Hiába a jó makroadatok, Biden nem lett népszerűbb

picture

Nem áll jól Joe Biden a tavaszi kampányidőszakra ráfordulva: miközben a gazdasági mutatók korrektek, a munkanélküliségi ráta pedig a valaha mért legalacsonyabb, a választók ezt nem értékelik. Volt főnöke, Barack Obama 9 százalékos munkanélküliség mellett is jóval népszerűbb volt, mint ő. Eközben az infláció normalizálódott, így a rossz vélemény oka máshol keresendő. Vélhetően szerepet játszik benne a demokrata párt erőteljes balra tolódása, amely komoly választói lemorzsolódással járt az amerikai középosztály körében, ezen belül a bevándorlási politika – amelyen a problémát látva most már Biden is szigorítana – kiemelt kérdéssé vált.

Az infláció ugyan lecsökkent, de az élelmiszerek árszintje még magas, ráadásul számos szolgáltatás ára átlag felett emelkedik most is, emellett egy lakhatási válság is sújtja a fiatalabb korosztályt. Végül pedig sokan Joe Biden kognitív képességeit sem tartják már megfelelőnek, nem látják „elnöki típusúnak” a felmérések szerint. Vélhetően erre reagált az elnök, amikor egy kifejezetten harcias, beleállós „State of the Union” beszédet mondott a Kongresszusban.

Borítókép: Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke, forrás: Washington AP)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.