelte a kitermelését a következő fél évben. Ennek a tudatában szerintem ha nem is születne konszenzusos döntés,  az áremelkedés, mint reakció kérészéletű lenne.

A kicsit távolabbi jövő

Véleményem szerint az olajár irányát a következő fél – egy évben főképp három tényező egymásra hatása fogja befolyásolni:

  • a venezuelai kitermelés folyamatos visszaesése,
  • az iráni szankciók hatásából eredő export kiesés,
  • és a fentiek ellentételezéseképpen a kitermelést növelő országok kínálatának felfuttatásának üteme.

Ezeknek az időzítése nehezen látható előre, emiatt inkább bizonytalanság jellemezheti a piacot. Lesznek akik Venezuela összeomlására fognak spekulálni (maradnak vevők nyersolaj piacán, hiszen kiszámíthatlan mikor omlik össze az ottani kitermelés), és lesznek, akik azt mondják, hogy rövid távon már nem annyira egyértelmű a kereslet-kínálat dinamikája így jobb nem nyitott pozícióval megtapasztalni a történéseket (ők inkább leépítik a pozíciójukat és távolmaradnak az olajkapcsolt eszközöktől, amíg nem látnak tisztábban). Az átlagos fogyasztó szempontjából az előbbi viselkedés az áremelkedés, utóbbi a stagnálás-csökkenés irányába hat.

Amit viszont nagy bizonyossággal lehet állítani, hogy egy hasonló nagyságrendű kitermelésemelést mégegyszer valószínűleg nem tudnának meglépni, így

A KÍNÁLAT CSÖKKENÉSE ESETÉN AZ OPEC SEM TUDJA  “MEGMENTENI A VILÁGOT A 90- 100 DOLLÁROS OLAJÁRTÓL”.

Egyszerűen elfogy a tartalék, ami eddig védte a világot egy esetleges vis major (polgár háború stb.) következményeitől, a kitermelés kiesésés veszélyétől. A nem túl távoli múltra visszatekintve, 2003 és 2008 között amikor az OPEC szabad kapacitása 2 millió hordó alá csökkent – ez az akkori éves kereslet 3 százakéka volt –, párosulva egy erős kereslettel, az igen impozáns árrekciót indított el az amerikai könnyűolaj, a WTI árában. Jelenleg a szabad kapacitás 2 millió hordó alatt van, és ez éves kereslet kb. 2 százalékát jelenti – az alábbi ábrán látható, hogy a két grafikon, a tartalékok és a WTI árának szétválása a 2004 körüli időszakot idézi.

És a készletek további fokozatos csökkenést mutatnak. Ezek alapján nem lennék meglepődve, ha egy ilyen piaci helyzetben sikerülne végre minden jogi akadályt maguk mögé utasítani a szaúdiaknak, és végre tőzsdére vinni nemzeti olajvállalatukat, az Aramcot, ami már így is a világ legértékesebb cégének számít.