A mesterséges intelligencia az új villanyáram

Rohamosan felgyorsult az MI évtizedek óta tartó lassú fejlődése az elmúlt 15 évben. Láthatatlanul már része az életünknek, de emberéletet még nem merünk rábízni: egyelőre stabil szabályrendszerek között működik lenyűgőzően, azaz hiába válik nagyon gyorsan kiváló sakkjátékossá, egyelőre esélye sincs felismerni a helyzetet, amikor egy tűzriadó miatt váratlanul véget ér a parti. Nem tudjuk, hogy a következő években ez látványosan megváltozhat-e, de azt igen, hogy a nagy tech cégek stratégiáinak, termékeinek és üzleti működésének már stabil alapeleme.

picture

2018-ban a Google Kaliforniában és Arizonában is engedélyt kapott arra, hogy önvezető autói mindenféle emberi felügyelet nélkül közlekedhessenek. Távolról sem kell embernek odafigyelnie az autókra, azok teljesen önállóan hozhatnak döntéseket. Decemberben a társaság Phoenixben elindította a sofőr nélküli taxiszolgáltatását is. Hiába azonban a látványos előrelépés, ezek az engedélyek csak nagyon kis körzetekre vonatkoznak, és egyelőre nem megjósolható, hogy mikor kaphatnak az önvezető autók egész államokra érvényes engedélyeket. Talán csak évek, de akár még évtizedek is állhatnak előttünk.

Azonban miközben a híreket figyelve a világ működését felforgató áttöréseket várjuk, a technológia valójában már – szinte láthatatlanul – részévé vált az üzleti és privát életünknek egyaránt. Ha bepillantunk az amerikai techóriások hétköznapjaiba, az MI-t már ott találjuk mindenütt. A Google, a Microsoft, az Amazon és az Apple életét az elmúlt 10-15 évben úgy szőtte át és alakította át az MI, ahogy tette azt az akkori világgal a megjelenésekor a villamos áram.

Google

2016 őszén a Google vezérigazgatója, Sundar Pichai az új Pixel mobilok bemutatóján úgy fogalmazott, nem kérdés, hogy a “mobile-first” világ máris átalakulóban van, és az “AI-first” világ jön. Ha így lesz, az aligha éri majd váratlanul a Google-t.

A GMail-ben írt üzeneteknek ma már több mint 10%-át kezdik a felhasználók az MI-re épülő smart reply válaszokkal. Klassz, köszi. Az email további mondatait kiegészítő smart compose még kevésbé ügyes, de már szintén alapelem a GMailben. És természetesen a spamszűrő mögött is MI dolgozik. A Google Docs-ban az explore funkció MI segítségével javasol olyan további dokumentumokat, emaileket vagy weboldalakat, amelyek segíthetnek az aktuális dokumentum szerkesztése során. A Google Translate legutóbbi verziójának tudását – bár egyelőre csak a világ nagy nyelvein – már profi fordítók is elismerik. Természetesen MI van mögötte. A Pixel mobilokban MI korrigálja a mobillal készített fotókat. A Google Asszisztenst, a Google Maps navigációt, vagy a Waymo önvezető autóit talán említenem sem kell. Ja, és ott a Google kereső is…

Sok más tech céggel együtt, a Google is az egészségügyben is megpróbálja megvetni a lábát. A Google arra számít, hogy az MI segítségével az egészségügyben egyre szélesebb körben digitalizált információkat – röntgenfelvételeket, DNS-adatokat vagy akár az okosórák élő információit – a mostani kiértékelési megoldásoknál gyorsabban és pontosabban tudja majd értelmezni.

A GOOGLE EGÉSZSÉGÜGGYEL FOGLALKOZÓ SZAKÉRTŐI A KÖZELMÚLTBAN MÁR AZT ÁLLÍTOTTÁK, AZ ORVOSOK ELŐTT EGY ÉVVEL TUDJÁK BEAZONOSÍTANI A TÜDŐRÁKOT…

A Google MI-alapú eszközei, sőt maga a Google MI is hozzáférhető bármely szoftverfejlesztő számára. Az elérhető eszközök között van dokumentum-értelmező, szövegelemző, kép- és video-felismerő, valamint adatbázis-elemző megoldás, ajánlórendszerek hátteréül szolgáló eszközök, de a Google MI-re szinte bármilyen saját MI-alkalmazás építhető.

A közelmúltban személyesen is találkoztam a Google MI villámgyors ipari bevetésével. Egy magyar középvállalatnál a kézzel történő selejtválogatást váltotta ki egy kamerarendszer, amely mögött a mindössze 3-4 óra alatt betanított Google MI dolgozott. A betanítás néhány törött, repedt vagy megégett termék kamera elé helyezését jelentette, majd némi testreszabást és ellenőrzést követően zavarba ejtő pontossággal ismerte fel a rendszer a további hibás termékeket.

Microsoft

Nem meglepő módon, a Microsoft vezérigazgatójának, Satya Nadellának sem kellett sokáig keresnie az MI helyét a Microsoft stratégiájában. Ő egyszerűen csak annyit állít, hogy a Microsoft mindenbe beépíti az MI-t.

