Légy résen, jön a new generation

“Korunknak az a jellemzője, hogy a közönséges lélek nemcsak tudatában van közönségességének, hanem van mersze, hogy jogot követeljen a közönségességnek, és mindenütt azt érvényesíti.

… olyan korban élünk, amely remek képességet érez a megvalósításhoz, de nem tudja mit valósítson meg. Mindenen uralkodik, de nem ura önmagának … Innen ered a mai lélekben fészkelő különös kettősség, a fölényesség és bizonytalanság kettőssége.” (José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása)

Minap egy velencei trattoria teraszán üldögélve furcsa és elgondolkodtató élményben volt részem. Másfél év után először szakítottuk meg önkéntes (ország)karanténunkat, és pár napra külföldre autóztunk egy kis friss (sós, tengeri) levegőért, a velencei építészeti biennálé és más kulturális, illetve gasztronómiai élmények kényeztetésére vágyva. Asztalunk mellett egy fiatal pár hangosan diskurált, majd ebbe a félszavakból is hallhatóan nem túl magasröptű beszélgetésbe kihangosított telefonjukon barátaikat is bekapcsolták. A párom udvariasan megkérte őket, hogy egy kicsit halkabban beszéljenek. Ez süket fülekre talált. (Talán ezért kellett teljes hangerőn működtetni a telefont?) Egy-két perc után ismét feléjük fordult, és jelezte (ha esetleg nem hallanák normál hangerővel közölt kérését), hogy tényleg túl hangosan beszélnek, és kicsit vegyék lejjebb a saját és telefonjaik hangerejét (ekkor már mindketten egy méteres távolságból kiabáltak a kinyújtott karjukban tartott hatalmas almás telefonjaikba).

A válasz az volt, tipikus amerikai akcentussal, hogy mit akarunk, ha a harmadik ember ott ülne, ugyanez lenne a helyzet. Mi is megnyugtattuk őket, hogy nálunk is, mert ugyanolyan udvariasan megkérnénk őket, hogy egy picit halkabban beszéljenek a harmadikkal. Ez lehet, hogy betalált, mert ezek után egy nagyjából két perces tirádát kaptunk arról, hogy ők a „new generation”, mi meg az „old generation”, akár még „negyvenöt évesek is lehetünk” (ezzel egy picit szimpatikusabbá váltak a szememben, bár manapság illik egy évtizeddel fiatalabbnak kinézni) és „ráncos az arcunk” („Look at you, you have wrinkles”).

Mind the (generation) gap

Nem értettük, hogy ez milyen kapcsolatban áll azzal, hogy ők egy nyugodt, csendes velencei tér közepén található kedves kis étterem teraszán hangosan kommunikálnak egymással, és a telefonon keresztül barátaikkal. Mivel azonban a beszélgetés ezen szakaszában kimerítettük első körös udvarias gesztusainkat, röviden elmondtam, hogy mit csináljanak a „new generation” jellegükkel, és ebben volt egy, az angol nyelvben négybetűsnek hívott kifejezés is. Úgy tűnik, ez a határozottság és a hozzájuk igazított hangerő hatott. Ebben szerepet játszhatott, hogy a szomszéd asztalnál eddig a vitát csendben követő, nálunk szintén jóval fiatalabb társaság egyik férfitagja hátrafordult, és mosolyogva csak annyit mondott, hogy elnézést kér a generációjuk nevében neveletlen kortársaik helyett is. Ez jól esett, és a hangerő is jelentősen csökkent a többszörösen helyretett fiatalok asztalánál.

Másnap egy Bellini

Másnap az obligát velencei élménygyűjtés jegyében betértünk a Harry’s bárba egy Bellinire, persze én, mint a társaság leginkább „old generation” tagja (hogy ezt is megértük!) nomen est omen egy Old fashioned koktéllal zártam a mozgalmas nap addigi részét. A bárba lépve rögtön észrevettem a tegnapi párt, akik az előző estihez hasonlóan (főleg a srác) rikító öltözetben, felül fehérre szőkített hajjal (nem tudtam, hogy manapság az albínó a menő) és a „megszokott” hangerővel „vacsoráztak”. (A Harry’s nem éppen a vacsorájáról híresült el, és az időpont sem vacsorához illő volt, de a fiatal szervezet nyilván gyakrabban éhezhet meg, már nem emlékszem, hogy volt ez annak idején).

