Új felvásárlási hullám az amerikai olajiparban

A ConocoPhilips május végén jelentette be, hogy felvásárolja a Marathon Oilt 22,5 milliárd dollárért. Ez a megállapodás már a sokadik állomása volt annak a bő fél éve tartó, és 20 éve nem látott léptékű hullámnak, amelyet az Exxon és a Chevron indított, amikor egyikük 60, másikuk 53 milliárdos felvásárlást jelentett be. Azóta ez a felvásárlási hullám összértékben már meghaladta a 200 milliárd dollárt, az amerikai tőzsdén jegyzett olajipari cégek száma pedig 65-ről 41-re csökkent az öt évvel ezelőtti állapothoz képest. És valószínűleg ez még csak a kezdet, további 100-200 milliárdos értékű felvásárlások és összeolvadások jöhetnek.

Az előző hullám az ezredfordulón

Az előző nagy felvásárlási hullám az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején söpört végig Amerikán és a világon. Ebben az időben nagyon alacsonyan voltak az olajárak, ami kemény kihívások elé állította az iparágat. A nehéz idők pedig gyakran konszolidáció felé viszik el az iparágakat. Felvásárlási hullám indult el, hogy a cégek csökkentsék a költségeiket és egy olyan vertikálisan integrált üzleti modellt hozzanak létre, amely sokkal ellenállóbb a változékony üzleti és gazdasági környezetben. Ezzel a felvásárlási hullámmal jöttek létre „szuperóriásnak” becézett legnagyobb nemzetközi olajipari cégek, az ExxonMobil, a Chevron, a Royal Dutch Shell, a BP és a Total.

Ezek a fejlemények hazánkat sem kerülték el, az olajipar itt is szenvedett, a MOL az 1990-es év végén nehéz pénzügyi helyzetbe került. Így az akkoriban felállt új menedzsment hasonlóképpen a konszolidáció és a vertikális integráció mellett döntött. Ekkor vásárolta fel a MOL a Slovnaftot, a TVK-t és az INA-t. Ezek a felvásárlások segítettek abban, hogy a MOL konszolidálja a regionális finomítói és kiskereskedelmi piacot, valamint integrálja a petrolkémiát, mint az értéklánc meghatározó részét.

A hidraulikus rétegrepesztés és egyéb új technológiák felforgatják a szénhidrogén ipart

A 2010-es évek elejétől egy újabb meghatározó változás történt az olajiparban, ahogy a nem konvencionális olaj és gázmezők (konyhanyelven palaolaj és palagáz) kitermelése technológiailag lehetségessé és gazdaságossá vált az Egyesült Államokban. A horizontális fúrás, a hidraulikus rétegrepesztés és a többlépcsős hidraulikus rétegrepesztés gyors technológiai fejlődése olyan olaj- és gáztározó geológiai formációkat tett pénzügyileg vonzóvá, amelyek kitermelése a korábbi évtizedek során igen messze volt a gazdaságossági küszöbtől.

A technológiai áttörés révén robbanásszerű növekedésnek indult az olaj- és gáztermelés az amerikai nem konvencionális szénhidrogén lelőhelyekből, a legnagyobb fellendülés a Permi medencében található mezőkből van, de jelentős a hozzájárulás az Eagle Ford, Bakken és Marcellus geológiai formációkból is. 2023-ban az Egyesült Államok 12,9 millió hordó olajat termelt, amelynek jelentős része, több mint 8 millió hordó, nem konvencionális olajmezőkből származik, kicsit több mint napi 6 millió hordó csak a Permi medencéből jön. Ezzel az Egyesült Államok egy szintre került termelés terén Szaúd-Arábiával és Oroszországgal.

Ezek a változások kedveztek annak, hogy sok új szereplő jelenjen meg a piacon, miközben a konszolidáció minimális maradt. Felpezsdült az élet az amerikai olajiparban, az ország csökkentette a külső függését az olyan arab országoktól, mint például Szaúd-Arábia, ami változásokat hozott a két ország közötti kapcsolatokban is, és hozzájárult a megújult geopolitikai helyzetkép kialakulásához.

Az új technológiák alkalmazása nemcsak a termelést növelte meg, hanem annak költséghatékonyságát is javította, lehetővé téve a vállalatok számára, hogy jobban ellenálljanak az olajár kilengéseinek. Mindez a piaci verseny fokozódásához és az iparági dinamika átalakulásához vezetett, ami kikövezte az utat a nemrégiben elkezdődött konszolidáció hullámnak.

Újabb fordulatok a 2020-as évtized kezdetén

A 2020-as évek bonyodalmasan kezdődött az energiaszektor számára. A 2010-es évek végén minden korábbinál erőteljesebben megjelentek a fenntarthatósági és klímavédelmi célok, a Covid, az orosz-ukrán háború és az ezek hatására kialakult turbulencia azonban kijózanította az iparági szereplőket. Az olyan nagyvállalatok, mint a BP vagy a Shell, amelyek korábban már elköteleződni látszottak a fenntarthatósági célok mellett, elkezdtek visszavenni ilyen jellegű törekvéseikből.

Az orosz-ukrán konfliktus kiéleződésével együtt járó káosz az energiapiacon rávilágított az energiaellátás biztonságának és az energiaárak megfizethetőségének fontosságára, az energiabiztonság és az árak stabilitása most olyan kulcskérdések, amelyek meghatározzák a politikai és gazdasági döntéshozatalt.

