Eltévedt bárány csapdák között

Bizonytalanok a magyar gazdaság idei kilátásai. Vajon mi vár ránk 2023-ban? Gazdasági évnyitó Jaksity Györggyel, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatósági elnökével.

(Az interjút Mihálovits András készítette és a Haszon magazin 2023. februári számában jelent meg először.)

Nem indul jól az év a magyar gazdaságban. Az infláció világszinten is kiemelkedően magas, az élelmiszerárak szintén, a költségvetés nincs jó bőrben. Fura módon az elemzők mégis optimisták. Szerintük elkerülhető a nagymértékű recesszió és az infláció is egyszámjegyűre csökkenhet az év végére. Egyetért velük?

A gazdaságpolitika és a közgazdaságtan nem ördögi tudomány, tulajdonképpen józan paraszti ésszel érthető dolgokról beszélünk. Ha évekig túlzottan laza a költségvetési és monetáris politika, az általában inflációhoz, növekvő államadóssághoz, kis nyitott gazdaságban romló fizetési mérleghez vezet, aminek az eredményeként leértékelődik a deviza. Optimizmusra akkor van ok, ha azt látjuk, hogy az ehhez vezető folyamatokat a gazdaságpolitika elkötelezetten visszafordítja. A kormány a választási illuminációból felocsúdva már tavasszal megkezdte, majd nyáron folytatta a megszorításokat, a jegybank pedig a 2021 nyarától induló lassú  szigorításból egyre gyorsuló restrikciós ütemre kapcsolt és az október közepén megemelt kamatok a devizaárfolyam zuhanást is megfékezték, illetve megfordították. Persze felmerül a kérdés, hogy miért kellett mindezzel eddig várni, de választási évről lévén szó, a válasz is részben egyértelmű.

Matolcsy György elég komoly kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Egyetért vele?

Sok mindennel lehet egyetérteni, az eddigi beszélgetésből ez egyértelműen következik. Az egy érdekes kérdés persze, hogy a jegybankelnök és a kormány gazdaságért felelős vezetői, illetve a miniszterelnök között ez-e a leghatékonyabb kommunikációs forma, de ennek a kulisszatitkaiba nem látok bele. A másik probléma, hogy a magyar gazdaság már sokkal korábban a 2010-es évek második felében elkezdett letérni az egyensúlyi növekedés pályájáról a túlzottan laza monetáris és költségvetési politika eredményeként,

így mire beütött a részben a járvány által okozott válság, majd az infláció, már nem voltak mozgósítható tartalékaink a negatív hatások csökkentésére, 2021-22-re pedig bedobtuk a gyeplőt a lovak közé.

A kormány különadókkal, devizakötvény kibocsátással, a kiadások lefaragásával igyekszik rendbe tenni a költségvetést. Segíthetnek ezek a lépések?

A megszorító intézkedések, ahogy már korábban említettem már nyártól ezermilliárdos nagyságrendben próbáltak javítani a költségvetés helyzetén. Az pedig, hogy a még így is rendkívül magas deficit ellenére csökkenni tud az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított mértéke egy egyszerű matematikai összefüggésnek köszönhető. Ennek a törtnek a nevezőjében a bruttó hazai termék nominális értéke szerepel, ami pedig a reál GDP-ből és a GDP árszintjének a növekedéséből, vagyis az inflációból áll – itt jól fizet a magas infláció és az ennél alacsonyabb nominális kamatszint. Persze az infláció a készpénzállományon keletkező ún. seigniorage-on keresztül és a forgalmi adók révén is segített, csak a kiadási oldal elszállása miatt ez sem volt elég a tavalyi deficit megzabolázásához.

Ha történne valami rendkívüli, akad a magyar kormánynak eszköze a gondok kezelésére?

A beszélgetés eddigi menetére visszagondolva talán körvonalazódik, hogy

a legnagyobb bajokat a rossz döntéseink okozták és okozhatják a jövőben is.

Ha ezeket a csapdákat elkerüljük, akkor Magyarországnak minden esélye megvan, hogy az EU-forrásokkal kiegészülve visszatérjen az egyensúlyit közelítő gazdasági növekedési pályára – és folytassa a felzárkózást Európa szerencsésebbik feléhez a szó minden értelmében.

