Hatalmas olaj- és gázkincsen ülnek ezek az országok – 4. rész
(A cikk először a G7.hu oldalán jelent meg 2025. április 23-án.)
A Közel-Kelet világszerte ismert hatalmas szénhidrogén-vagyonáról, azonban a legtöbb ember elsősorban az olajkészletekre gondol, amikor a régió energiagazdagságáról esik szó. Ez érthető is, hiszen a közel-keleti olajexport évtizedek óta a világ kőolajfogyasztásának jelentős részét fedezi, a térség országai kiépítették az ehhez szükséges infrastrukturális hátteret.
Kevesebben tudják, hogy a Közel-Kelet legalább ennyire gazdag földgázban is, amely komoly szerepet játszhatna a globális energiapiac stabilizálásában. Az ottani földgázkészletek a legnagyobbak közé tartoznak, és ha ezekhez megfelelő exportkapacitás társulna, világszerte jelentősen mérsékelhetnék az energiaválságokat. Ennek ellenére a földgázexport sokkal korlátozottabb mértékű, mint az olajé, főként gazdasági és geopolitikai okok miatt.
Cikksorozatunkban azt járjuk körül, hogyan ellenőrzik, esetenként hogyan blokkolják a nagyhatalmak egyes régiók kulcsfontosságú energiakereskedelmi útvonalait. Az első részben Azerbajdzsán, a másodikban Kazahsztán szerepét és lehetőségeit tekintettük át az orosz, iráni, amerikai és kínai geopolitikai érdekek sokszögében. Harmadik cikkünk pedig a Türkmenisztánról szólt.
Utolsó írásunk témája a Közel-Kelet földgázvagyona, amely komoly versenyt támaszthatna az orosz gázexporttal szemben az európai piacokon. Ám túl sok az ellenérdekelt szereplő, hogy ez megvalósuljon.
A világ egyik legnagyobb földgázmezőjét, az Észak-Dómot – amelyet Iránban Dél-Parsz néven ismernek – 1971-ben fedezte fel a Shell az Arab-öböl mélyén, Katar és Irán közös tengeri határán.
A MEZŐ GIGANTIKUS MÉRETEIVEL KIEMELKEDIK A VILÁG FÖLDGÁZLELŐHELYEI KÖZÜL, NAGYOBB, MINT AZ ÖSSZES TÖBBI FÖLDGÁZMEZŐ ÖSSZESEN,
azonban fejlesztése hosszú ideig nem kezdődött meg. Az 1970-es években ugyanis a földgáz iránti globális kereslet még meglehetősen korlátozott volt.
A mező kitermelését aztán később geopolitikai események is hátráltatták. Az 1980-as években az iraki-iráni háború, majd az ezt követő szankciók és politikai bizonytalanság akadályozták az érdemi fejlesztéseket. Az igazi érdeklődés a kitermelés iránt az 1990-es évek közepén jelent meg, amikor Katar felismerte, hogy földgázkészletei stratégiai jelentőségűek lehetnek. A 2000-es évek elején az ország a világ egyik vezető LNG-exportőrévé vált, hatalmas cseppfolyósító üzemeket építve, hogy földgázát hajón szállítsa a globális piacokra.
Irán helyzete azonban teljesen más volt. Az ország földgázkincsei szinte teljesen kihasználatlanok maradtak, mivel az Egyesült Államok által kivetett szankciók ellehetetlenítették az infrastruktúra fejlesztését és a nemzetközi piacokhoz való hozzáférést. Míg Katar a világ vezető LNG-exportőrévé vált, Irán gázkészleteinek jelentős része továbbra is a föld alatt maradt.
Bár az LNG jelentős előrelépést jelentett Katar számára, ez a megoldás rendkívül drága, korlátozott kapacitással rendelkezik, és biztonsági szempontból sem olyan megbízható, mint a csővezetéken történő szállítás. A hosszú távú, nagy volumenű és költséghatékony megoldás egy földgázvezeték kiépítése lehetett volna, amely Európa vagy más nagy fogyasztói piacok felé irányítja a közel-keleti földgázt.
Azonban a történet itt is bonyolultabbá vált. A csővezeték építése politikai akadályokba ütközött: ahhoz, hogy a projekt zöld utat kapjon, számos ellenérdekelt szereplő beleegyezése lett volna szükséges.
Katar és Irán rivalizáló tervei
A Közel-Kelet természeti erőforrásokban való gazdagsága mindig is vonzotta a nagyhatalmakat, a térség geopolitikai instabilitása ennek közvetlen következménye. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió – majd később Oroszország – évtizedeken át rivalizált a régió feletti befolyásért. Oroszország, hogy geopolitikai erejét megőrizze, igyekezett fenntartani energiadominanciáját az eurázsiai kontinens erőforrásokban gazdag területei felett. És az Egyesült Államok számára is kritikus fontosságú volt a térség, a hidegháború idején energiaellátása részben az innen származó olajimportra épült. Bár az amerikai energiafüggőség csökkent az utóbbi évtizedekben, a Közel-Kelet továbbra is kulcsszerepet játszik Washington globális stratégiai számításaiban, mivel befolyást kíván gyakorolni a világ legfontosabb energiaszállító folyosóira.
2009-ben Katar egy ambiciózus földgázvezeték-projektet javasolt, amely földgázát a hatalmas északi mezőből Szaúd-Arábián, Jordánián és Szírián keresztül Törökországba szállította volna. Az elképzelés lényege az volt, hogy a vezeték végül az európai piacokat lássa el, csökkentve ezzel Európa orosz gáztól való függőségét.
