Az energiaszektor új titánjai

A megújuló energiaforrások terjedése

Az utóbbi évek új környezetvédelmi direktívái, az olajipar szenvedése, és az, hogy a válságra adott reakcióként a kormányok és jegybankok rengeteg pénzt öntöttek a gazdaságra, izgalmas helyzet elé állította az energiaszektor szereplőit, megváltoztatva az erőviszonyokat.

2020-ban az olaj- és gázszektort lekövető index teljesítménye 26 százalékot csökkent, míg a megújulóenergia-szektort követő index 110 százalékot ralizott. Így pedig némelyik megújuló áramtermelésben utazó vállalat piaci kapitalizációban már nagyobbra hízott, mint egyes nagymúltú olajcégek.

Mi a magyarázat?

Két fontos tényezőt mindenképp érdemes felhozni. Egyrészt, az etikus befektetési szemlélet (ESG) terjedése érdemben befolyásolta a két szektorba áramló befektetői tőkét, amit a következő ábrán kristálytisztán lehet látni, ezáltal is folyamatosan támasztva a vevői oldalt ezeknél a megújuló cégeknél. Másrészt soha korábban nem látott negatív hatás érte az olajszektort ebben az évben, ami miatt jogos lehet a cégek alulteljesítése.

AZ ÚJ IRÁNYOKAT JÓL MUTATJA, HOGY A JÖVŐ ÉVBEN A MEGÚJULÓ ENERGIA BERUHÁZÁSOK ÉRTÉKE MÁR MAGASABB LEHET AZ OLAJ ÉS GÁZ SZEKTOR BERUHÁZÁSAINÁL.

2019-ben kutatás-kitermelésre világszinten 480 milliárd dollárt költöttek, míg a megújuló áramtermelésre még csak 300 milliárd dollárt. Ahhoz azonban, hogy a párizsi egyezmény vállalásai tarthatóak legyenek, a szél- és naperőmű-kapacitásokat háromszorozni vagy négyszerezni kellene, ehhez pedig még több forrás kell.

Ezt ismerték fel a politikusok, amikor a pandémiára reagálva meghatározták a fiskális stimulusok megcélzott területeit (EU helyreállítási terve 1800 milliárd eurós erős klímavédelmi fókusszal; Biden 2000 milliárd dolláros klíma terve), illetve erre reagáltak a befektetők is. Jól látható a grafikonokon, hogy a megújuló energiával foglalkozó cégek iránti bizalom jelentősen javult 2020-ban. Ehhez hozzájárul nem csak az erős politikai akarat a megújulók arányának triplázására, de a megújuló erőművek évek óta tartó, és vélhetően tovább javuló hatékonysága is.

Mennyire térül meg a megújuló energia?

A befektetőknek készített prezentációk alapján a szél- és naperőművek az átlagos tőkeköltségük feletti 2 százalékos megtérülést tudnak elérni. Ez nagyságrendileg 8-12 százalékos belső megtérülési rátát jelent (IRR).

Érdekes mindehhez hozzátenni, hogy ha egy ilyen megtérülésű projektet tettünk volna le egy nagy olajvállalat vezérének asztalára 5-6 éve, nagyon gyorsan lesöpörte volna, mondván hogy nem üti meg azt a minimum 15-20 százalékot, amit egy projekttől általában elvárnának. (Ezzel el is jutottunk ahhoz az érvhez, hogy az ExxonMobil miért nem fektet megújuló áramtermelésű projektekbe.) A megtérülési ráták közötti különbség jól érzékelteti a két szegmens üzleti kockázatait: míg a nap- és szélerőmű építés esetén 15-25 évig fix az eladási ár, addig egy olajipari kitermelő maximum pár évre előre tudja optimálisan lefedezni a kitermelt mennyiséget, bár azt is csak bizonyos költség mellett.

ILYEN KEDVEZŐ FELTÉTELEK MELLETT TOVÁBBI, A LENTI ÁBRÁN LÁTHATÓ, ÉPPEN ÉPÜLŐ PROJEKTEKHEZ HASONLÓ, HATALMAS KITERJEDÉSŰ SZÉLERŐMŰ PARKOK (100 – 400 KM2) JÖHETNEK LÉTRE SZERTE A VILÁGBAN.

Mindenki egy irányba indul?

Minderre válaszul az olajcégek egyik lehetséges stratégiája, hogy szélesítik az üzleti palettájukat, és megújuló áram termelésébe kezdenek, vagyis közvetlen versenytársaivá válnak a megújuló cégeknek. Lemaradásuk pénzzel behozható, bár mivel egy tengeri szélerőmű park a tervezőasztaltól a megvalósításig 8–10 évbe is telhet a rengeteg környezetvédelmi előírás miatt, az olajcégek az új iparág piaci szaktudásának hiányát leginkább cégfelvásárlásokon keresztül orvosolják – ahogy a BP és a Total is tette. Esetükben az alábbi ábrán látható, hogy már jelentős erőmű-kapacitással rendelkeznek jelenleg is, és további ambiciózus beruházási terveket céloztak meg.

Nem esünk át a ló túloldalára?

Ha olyan erőművekkel tömjük tele az árampiac kínálati oldalát, amelyeknek a változó költsége zéró (nem kerül pénzbe addicionális egy egységnyi áram termelése), és a megújuló erőművek által termelt mennyiséget kötelező átvenni (támogatás), továbbá ha ezek mellé változatlan keresletet és normális időjárási viszonyokat feltételezünk, akkor kiszorítjuk a drágábban működő erőműveket, ezáltal lenyomjuk az árat.

Ez egyrészt jó, mert olcsóbban állítunk elő áramot, másrészt problémákat okoz, mert a megújulók arányának jelentős növekedése hatalmas volatilitást visz a rendszerbe. Ennek oka az időjárás szeszélyessége. Ezt a problémát még nem oldották meg érdemben, és egyre nagyobb gondokat fog okozni, ahogy emelni kell a megújulók arányát a rendszeren belül.

A LEGJOBB MEGOLDÁS AZ ÁRAM TÁROLÁSA LENNE, ÁM EGYELŐRE A TECHNOLÓGIA IPARI NAGYSÁGRENDBEN MÉG NEM ÁLL RENDELKEZÉSRE.

Németországban már most felszínre jött ez a probléma a negatív áramár képében. (Az ottani zavarokat csillapíthatja, hogy a rendszerből fokozatosan vezetik ki a nukleáris és szénerőműveket, ami a kínálati oldal kapacitását, így a termelt áram mennyiségét is csökkenti.)

Az időnként kialakuló negatív áramár egyelőre a megújulok eredményességére nincs veszéllyel, a 15-25 évre kötelező átvétel biztosítja az időszak alatt megtermelt profitot és a projekt megtérülését. Ám a támogatási időszak elmúltával a fix eladási ár helyett jöhet a piaci ár, ami okoz némi bizonytalanságot.

(Címlapkép: Épülő napelempark Oroszországban.  Forrás: Pixabay)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.