Madaras Norbert: A vízilabdában nincs pénznyomtatás

Madaras Norbert kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok vízilabdázó. A kétezres évek első évtizedében csúcson lévő magyar vízilabda aranycsapat egyik utolsó aktív tagjaként 2018 májusában vonult vissza az aktív játéktól. Magyarországon az Eger, a BVSC, a Vasas, a Szolnok és a Ferencváros színeiben játszott. Pályafutásából tíz évet (2004-2014) töltött el Reccoban, Olaszországban idegenlégiósként. Az olasz csapat tagjaként négyszeres Bajnokok Ligája győztes. Visszavonulása után jelenleg a Ferencváros vízilabda-szakosztályának az elnökeként tevékenykedik.

Májusban 38 és fél évesen játszottad életed utolsó mérkőzését – ami a magyar bajnoki cím sorsáról döntött – csúcsszinten. Hány évvel vízilabdáztál tovább, mint legkitartóbb sporttársaid?

Manapság már előfordul, hogy 40 felé szokták abbahagyni a játékot, legalábbis a csapatsportolók. Inkább az a ritka, hogy valaki a bajnoki döntővel fejezi be és nem levezet valahol. Én levezetni nem akartam és ezért az utolsó években mindent meg is tettem. Nem motivált volna „lejjebb” játszani. De a kérdésre válaszolva valószínűleg tovább, mint korábban képzeltem.

A már említett bajnoki döntőn (8-6-os FTC győzelem a Szolnok ellen) Te lőtted az utolsó, a bajnoki címet bebiztosító gólt. Milyen többletmunkára, lemondásra, energiabefektetésre volt szükséged ahhoz, hogy még ennyi idősen is ilyen versenyképes maradjál?

Többletmunkára idősebben már nem feltétlenül van szükség. Egy életkor felett a pihenésre és a regenerálódásra kell jobban odafigyelni. A rutinom segít, illetve az ilyen meccseknek van egy speciális hangulata, amit én kifejezetten szeretek. Én mindig extrán motivált vagyok az ilyen mindent eldöntő mérkőzéseken és ilyen helyzetekben, engem nem nyom agyon a tét. Ez egy alaptulajdonság, amit lehet fejleszteni, de alapvetően vagy megvan valakiben, vagy nincsen. Sok kiváló játékos a döntőkben nem hozza azt, amit amúgy tud. Úgy gondolom, hogy ehhez egy lelki alkat is kell. Ott és akkor kihozni magadból a maximumot, amikor a legjobban kell. Amit én a versenyképességhez hozzá tudtam tenni, azt inkább nevezzük életformának. Én úgy éltem mindig, hogy vízilabdázó vagyok és mindent ennek rendeltem alá. Ez lemondással és áldozatokkal jár, viszont rendkívül erőssé tesz és sokat segít az ilyen helyzetekben.

A vízilabdában mindent elértél, amit lehet. Visszavonulásod után mi a következő nagy célja az életednek?

Húszévesen azt gondoltam, hogy maximum harmincéves koromig fogok játszani. Aztán ez nem így alakult, amit egyáltalán nem bánok és nyilván ez a saját döntésem volt. Azért akartam viszonylag korán abbahagyni, mert valami egészen mást is akartam csinálni. Sok minden érdekelt és érdekel a mai napig a vízilabdán kívül. Az a célom, hogy a sporton kívül valamiben, amit szeretek, szintén jó és eredményes legyek. A következő 2-3 évben el is dől majd, hogy mi lesz az.

Melyik volt a legjobb csapat, amelyben a pályafutásod során játszottál?

A 2004-es magyar válogatott, és megemlítem a 2008-ast is, mert ott már tényleg több generáció játszott együtt. Klubcsapatként pedig a 2011/2012-es Recco, ahol a Bajnokok Ligájában csak 2 olasz játékos játszott 11 külföldi mellett. Az tényleg egy világválogatott volt. Szerintem előtte és azóta sem volt még egy olyan domináns csapat amelyik annyival jobb mindenkinél, mint az volt akkor.

Jó, hogy a Reccot említed. A tíz Olaszországban töltött légiós évnek milyen hozzáadott értéke volt az életedhez játékosként és emberként?

