Infláció shortban ragadtak a jegybanki bálnák

Tőkepiaci bálna az, amikor egy piaci szereplőnek valamilyen instrumentumban túlméretezett pozíciója alakul ki. Mostanában nyugodtan tekinthetünk a fejlett világ két vezető jegybankjára (Fed és ECB) is egyfajta tőkepiaci bálnaként. Mindkét bálna short pozícióban van, ha az inflációt nézzük.

Átmeneti vagy sem?

Átmeneti-e az infláció vagy pusztán átmenetinek tartott? A világ tőkepiacainak szereplőit hosszú hónapok óta foglalkoztatja a kérdés, amely teljesen megválaszolhatatlan jelenleg. Annyiféle és akkora bizonytalanság van a mostani világgazdaságban.

A fejlett világban több évtizedes szünet után 2021-ben felbukkanó inflációs kérdést érdemes egy szokatlan aspektusból megvizsgálnunk. Eszerint a világ két vezető jegybankja az utóbbi fél év kommunikációjával és lépéseivel úgy viselkedik, mint amikor egy túlméretezett pozícióban lévő tőkepiaci szereplő feszül bele egy számára is egyre több aggályt felvető ötletébe.

Az nem kérdés, hogy az immár lassan 13 évnyi – kisebb-nagyobb szünetekkel tarkított – pénznyomtatás, és az ezzel járó extrém laza monetáris politika után a Fed (és sok tekintetben hű követője: az ECB) egyfajta gazdájává vált a globális tőkepiacoknak, és kiemelten a részvénypiacoknak. A jelenlegi értékeltségek fenntartásához ugyanis az ő pénzpumpájukra is komoly szüksége van a Wall Streetnek és társaiknak. A különböző eszközvásárlási programjaikon keresztül áttételesen ők etetik pénzzel a koronavírus-időszak alatt a részvénypiacokat. Az árfolyamok elmúlt 19-20 hónapos permanens emelkedésének ez az egyik legfőbb faktora.

Amennyire gyorsan reagált a Fed és az ECB a 2020 márciusában teljesen leapadó likviditási helyzetre, annyira vonakodva hajlandó ez a két monetáris csúcsszervezet szembenézni 2021 gazdasági és tőkepiaci valóságával. Ez a valóság pedig az, hogy a tőkepiacok eleve tocsognak a likviditástól. Míg a világgazdaságban egyre több színtéren az áruhiány lett az alapállapot, amely a kereslet-kínálat törvényeinek megfelelően az árak felrobbanásához vezetett. Mindez a világ sok országában évtizedek óta nem látott inflációs mutatókkal jár együtt.

Az „archaikus” 2008 előtti időkben ilyen helyzetekben a jegybankok kamatemeléseken keresztül szigorították a monetáris kondíciókat azért, hogy ezáltal letörjék az inflációs nyomást. Napjaink globális inflációs nyomására most is sok ország jegybankja reagál a tankönyvi módon. Elég csak hazánk vagy a régiónk aktuális kamatemeléseire gondolnunk. A fejlett világ két vezető jegybankja azonban nemhogy kamatemelésre nem gondol, hanem még a túltolt eszközvásárlási programjainak a visszavágását sem volt hajlandó megfelelő időben elkezdeni. (Ez az időpont lett volna szerintem a késő tavasz). És most, amikor elkezdték ezt a visszavágást, sem hajlandóak azt a másfél év alatt drasztikusan megváltozott világgazdasági és tőkepiaci körülményekhez idomuló intenzitással végrehajtani.

Infláció short

Mind a Fed és az azt vezető Jerome Powell, mind pedig az ECB és az azt vezető Christine Lagarde magatartása egy olyan tőkepiaci szereplőhöz hasonlít, mint aki „beszorult” valamilyen kellemetlen és egyre nagyobb jövőbeli potenciális veszteség veszélyével járó pozícióba.

KVÁZI MINDKETTEN „INFLÁCIÓ SHORTOK” LETTEK.

Az infláció csak nem hajlandó a fejlett világban a kilencvenes és a kétezres években megszokott kerékvágásba visszatérni. Ők ketten, és az általuk vezetett Fed és ECB úgy döntöttek, hogy „kiülik” ezt az egyre kényelmetlenebb infláció short pozíciót.

Ennek a rossz pozíciónak a kiülését pedig pontosan olyan viselkedéssel igyekeznek a maguk számára elviselhetőbbé tenni, amit rengeteg tőkepiaci szereplő is alkalmaz hasonló szituációban. Meggyőzik magukat arról, hogy a végén úgyis nekik lesz igazuk és „piaci veszteségeik” csak átmenetiek.

PONTOSAN EZ POWELL ÉS LAGARDE MANTRÁJA IS, AMELY AZ ÁTMENETI INFLÁCIÓRÓL SZÓL.

