A bitcoin másik nagy győzelme

A bitcoin árfolyama 121 százalékkal emelkedett 2024-ben. Aratott azonban emellett még egy nagy győzelmet: stabilizálódni látszik a dominanciája a kriptopiacon. A további árfolyam-emelkedésben bízó piaci szereplőknek ugyanis a sokszorosítással szembeni védelem mellett figyelniük kell a másolhatóságra is.

picture

(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2025. január 12-én.)

Az egyik nagy győzelem

A 2024-es év a bitcoin sokadik nagy győzelmét hozta el a globális tőkepiacon. A vezető kriptodeviza ára 121 százalékkal emelkedett, és élete új csúcsára tudott menni a 2022-es és 2023-as hullámvasút után. A bitcoin árfolyama így mutat havi gyertyákkal 2019. január 1. és 2025. január 8. között:

Az ábrán jól látható, hogy már tavaly márciusban sikerült új csúcsot elérni, ám az igazi árfolyamrobbanás novemberben következett be, Donald Trump elnökké választását követően. Ez katalizálta a százezer dolláros szint elérését is.

Több szempontból is ünnepi év volt a 2024-es a bitcoin számára. Életének 16. évében nagykorúvá vált, immár van egy amerikai elnöki támogatás és egy likvid ETF-struktúra a vezető kriptodeviza mögött.

MINDKÉT FEJLEMÉNY JELENTŐSEN TÁMOGATTA A TAVALYI MOZGÁST.

A másik nagy győzelem

A dollárral szembeni 121 százalékos 2024-es erősödés a külső ellenféllel, a fiat pénzzel szembeni diadal. Túl ezen a győzelmen, egy másik érdemi sikert is elkönyvelhetett a bitcoin, ez pedig a “bitcoin-dominancia” tekintetében aratott győzelem. (A bitcoin-dominancia az a mérőszám, amely azt mutatja meg, hogy a bitcoin piaci kapitalizációja hány százaléka a teljes kriptodeviza-piac tőkeértékének.)

A 2021 novemberi árfolyamrekord idején ennek a bitcoin-dominanciának az értéke 43 százalék volt. A 2024-es esztendőt 50 százalékos arányszámmal kezdte a bitcoin és 57 százalékos arányszámmal fejezte be. A bitcoin-dominancia 2016 és 2024 között az alábbi módon alakult:

Ami érdekes újdonság volt a 2024 végi bitcoin árfolyamcsúcsoknál, az a vezető kriptodeviza domináns viselkedése a 2017 és 2018 fordulóján, illetve a 2021 novemberében látott korábbi csúcsokhoz képest. Mind a két korábbi esetben olyan széleskörű rally zajlott le a kriptopénz univerzumban, ami az összes bitcoin értékének százalékos súlyát 40 százalékra csökkentette a teljes kriptopiaci kapitalizációhoz képest.

JELEN HELYZETBEN A BITCOIN SZÁRNYALÁSA ÚGY FOLYIK, HOGY A DOMINANCIA ÉRTÉKE 55 SZÁZALÉK FÖLÖTTI.

Ez a bitcoin erején kívül annak is köszönhető, hogy a többi nagyobb tőkeértékű kriptodeviza a 2021-es csúcsaihoz képest nem igazán tudott új csúcsra jutni. A hat jelenleg 25 milliárd dollárnál többet érő kriptopénz közül csak a binance coin ért el új all-time-high árfolyamot.

A 2021 novemberi 2860 milliárd dolláros kriptodevizapiaci kapitalizáció a 2024 decemberi (eddigi) új csúcson 3710 milliárd dollárra nőtt. A két rekordérték között 850 milliárd dolláros értékkel nőtt az egész piacméret. Mindeközben a bitcoin piaci kapitalizációja 814 milliárd dollárral nőtt, azaz szinte a teljes növekményt az elsőszülött szereplő adta a tőkepiac ezen szegmensében.

A HELYZET KÍSÉRTETIESEN HASONLATOS A KÁPRÁZATOS HETES ÉS AZ S&P 500 INDEX MARADÉK 493 RÉSZVÉNYE KÖZÖTTI KAPCSOLATRA A 2021 VÉGE ÉS A NAPJAINK KÖZÖTTI IDŐHORIZONTON.

A bitcoin hasonlóan nagy győzelmet aratott a rivális kriptodevizák felett, mint amilyet az uralkodó technológiai részvények arattak a szektortársaik és a részvénypiac többi részével szemben.

Miért fontos ez?

Ennek a belső ellenfelekkel szembeni diadalnak a bitcoin esetében a vezető technológiai részvényekhez képest kiemelt jelentősége van, ami a bitcoin alaptermészetéből következik.

A bitcoinra a pénznyomtatás és ezáltal pénzromlás elleni orvosságként tekintenek a birtokosai. Ahhoz azonban, hogy ezt a funkcióját be tudja tölteni, két tulajdonsággal hosszú távon mindenképpen rendelkeznie kell. Egyrészt nem szabad, hogy sokszorosítható legyen, másrészt nem szabad, hogy másolható legyen.

A sokszorosíthatóság problémáját kiválóan kiküszöböli a maximális 21 millió darabos „érmeszám”, igen gyakran elhangzó érv ez a bitcoin mellett a kvázi korlátlanul nyomtatható külső ellenféllel, a fiat pénzzel szemben.

picture

Arany vagy Bitcoin? Vagy mindkettő?

Ez a mostani podcast nagyon hangsúlyosan a sokéves kilátásokra fókuszál mindkét befektetési eszköz esetében és nem a pillanatnyi piaci mozgásokra.

A bitcoin további szárnyalásában bízó piaci szereplőknek azonban legalább ilyen fontos kell hogy legyen az, hogy a bitcoin ne legyen lemásolható, ne jöhessen egy olyan rivális másik kriptodeviza, amely belső ellenfélként elviszi a befektetői pénzeket és fókuszt. A legnagyobb ilyen fenyegetettség még 2017 első félévében az ethereum száguldásakor érte a bitcoint, amikor az ethereum piaci kapitalizációja majdnem utolérte a bitcoinét. Akkoriban volt olyan, hogy 38 százalékos bitcoin-dominancia mellett az ethereum hasonló mutatója 31 százalékos szintre emelkedett.

A korábbi nagy kriptodeviza-árfolyamrobbanások tehát a bitcoin dominanciájának csökkenésével jártak együtt, a mostani helyzetben viszont nem látunk ilyet.

EZ PEDIG FONTOS GYŐZELEM, AMELYET A BITCOIN 2023 ÉS 2024 SORÁN ARATOTT A SAJÁT TŐKEPIACI SZEGMENSÉN BELÜLI URALOMÉRT FOLYTATOTT VERSENYFUTÁSBAN.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.