Úgy tűnik, részben sikerült megegyezni Brüsszellel az uniós pénzekről. Fellélegezhetünk?

Ha betartjuk a szabályokat, akkor bár késve, de megkapjuk az EU-s forrásokat. Az egy másik kérdés, hogy minden 10 milliárd euró késése évente nagyjából félmilliárd euró, vagyis durván 200 milliárd forint kamatkiadásba kerül az országnak. Szóval a rosszul megválasztott terepen és szövetségesből ellenfélt provokáló szabadságharc, ahogy korábban is a történelemben, eléggé megnyomorítja az országot.

Korábban azt mondta, hogy nem reális esély Magyarország távozása az EU-ból. Most, hogy elég komoly feltételekkel és szoros nyomkövetéssel kapunk uniós forrásokat, az nem távolíthatja az országot az EU-tól?

A cél éppen az, hogy az eltévedni látszó bárány visszataláljon a karámba és ne váljon a farkasok martalékává. Remélem ezt mindenki így értelmezi.

A forint a játékpénz kategória felé halad – ezt mondta korábban. Az árfolyam azóta 400 forint alá erősödött az euróval szemben.

Igen, egy nyár elején készült interjúban mondtam ezt. 2022 február elejéhez képest október közepére az euró 22, az amerikai dollár 45 százalékot erősödött a forinthoz képest, a forint gyakorlatilag szabadesésben volt egész nyáron és koraősszel. Ilyesmit korábban csak latin-amerikai, súlyos devizaválsággal küzdő országok esetében, vagy az 1997-es ázsiai válság során láttunk. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy miközben 2022 folyamán végül is csak 8-9 százalékkal értékelődött fel az euró, a december per december szintű inflációs különbség Magyarország és az eurózóna között ennek a duplája volt, ami meglehetősen sokat ront az exportőrök versenyképességén.

Az elmúlt év második felében komoly ütemben apadtak az ország devizatartalékai. Rendeződött a helyzet?

Nyár végére elsősorban az elszálló energiaárak miatt kritikus szintek közelébe vagy alá csúszott a tartalékok szintje. De az ősz folyamán konszolidálódó európai energiapiac, néhány kisebb államadósság-finanszírozó tranzakció – és a korábban jelentősen gyengülő árfolyam, illetve megszorítások importcsökkentő hatása is – segített áthidalni a nehéz helyzetet. Majd idén január elején az Államadósság Kezelő Központ, ismét nagyon jó időzítéssel újra ki tudott menni a piacra és jelentős forrásokat  bevonni. Ha az eddigi tavaszias tél helyett a folytatás egy nagyon hideg tél vége és tavasz lenne, akkor azt ismét meglökhetné az importszámlát és a tartalékok apadását. Igazán megnyugtató – és nemcsak ebből a szempontból – az orosz invázió befejezése, az európai hosszútávú energiastratégia stabil lábakra helyezése lenne.

Egy korábbi interjújában olvastam, hogy az energiafüggőségünk az egyik fő gondunk. Úgy tűnik, mégsem változtatunk a helyzeten. Ebből gond lehet hosszú távon?

Az orosz függőség részben történelmi örökség, de ez nem azt jelenti, hogy ezen ne lehessen változtatni.

Európa és különösen Németország és Olaszország későn kapcsolt, a magyar függés pedig még nőtt is az elmúlt évtizedben. Szerintem az elmúlt egy évben mindenki megtanulta a leckét és keményen megfizettük az árát: Európa és különösen Magyarország megkésve és a legmagasabb energiaárak mellett tárazta be a földgázt tavaly nyáron. Sajnos áramból is nőtt az importfüggőségünk, egyedül az orosz olaj beszerzésén van jelentős megtakarításunk, mert felmentést kaptunk az EU-embargó alól és ebből tudtuk finanszírozni az üzemanyag-ársapkát, ami a többihez hasonlóan rendkívül káros gazdasági hatással járt.

A benzin esetében belátta a kormány, hogy az ársapka fenntarthatatlan, az élelmiszereknél eddig még nem, jóllehet az a boltokban is ellátási zavarokat eredményezett. Az átlagfogyasztónak viszont azért nem rossz ez a rendszer. Vagy mégis?

