Hogyan hódíthatja meg az Apple az autóipart?

picture

Apple az elektromos autóiparban

Jelen blogbejegyzés a Budapest Investment Club és a Concorde Értékpapír Zrt. együttműködésének keretében valósult meg. A cikk szerzője Molnár Tamás.

Azt már megszokhattuk, hogy telefonjainkra, televízióinkra vagy óráinkra okoseszközként tekintünk, forradalmi változáson mentek keresztül az elmúlt évtizedek során. Ez a folyamat pedig egy ideje már elérte az autóipart is, ahol a fosszilis energiahordozókról való átállás mellett az autók számítástechnológiai modernizálása is folyamatos fejlesztés alatt áll.

Nézzük meg például a Teslát. Az önvezető technológia ugrásszerű fejlődése mellett, a hatalmas érintőképernyős vezérlőpanelen át – amin egyébként már játszani is lehet – a programozással való javításokig csupa olyan dolgot hoztak az autóiparba, ami korábban ismeretlen volt.

Az ARK Invest elemzése szerint 2020-ban kicsivel több, mint 2,2 millió teljesen elektromos autót adtak el a világban, ami enyhe növekedésnek számít a korábbi évekhez képest. Azonban 2025-ös előrejelzésük ennél sokkal brutálisabb számokat tartalmaz. Várakozásuk szerint a következő öt évben exponenciálisan, 40 millió darabra nőhet az egy évben eladott EV-k száma, ami öt év alatt 1.700 százalékos növekedés.

ILYEN SZÁMOK MELLETT NEM MEGLEPŐ, HOGY AZ APPLE EZT A SZEKTORT VÁLASZTOTTA TEVÉKENYSÉGEINEK BŐVÍTÉSÉRE.

Kik jönnek szóba, mint potenciális partnerek?

Sok találgatás volt már arról, hogy ki lehet az Apple partnere saját elektromos meghajtású autójuk gyártásában. A CNBC forrásai korábban a Hyundait és azon keresztül a Kiát emlegették lehetséges partnerként, mindkét koreai cég részvényárfolyama emelkedett is a hírre, úgy tűnt, ők lesznek azok, akik megvalósítják a még Steve Jobs által 2009-ben bejelentett projektet.

A két korai vállalat azonban februárban már úgy nyilatkozott, hogy nem folytatnak semmilyen tárgyalást az Apple-lel annak önvezető autóinak gyártásáról. Ha tervben is volt tehát bármilyen partneri viszony, az alighanem meghiúsult. (Ami nem is lenne meglepő annak fényében, hogy a Hyundai elektromos autóihoz szükséges akkumulátorokat gyártó SK Innovationt az Amerikai Kereskedelmi Bizottság 10 évre kitiltotta Amerikából, és így a cég átmenetileg elvesztette teljes tengerentúli piacát.)

DE HA NEM A HYUNDAI, AKKOR KI JÖHET SZÓBA, MINT POTENCIÁLIS PARTNER AZ APPLE CAR GYÁRTÁSÁHOZ?

Az elektromos autók akkumulátorai, hasonló módon a technológiai szektorban használt akkumulátorokhoz nagyrészt lítium-iont tartalmaznak. Az Apple esetében a legnagyobb beszállító a tajvani Hon Hai Precision, ismertebb nevén a Foxconn, amely évente nagyjából 26 milliárd dollár értékben szolgáltat lítiumot a cég számára, és olyan termékek gyártásában vesznek részt, mint az iPhone, vagy az iPad.

A Foxconnal való együttműködés további kapukat nyithat meg az Apple előtt, mivel a tajvani cég az év elején sikeresen megállapodott a Volvo anyaszervezetével, a Geely-vel. Ennek keretein belül a Geely biztosítja majd az idén ősszel megjelenő, kifejezetten elektromos hajtásra dedikált platformját a tajvani vállalatnak.

Felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem a Foxconn, vagy azon keresztül a Volvo volt az első számú opciója az Apple-nek? Nos, egyrészt a Foxconn jellemzően kínai autógyárakkal kooperál, és az USA-Kína közötti kereskedelmi háború beláthatatlan következményekkel lehet az autóiparra hosszútávon. Másrészt az Apple termelése már így is nagymértékben függ a tajvani cégtől, így kézenfekvő lehet egy másik partnert keresni.

Akárhogy is lesz, a Volvo jó választás lenne az Apple szemszögéből, hiszen a SUV kategóriával rendkívül népszerűek az USA-ban, a Geely révén pedig az ázsiai piacon is tudnak terjeszkedni. Annyi biztos, hogy a Foxconn már mindkét céggel közeli kapcsolatot ápol, így karnyújtásnyira van ez az opció az Apple számára.

Mivel dobhatnak nagyot az Apple-nél?

