Alig maradt olyan amerikai cég, amit ne tudna megvenni Jeff Bezos a vagyonából

Látva a technológiai részvények száguldását érdemes egy kicsit játszanunk a számokkal. Szinte dollárra akkora összeggel nőtt a tíz legértékesebb amerikai techcég értéke március 23. óta, mint amennyivel a koronavírus megjelenését követően a FED növelte mérlegfőösszegét. Jeff Bezos volt felesége, Mackenzie eközben már a 13. leggazdagabb ember a világon. De Jeffet sem kell félteni, mindössze 17 olyan hagyományos amerikai cég maradt a tőzsdéken, amelyeket nem tudna a magánvagyonából megvenni.

picture

Még csak tizenöt hét, azaz nagyjából száz nap telt el azóta, hogy 2020. március 23-án a FED bejelentette a kvázi végtelen pénznyomtatást, hogy megfelelő mennyiségű likviditást pumpáljon a teljes kiszáradástól szenvedő hitelpiacokra. „Mellékhatásként” azóta sikerült minden idők egyik legkarakteresebb és leghihetetlenebb részvénypiaci emelkedésének is alágyújtani ezzel a lépéssel. A részvénypiaci rakétakilövés a legerősebben a technológiai szektor részvényeit érintette.

Amerikai technológiai részvények szárnyalása

A jelenleg legértékesebb tíz amerikai technológiai cég részvényeinek árfolyama az alábbi mértékben emelkedett 2020. március 23. és 2020. július 13. között:

A BRUTÁLIS ÁRFOLYAMEMELKEDÉS KÖVETKEZTÉBEN OTT TARTUNK, HOGY AZ APPLE, A MICROSOFT ÉS AZ AMAZON EGYÜTTES TŐKEPIACI ÉRTÉKE TEGNAP NAPKÖZBEN ELÉRTE AZ 5.000 MILLIÁRD DOLLÁRT.

Érdemes megnéznünk az előbb vizsgált TOP 10 amerikai technológiai vállalat jelenlegi piaci kapitalizációját, és talán még érdekesebb megnéznünk azt, hogy a vizsgált három és fél hónapban mennyivel lettek értékesebbek ezek a cégek, azaz mennyivel nőtt a piaci kapitalizációjuk. A tíz legértékesebb amerikai technológiai cég tőkepiaci értéke és értékének növekedése 2020. március 23. és 2020. július 13. között:

A tíz legértékesebb amerikai techcég piaci kapitalizációja a FED tőkepiaci atombombájának bevetése óta 2.765 milliárd dollárral nőtt. Ez egy ismerős szám. Nézzük csak meg azt, hogy a koronavírus-járvány megjelenése (2020. január vége) óta mennyivel növelte a FED a mérlegfőösszegét? A 2020. január 20-i 4.146 milliárd dollárról 7.009 milliárd dollárra, azaz 2.863 milliárd dollárral. „Örömmel” jelenthetjük, hogy megvan a pénz, szinte egy az egyben a tíz legértékesebb amerikai technológiai vállalat értékének növekedését sikerült elérni vele.

A Nasdaq üdvöskéinek szárnyalása a világ leggazdagabb embereinek a listáját is átrendezte az elmúlt hónapokban. A világ tíz leggazdagabb embere – illetve bónuszként a 13. és a 16. helyezett – a következő jelenleg a Forbes valós-idejű adatai szerint:

Már Mackenzie Bezos is a top 20-ban

Mackenzie Bezos a 2019 eleji válásakor addigi férje, Jeff Bezos Amazon részvénycsomagjának a 25 százalékát kapta meg a megállapodás szerint. Akkoriban ezzel azonnal a világ 36. leggazdagabb embere lett. Jelenleg már a 13. helyen áll a listán és lassan utoléri Warren Buffettet, aki – jelentékeny részben a 2006 óta jótékony célra fordított 37 milliárd dollárnak is – visszaesett a lista 8. helyére. Ilyen alacsony helyezési számmal még nem állt a befektetési guru, mióta a listát elkészítik.

Ha már szóba került Warren Buffett, akkor érdemes azt is megemlítenünk, hogy a Berkshire Hathaway jelenlegi tőzsdén jegyzett részvényekből álló portfoliójának 43 százaléka egyetlen részvényben áll, nevezetesen az Apple-befektetésben. A Berkshire Apple pozíciójának jelenlegi értéke 91 milliárd dollár. Enélkül a technológiai befektetés nélkül már a TOP 10-ből is kiszorult volna Buffett a Forbes-listán. Mackenzie Bezos mellett Elon Musk a másik újonnan jött szereplő a TOP 20-ban. A Tesla vezér is óriásléptekkel érte utol a legeslegszűkebb elitet az idei évben.

Jeff Bezos vagyona hihetetlen mérteket öltött

Zárásként pedig vizsgáljuk meg egy kicsit Jeff Bezos 184 milliárd dolláros magánvagyonát, ami válás nélkül múlt pénteken érte volna el a 250 milliárd dollárt. Köszönhetően az Amazon döbbenetes idei száguldásának Jeff Bezos már gazdagabb, mint a válása előtt bármikor volt. Sikerült 75 százaléknyi részvénycsomaggal kimozogni a házasság felbontása által keletkezett veszteséget.

A 184 milliárd dolláros vagyon annyit jelent jelen pillanatban, hogy mindössze 17 olyan nem technológiai cég maradt az amerikai tőzsdéken, amit Jeff Bezos nem tudna szőröstül-bőröstül megvenni a vagyonából. Illusztrációnak álljon itt néhány ikonikus amerikai vállalat, melynek a tőkepiaci kapitalizációja nagyjából megegyezik Jeff Bezos vagyonával:

Kilenc éve még a világ legértékesebb vállalata volt az ExxonMobil. Ma Jeff Bezos magánvagyona többet ér az olajcégnél.

Egy jelenlegi értéken 61 milliárd dollárba fájó válás után…

(A cikk először a Forbes.hu-n jelent meg, 2020. július 14-én. Az írás adatai a 2020. július 13-ai tőzsdei záróárakkal lettek kalkulálva. Címlapkép: Clodagh Kilcoyne / Reuters)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.