Romló kilátások az olajiparban

Nyár elején még úgy tűnt, hogy az elmúlt három év gazdasági nehézségeinek a legrosszabb részén már túl vagyunk, és a gazdaság egy „puha landolás” felé haladhat, ahogy a jegybankok elkezdik csökkenteni az alapkamatot. Az elemzők optimisták voltak a gazdaság és az olajipar kilátásaival kapcsolatban.

(A cikk először a G7.hu oldalán jelent meg 2024. szeptember 15-én.)

Az olajiparban az első riasztó jelzések július elején a negyedéves számokkal érkeztek, az Exxon és a BP is a vártnál rosszabb finomítói árrésekről (marginokról) számolt be világszerte. Aztán augusztusban több negatív makrogazdasági adat is napvilágot látott, leginkább a gyengülő foglalkoztatottsági adatok és a nagyon gyenge menedzser beszerzési indexek (PMI) erősítették a közelgő recessziótól való félelmet.

Az olaj ára és a finomított olajtermékek árai esésnek indultak, az iparág kilátásai jelentősen romlottak a tavaszi és nyár eleji időszakhoz képest. Az elemzők most arra figyelmeztetnek, hogy egy globális gazdasági visszaesés mélyebb hatással lehet az olajiparra, mint azt korábban feltételezték, és a következő időszakban nagyobb kihívások elé nézhet az iparág.

Finomítás és petrolkémia

Az orosz-ukrán háború és az Oroszország elleni szankciók hatására kilőttek a finomítói marginok Európában, aztán ahogy a világ elkezdett alkalmazkodni, megindult egy normalizációs folyamat. Amely azonban sokkal gyorsabbnak bizonyult a vártnál: a piac úgy számolt, hogy 2026 környékére térhetünk vissza a 4-6 dollár/hordó körüli finomítói marginokhoz, a második negyedéves jelentésekből azonban kiderült, ez mostanra szinte le is zajlott.

Az OMV esetén például 8 dollár/hordós volt az éves várakozás, 7 dollár/hordó lett a második negyedéves és 6 dollár/hordó lett a júliusi átlag, amely amúgy az egyik legerősebb hónapnak számít az iparágban. Ezekre a hírekre a legtöbb olajipari cég részvénye 3-5 százalékot esett.

A gyenge marginok oka, hogy egyszerre csökkent a kereslet, és nőtt a kínálat. Kevesebb benzin, dízel és kerozin fogyott, mivel az európai megélhetési válság, a gazdasági nehézségek és az ipar leépülése tovább fokozódott, és a kínai növekedés is lassult a nyersanyagfaló építőipari aktivitás csökkenésével párhuzamosan.

Eközben új finomítói kapacitások kerülnek üzembe világszerte, például az ománi Duqm finomító 230 ezer hordó/nap kapacitással, és várhatóan Nigériában is üzembe helyezik a Dangote finomítót 650 ezer hordó/nap kapacitással. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a finomítói és finomított termék „crack spreadek”, valamint a finomítói marginok gyorsabban esnek, mint azt korábban várni lehetett.

Az év hátralévő részének kilátásai is borúsak, a kereslet szezonális okok miatt még gyengébb lehet a következő negyedévekben. Július kezdete óta a Brent alapú finomítói crack spread erősen az előző negyedéves 10 dollár/hordó szint alá esett. A finomítói marginok júliusban 5-6 dollár/hordó körülire estek, ami akár 5 vagy 4 dollár/hordó alá is csökkenhet az év végén, szemben azzal a 15-20 dollár/hordós szinttel, amit az orosz-ukrán háború első évében realizálhattak a cégek. (A történelmi norma amúgy 4-5 dollár/hordó volt, persze még a mostani inflációs hullám előtt.)

Szenved az európai petrolkémiai ipar is, amely jelentős nyereséget ért el még a Covid-járvány alatti ellátási lánc zavarainak hatására, azonban az orosz-ukrán háború és az energiaárak emelkedése miatt költségeik jelentősen nőttek, a gazdasági problémák felerősödtek, a kereslet csökkent. Arról nem is beszélve, hogy mindeközben Kína hatalmas túlkapacitást épített ki, és újból importnyomás alá helyezte Európát.

A petrolkémiai ipar különösen érzékeny az ilyen gazdasági változásokra, mivel termékei – például autók gyártásában használt vegyületek – erősen ciklikusak és költségérzékenyek. Ilyen környezetben az európai petrolkémia nem versenyképes más régiókkal szemben, akik olcsóbban jutnak energiához és olyan kulcsfontosságú alapanyagokhoz, mint a kőolajból származó nafta vagy etán.

Mi lesz az olaj árával?

A finomított termékek gyenge kereslete visszahat a nyersolaj árára is. A nyár elején, amikor még fényesebbek voltak a kilátások, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) bejelentette, hogy 2023 októberétől kezdve fokozatosan enyhíti a termeléscsökkentéseket 2025 végéig. Ez a hír kezdetben negatív árreakciót váltott ki, de az OPEC gyorsan hozzátette, hogy ha a gazdasági helyzet gyengének bizonyul, akkor késleltetik a terv végrehajtását. Ennek hatására az olajárak visszapattantak 80 dollár/hordó fölé.

Azután viszont július közepétől gyenge foglalkoztatási és PMI-adatok jelentek meg, különösen Európából, az ezt követő újabb augusztusi OPEC-ülésen azonban a várakozásokkal ellentétben nem érkezett hír arról, hogy elhalasztanák a termeléscsökkentés fokozatos enyhítését. Kérdésessé vált, hogy az OPEC valóban megvédi-e a 80 dollár/hordós küszöbárat, ahogy korábban hitte a piac.