Elkerülendő a tegnapi feszültséget, a főurat megkértem, hogy a terem ellenkező sarkába ültessen le, ami az egyébként nagyjából 30 négyzetméteres helyiségben nem volt nagy eredmény. A huszonkét eurós signature Bellini az ő asztalukon egyliteres kancsóban jelent meg, nagyjából kétszáz euró értékben. (Végül is a bitcoin is visszajött a halál torkából, de erről később.) A nem túl hosszú idő alatt, amíg ott voltunk, nagyrészt el is fogyott, talán még újabb kancsóval is hoztak, igaz közben összebútoroztak a mellettük ülő, szintén amerikai társasággal, akikkel szemmel láthatóan és füllel jól hallhatóan klasszul megértették egymást.

Az én generációm

A kicsit hosszú velencei beszámoló azért szükséges, mert régóta formálódó, de magamnak eddig nem teljesen bevallott gondolatokat hívott életre. Az én generációm a rendszerváltáskor került a pénzügyi vagy szélesebben értelmezett gazdasági élet magyar porondjára, és a kilencvenes évek igényeit tekintve mind makro-, mind mikrogazdasági, de különösen vállalati pénzügyi és tőkepiaci szempontból képzettebbek voltunk sok akkor és néhány azóta is regnáló gazdasági vezetőnél. Ugyanakkor nekik volt államigazgatási, nagyvállalati és nem utolsó sorban élettapasztalatuk, ami miatt soha fel sem merült bennünk, hogy értékeiket, tudásukat lebecsüljük, velük szemben a tiszteletlenség bármilyen jelét mutassuk. Inkább úgy tekintettünk rájuk, mint akiktől tanulni lehet, és ha versenyhelyzetbe kerültünk, akkor nemes és nem utolsósorban piaci eszközökkel kell bizonyítanunk, ha jobbnak gondoljuk magukat.

EZÉRT VOLT KIJÓZANÍTÓ A VELENCEI KALAND ÉS NÉHÁNY HASONLÓ ÉLMÉNY A KÖZELMÚLTBÓL, AMIKET EDDIG MINDIG HÁRÍTOTTAM MAGAMBAN.

A rendszerváltást követő években azok, akik gyorsan alkalmazkodtak és tanultak a nálunk idősebbek közül, meg tudták tartani korábban kivívott gazdasági, hatalmi és társadalmi pozíciójukat (persze ez kevesek kiváltsága volt és még kevesebbeké maradt). Ugyanez ránk egyáltalán nem biztos, hogy elmondható a következő egy-két évtizedet nézve, noha abszolút felkészültségünk lényegesen jobb, mint nekik volt.

Nekünk nem most kell legalább egy nyelvet, ha nem is tárgyalás, de beszélgetés szinten megtanulni, mert többségünk már eleve 2-3 felsőfokú nyelvvizsgával hagyta maga mögött az egyetemet, és a mai fiatalok sem állnak jobban, noha a világ a lábaik előtt hever (ösztöndíjak, külföldi egyetem, internet adta lehetőségek). Nem most kell a pénzügyi, bank- vagy tőkepiaci szakma alapjait megtanulni, hiszen már ezekkel a tarsolyunkban graduáltunk. Nem folytatom. Mégis az az egyre erősödő érzésem, hogy a mi időnk lejárt. És ez a legkevésbé miattunk izgalmas, ez a mi – ahogy régen mondták – „egyéni szoc problémánk”.