Egyelőre azonban csak egyetlen dologra tekinthetünk átmeneti helyzetként ebben a 2020-2021-es felbolydult történetben. Ez pedig nem más, mint a 2020-as márciusi globális likviditási válság, amikor a pénzcsapok világszerte elapadtak. És pontosan ez az akkori helyzet vezetett az akkori példátlan pénzpumpával járó monetáris döntésekhez. Akkor gyorsan és helyesen reagáltak a jegybankok. Ám már 2021 elejére is okafogyottá vált a laza pénzpolitika fenntartása, nemhogy napjainkra.

Ahogyan az a rossz pozícióknál lenni szokott, van olyan, hogy megváltoznak a körülmények és a szorult helyzetéből kiszabadul az adott pozíciót megtartó tőkepiaci szereplő. És van olyan, amikor a helyzet csak rosszabbá válik és a stop loss elmaradása embertelen veszteségekhez vezet.

Most 2021 novemberének elején még nem tudhatjuk, hogy miképpen fog járni a Fed és az ECB a jelenlegi infláció short pozíciójával. Jó esélye van annak, hogy igazuk lesz és a globális drágulás mértéke akármekkora is mostanság, tényleg átmenetinek bizonyul majd 2022-ből visszatekintve. Egy ilyen helyzetre kiváló példa lehet mind a 2020-as, mind pedig a 2021-es évből az amerikai építési faanyag (lumber) határidős jegyzéseinek elképesztő áralakulása. Ez a faanyag határidő logaritmusos skálájú heti gyertyás grafikonon így alakult 2017. január 1. és 2021. november 8. között:

A 2020 októbere és 2021 augusztusa közötti 450-1.700-450 áralakulás (zöld téglalap). Egy olyan minta, amiben sokan reménykednek most is akkor, ha például az áram, vagy a földgáz árakat nézik.

Velünk maradna az infláció?

Ugyanígy lehetséges az is, hogy az a fránya infláció nem átmeneti, hanem permanens jelenséggé válik 2022-ben. Lehet, hogy amit most látunk, az már nem más, mint a „kinőttük a Földet” infláció megjelenése. Egy olyan korszakváltás, amikor a sok száz éve környezetvédelmi adó nélkül működő kapitalizmus átvált a környezetvédelmi adókkal terhelt kapitalizmussá.

A másik komoly oka egy tartósabb inflációnak az ár-bér spirál elszabadulása lehet. Szerte a világon ugyanis a 2021-es év az, amikor a globális középosztály sok százmillió tagja érzi és érezheti úgy, hogy a nagy jegybankok monetáris politikájának a következményeként immár nemcsak a konzervatív megtakarításait és a jövőbeli lakáshoz jutás körülményeit inflálták el, hanem a pillanatnyi vásárlóerejét is. Egy sok tekintetben munkaerőszűkében lévő álláspiacon pedig könnyen vezethet érdemi béroldali nyomáshoz az előttünk álló hónapokban.

Pontosan a fenti bizonytalanságok miatt nem igazán lehet látni azt, hogy a 2021-es inflációs nyomás az elkövetkező negyedévekben majd átmenetinek vagy tartósnak bizonyul-e. Ehhez a bizonytalansághoz képest szerintem a Fed és az ECB nagyon egyértelműen beleállt abba, hogy átmeneti a drágulás. Ezt pedig a részvénypiacok az elmúlt hetekben egyre jobban „kiszagolták” és az ilyen helyzetekben megszokott módon az „égig érő torony” megépítésébe kezdtek bele. Erre jó példa, hogy a hét legnagyobb amerikai technológiai vállalat (Microsoft, Apple, Google, Amazon, Tesla, Facebook és Nvidia) együttes tőkepiaci kapitalizációja október utolsó és november első hetében mindössze tíz kereskedési nap alatt kicsivel több mint ezer milliárd dollárral nőtt.

Ha pedig jön egy a részvénypiaci szezonalitás által is megtámogatott, begyorsuló emelkedő szakasz a tőzsdéken, akkor még a jelenleginél is sokkal fontosabb lesz, hogy miként alakul majd a Fed és az ECB infláció short pozíciója. Senkinek nem kívánom, hogy egy hirtelen stop-loss következzen be a jegybankok részéről, mert annak nehezen belátható következményei lehetnek.

Pénznyomtatás: lesz-e a Fednek Kabul-pillanata?

2021. szeptember 22. Jónap Richárd

A Fed (és az EKB) a jelenlegi, évtizedes rekordon lévő inflációt csak időszakosnak tekinti. Éppen emiatt nem sietnek a kamatemeléssel, de még az eszközvásárlási programjaik csökkentésével és kivezetésével sem. De vajon mi lesz akkor, ha mégsem időszakos az a fránya infláció?

Mindenesetre nem árt az előttünk álló hónapokban még az eddiginél is nagyobb fókusszal nézni a Fed és az ECB kommunikációját és döntéseit.

(A cikk először a Portfolio.hu oldalon jelent meg 2021. november 9-én. Címlapkép: nyugodtan tekinthetünk a fejlett világ két vezető jegybankjára egyfajta tőkepiaci bálnaként, forrás: Tory Kallman / Shutterstock)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.