Komoly dilemma előtt az OPEC

2024. július 16. Gajda Mihály

Izgalmas évek várnak az olajiparra. A legégetőbb kérdés az iparág szempontjából, hogy az olajárak hogyan fognak változni, hol várható majd a stabilizáció.

Miután bő egy hónapig 80 dollár/hordó alatti áron kereskedtek az olajjal, és a kilátások is egyre romlottak, az OPEC végül szeptember 5-én bejelentette, hogy elhalasztja a termeléscsökkentés feloldását első körben decemberig, amikor üléseznek, hogy megvitassák a kartell hosszú távú stratégiáját. (Ahogyan arról írtunk már, egyre látványosabb, hogy a kartell mozgástere szűkül.)

Habár azt gondolná az ember, hogy egy ilyen hír után rögtön emelkedni kellene az olajárnak, sokakban inkább kétségeket ébresztett a hosszú távú kereslettel és kínálattal kapcsolatban. Az OPEC-et vezető Szaúd-Arábia arról volt híres, hogy sokkal jobb információval rendelkezik az olajpiacról, mint bárki más. Ez a döntés pedig beismerése lehet annak, hogy a közeljövőben nincs szükség annyi olajra, mint azt a kartell korábban gondolta, ami inkább csökkentheti a piac bizalmát a tartósan 80 dollár/hordó feletti olajárban.

Jelenleg úgy látszik, hogy ha nem csökkenti tovább a termelését az OPEC jövő év elejétől, akkor az olaj ára tartósan benézhet 70 dollár/hordó alá. De egy további termeléscsökkentés is csak eltolhatja a problémát, teret adva olyan magasabb kitermelési költségekkel rendelkező játékosoknak, mint például az Egyesült Államok.

Hosszú távú problémák az EU-ban

Az európai finomítás jövője hosszú távon is ködös a gyengélkedő kereslet és az ipari kapacitások leépülése miatt, továbbá az erős zöld politika sem használ az iparágnak. Ezen felül hatékonyabb finomítók épülnek világszerte, amik végső soron európai finomítókat szoríthatnak ki.

A BP például úgy tervezi, hogy jövőre harmadával csökkenti az 1935-ös építésű német gelsenkircheni finomítójának kapacitását. A Shell, amely – előre látva a problémákat – az európai finomítói kapacitásaitól már jórészt a 2010-es évek során megszabadult, az új zöld beruházásait fogta vissza a kontinensen. A vállalat július elején jelentette be, hogy felfüggeszti a hollandiai, 820 ezer tonna/éves kapacitású bioüzemanyag-gyárának az építését, amely döntés nagyjából 0,6-1 milliárd dollárjába fájhat a vállalatnak. Ezzel párhuzamosan a BP is lefaragja az új bioüzemanyag-projektek fejlesztési terveit, különösen a meglévő telephelyeken a fenntartható repülőgép-üzemanyag és a megújuló dízel projekteket.

A bioüzemanyag iránti kereslet ugyanis nagyrészt kormányzati előírásokon alapul. A biodízel és a zöld repülőgép-üzemanyag két-háromszor annyiba kerül, mint a fosszilis tüzelőanyagból származó termékek, a fogyasztást az európai országok azon vállalásai hajtják, hogy egyre növekvő arányban keverik a zöld üzemanyagot a hagyományos típusokhoz. A gond az, hogy a kormányok gyakran változtatják álláspontjukat a zöld célokkal kapcsolatban is. A piaci szereplők bizonytalanságát joggal növeli, hogy egyre több országban törnek előre olyan radikálisabb pártok, amelyek egyáltalán nem elkötelezettek az olyan uniós szabályozásokkal kapcsolatban, mint a zöld politika.

A szintén gyengélkedő európai petrolkémiai szegmensben is folyamatosak a bezárások, mivel ahogy említettük, a makrogazdasági szembeszéllel és a magas energiaárakkal nehezen küzd meg a szektor. 2024-ben az ExxonMobil és Sabic zár be közel évi egymillió tonnás etiléngyártó kapacitásokat Franciaországban és Hollandiában. Annak érdekében, hogy az iparág helyreálljon, elkerülhetetlenek további bezárások és a konszolidáció.

Kilátások 2024 végére és 2025-re

Az olajipar tehát jelenleg komoly nehézségekkel küzd a globális gazdasági problémák miatt. Az év eleji optimizmus után, amely a gazdasági lábadozást és stabilizálódást várta, a recessziós félelmek egyre erősödtek, különösen Európában és Kínában. A finomítói marginok, amelyek korábban a háború következményeiből profitáltak, gyors ütemben csökkennek a benzin, dízel és kerozin iránti kereslet gyengülése miatt. Az európai megélhetési válság és az ipari hanyatlás mellett az új globális finomítói kapacitások, mint az ománi Duqm és a nigériai Dangote, tovább növelik a finomított termékek túlkínálatát.

Az OPEC korábban bejelentette, hogy fokozatosan enyhíti a jelenleg hatályban lévő termeléscsökkentési vállalásaikat, de a gyenge gazdasági adatok és az olajár 80 dollár/hordó alá esése további bizonytalanságot okozott. Amennyiben nem késleltetik a termelés növelésének tervét, az olajárak tovább csökkenhetnek, 2025-ben akár 70 dollár/hordó alá is benézhet az ár, ami jelentős kihívást jelentene az iparág számára.

Az európai petrolkémiai szektor kilátásai borúsak, mivel a gyenge kereslet, a magas energiaárak és a túlkínálat nyomást gyakorolnak a marginokra. A recessziós félelmek és a kínai túlkínálat tovább fokozza a kihívásokat a petrolkémiában, miközben az iparág hosszabb távú konszolidációra és kapacitáscsökkentésre számít.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.