A mesterséges intelligencia sztori átalakulása

picture

Lassan három hónapja már annak, hogy 2024. július 10-én a Nasdaq-100 index elérte élete eddigi csúcsértékét. Azóta érdekes módon átalakult az amerikai részvénypiac szerkezete. A 2023-ban és 2024-ben döbbenetes erővel vezető káprázatos hetes egy kivétellel immár nem vezeti az emelkedést. Cserében viszont tényleg mozgásba lendült a világ összes pénze.

picture

Mozgásba lendült a világ összes pénze

A káprázatos hetes bő másfél éves együttes árfolyamnyereségéből szőröstül-bőröstül meg lehetne venni 1000 kis és közepes kapitalizációjú amerikai vállalatot, illetve mellé még a teljes francia és német tőzsdét.

Ez azt jelenti, hogy a káprázatos hetes 2022. december 30. és 2024. július 10. között keletkező 10,125 milliárd dollárnyi (ez az összeg a jelenlegi globális részvénypiaci kapitalizáció 8,9 százaléka) árfolyamnyereségének egy része új helyet keres magának.

Ennek az új helynek a keresése pedig nem kis intenzitással zajlik, amire kiváló példa az, ami a kínai részvényeknél zajlott le az elmúlt két hétben.

A mai írás témája azonban nem az aktuális kínai szárnyalás, hanem az, ahogyan a káprázatos hetes által vezetett mesterséges intelligencia rally alakul át. Érdemes vetni egy pillantást az S&P 500 index tíz, idei legjobban teljesítő részvényére:

Az első észrevétel rögtön az lehet, hogy már nem az Nvidia vezeti ezt a listát, illetve az, hogy a március elején még 300+ százalékos 2024-es hozamot mutató Super Micro Computer teljesen eltűnt a legjobb tízből.

A második észrevétel az lehet, amit a narancssárga színű oszlop jelöl: három úgynevezett hagyományos áramszolgáltató vállalat van (ráadásul ebből kettő dobogós) az első hat helyen. A már aktuális, de pláne a leendő mesterséges intelligencia használat döbbenetes áramigénye egyre erősebben mozgatja meg a befektetők fantáziáját.

picture

Csak a közműszektor?

Úgy tűnik, hogy a mesterséges intelligencia aranylázában az amerikai részvénypiac egyre inkább kezdi értékelni a lapátot és vödröt árusító, illetve kocsmát üzemeltető részvénytársaságokat is.

Ez a történet teljesen új „energiákat” kapott a 2024. szeptember 20-i pénteken, amikor egy igen érdekes, a Microsoft és a Constellation Energy közötti szerződés bizonyos részletei láttak napvilágot. A megállapodás az 1979-es baleset okán hírhedt, és gazdasági okokból 2019-ben bezárt Three Mile Island atomerőmű újraindításáról szól 2028-as kezdettel a következő húsz évre. Elemzői becslések szerint a szoftveróriás hajlandó a mostani ár dupláját fizetni azért, hogy egyes adatközpontjai jelentékenyen megnövekvő áramigényét évtizedekre előre biztosítani tudja.

A mesterséges intelligencia kiszolgálására alkalmas adatközpontok a jövőben olyan energiatermelő erőművek mellé lesznek építve, amelyek alkalmasak gigawatt nagyságrendű, alacsony költségű és kibocsátással járó áramot termelni folyamatosan. Alapvetően atomerőművek mellé. Ennek az előnye az, hogy így nincs szükség drága és pazarló nagytávolságú elosztási infrastruktúrára.

Ezek Yann LeCun kommentjei voltak az X-en, aki a Meta Platforms vezető AI tudósa. Szavai egybecsengenek a történtekkel, a Microsoft mellett a Meta Platforms, az Amazon és az Alphabet is intenzíven keresi az atomenergia megoldást az adatközpontjai jövőbeli áramigényének biztosításához.

Nem csoda ezen hírek után, hogy a két érdemi atomerőmű portfólióval rendelkező tőzsdén lévő amerikai áramszolgáltató vállalat részvényei a 2024 eleji árfolyamrobbanás után újabb száguldásba kezdtek. Ráadásul a Constellation Energy közölte, hogy a Microsoft-üzlet hatásaként 10 százalék helyett 13 százalékos éves átlagos eredménybővülést vár az aktuális évtized végéig.

Az árfolyamgrafikonok is önmagukért beszélnek. Először nézzük a Constellation Energy chartját napi gyertyákkal 2024. január 2. és 2024. október 4. között:

Kék téglalap mutatja a Microsoft szerződés nyilvánosságra hozatala óta eltelt 11 kereskedési nap 37 százalékos emelkedését.

Ezt miként az éves hozam tekintetében, úgy erre a 11 kereskedési napra vonatkozóan is lepipálta a Vistra Energy, amelynek a 2024. január 2. és 2024. október 4. közötti napi gyertyás grafikonja így mutat:

Az S&P 500 idén legjobban teljesítő részvénye 50 százalékot szárnyalt ezalatt a 11 kereskedési nap alatt (kék téglalap).

Az Nvidia részvényeit az égbe kilövő chipéhség után most a nagy sztori éppen az áraméhség.

A harmadik és egyben záró észrevétel pedig a Meta Platforms aktuális tőzsdei hegymenetével kapcsolatos. A Facebook és Instagram anyavállalat piaci kapitalizációja éppen az október 4-i pénteken lépte át az 1500 milliárd dolláros értéket. Amióta az írás elején már említett július 10-i élete csúcsát elérte a Nasdaq-100 index, azóta maga az index 3 százalékos mínuszban van, miközben a Meta Platforms részvényei 12 százalékot emelkedtek. Ezzel a Meta Platforms egyetlenként a káprázatos hetes tagjai közül, amely képes újabb és újabb csúcsokra emelkedni. A többi behemóttól eltérő emelkedés oka pedig minden bizonnyal az, hogy a Meta Platforms már most képes lehet intenzív mesterséges intelligencia beruházásainak egy részét monetizálni.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.