Indulhat az Apple-Netflix háború

Az elmúlt 6-7 év talán legnagyobb tőzsdei technológiai sikersztorija a Netflix részvényeinek a szárnyalása volt. Az online streaming cégnek sikerült megőriznie függetlenségét, a részvényesek boldogok, ám valahol, egyelőre messze a horizonton gyülekeznek már sötét felhők is, amik alapvető változást hozhatnak a cég életében. Nő az adósság, negatív a cash-flow, az eredeti tartalmak gyártásába pedig tonna pénzt kell önteni. Az Apple mindeközben immár hivatalosan is szemet vetett a Netflix sikereire, amiből ő is részesedni szeretne. Kell-e vajon aggódnia a Netflixnek?

picture

Carl Icahn 2012 október 31-én jelentette be, hogy 10%-os részesedést vásárolt a jelenlegi árszint negyvened részén a Netflixben. Már akkor arra számított a nagyon dörzsölt hedge-fund menedzser, hogy valamelyik nagyobb technológiai vállalat fel kívánja majd vásárolni az online streaming céget. Akkoriban Icahn arra spekulált, hogy az Apple, Microsoft, Google, Amazon, Verizon és Comcast hatosból valaki majd szemet vet a 2012 októberében még csak 4 milliárd dollárt érő Netflixre. A Netflix vezetése példás gyorsasággal reagált Icahn bejelentésére, és öt nappal az aktivista befektető részesedésszerzésének nyilvánosságra hozatala után olyan méregpirulákat építettek be a társaság alapszabályába, hogy (részben) ezek segítették a Netflixet azóta is független cégnek maradni. A különbség csak annyi a 2012-es helyzethez képest, hogy a tőzsdei kapitalizáció 4 milliárd dollárról 155 milliárd dollárra nőtt.

picture

Az ember, aki 11 milliárd dollárt hagyott a Netflixben

A mai, vártnál rosszabb jelentés és az ennek köszönhető esés ellenére is bámulatos a Netflix értékének növekedése. Carl Icahn, az egyik legismertebb guru milliárdokat keresett a filmes céggel, de még többet is nyerhetett volna.

A Netflix növekedési sztorijának a motorja természetesen az előfizetők számának a sokszorozódása volt, amit jól mutat az alábbi ábra 2011 harmadik negyedévétől 2018 végéig (globális előfizetői szám millió főben):

Az előfizetői szám elementáris növekedése természetesen kiváló hatást gyakorolt a cég árbevételének az alakulására is:

AZ ELŐFIZETŐI SZÁM HÉT ÉV ALATT HATSZOROZOTT, AZ ÁRBEVÉTEL AZ ÖTSZÖRÖSÉRE NŐTT, MÍG A RÉSZVÉNYÁRFOLYAM 2011 DECEMBERE ÉS 2018 DECEMBERE KÖZÖTT A 27-SZERESÉRE EMELKEDETT.

Az árfolyam „négyzetes mértékű” növekedése a főbb mutatószámokhoz képest egy nagyon fontos tényező a Netflix történetében. Ez a folyamatosan meglévő, sőt az elmúlt időszakban fokozódó befektetői bizalom nagyon jó mutatója. Az online streaming szektorban napjainkban óriási növekedési lehetőséget látnak a szakértők és a piaci szereplők. Ennek a konszenzusnak az eredménye a Netflix árfolyamrobbanása, amit több kisebb szektortárs részvényárfolyama is igyekezett követni (például Roku és Iqiyi).

Nem akarnak kimaradni a streamingbizniszből

A Netflix kiváló számait árgus szemekkel követték és követik a versenytársak is. Köszönhetően a sikereknek, itt a következő három évben komoly piaci változásokra kell számítanunk. A Disney még 2017-ben jelentette be, hogy a 2019-es évben kiveszi a Netflix kínálatából a filmjeit. A dolog menetrendje még nem ismert. Nyilvánvaló, hogy a Disney hamarosan saját online szolgáltatással fog jelentkezni. Mindeközben

A NETFLIX GIGANTIKUS PÉNZEKET FEKTET BE A SAJÁT TARTALMAK GYÁRTÁSÁBA.

Már 2016-ban is 6 milliárd dollárra rúgott ez az összeg, ami a tavalyi évre 12 milliárd dollár fölé emelkedett, az idei évi költés pedig elérheti a 15 milliárd dollárt is. Összehasonlítva ezeket a költéseket az árbevétellel nem csoda, hogy a cég adósságállománya 10,4 milliárd dollárra nőtt (2018. december 31-i adat). Ez a szám 2016 végén még csak 3,4 milliárd dollár volt. Idén a tavalyihoz hasonlóan 3 milliárd dolláros mínuszos cash-flowt várnak a cégtől az elemzők, ami tovább növelheti az eladósodást.

A Disney után az jön az Apple is – újraírják az Iphone sikerét?

Ebbe a helyzetbe érkezett az Apple új szolgáltatásokra vonatkozó 2019. március 25-i bejelentése. Az Apple a hétfői napon négyfajta új szolgáltatást jelentett be. Érkezik az Apple News+ online magazinszolgáltatás (egyelőre csak Észak-Amerikában), a Goldman Sachssal közös hitelkártya, az Apple Card (csak az Egyesült Államokban) és az Apple Arcade, ami 150 országban kínál majd 100 játékot az ősztől előfizetéssel.