Nem, ez azért motivált jelen sztori megosztására, mert nem csak a generációk régiek vagy újak, de a világ, és ami még izgalmasabb és egyben rémisztőbb is, annak felfogása is régi vagy új. És nem könnyű, sőt szinte lehetetlen az átjárás ezen dimenziók között, főleg mivel a megértésükre, befogadásukra rendelkezésre álló idő lassan percekben, és nem években mérhető.

Aranykor helyett kriptovilág

A magamfajta (konzervatívnak vagy óvatosnak mondható) befektető a jegybankok – Pavlov kutyájának nyáladzásához hasonló – eltúlzott kamatcsökkentő és eszközvásárlásokkal pénzmennyiséget növelni szándékozó reflexeit vizsgálva, az elmúlt években többek között aranyat, vagy ahhoz kapcsolt befektetéseket (ETF-ek, bányarészvények, indexek, vagy devizapárok formájában) vásárolt. Nem panaszkodom, jól lehetett keresni rajta, de nem túl jól az elmúlt lassan egy évben, és még kevésbé jól, ha a kriptovilágot nézem. Igen tudom, a bitcoin is túl van (egy újabb) több, mint ötvenszázalékos esésen, de azért csak elvánszorgott 600 környékéről 45 ezer dollárra, miközben az arany 1300 dollárról 1750-ig jutott öt év alatt. (Persze ehhez kellett a kitartás, hiszen 2017 decembere és 2018 februárja között több mint lefelezett, majd az év végéig még ötven pluszos esés jött a bitcoinnál.)

Igen, jó gondolat volt az elmúlt lassan egy évtizedben a nulla és egyre inkább negatív kamat, a végtelenbe tartó jegybanki eszközvásárlások világában aranyat, vagy akár más commodity kapcsolt befektetést venni, hiszen több ezer éve tölt be változó pénzfunkciókat, és az ilyen helyzetekben szinte mindig jelentős áremelkedésen megy keresztül.

DE BUTASÁG VOLT NEM ÉSZREVENNI, HOGY BÁRMIT IS GONDOLUNK A KRIPTO JÖVŐJÉRŐL, MA MÁR AZT IS MEG KELL VENNI AZ ARANY MELLÉ, AKKOR IS, HA SOHA SEMMILYEN PÉNZFUNKCIÓKAT NEM FOG BETÖLTENI.

Nem is az a dolga, hiszen klasszikus alternatív eszköz, de nem pénz alternatíva, leginkább persze jelenleg a kaszinó egyik asztala, de hát az egész világ és a tőkepiacai is kaszinóvá váltak az ingyen pénznek köszönhetően.

Nem volt hülyeség

Igen, jó dolog volt a hosszú ideje gyengélkedő, nagy gyógyszergyártók (a világot éppen a vakcinájával megmentő Pfizer csak a napokban érte el két évtizede látott eddigi maximum árfolyamát, igaz emellett viszonylag magas osztaléka is volt) részvényeiből venni az év elején, hiszen 4-6 százalékos osztalékhozamuk, tízes vagy azalatti P/E mutatójuk, készpénzállományuk, évszázados múltjuk, márkájuk, jól ismert és fontos gyógyszereik nagyon vonzóvá tették őket. Ment is a Pfizer idén 26 százalékot. De még jobb volt az mRna technológiát kidolgozó Moderna 270 százalékos és a Pfizer partner, BioNTech 340 százalékos emelkedése.

Ráadásul a jövőbe sem kellett látni hiszen már tavaly ősszel lehetett tudni, hogy például a korábban gyakorlatilag nem létező BioNTech árbevétele az égbe megy, és hónapokba telt, mire a piac erre lecsapott, szóval szomorúan ismerem be, hogy volt bőven idő részt venni a vakcina és hozzá kapcsolódó egyéb terápiás területeket érintő innovatív biotech bonanzában (és nemcsak indirekt módon biotech etf-en keresztül, ahogy én csináltam). Persze az Alzheimer kutatással foglalkozó Cassava Sciences befektetői idén részvéttel gondoltak az előbb említett papírok vásárlóira, hiszen cégük árfolyama tizenötszörösére nőtt, és még ez is elhalványul a vakság és gyengénlátás problémáit kutató Ocugen cég részvényeinek tavaly karácsony és idén február között bekövetkező több, mint harmincszoros árfolyamemelkedéséhez képest. Ahogy mondják, szemesnek áll a világ.

