A tőzsdei élettér szélén, ötdolláros árfolyam alatt is pezseg az élet

picture

A kismértékű részvények szárnyalása

Az idei év – sok más trend mellett – az amerikai részvénypiacokon az 5 dollár alatti árfolyamú részvényekben hihetetlen pezsgést hozott magával. Az ilyen alacsony árral bíró részvények döntő többsége piciny vállalat, ami jellemzően valamilyen gonddal-bajjal küzdött az elmúlt években. Alapvetően a tőzsdei vállalatok ugyanis igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy részvényárfolyamuk ne kerüljön ez alá a kritikus 5 dolláros árszint alá. Nagyon sok alapkezelő és intézményi befektető ugyanis elkerüli ezeket a papírokat, mert ezeket az úgynevezett penny-részvényeket extrán kockázatosnak tartják.

Ezzel ellentétesen érzékelik az U5-ös papírokat a tőzsdére újonnan érkezett befektetők. A JPM Securities becslése szerint idén 10 millió új online számlanyitás történt az amerikai internetes brókercégeknél, a felét a fiatalok körében népszerű Robinhoodnál nyitották.

Az új brókerszámlák döntő részét pár száz vagy pár ezer dolláros összeggel indítják el, ezeken szeretik az új tőzsdei szereplők a minél alacsonyabb árfolyamú papírokat kereskedni. Az 5 dollár alatti árfolyamú részvények forgalmának darabszáma az alábbi módon alakult a teljes amerikai részvényforgalom darabszámához viszonyítva 2013 januárja és 2020 szeptembere között:

Az idén augusztusi adatok szerint az egyes amerikai online brókercégeknél az ügyfelek alábbi részaránya tartott legalább egy 5 dollár alatti árfolyamú részvényt:

Nagyon gyakori jelenség az, hogy a közösségi médiában, a Twitter és a Reddit platformjain jön az új ötlet az újdonsült befektetők számára, akik aztán az adott cég vezetőit is sokkolják azzal, ahogy felpörgetik a vállalatuk részvényeinek tőzsdei forgalmát. Ez történt augusztusban a Gevo nevű piciny megújuló energia vállalattal is. A 76 millió darab részvénnyel rendelkező Gevo árfolyama így alakult napi gyertyákkal 2020. május 1. és október 19. között:

A Gevo nevezetű megújuló energia vállalat tőzsdei árfolyamának alakulása az amerikai tőzsdén 2020. május 1. és október 19. között napi gyertyákkal.

A kék téglalappal jelölt augusztus 20-i napon 991 millió darab részvényét sikerült megpörgetni a cégnek, amivel az előző napon még 40 millió dollárt érő Gevo a teljes amerikai részvényforgalom (darabszámban mérve) 10 százalékát adta az adott napon.

Mostanában már egyébként szinte minden napra jut valami hasonló történet. Pénteken a Hertz autókölcsönző papírjait indították el egy „második körre” az amerikai lakossági befektetők (napi gyertyákkal 2020. május 1. és 2020. október 19. között):

A Hertz autókölcsönző tőzsdei árfolyamát mutató ábra 2020. május 1. és 2020. október 19. között napi gyertyákkal

Az október 16-i pénteken 1 milliárd darab feletti forgalom volt az alig 300-400 millió dollárt érő cégben. A forgalom dollárban 2,4 milliárdot tett ki, ami forintban kifejezve 750 milliárd forint egy nap alatt.

A legújabb őrület pedig a Kaixin Auto Holdings nevű kínai csoda. A pekingi székhelyű autókereskedő cégnek 65 millió darab részvénye van és egy hete még 50 centet ért egy papír. A napi forgalom 20-30 ezer darab részvény volt. A chart az elmúlt négy napban (zöld téglalap) változott meg gyökeresen (napi gyertyákkal 2020. május 1. és október 19. között):

A kínai Kaixin Auto Holdings autókereskedő cég tőzsdei árfolyama 2020. május 1. és október 19. között napi gyertyákkal

Egyrészt 50 centről 13 dollárig fellőtték az árat négy kereskedési nap alatt, másrészt hétfőn 235 millió darab részvény cserélt gazdát.

Az 5 dollár alatti papírok kereskedése lett az új amerikai online szerencsejáték.

(Címlapkép: jelenet a Wall Street farkasából, forrás: Paramount Pictures)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.