A LEGNAGYOBB DURRANÁS TERMÉSZETESEN AZ ŐSZTŐL INDULÓ APPLE TV+, AMI A NETFLIX VERSENYTÁRSA LESZ.

Ennél a bejelentésnél nekem erős deja vu érzésem támadt. Úgy éreztem, hogy az Apple részéről ezt a fajta piacra lépést már láttam valamikor. Még 2007. január 9-én mutatta be Steve Jobs az iPhone első verzióját, ami abban az évben június 29-én került a boltokba. Az Apple ezzel a lépésével az akkori egyetlen okostelefongyártót a Blackberryt (a céget akkor még Research in Motionnek nevezték) hozta új helyzetbe. Amekkora részvénypiaci sztárja volt a 2012 és 2018 közötti időszaknak a Netflix, akkora király volt 2002 és 2007 között a Blackberry, ahogyan az alábbi havi felbontású charton látható (1999 és 2007. január 9. között):

A zöld nyíl a 2002 vége és 2004 vége között bekövetkezett több mint húszszoros árfolyam emelkedést mutatja. Már ezzel a narancssárga karikával jelölt 2000-es csúcs fölé szárnyalt az árfolyam, amit nem sok technológiai vállalat részvénye tudott produkálni akkoriban, alig négy évvel az ezredforduló buborékja után. A kék nyíl a 2006 végén négy hónap alatt 120%-kal emelkedő árfolyammozgást mutatja. Ebbe a briliáns részvénypiaci teljesítménybe érkezett meg az iPhone bejelentése. A bejelentés előtti napon az Apple 66 milliárd dolláros, míg a Blackberry 27 milliárd dolláros piaci kapitalizációval bírt. A bejelentés napjának a reakciója 8%-os árfolyamesés volt a Blackberry részéről, míg 8%-os árfolyamemelkedés az Appleben. Érdekes módon ezután még majdnem másfél évig drasztikusan felülteljesítették a Blackberry részvények az Apple-t. Utána viszont lesújtott a fogyasztók döntésének a hatása. A 2006 és 2012 közötti időszakban a havi grafikonok a két cég esetében az alábbi módon alakultak.

Blackberry:

Apple:

Míg a 2008-as válság által generált mélypontokhoz képest a Blackberry részvények ára 2012-re a hatodára esett (piros karikák és nyíl), addig a hasonló összevetésben az Apple részvények ára kilencszerezett (zöld karikák és nyíl)!

picture

Az Apple szárnyalásának háttere

Luxusmárka, a vártnál is jobb negyedéves jelentés, évek óta stabil, nagyon erős értékesítés – az Apple részvények árának emelkedése mögött azonban egy csendes duopólium is feltűnik: az Apple és Warren Buffet csak az idén több mint 300 millió részvényt vásároltak, az Apple 2013 óta saját részvényei negyedét tűntette el a piacról.

Történhet-e hasonló dolog a Netflixszel, vagy ledobja magáról a cég az Apple és a Disney fenyegetését, ahogy a Facebook tette a Google+ esetében? Ez egy óriási kérdés. A bemutató alapján én személy szerint nem lennék nyugodt a Netflix részéről. Steven Spielberg, Jennifer Aniston, Reese Witherspoon és Oprah Winfrey a kulcsnevek az új szolgáltatásban. Az Apple TV+ több mint 100 országban – köztük Magyarországon – lesz elérhető az ősztől. Az Apple szolgáltatásán keresztül elérhető lesz az Amazon, az HBO és a Hulu is. A saját tartalom gyártására eddig az Apple 2 milliárd dollárt költött.

TEKINTETTEL AZ APPLE LEGENDÁS KÉSZPÉNZBŐSÉGÉRE, KÖNNYEN ELKÉPZELHETŐNEK TARTOM, HOGY VALAMIKOR 2020-BAN ÉS 2021-BEN EGY GYILKOS KONTENT HÁBORÚ ALAKUL MAJD KI AZ APPLE ÉS A NETFLIX KÖZÖTT,

amiben harmadik zavarórepülőként még a Disney is játszani fog. Kérdés, hogy a már jelenleg is negyedévről negyedévre tovább adósodó Netflix ezt hogyan fogja bírni pénzzel? Izgalmas negyedévek előtt állunk az online streaming világában.

(Címlapkép: Stock Catalog / Flickr)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Mi lesz a techcégekkel a mexikói határfal árnyékában?

Olvasási idő: 7 p
Az USA gazdasági és technológiai fölényének egyik fontos összetevője az agyelszívás, amiben a világon a legsikeresebbek voltak. A bevándorlás korlátozását a magasan kvalifikált munkaerőért globális harcot folytató techcégek részvényesei is megérezhetik.
picture

Rettegtek, hogy kimaradnak: buborékok 2018-ban

Olvasási idő: 5 p
Mi a közös a kriptodevizák, több 2018-ban az amerikai piacra bevezetett kínai részvény és a kanadai kábítószerpapírok között? Az, hogy egy adott pillanatban túl sok pénz keresett bennük túl kevés befektetési lehetőséget. Ennek a tőkepiacon általában buborékfújás a vége.
picture

Miért vannak a technológiai részvényekben óriási mozgások?

Olvasási idő: 6 p
A negyedéves gyorsjelentések képesek egy-egy cég árazását teljesen felülírni, egy a várakozásoktól eltérő, a növekedési és profitabilitási kilátásokat akár csak kis mértékben árnyaló anyag is radikálás mozgást indíthat az árfolyamban. Egy egyszerű példával mutatjuk, miért.