Mestersége: intelligencia

Lee Sidol a világ egyik legjobb játékosa, mégis a mosdóba kellett kimennie és hideg vízzel lemosnia az arcát, majd miután visszajött, még negyedóra telt el mire lépni tudott, annyira meglepődött az ellenfél lépésén. A 2500 éves hagyományokkal rendelkező go egyik játszmájának viszonylag az elején voltak a szöuli Four Seasons szállodában és a 37-nél a másik játékos szokatlan lépést tett.

(Ez a cikk eredetileg a Concorde Iránytű magazin 2017. júniusi számában jelent meg.)

Sidol pár óra múlva elvesztette a meccset, de addigra már tudta, ellenfele először hibásnak tűnő lépése nagyon is jó volt, lényegében akkor eldőlt a játék kimenetele. A játék kommentátorai, maguk is go bajnokok, hasonló érzéseket éltek meg, először nem értették meg, majd azt ismételgették a szokatlan lépésre, hogy szép, szép. A győztes játékosban azonban semmilyen érzelmeket nem váltott ki (mai tudásunk szerint) a győzelem és szépnek sem látta egyik lépését sem, ugyanis “ő” az AlphaGo volt, a Google go játékra fejlesztett és “trenírozott” mesterséges intelligencia (MI) programja. Ezzel a sakk, az Othello és a Jeopardy után a világ legkomplexebbnek tartott játékában, a go-ban is a MI legyőzte az embert. Már valószínűleg nem kell sokat várni, lehet, hogy csak éveket, hogy az élet minden területén bebizonyosodjon a MI győzelme az ember felett. És hogy mi lesz utána? Nos, az erről szóló egyik legjobb, bár meglehetősen noir vízió, a Harrison Ford főszereplésével, Ridley Scott rendezésében készült film, a Szárnyas fejvadász szerint az embernél intelligensebb és erősebb robotokat végül egy távoli bolygóra deportálják, hogy azok ne tudjanak az őket létrehozó emberek felett uralkodni. A film cselekménye pedig arról szól, hogy a visszaszökdöső egyedeket fel kell deríteni és likvidálni. Ez a Ford által alakított fejvadász dolga. Aki, mint a film vége felé kiderül, maga is “robot”, csak már kontrollálható.

Nem tudjuk, hogy az MI átveheti-e, és ha igen, mikor a hatalmat

Úgy tűnik Holywoodnak van viziója arról, amiről a világ egyik legokosabb embere, a számítógép atyjaként is ismert Neumann János – Stanislaw Ulam tolmácsolását idézve – a következőket mondta: „Az egyik beszélgetésünk a folyamatosan gyorsuló technológiai fejlődés körül forgott, ami lehetőséget adna egy szingularitásra a történelemben, amely után az ember története, ahogy jelenleg ismerjük, nem folytatódhatna.” Magyarul fogalmunk sincs mi lesz a gravitációs szingularitás analógiájára technológiai szingularitásnak nevezett esemény után. Azonban nem csak arról nincs sejtésünk mi lesz, ha a MI átveheti az uralmat, de arról sem, hogy ez körülbelül mikor következhet be. A leggyorsabban bekövetkező jóslattal az elmúlt években Raymond Kurzweil állt elő, aki a témában több könyvet is megjelentetett és azt mondta, hogy már akár a századunk 30-as éveire elérhetjük ezt a pontot. Könnyen lehet, hogy ő is alábecsüli az egyébként exponenciális jellege miatt valóban nehezen előrejelezhető folyamat alakulását.

EGY BIZTOS, MA MÁR NEHÉZ ÚGY ÚJSÁGOT OLVASNI, HOGY NE TALÁLJUNK VALAMI HÍRT A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÚJABB TÉRHÓDÍTÁSÁRÓL, LEGYEN AZ VALAMELYIK ISMERT CÉG PROGRAMJÁNAK GYŐZELME MAGAS FOKÚ INTELLIGENCIÁT, GYORS SZÁMÍTÁSI KÉPESSÉGET ÉS HIHETETLEN MENNYISÉGŰ ADAT ISMERETÉT IGÉNYLŐ JÁTÉKBAN VAGY A MINDENNAPI ÉLET PROBLÉMÁINAK MEGOLDÁSÁBAN.

Mi több, az általunk olvasott hírt is egyre inkább MI hozza létre és nem újságíró. Ez utóbbit például a Northwestern Universityről induló és ma már for-profit vállalkozásként (igaz az oktatási szférában non-profitként is) működő Narrative Science-nek, illetve az általuk kidolgozott természetes nyelv generáló MI platformnak, a Quillnek köszönhetjük. Az adatokból, szavakból, tényekből elemzést, cikket, tanulmányt létrehozó Quill még a MI ősének számító ún. machine learning eredménye, hasonlóan a mindannyiunk által alkalmazott, vagy még inkább élvezett spam szűrőkhöz, fordító programokhoz, mint például a Google Forditó, vagy éppen jelen írást is támogató egyszerű szövegszerkesztő nyelvtani helyességet és stílust is finomító javaslataihoz.