Az sem volt elvetélt gondolat tavaly év elején, hogy ha Teslát szeretnék venni, ne azt nézzem, hogy lehet (annak ellenére, hogy elvileg nincs) mégis elektromos autós támogatást kapni, hanem egyszerűen vegyem meg a 100 dolláros részvényt (mondjuk párezer darabot) és ha felmegy 20-30 százalékot, akkor ingyen van a kocsi. Persze nem vettem sem részvényt, sem Teslát. Tanulság: filozófusoknak nem a tőkepiacon, hanem a könyvtárban a helye.

De ha vettem volna, biztos megüt a guta, amikor egy év múlva nem 20-30, hanem 6-700 százalékkal van magasabban a részvényárfolyam, miközben én éppen azon pánikolok, hogy vajon eljutok-e töltőig újdonsült Teslámmal egy hosszabb út során, mondjuk egy hideg téli napon, amikor a hatótávolság nagyjából fele a WLTP szerintinek.

PERSZE NEM VOLT HÜLYESÉG ENERGIA ÉS FŐLEG OLAJCÉGEK PAPÍRJAIT VENNI 50-100 SZÁZALÉKOS HOZAMMAL TAVALY ŐSZ ÓTA, DE HOL VAN EZ A TESLÁHOZ KÉPEST.

(És ne is kérdezzék, természetesen nem mertem beshortolni a dögöt 800 környékén, mint ahogy a bitcoint sem 60 ezren.)

FOMO és YOLO, két jóbarát

És akkor még nem is beszéltünk az ún. mém részvényekről, amelyek közül jónéhány tavaly ősszel még Titanic módjára haladt az öröklét felé, most pedig pár hónap után már saját indexük és ETF-ük is lett (FOMO néven, mi más, fear of missing out, korunk jelmondata) és naponta nagyobb kilengéssel változik az árfolyamuk, mint egy átlagos részvénynek egy év alatt. Ahogy az évtizedes távlatban rendkívül jól működő, komoly szakmai háttérrel rendelkező nagy hedge fundokat megszégyenítő „Reddit hordáról” és annak piacokat mozgató tevékenységéről, a soha nem látott vételi opció lázról sem ejtettünk még szót.

NEM OLVASSUK REGGELENTE WALLSTREETBETS FÓRUMOT ÉS NINCS A KEZDŐKÉPERNYŐNKÖN A (MEGINT CSAK NOMEN EST OMEN) AZ APE WISDOM TÁBLÁZATA A REDDIT FÓRUMAIN LEGTÖBBSZÖR EMLÍTETT RÉSZVÉNYEKRŐL, KRIPTÓKRÓL ÉS KI TUDJA MIRŐL.

Igaz nem is buktunk, mert a generációnk jelmondata a befektetéseket tekintve nem az, hogy YOLO (you only live once – csak egyszer élünk), mint a wallstreetbets körben, akik közül sokan – legalábbis a fórumon történő önvallomásaik szerint – ezzel a felkiáltással összes megtakarításukat vételi opciókra költik. Néha bejön.

Felgyorsultunk

Töredelmesen bevallom, még egyetlen egy TikTok videót sem láttam (azt be sem merem vallani, hogy nem vagyok a fészen, instán…). Ugyanakkor lenyűgöz az, hogy miközben a telefont használók száma 75 év alatt, a rádió és a televízió 38, illetve 13 év alatt és még a fb is csak 3 és fél év után jutott el az első ötvenmillió felhasználóig, a TikToknak ehhez elég volt 19 nap. A környezetemben élő húsz évesnél idősebb ismerőseim közül senki nem hallott még a Shein nevű cégről, a tinédzser korú gyerekeik viszont mind már vásároltak is, vagy szeretnének vásárolni, hiszen idén az Egyesült Államokban nagyobb forgalmat bonyolít ruházatban, mint a közismert Zara, vagy H&M márkák. Igen, a TikTokhoz hasonlóan fiatal(os) kínai startup cégről beszélünk.

