Pénznyomtatás: lesz-e a Fednek Kabul-pillanata?

A Fed (és az EKB) a jelenlegi, évtizedes rekordon lévő inflációt csak időszakosnak tekinti. Éppen emiatt nem sietnek a kamatemeléssel, de még az eszközvásárlási programjaik csökkentésével és kivezetésével sem. Pedig sok paraméter alapján már teljesen indokolatlan a jelenlegi monetáris lazaság. De vajon mi lesz akkor, ha mégsem időszakos az a fránya infláció?

A legfontosabb kérdés, amit a tőkepiacokkal kapcsolatban fel kell tennünk, ha az előttünk álló 12-18 hónap lehetséges mozgásairól gondolkozunk, a következő:

LESZ-E A FEDNEK KABUL-PILLANATA?

Vagyis várható-e, hogy a pénznyomtatásban villámgyorsan következik be jelentős változás. (A Kabul-pillanatokról alább írtam részletesebben).

Tőkepiaci Kabul-pillanatok

2021. szeptember 21. Jónap Richárd

Augusztusban a világ hitetlenkedve követte a felgyorsult afganisztáni eseményeket: egy húszéves rend omlott össze pillanatok alatt. A tőkepiacon is gyakran fordul elő, hogy az egyik pillanatról a másikra alapjaiban változik meg a világ rendje.

Másképpen megfogalmazva a dolgot a fő kérdés az, hogy sikerülni fog-e a Fed vezetésével a világ nagy jegybankjainak kitáncolniuk a nulla/negatív kamatokra és folyamatos eszközvásárlásra épülő monetáris politikából? Sikerül-e a jelenlegi extra laza monetáris politikát szép fokozatosan tőkepiaci turbulenciák és újjáéledő adósságválságok nélkül megszigorítaniuk? Vagy a Fed a jelenlegi alapvetéseit majd úgy adja fel, ahogyan az amerikai kormányzat tette azt Afganisztánnal?

Egy ilyen, a kabulihoz hasonló, pillanatszerű, rendezetlen kivonulás a monetáris lazaságból szerintem az egyik legnagyobb világgazdasági kockázat jelenleg.

A jegybankok eszközvásárlásai és kamatpolitikája által a skála nulla pontjának a másik oldalára átszorított kamatlábak világa rengeteg szolgálatot tett a világgazdaságnak 2008 és 2020 között. A 2021-es évben azonban valami gyökeresen megváltozott. Egyre több tőkepiaci és társadalmi szereplő kénytelen havi, heti és lassan már napi rendszerességgel hívni „kezelőorvosát a kockázatok és mellékhatások tekintetében”.

Megjelent ugyanis egy olyan szó a tőkepiaci beszélgetésekben, a családi ebédeken és baráti sörözéseken, amelyet a fejlett világ valamikor a nyolcvanas évek közepétől kezdve szépen lassan elfeledett.

Újra velünk van az infláció és az infláció réme

Már a hivatalos statisztikákban kimutatott 4-6 százalékos inflációt is drámai nézni mondjuk egy olyan európai bankbetétből, amire pont most kezdi el ráterhelni a bank a negatív félszázalékos kamatot. Ám az élet drágulása, és legfőképpen ennek az érzékelt mértéke ennél jóval nagyobb, egyre több és több dolog tartozik bele alapszükségletként például egy középosztálybeli vagy felső középosztálybeli létbe.

A részvényárfolyamok globális száguldása még csak a probléma kisebb szelete: a lakosság világszerte menekül a bankbetétekből és az állampapírokból, aminek következtében rég nem látott lakossági részvétellel futnak a tőzsdei bikák. Ennek a folyamatnak is meglesz egyszer a böjtje, de nem ez a fő veszély.

Az eszközár-infláció viszont például a lakossági ingatlanpiacon már komoly problémaként mérgezi széles társadalmi rétegek életét. Az elszálló ingatlanárak miatt alaphelyzet lett a fiatalok lakhatási válsága. Emellé jöttek be részben a koronavírus következtében olyan kormányzati programok, amelyek az élet normalizálódásánál sem ösztönzik az embereket a munkájukhoz való visszatérésre. A koronavírus másfél éve alatt komoly csapást kellett elszenvednie a munka becsületének a spekulációval szemben.