Ezek közös jellemzője, hogy alacsony komplexitással, ma már nagyon primitívnek tűnő programként indultak, de részben saját maguk, mint egy diák – tanulva, fejlődve – váltak egyre precízebbé a feladataik végrehajtásában. Ennél magasabb szintet képviselnek az ún. deep learning rendszerek, amelyek például nem csak számszerű, vagy szöveges minták felismerésére és szerkesztésére, (át)alakítására képesek, hanem kép felismerésre, -átalakításra is, aminek például a manapság nap mint nap szenzációként kezelt önvezető autókat szabályozó programok esetében van rendkívül fontos szerepe. A Luganoi egyetemen már 2011-ben olyan képfelismerésre alkalmas MI platformot hoztak létre, amely a forgalmi jelzőtáblákat az emberi érzékeléssel egyenértékűen 99%-os pontossággal ismeri fel. A Facebook képfelismerő programja szintén az emberi érzékeléssel azonos pontossággal (az enyémnél pedig biztosan lényegesen jobban) képes felismerni arcokat.

Egy ideje a MI olyannyira jó tanulónak számit, hogy

KÉPES SAJÁT MAGA PÉLDÁUL TERMÉSZETI TÖRVÉNYEKET FELISMERNI ÉS EGYRE INKÁBB OLYANOKAT IS LE FOG ÍRNI, BE FOG BIZONYÍTANI, AMELYEKET AZ EMBERI TUDOMÁNY MÉG NEM VOLT KÉPES.

Michael Schmidt és Hod Lipson a Cornell egyetemen a 2000-es évek végére megalkották az Eureqa nevű programot, amely adatfeldolgozással, ezek alapján előrejelzésekkel és tudományos modellek építésével foglalkozott, ezt 2009-ben nyíltan hozzáférhetővé tették tudományos kutatások számára, illetve 2011-től Nutonian néven üzleti vállalkozásként is működik.

A tőzsdén is ott van már az MI

A tőkepiacon dolgozva munkatársaimmal már jó néhány éve gyakran volt az az érzésünk bizonyos piaci mozgásoknál, hogy amire feltehetően a “befektetők” vagy még inkább piaci szereplők reagáltak és ahogy reagáltak az nem emberi. Egyre többször éreztük magunkat úgy, mint az írás elején szereplő dél-koreai go mester, hogy nem értjük mi történik. Nos, ezzel nem állunk egyedül, mert a Nature magazinban már 2013-ban megjelent az a cikk, Abrupt rise of new machine ecology beyond human response time címen, amelynek – többségében a Miami egyetem fizikai tanszékén dolgozó – szerzői azt vizsgálták milyen törvényszerűségek és mennyiben a MI alapú programok mozgatják a világ tőzsdéit, illetve mennyire képes az ember kontrollálni ezeknek a piacoknak a működését, vagyis ki ül a kormánynál: a mesterséges vagy az emberi intelligencia. Konkluziójukban többek között arra jutnak, hogy az általuk

“RAGADOZÓ” (PREDATORY) ALGORITMUSOKNAK NEVEZETT PROGRAMOKKAL SZEMBEN AZ EMBERI REAKCIÓIDŐ NEM ALKALMAS A REAGÁLÁSRA ÉS A SZÉLSŐSÉGES PIACI AKTIVITÁSSAL SZEMBEN CSAK A SZINTÉN MI ALAPÚ KONTROLLOK TUDNAK VÉDEKEZNI.

Vagyis MI MI-nek farkasa.

Ezzel szoros összefüggésben az elmúlt hetekben a nemzetközi és a magyar sajtóban is sokat lehetett olvasni a Renaissance Technologies (RT) és egyik alapitója, James Simons minden más, általunk ismert befektetőt megszégyenítő hozamairól és titokzatos működéséről. Az RT működésének és húsz éven keresztül éves 72 százalékos megtérülést eredményező befektetési tevékenységének hátterében szintén MI alapú kereskedési rendszerek és technológia áll, amely a cég által foglalkoztatott több, mint 70, nem pénzügyi Phd fokozattal rendelkező tudós folyamatos fejlesztésével működik. Amiről már valószínűleg kevesebben tudnak, noha Rév István a Magyar Narancsban irt kitűnő decemberi cikkében ennek sok összefüggésére világít rá, hogy a RT vezetését Jim Simons nyugdíjazása után átvevő egyik vezető, Robert Mercer a pénzen túl a RT MI területén elért tudományos eredményeivel is támogatta Donald Trump kampányát. Szerény ismereteink alapján vélelmezzük, hogy ez akár perdöntő is lehetett a Hillary Clinton elleni harcban. Az RT rendszerein és a social media adatain alapuló egyedi választói pszichológiai profilok révén ugyanis a választók olyan (ál)híreket olvashattak, amelyek félelmet, megvetést gerjesztettek bennük Clintonék (vélelmezett) jöbőbeli lépéseivel vagy egykori tevékenységükkel kapcsolatban, illetve reményeket keltettek Trump elnöksége esetére. Azt eddig is tudtuk, hogy a politikai kommunikáció és különösen egy fontos kampány a tömegek manipulálásának minden eszközét megragadja céljai elérésére, a különbség annyi, hogy most már ezt személyre szólóan teszi, vagyis mindenkit egyenként manipulál a MI és a big data alkalmazások révén.

