Mire figyeljünk a héten? – 2023. november 7.

picture

Mire figyeljünk? – erősen kezdtük a novembert, jegybankári beszédek, vállalati jelentések, kínai külker és infláció

A Fed szerdai kamatdöntését követően az S&P 500 index 5,9 százalékos emelkedéssel zárta a hetet, miközben a 10 éves amerikai állampapírhozam 16 éves csúcsáról korrigált vissza. Szép emelkedéssel zártak az európai részvénypiacok, a Stoxx Europe 600 index 4,92 százalékkal került feljebb. A részletes munkaerő-piaci adatok hetét követően jellemzően csendesebb napok elé nézhetünk adatfronton.
A következő napokban sem maradunk jegybankári impulzusok nélkül, több Fed-döntéshozó fog beszélni, amely tovább árnyalhatja a kamatpályával kapcsolatos várakozásokat. Ezen belül Jerome Powell Fed-elnök csütörtök esti nyilatkozata örvend kiemelt figyelemnek. Ugyancsak csütörtökön, magyar idő szerint 18:30-kor Christine Lagarde szavaira figyelhetünk.

Lassan a végéhez közeledik az amerikai jelentési szezon, az S&P 500 index komponenseinek 81 százaléka tette közzé friss eredményszámait, amelynek 82 százaléka jelentett várakozásokat meghaladó EPS számokat, meghaladva az 5 éves 77 százalékos és a 10 éves 74 százalékos átlagot. A következő napokban Európán lesz a fókusz: szerdán a Bayer, a Commerzbank és az Adidas számaira figyelhetünk, csütörtökön a WizzAir jelentése érkezik.
Hazai téren szerdán a Magyar Telekom és a Richter jelentésére figyelhetünk, majd a sort az OTP és a MOL zárja péntek reggeli számaival.

Fontosabb adatok – mi várható?

  • EU
    Pénteken a Conference Board fogyasztói hangulatindexének novemberi előzetes olvasata érkezik, amely a magas kamatszintek árnyékában továbbra is nyomott szinteken tartózkodhat.
  • US
    Kedden német ipari termelés adatok érkeznek, amelyek továbbra is borús képet festhetnek, majd szerdán az eurózóna kiskereskedelmi forgalmi statisztikáját publikálják.
  • CN
    Kedden kínai külkereskedelmi számok érkeznek: a várakozások szerint az export 2,9 százalékkal csökkent októberben év/év alapon, szemben az előző 6,2 százalékos mérséklődéssel. Az import 4,5 százalékos csökkenést mutathat az előző -6,3 százalék után.
    Továbbra is nullaközeli szinteken lehet a kínai fogyasztói árindex, miközben a csökkenő nyersanyagáraknak köszönhetően a termelői árak 3 százalékkal kerülhettek lejjebb az előző 3 százalék után.
  • HU
    Szerdán a legutóbbi kamatdöntő ülés jegyzőkönyve érkezik, míg pénteken az októberi inflációs számokat közli a KSH. A várakozások szerint a fogyasztói árindex tovább csökkenhetett, év/év alapon 10,3 százalékot elérve, szemben az előző 12,20 százalékkal.

 

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.