Az egymással versengő gázvezetékek a Közel-Keletről Európa felé
Forrás: ArcGIS Online, Concorde Elemzés
Ez a terv azonban gyorsan geopolitikai akadályokba ütközött. Szíria elnöke, Bassár el-Aszad nem volt hajlandó aláírni a megállapodást, ami nem pusztán gazdasági, hanem politikai döntés is volt. Szíria szoros szövetségi viszonyt ápolt Oroszországgal, amely Európa földgázellátásának egyik meghatározó szereplője, és Moszkva semmiképpen sem akarta elveszíteni ezt a stratégiai piaci előnyt. Aszad döntése tehát egyértelmű jelzés volt arra, hogy Szíria nem kíván részt venni olyan projektben, amely az orosz energiadominancia meggyengítését célozza.
Ezt követően 2011-ben Irán alternatív földgázvezeték-projekttel állt elő, amely földgázát a Dél-Parsz mezőről Irakon és Szírián keresztül a Földközi-tengerig szállította volna. A vezeték célja az volt, hogy iráni földgáz jusson el az európai piacokra, miközben megerősítette volna az Irán, Irak és Szíria közötti stratégiai szövetséget. Az Iszlám vezeték néven ismertté vált projektet úgy tervezték, hogy a szíriai tengerparton végződjön, ahonnan az iráni földgáz LNG-terminálokon keresztül Európába juthatott volna. A projekt 2011 júliusában eljutott a megállapodás aláírásáig, és az érintett felek hivatalosan is kifejezték szándékukat a vezeték megépítésére.
A polgárháború minden tervet keresztül húzott
Azonban a geopolitikai helyzet gyorsan megváltozott. 2011-ben kirobbant a szíriai polgárháború, amely nemcsak Szíria stabilitását ingatta meg, hanem ellehetetlenítette a nagyszabású energetikai beruházásokat is. A háború kitörését követően a projekt teljesen leállt, mivel a konfliktusban résztvevő külső hatalmak – köztük az Egyesült Államok, Oroszország, Irán, Törökország és Szaúd-Arábia – saját érdekeik szerint avatkoztak be a térségben.
A szíriai konfliktus mögött számos tényező húzódott meg, és az érintett országok különböző – politikai, gazdasági, katonai és vallási – érdekek mentén alakították beavatkozásaikat. A sok egyéb szempont mellett az energiapiaci verseny, különösen a gázexport útvonalainak ellenőrzése is megjelent. Az Egyes Államok számára előnyös lett volna egy olyan szíriai vezetés, amely támogatja a Katar-Törökország vezetéket, míg Oroszország számára a legfontosabb cél az lehetett, hogy korlátozza az alternatív földgázforrások Európába jutását.
A szíriai háború azonban nemcsak az iráni projektet temette maga alá, hanem a katari vezeték megvalósításának lehetőségét is szinte teljesen ellehetetlenítette. Szíria területén máig nem stabil a helyzet, és a konfliktus során az ország infrastruktúrája súlyos károkat szenvedett, így bármilyen hosszú távú energetikai beruházás rendkívül bizonytalanná vált.
Szíria jövője és a gázvezetékek geopolitikai jelentősége
2024 végén a szíriai rezsim összeomlott, miután Izrael sorozatos katonai csapásokkal jelentősen meggyengítette az iráni támogatást élvező térségbeli fegyveres csoportokat. A hatalmi vákuum azonnal felkeltette a globális és regionális hatalmak figyelmét, és Szíria újjáépítésével kapcsolatban megindultak a geopolitikai alkudozások. A kérdések között ismét felmerül a földgázszállítás is, különösen a Katar–Törökország vezeték, amelynek terveit egy évtizeddel korábban a szíriai háború teljesen ellehetetlenítette.
Törökország az elsők között jelezte, hogy érdeklődik a projekt felülvizsgálata iránt, mivel stratégiai célja, hogy a régió kulcsfontosságú energia-csomópontjává váljon. Ankara hosszú távú tervei között szerepel, hogy a Közép-Ázsiából és a Közel-Keletről érkező földgáz számára elengedhetetlen tranzitországgá váljon, és ezzel tovább növelje geopolitikai súlyát Európa és Ázsia között.
Ennek ellenére a vezeték gazdasági életképessége ma már sokkal bizonytalanabb, mint 15 évvel ezelőtt. Katar jelenleg hatalmas LNG-infrastruktúrát épít, amely lehetővé teszi, hogy a világ bármely részére rugalmasan exportáljon földgázt, még ha drágábban is. Egy új vezeték kiépítése, amely hosszú távon csökkentené az LNG iránti keresletet, gyakorlatilag kannibalizálná Katar jelenlegi beruházásait.
Miközben a Törökország felé vezető vezeték megépítése Európa számára hatalmas stratégiai győzelem lenne, amely hozzájárulhatna az orosz földgáztól való függetlenedéshez, a megvalósítás esélyei meglehetősen csekélyek. Törökország politikai ambíciói és az infrastruktúra kiépítésének lehetősége önmagában nem elég, ha Katar gazdasági érdekei ellentétesek a projekttel. Emellett a Közel-Kelet geopolitikai instabilitása továbbra is jelentős kihívásokat rejt magában, amelyek megnehezítik az ilyen nagyszabású energetikai beruházások kivitelezését.
A következő években kulcskérdés lesz, hogy Törökország milyen szerepet tud betölteni az eurázsiai energiaellátásban, és hogy a Közel-Kelet országai milyen irányba fejlesztik saját exportstratégiáikat. Bár a Katar–Törökország vezeték újra napirendre került, egyelőre több a bizonytalanság, mint az esély a megvalósításra.
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