Az IBM Watsonja több esetleírást olvasott, mint bármelyik orvos. Kinek lesz jobb diagnózisa?

Mindez rendkívül izgalmas és ami még fontosabb, a gyakran obskurus célok mentén fejlődő MI alkalmazások mellett a kutatások többsége az emberiség fejlődésének, az emberi élet minőségének és biztonságának javítására irányul. Hogy csak egy egyszerű példát mondjunk, egy átlagos orvos az élete során pár tízezer oldalnyi szakmai anyagot olvas(hat) el és jó esetben néhány ezer esetről lehet tapasztalati tudása, miközben az IBM által fejlesztett Watson mindent elolvasott, aminek bármiféle köze lehet az orvostudományhoz valamint ahhoz kapcsolódó rokon területekhez és a világon létező összes (leírt) esetet és annak minden hozzáférhető adatát ismeri, vagyis jó eséllyel mind a diagnózis, mind a terápia szintjén nagyságrendekkel jobb ötletei lehetnek, mint bármelyik orvosnak.

És ezt a logikát egyre több szakmára kiterjeszthetjük. Carl Frey és Michael Osborne kutatása már 2013-ban azt becsülte, hogy a létező állások felét robotokkal és MI segítségével lehet helyettesíteni. Tegyük fel, hogy egy munkahely (humán erőforrásának) kiváltása gépek révén az adott állással járó személyi jellegű költség egyéves nagyságrendjét kitevő beruházással jár, akkor vajon hány cégvezetőt és ami fontosabb, hány részvényest tudunk meggyőzni, hogy ne lépje meg a nyilvánvaló előnyökkel járó váltást. A válasz nem kérdéses. Mint ahogy az sem, hogy kik és milyen formában fogják ezt megpróbálni meggátolni: politikusok, szabályozó szervek, fiskális szankciók, érdekvédelmi szervezetek, utcai demonstrációk szintjéig jutó konfliktusok és sorolhatnánk.

A feleslegessé vált ipari munkaerőt egyszer már felszívta a piac

Van azonban egy másik érv is, nem is kellett hozzá a MI megjelenése. A beszélgetés ugyanis Henry Ford és a dolgozóit is tömörítő szakszervezet vezetője között zajlott a múlt századelőn, amikor Ford megmutatta, az akkoriban az automatizáció csodájának számító futószalagot és a következő kommentárt fűzte hozzá mosolyogva: „Akiket ez a szalag helyettesít, már nem fognak szakszervezeti gyűlésre járni.” Mire a szakszervezeti vezető azt válaszolta: „Igen Ford úr, de az Ön autóit sem fogják vásárolni.”

Mint tudjuk, a szakszervezeti vezetőnek nem lett igaza, hiszen ahogy korábban az ipar felszívta a fejlődése miatt munkanélkülivé váló agrár lakosságot, úgy a kereskedelem és a szolgáltatások is felszívták az automatizáció miatt feleslegessé váló ipari munkaerőt. Szeretnénk remélni, hogy a történelem, ha nem is ismétli önmagát, de Mark Twain szavaival élve legalábbis rímel és a MI és robotizáció miatt feleslegessé váló munkaerőt is majd felszivja valamilyen új vagy meglévő ágazat. De mi van ha mégsem? A szolgáltatások területén már most is zajlik a gépesítés fordítók, pincérek, sofőrök, elemzők, tanárok, orvosok… munkája válik tömegesen feleslegessé.

UGYANAKKOR KI FOGJA MEGVENNI A ROBOTOK ÉS MI TERMÉKEIT ÉS SZOLGÁLTATÁSAIT, HA NINCS MUNKÁJA ÉS JÖVEDELME A TÁRSADALOM EGYRE NAGYOBB RÉSZÉNEK?