Mivel a cég vezető termékei a munkaproduktivitást támogatják évtizedek óta, az MI célja is a munkahatékonyság növelése lesz, de ott lesz az MI a játékok mögött is, valamint a kiberbiztonsághoz vagy a hirdetésekhez kapcsolódó megoldások területén is. A Word már ma is felismeri a to-do listákat és to-do listaként kezeli őket. Az Excel egy lefotózott táblázatból szerkeszthető táblázatot készít. A PowerPoint MI segítségével ajánl a prezibe beillesztett képekhez megfelelő színeket az egyéb prezentációs elemekhez. A Dynamics 365 vállalatirányítási rendszerben pedig az MI üzleti előrejelzéseket készíthet a múltbeli adatok alapján.

Természetesen Cortana, a cég virtuális asszisztense is MI. A játékokban a viselkedéselemző MI célja a csalások leleplezése. A kiberbiztonság területén pedig a különös helyzetek felismerésében segít a folyamatokat folyamatosan elemző MI, azzal a céllal, hogy a védelem azonnal tudjon alkalmazkodni a hekkerek változó technikáihoz és taktikáihoz.

A cég a belső működését is MI-vel próbálja hatékonyabbá tenni, például az adatközpontjai energiafogyasztását optimalizálja vele.

A MICROSOFT MI-JE TOVÁBBÁ A GOOGLE MI-HEZ HASONLÓ MÓDON HOZZÁFÉRHETŐ KÜLSŐ FEJLESZTŐK SZÁMÁRA IS, AKIK SAJÁT ALKALMAZÁSAIKBA ÉPÍTHETIK AZT BE.

A Microsoft MI bevetéséről is vannak hazai, publikus példák. A Waberer’s-nél például Microsoft-alapú MI-megoldást vezettek be a fuvarszervezés optimalizálására. A fuvarszervezés kihívása, hogy rengeteg tényező – az úticélok és rakományok mellett a sofőrök munkabeosztása és kötelező pihenőidői, a depók nyitvatartása és számos más körülmény – együttes mérlegelése szükséges a megfelelő döntésekhez nap mint nap. Az MI bevetését megelőzően a kamionok 87%-os kihasználtsággal futottak, amit az MI 92%-ra segített feltornászni. A Praktiker is Microsoft MI-t használ a webshopjában. Az MI bevezetését követően 30%-kal csökkent az eredménytelen termék-keresések száma, a látogatásonkénti vásárlások aránya pedig 20%-kal nőtt.

Amazon

Az Amazonnál MI segítségével készítik a termékek keresletét előrejelző terveket, és azok alapján optimalizálják, hogy a raktárakban, mi, hova kerüljön. MI fut a termékeket a weboldalon rangsoroló, a perszonalizált termékajánló, a hirdetés-optimalizáló, a csaláskereső, és a fordító funkciók mögött is. A kassza nélküli Amazon Go üzletekben MI segít a polcokról levett termékek beazonosításában, de az Amazon-raktárakban bevetett önvezető robotok és termékfelismerő kamerák szintén használnak MI-t. MI dolgozik természetesen az Amazon virtuális asszisztense, Alexa mögött is.

Felhő-alapú szolgáltatásainak egyik elemeként pedig – úgy, mint a Google, a Microsoft, az Apple – az Amazon is hozzáférést ad külső fejlesztőknek is az MI-eszközeihez.

Apple

Mondanom sem kell: Siri, Face ID, Animoji-k. De ami izgalmasabb: 2017 óta az iPhone-ok processzorában egy önálló, MI-re dedikált egységen futnak az MI-alkalmazások. Az MI besegít például fotózáskor: felismeri, hogy portré vagy tájkép készül, és ahhoz igazítja a beállításokat, de utólag is segít korrigálni a fotókat.

Az immár minden telefonban ott lévő MI-hez pedig hozzáférése van külső fejlesztők alkalmazásainak is, bárki építhet MI-re támaszkodó iOS-appot.

Néhány éve még izgalmas kihívás lett volna becsléseket készíteni arra, mekkora többletbevételt vagy épp költségmegtakarítást hozhat egy-egy cégnek vagy a világgazdaságnak az MI. Ma már jól látszik, hogy nincs sok értelme ezt megpróbálni számszerűsíteni, az MI beépült az összes többi korszerű, digitális megoldás közé, szerves folytatásává vált a 400 éve tartó ipari forradalomnak.

A GARTNER LEGFRISSEBB JÓSLATA PEDIG MÁR AZ, HOGY AZ MI TÖBB ÚJ MUNKAHELYET HOZ MAJD LÉTRE, MINT AMENNYIT MEGSZÜNTET…

Nagyon okos, de még nem elég intelligens

Ugyanakkor látszódnak – egyelőre – komoly korlátai is. Az MI nagyon egyértelmű szabályrendszerben félelmetesen jól teljesít – néhány óra alatt tud a világ legjobb sakkjátékosává válni -, ami azt sugallhatja, hogy bármire képes lehet, de mégis ma még csak nagyon specializált feladatokra próbáljuk bevetni. Ugyanis

HIÁBA VÁLIK AZ MI NAGYON GYORSAN KIVÁLÓ SAKKJÁTÉKOSSÁ, EGYELŐRE ESÉLYE SINCS FELISMERNI A HELYZETET, AMIKOR EGY TŰZRIADÓ MIATT VÁRATLANUL VÉGET ÉR A PARTI.

Összehasonlításképpen azonban azt érdemes szem előtt tartanunk, hogy az ember sem néhány órát, hanem 20-25 évet tölt tanulással mielőtt komoly felelősséget merünk rábízni. Nincs sok kétségem afelől, hogy ha órák helyett éveket adunk az MI-nek a tanulásra, komplex feladatokra is nagy biztonsággal bevethető lesz. És ezek az évek már telnek.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.