Mindeközben

Számos további tényező is az infláció irányába mutat. A környezetvédelmi kritériumok évről évre egyre szigorúbbak, és szigorúbbaknak is kell lenniük, ha nem kívánunk pár évtizeden belül megsülni szeretett (vagy viselkedésünk alapján egyáltalán nem szeretett) bolygónkon. A megkerülhetetlen zöldítés pedig inflatorikus hatású.

Ezzel párhuzamosan zajlik egy nagyhatású „válóper és vagyonmegosztás” az Egyesült Államok és Kína között. Korábban az amerikai vállalati szféra hatalmasat szárnyalt az olcsó kínai munkaerőre (is) építve. Ez az üzleti modell a technológiai fejlődéssel karöltve az elmúlt három évtizedben jelentékeny deflációs hatást fejtett ki. Éppen ezért most, amikor a „legyártatom Kínában vagy valahol Ázsiában” biznisz kezd kimenni a divatból, a termelési költségek drágulnak.

Mindezt súlyos chiphiány kíséri. Ez még viccesnek tűnhetett akkor, amikor a gamereket és a bitcoin bányászokat sújtotta, ám az autóipari beszállítók problémái már vészharangokat kongatnak meg. (Pár szintet ugrott a hetvenes és nyolcvanas évek óta a világ: az infláció akkor olajhiány és olajárrobbanás, most a chiphiány és chipár robbanás képében fenyeget.)

Mindezekhez a faktorokhoz jönnek még hozzá a feszített munkaerőpiacok. Közel tízmillió munkahely áll üresen az Egyesült Államokban, ez lesz a háttere a mostanában meginduló 2022-es béralkuknak. A körülményekből adódóan fokozott az ár-bér spirál veszélye.

Időszakos infláció

Tehát ha címszavakban le kell írni a 2021 szeptemberi inflációs helyzettel kapcsolatos világot, akkor az a következőképpen néz ki:

• Extrém jegybanki lazaság által gerjesztett brutális eszközár-infláció;
• Inflatorikus hatású zöld forradalom;
• Inflatorikus hatású válás az Egyesült Államok és Kína között;
• Feszített munkaerőpiacok a munkaerő által megszenvedett inflációs nyomás mellett.

A zöld forradalom és az USA és Kína közötti világrend átalakulása valószínűleg az egész 2020-as évtizedben felhajtó nyomást fog gyakorolni az árakra. A feszített munkaerőpiac az előttünk álló hónapokban fog nyomást gyakorolni. És ezek mellé még jöhet egy kellemes vagy kellemetlen meglepetés, attól függ, hogy honnan nézzük. Ha 2022-ben a világnak sikerül a koronavírussal szemben a kényszerintézkedésekkel sújtott üzemmódból egy együtt élős üzemmódra átváltani, akkor bizonyos szegmensekben két év elhalasztott költése robbanhat be. Megtámogatva az eszközár robbanás sokak számára mesés nyereségeiből való költési szándékkal.

És mit mantrázik erre a helyzetre Jerome Powell Fed-elnök európai szinkronhangjával Christine Lagarde EKB-elnökkel együtt minden egyes megjelenésüknél: azt, hogy az infláció időszakos.

Ennek a bizonyos „temporary” szócskának a hangsúlyozása a jegybanki pénznyomtatás jelenlegi érájában olyannak tűnik számomra, mint a Monty Python Erik a viking című filmjének Atlantisz elsüllyedésével kapcsolatos jelenete:

Pont emiatt tartom az előttünk álló néhány negyedév legnagyobb kockázatának azt, hogy a pénznyomtatásból való visszavétel szükségességét a világon utoljára az alábbi két ember fogja észrevenni: Jerome Powell és Christine Lagarde.

És ha ez így lesz, akkor jönni fog a Fed és az EKB Kabul-pillanata. A jegybanki Kabul-pillanat milyenségéről pedig az SNB tudna mesélni nekik 2015-ből. Remélem, hogy nem lesz igazam ebben.

(A cikk először a Portfolio.hu oldalon jelent meg 2021. szeptember 22-én. Címlapkép: Jerome Powell a Fed elnöke , forrás: CNBC)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.