Mindenkinek jót tesz, hogyha világot lát. Nekem ideális volt minden évben kilenc hónapot Olaszországban tölteni a klubszezon miatt. Mást lát az ember, máshogy él és új szemlélettel találkozik. Légiósként kulcsszerepben vagy, nagyobb rajtad a teher, kevesebb lazítást engedhetsz meg magadnak és példát kell mutatnod. Ezek – főleg, ha megbirkózol velük – mindenképpen jót tesznek egy fiatalembernek.

Ha az ellenfél nemzetek valamelyikétől átültethetnél egy karakteres tulajdonságot a magyar vízilabdába (és más csapatsportokba), melyik nemzet melyik sajátossága lenne az?

Sok mindenkitől lehet tanulni, Reccoba sok ország adott játékost, akik elég különbözőek voltak. Ha csak egy-két dolgot emelhetek ki, akkor talán a jó értelemben vett lazaság (ne vigyük magunkkal a „salakot”). A déliek sokkal gyorsabban és könnyebben lépnek tovább egy rosszul sikerült meccs után.

Az első (1996) és az utolsó (2018) magyar bajnoki mérkőzésed között mennyit változott ez a játék? Ugyanarról a sportról beszélünk egyáltalán?

A sport maga változott sokat, nemcsak a vízilabda, mint ahogy a világ is sok dologban más lett. Aki a kilencvenes években erősebb testalkatú volt, az ma átlagosnak számít. Gyorsabb és fizikálisabb lett minden csapatsport. Ami még durva ebben, hogy a nagyobb sebesség mellett még precízebb és pontosabb is lett a játék.

Mennyire fontos a mai vízilabdában a videóelemzés és az ellenfél játékának a tökéletes feltérképezése? Mennyire „kiszámított” a csapatok által a vízbe belevitt stratégia? Van még egyáltalán improvizáció?

A videóelemzés, de minden elemzés és statisztika fontossá vált és használja is mindenki. Ezáltal kevesebb a játékosság és az improvizáció. Fontosabb a keménység, a precizitás és a taktika pontos végrehajtása. Azt gondolom, hogy minél több pénz van egy sportban, annál több az elemzés, az adatgyűjtés, videóelemzés. Gépiesebb lett a játék és kevesebb hibázási lehetőség fér bele.

Mennyire változtatta meg a szociális média használata egy hosszabb világversenyen a csapatkohéziót?

A fiatalabb generációnak ez sokkal inkább az élete része, mint az én korosztályomnak. Az edzőknek keletkezett egy újabb nehézség és feladat, amire figyelniük kell. Ez nehezebb, mint gondolnánk. Személy szerint azon a véleményen vagyok, hogy a túlzott szociális média használat könnyen elvesz a figyelemből és a koncentrációból, miközben nüanszok döntenek egy-egy fontos mérkőzésen.

A Ferencváros szakosztályelnökeként milyen pluszt szeretnél adni a tehetséges fiatal magyar játékosoknak?

Én a vízilabda legtetejét nézem, a jóból szeretnék nagyon jó játékost csinálni. Olyat, aki a felső 4-5%-ba tartozik bele. Ahhoz, hogy ide jusson egy fiatal már nem elég az ő igyekezete, itt már kiváló edzőkre, megfelelő mentorálásra és győztes szemléletre van szükség. Vannak az utánpótlásunkban olyan fiatalok, akikben benne van a potenciál, nekik a mai erős versenyben ilyen segítségre is szükségük van.

Milyen tanácsot adnál azoknak a mai céltudatos tinédzsereknek, akik szeretnék, hogy beteljesüljenek az álmaik az élet bármely területén?

Ha manapság céltudatos valaki az már jó. Ne hagyja, hogy elvegyék a figyelmét az élet zajai, fókuszáljon a céljaira.

Régi Concorde ügyfélként milyen hasonlóságot és különbséget látsz a vízilabda és a gazdaság, a piacok működése között?

Furcsán hangzik, de sokszor a vízilabda egy tisztább játék. Nálunk nincs pénznyomtatás. Én nem nyomtathatok augusztusról szeptemberre egy 120 kilós védőt, ha éppen úgy tartja kedvem.

(Az interjú a Concorde Iránytű magazinjának októberi számában jelent meg először. Képek: Fradi)

 

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.