A jövedelemre a különböző alapjövedelem koncepciók valamelyik változata adhat választ, ha a finanszírozására is érkezik megoldás, de mi lesz a szabadidővel, hogyan kötjük le az emberek szabad energiáit, feszültségét, indulatait, elégítjük ki anyagi és nem anyagi vágyait? Az önkifejezés, tanulás, kreatív művészeti tevékenységek kerülnek előtérbe, bár már itt is versenyben vagyunk a “gépekkel”. Gondoljunk csak a London Symphony Orchestra 2012 júliusi koncertjére, amelyen egy MI szerzeményt, az Into an Abyss cimű művet adtak elő, vagy Simon Colton The painting fool nevet viselő festő programjára.

Újkori rabszolgaság?

Reméljük a történelem a ma megoldatlan kérdések megválaszolásában nyújt némi segitséget, igaz elég messzire, a rabszolgatartó társadalomig kell visszamenjünk, hogy olyan modellt találjunk, ahol a társadalom nagy része szabad polgárként él, másik része rabszolgaként végzi a termelő és szolgáltató munka nagy részét. Az athéni demokrácia virágkorában ilyen volt a helyzet, nagyjából a népesség fele-fele arányban oszlott meg és ez nem kis mértékben járult hozzá a szabad polgárok művészeti, filozófiai és más tudományokban való elmélyüléséhez.

De vajon a 21-ik században ki lesz szabad és ki lesz rabszolga? Az ember vagy a gép lesz az úr? És ha a gépek átveszik az irányítást, például jelentős részben már ma is indirekt módon befolyásolva a világ egyik legfontosabb eseményének, a nemrég lezajlott amerikai elnökválasztásnak a kimenetelét és – kétségünk ne legyen – magát a kormányzást is? És ha félelmeink vannak a “gépek uralmával” kapcsolatban, melyik az utolsó pillanat, ameddig még engedik magukat “kikapcsolni”? Az idézőjelek alkalmazása pedig (szeretném remélni) nem a szerző verbális képességeinek alacsony szintjére utalnak, hanem arra, hogy gyakran a fogalmaink sem alkalmasak annak az új világnak a leírására, amelyről beszélni szeretnénk, ami elkerülhetetlenül eszünkbe juttatja Wittgeinstein egy évszázada megfogalmazott gondolatát, mely szerint nyelvünk határai világunk határait jelentik. Hogy maga a mondat pontosan mit jelent, annak számtalan magyarázata létezik, mindenesetre érdekes, hogy a korábban bemutatott RT cég kutatóinak egy része és maga Mercer is az IBM számitógépes lingvisztikai laboratóriumából igazolt át a kilencvenes években. És mennyire mondható szabadnak a világon az a pár milliárd ember, aki szociális hálóban vergődve, álhírekkel manipuláltan tengeti mindennapjait, hiszen ahogy Douglas Rushkoff Throwing rocks at the Google bus című kétségkívül megosztó könyvében fogalmazott: a Facebook felhasználói nem a cég ügyfelei, hanem valójában a termékei. Mondhatnánk robotjai, csak ez annyiban nem igaz, hogy az emberek valójában tökéletlen robotok, ahogy egy konferencián az egyik előadó fogalmazott.

TEGYÜK PERSZE GYORSAN HOZZÁ, HOGY AZ EMBERI SZERVEZET ÉS INTELLIGENCIA, AZ EVOLUCIÓ ÉS SZOCIALIZÁCIÓ ÁLTAL FÉNYESRE CSISZOLT GYÉMÁNTKÉNT MÉG MINDIG AZ ÁLTALUNK ISMERT LEGTÖKÉLETESEBB RENDSZER, MELYNEK MŰKÖDÉSÉRŐL MÉG NAGYON SOK PONTON HIÁNYOSAK AZ ISMERETEINK, DE EGYRE INKÁBB ÚGY TÜNIK, HOGY PROGRAMOZÁSA FELETT (PERSZE A MI SEGÍTSÉGÉVEL) ÁTVESSZÜK A HATALMAT.

Bár a genetikailag tökéletes humán embriók kora még nem jött el, a CRISPR technológia segítségével lényegesen jobban értjük az emberi genom működését és képesek leszünk a gén szekvenciák szerkesztésére.

Ezzel valószínűleg utolsó szakaszába lépett a verseny természetes és mesterséges intelligencia, illetve evolució között, hiszen szuperintelligencia, ahogy arra ezt a címet is viselő kitűnő könyvében Nick Bostrom is rámutat, nem csak mesterséges, hanem az emberi intelligencia fejlesztésével is létrejöhet és az már csak a hab a tortán, hogy ehhez természetesen modern technológiák adják a segítséget, amellyel mind az emberi “hardverből”, mind pedig az emberi “szoftverből” már akár néhány éven belül lényegesen többet fogunk kihozni, mint manapság. Talán a go-ban is újra kihívói lehetünk a gépeknek, bár a terület szakértői ma nem erre fogadnak.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.