Emiatt egy újabb fordulópont következett be az iparágban, minden ország az energiaszektora megerősítésén dolgozik, az energiabiztonság ismét a stratégiai célok élére került. A kormányok és az iparági szereplők közötti együttműködés erősödött, hogy biztosítsák az energiaellátás stabilitását és függetlenségét. Az új beruházások és fejlesztések célja, hogy növeljék a termelési kapacitást és csökkentsék az importfüggőséget. Az amerikai olajipari cégek közötti újabb felvásárlási és összeolvadási hullámok is részben ezen célkitűzések mentén valósulnak meg, az általános üzleti és gazdasági tényezők mellett fontos, hogy minden olajcég „házon belül” rendelkezzen megfelelő nyersolajtermeléssel a finomítói számára. Emiatt a felvásárlási hullám fő fókuszában az olajtermelésre összpontosító és a nem konvencionális olajtermelésre szakosodott közepes méret vállalatok vannak.

Új felvásárlási és összeolvadási hullám

Az új felvásárlási hullám tulajdonképpen 2023 októberében kezdődött, amikor az Exxon 60 milliárd dolláros ajánlatot tett a Pioneer felvásárlására, amit nem sokkal követett a Chevron 53 milliárd dolláros ajánlata a Hess-re. (Ez még mindig függőben van, mivel az Exxon elővásárlási joggal rendelkezik a Hess egyik eszközére, így jelenleg is folyik a jogi csatározás.) Ezt követően az Occidental 2023 végén 12 milliárd dollárért felvásárolta a Crown Rock-ot. Az év elején komoly licit alakult ki több vállalatért, köztük a Endeavorért is, amit végül a Diamondback vásárolt fel 26 milliárd dollárért, túlszárnyalva a hoppon maradt ConocoPhilips ajánlatát. Végül 22,5 milliárd dollárért vásárolta fel a ConocoPhillips a Marathon Oilt. Így ez a felvásárlási hullám már több mint 200 milliárd USD-nál tart az elmúlt 12 hónapban, és még nincs vége.

A Rystad szerint legalább további 62 milliárd USD értékű eszköz van a piacon. Michael Alfaro, a Gallo Partners fedezeti alap ipari és energia szektorra összpontosító szakértője szerint többek között a Permian Resources, a Matador Resources, a Chord Energy és a Civitas Resources is a nagyobb szereplők célkeresztjében van. Ezen kívül magántulajdonban lévő cégek, mint a Double Eagle és a Mewbourne Oil is vonzó célpontok lehetnek.

A houstoni székhelyű EOG, amelyet 70 milliárd dollárra értékelnek, és az oklahomai székhelyű Devon Energy, amelyet 30 milliárd dollárra értékelnek, a legnagyobb nyilvánosan jegyzett amerikai vállalatok, amelyek még nem vettek részt a legutóbbi felvásárlási hullámban. Elemzők szerint a Devon kockáztatja, hogy más szereplők célpontjává váljon, amennyiben nem növeli méretét jelentősen. A vállalat tárgyalásokat folytatott a Marathonnal, de a ConocoPhillipse sikerült végül nyélbe ütnie az üzletet.

Ezzel szemben az európai térfélen nyoma sincs hasonló folyamatoknak, aminek több oka is van. Először is az európai piacon kevés tér van konszolidációra, mert nincsenek olyan piaci alszegmensek, mint Amerikában a Permi medence, ahol sok játékos van egyszerre jelen. Továbbá kevés olyan közepes méretű vállalat van, amely vonzó portfólióval rendelkezik. Ezen túl nehéz lenne részvénykibocsátással finanszírozni a felvásárlásokat olyan alacsony értékeltség mellett, amelyen jelenleg az európai olajipari részvények pörögnek.

Ellátásbiztonság melletti egyéb gazdasági racionalitások a felvásárlások mögött

A cégszintű ellátásbiztonság mellett a felvásárlások növelik a méretgazdaságosságot és javítják a tárgyalási pozíciót a fúró és egyéb olajipari szolgáltatást nyújtó cégekkel szemben. Továbbá növeli a nagyvállalatok kontrollját az iparág, az olajtermelés és az olajár felett. A Wood Mackenzie szerint az üzemeltetők a jelenlegi 30-35 dollárról körülbelül további 5 dollárral csökkenthetik az olajtermelés fajlagos költségeit, ami magában foglalja a beruházási és működtetési költségeket is. Ez igen kedvező annak tükrében, hogy a West Texas Intermediate kőolaj ára 70-80 USD között mozgott 2024-ben.

Mivel a nem konvencionális olaj- és gáztelepek feletti terület sok kis apró parcellára van felosztva, és mindegyikből más és más vállalat termel Amerikában, egy-egy vállalati egyesüléssel sok egymás melletti parcellát lehet egyesíteni. Ezáltal hosszabb horizontális szakasszal rendelkező kutakat fúrhatnak a vállalatok, ami javítja a kutak termelékenységét és az önköltséget. Továbbá egyszerűsíteni lehet a felszíni infrastruktúrát.

A midlandi székhelyű Diamondback-nek körülbelül 100 000 hektár földje érintkezik az Endeavor területeivel. Úgy vélik, hogy 175 horizontális kút fúrásával átfedhetik a két vállalat által tulajdonolt egymás mellett fekvő parcellákat, ezáltal évente 550 millió dolláros megtakarítást érhetnek el.

Az Exxon úgy értékelte, hogy a Pioneer felvásárlása nagyjából évi 2 milliárd dolláros szinergiát hordoz magában, ami az Exxon által birtokolt horizontális fúrási és repesztési technológiák és a Pioneer által tulajdonolt parcellák és már kijelölt fúrási helyek kombinációjából fakad. Továbbá a felvásárlás lehetővé teszi az Exxon számára, hogy a fúrási aktivitás fokozásával igény esetén gyorsan fel tudja pörgetni az olajtermelését.

(A cikk először a G7.hu oldalán jelent meg 2024. július 2-án. Borítókép: olajkitermelés a Permi-medencében, forrás: Jordan Vonderhaar/Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.