Ahogy említettem az átlagfogyasztó szempontjából legfontosabb termékek, így például az élelmiszerek áremelkedését tekintve a világrekorderek közé tartozunk. A számok nyelvére lefordítva: ha nagyon kedvező esetben a jövedelmek lépést tartanak az inflációval, ami tavaly 14,5 százalék volt, de a létszükségleti cikkek ennek a többszörösével emelkednek, akkor az átlagfogyasztó rendkívül rossz helyzetben van. És ne áltassuk magunkat, ha nem számolunk az enyhébb tél és a magasabb szintű tudatosság miatti megtakarításokkal, akkor az energiaszámlánk is jelentősen nő, hiszen a háztartások nem elhanyagolható részének a többszörösére nőtt a gázszámlája és nagyjából duplájára a villanyszámlája.

Mindezek ellenére a fogyasztás drámaian nem csökkent. Mi az oka ennek?

A kiskereskedelmi forgalom hónapok óta trendszerűen esik még az élelmiszer esetében is, ami elég nagy bajra utal, hiszen a televízió- vagy mosógépcserét el lehet halasztani, de a létszükségleti cikkek nevükhöz híven kevésbé rugalmas keresletű javak. Az enyhe tél és a logikusan bekövetkező energiatakarékosság miatt a helyzet jobb, de mint mondtam, az energiára fordított kiadások jelentősen megnőttek. Az pedig, hogy az infláció feletti élelmiszer-drágulás mértékét tekintve tavaly őszre a világ ötödik helyére kerültünk Zimbabwe, Ruanda, Egyiptom és Argentina mögött, nem sok büszkeségre adhat okot. Ráadásul ez nem volt törvényszerű, csak az ársapkák teljesen elhibázott rendszere miatt hiányok kialakulása és az egyéb élelmiszerek árának teljes elszállása következett be.

Többen felvetették, hogy a magyar gazdaságra komoly veszélyt jelent az ár-bér spirál. Ön tart ettől?

Ez nem magyar probléma. A munkaerőpiac és az infláció jelenlegi összefüggése az egyik, a közgazdászokat az Atlanti-óceán mindkét partján legjobban foglalkoztató kérdés. Sok tényező találkozik, tehát nem csak az a kérdés, hogy a mostani inflációs forgatókönyvből mi következik. A járvány során például az amerikai munkaerőpiacról „eltűnt” többmillió munkavállaló és nem egyértelmű, hogy hol vannak. A magyar munkaerőpiac már a járvány előtt is nagyon feszes volt, a járvány pedig összességében és szerkezetében is további feszültséget hozott. Ráadásul az ország nagyrészt olyan megaberuházások színterévé vált, amelyek környezetkárosítóak, óriási energia igényük van, ami manapság különösen rossz ómen. Továbbá minimális a kapcsolódásuk a hazai beszállítói láncokhoz, vagyis a hozzáadott értéktermelésük viszonylag alacsony. Jelenleg tapasztalhatóak az ár-bér spirál irányába mutató tendenciák, de ez egyrészt a vállalati szektor jövedelmezőségének csökkenésével jár, másrészt a konzisztensen végigvitt keresletcsökkentő gazdaságpolitika ezt a trendet megtörheti.

Összességében véve milyen évek várnak Magyarországra?

Mint korábban mondtam, ha a közgazdaságtan legalapvetőbb szabályait betartó gazdaságpolitika érvényesül és nem felejtjük el, hogy Európa a szövetségesünk és nem az ellenfelünk

– amelynek a jogállamisághoz, demokráciához, jól szabályozott piacgazdasághoz kapcsolódó értékeit a saját jól felfogott érdekünkben kellene felvállalnunk és nem kellene „Brüsszelnek” az EU-források visszatartásával belőlünk kikényszeríteni –, akkor fényes jövő vár Magyarországra. Ellenkező esetben folytatódhat a leszakadás már nemcsak Európa nyugati, hanem keleti felétől is.

(Borítókép: Csomor Alexander / Haszon Magazin)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.