És most kellene értekezni a metaverzumról, de azt szerencsére Varga-Szilágyi Péter kollégám itt a Concordeblogon nemrég megtette), vagy kriptók kapcsán el lehetett volna mélyülni a blockchain technológia rejtelmeiben, például, hogy mi is az a hard fork, különös tekintettel az ethereum és valószínű az egész kriptoszínpad dramaturgiáját átíró, napokban megjelent London hard forkra. Szóval lenne miről beszélni, ha az ember érti és nemcsak érti, de éli is mindezt. Ezt a kihívást meghagyom fiatalabb kollégáimnak.

Mindenki a Metaverzumra készül

2021. augusztus 12. Varga-Szilágyi Péter

Nyakunkon az internet következő szintje, ami kísértetiesen hasonlít a Mátrixra: a kiterjesztett és a virtuális valóság kombinációja, ami saját gazdasággal rendelkezik. Sok minden még homályos, de az biztos, hogy a techcégek milliárdokat fognak keresni ezen is.

Az eltűnt idő nyomában

Visszatérve a kaptafához: a Warren Buffetten, Ben Grahamen és David Doddon nevelkedett agyam nehezen áll át az olcsó, de közepes hozamot ígérő értékcentrikus, vagy közepesen drága, de nagy biztonsággal magas növekedést produkáló részvények dimenziójáról a teljesen bizonytalan jövőjű, az esetek többségében viszonylag gyorsan eltűnő, de egy adott pillanatban fantasztikus lehetőségekkel kecsegtető részvények, kriptopénzek, SPAC-ok és a nemsokára beköszöntő űrtaxizás univerzumába.

Igaz, azt sem gondoltam volna, hogy a 2018-as év egyik legjobb befektetése a negatív hozamú, német tízéves kötvény lesz, mivel még negatívabb volt a hozama az év végén, mint az év elején (ha egy kötvény hozama csökken, akkor az árfolyama emelkedik), persze ehhez a részvénypiacok évvégi összeomlása is kellett. Mint ahogy azt sem, hogy miközben az amerikai GDP épp csak elérni készül a 2019 évi szintjét, a tőzsdeindexek mintegy negyven (a Nasdaq esetében 60) százalékkal vannak feljebb. Értem én, hogy a piac a jövőt diszkontálja, na de ennyire?! És ha nem túl meglepő módon a hozamok emelkedni fognak és a P/E mutatók pedig összeesnek (feltéve, hogy ez az összefüggés még tartja magát a szép új világban), akkor mit fog diszkontálni a piac?

Az old generation

Hát ezért vagyunk mi, és ahogy elnézem még a nálunk 10-20 évvel fiatalabbak is „old generation”. A nagypapám, aki ráadásul nem világi ember volt, hanem görögkeleti pap, mindent értett abból a világból, amiben mi, az unokái éltünk és sokat tanultunk tőle is, nem csak a szüleinktől. Édesapám (az említett nagyapám fia), jogász végzettségű, államigazgatásban, gazdasági diplomáciában, majd az üzleti életben dolgozó, világlátott és széleskörűen művelt, nyolcvanas évei vége felé tartó, jó karban lévő, szellemileg és fizikailag aktív nyugdíjas, igaz nincs okostelefonja, de napi szinten fészbukozik. Viszont egy szót sem ért abból, amiről az unokái beszélnek, és ők semmiről nem akarják meghallgatni a véleményét, mert az ő életükben – azt gondolják – semmi sincs, amihez hozzá tudna szólni. Talán igazuk van. Rémisztő tendenciák. És akkor még ezek a fránya ráncok is.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.