Önvezetéssel, de nem is akármilyennel. Az Apple 2015 óta teszteli Kalifornia utcáin a “robotaxi” rendszerét Lexus SUV-okkal. Ezt követően 2019-ben hivatalos közleményben fejtették ki, hogy pontosan mivel is próbálkoznak. A tervek szerint a nagy teljesítményű szenzorrendszer képes lesz felismerni az autó elhelyezkedését, más autókat, bicikliseket és gyalogosokat.

Ez még persze nem túl nagy dobás az autóiparban, tekintve, hogy hol tartanak az olyan konkurensek, mint a Tesla. Fontos azonban megemlíteni, hogy az Apple eszközei hogyan lesznek képesek kommunikálni egymással. Képzeljünk el egy gyalogost, aki az iPhone-ját nyomkodva lép le a járdáról egy Apple Car elé, vagy ha az autó holttérfigyelő szenzora érzékeli azt a kerékpárost, aki épp egy Apple Watch-csal monitorozza az edzését. Minden bizonnyal mire az autó hivatalos bemutatásáról beszélhetünk, addigra az 5G technológia is kiforrottabb lesz, és a low-latency nyomán az önvezetés is gyorsabban lesz képes reagálni a forgalmi helyzetekre, riasztást küldve akár más eszközök számára.

A képen látható modell merőben más, mint az eddig nyilvánosságra került vázlatok, ugyanis ez nem egy utópisztikus sportautó. A képen lévő formaterv meghatározhatja az üzleti modellt is, amelyet a cég követni szeretne. Egyrészt ez az autómegosztó rendszerek, illetve a taxizás ötvözése lehet, amellyel összecseng a “robotaxi” kísérletük is. Ezzel nagyot dobhatna az Apple, nem csak az autózásra, hanem akár a taxizásra nyújtana alternatívát.

A rajongók elképzelése, vagy egy kiszivárgott grafika?
Így nézhetne ki az Apple autója egy kiszivárgott grafika szerint, ha megvalósul a projekt

Forrás: motortrends.com

Ami természetesen kulcsfontosságú lesz, az a töltési idő és hatótáv. Ha az Apple rendelkezik saját akku-technológiával, akkor bizonyos újításokkal az élre törhetne, viszont több minden inkább azt sejteti, hogy akkumulátorban a beszállítókra hagyatkoznának. A fentebb tárgyalt Foxconn cég pedig 2020 őszén jelentette be, hogy saját elektromos autó platformot fejleszt, amelynek a tömeggyártását pont 5-6 éven belülre ígérték.

Hogyan teljesítettek a tőzsdén?

A tőzsdén látottak alapján úgy tűnik, a piac egyelőre nem becsüli sokra az Apple Car várható hatását az EV szektorra, illetve a cég részvényeire. De mit is eredményezhet egy ténylegesen megvalósuló partneri projekt?

A Goldman Sachs elemzője szerint a körülbelül 5 év múlva elkészülő autót az Apple várhatóan 75.000 és 100.000 dollár között dobhatja piacra, amivel becslések szerint 5 százalékos piaci részesedést, illetve 7-10 százalékos haszonkulcsot érhetne el. Ez azért nagy szó, mert a BMW elektromos autógyártó részlege is 10 százalékos haszonkulccsal dolgozik, ebben az igen költséges szektorban.

Az Apple árbevételének elosztása negyedévekre bontva az elmúlt 5-6 évben, ahol láthatóan az iPhone értékesítés adja a legnagyobb szeletet.
Forrás: Bloomberg

Az Apple árbevételének nagy része az iPhone-ok értékesítéséből adódik, mint az ábrán is látható több, mint 50-60 százalékát adja éves bevételeinek. Az Apple Car, az előbb említett becsült eladási ár mellett 2024-ben, a teljes bevétel 5-8 százalékát teheti ki, ami majdnem akkora, mint az elmúlt évben az iPad-ek értékesítéséből befolyó összeg.

A Morgan Stanley EV szektor elemzője 2030-ra viszont már úgy számol, hogy az eladási számok növelése, illetve a költségek optimalizálása mellett az Apple elektromos autógyártási szegmenséből származó bevétele elérheti az 50 milliárd dollárt, ami a 2020-as éves bevételének a 17 százaléka. Természetesen ez csak viszonyításképpen értelmezhető, mivel a teljes cég bevétele valószínűleg lényegesen nagyobb lesz 2030-ra.

„There is one more thing” – hallhattuk sokszor Apple konferenciák végén Steve Jobstól, mielőtt valami újabb forradalmi dolgot mutatott volna be, ami valamilyen szinten mindig megváltoztatta az életünket. Most is van még egy dolog, amibe érdemes lehet belegondolni. Az Apple fennállása során forradalmasította a számítógépeket a Mac-el, megkönnyítette a zenehallgatást az iPod-dal, és 2007-ben új irányt mutatott a telefonok világában. Miért gondolnánk azt, hogy ez másképp lesz az Apple Car esetében?

(Címlapkép: sok a találgatás arról, hogy ki lehet az Apple partnere saját elektromos meghajtású autójuk gyártásában, forrás: CNBC)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.