Melinda

„Ha sikeres vagy, az azért van, mert valahol valamikor valaki egy olyan életet vagy ötletet adott neked, ami a jó irányba indított el. Emlékezz arra, hogy adósa vagy az életnek, és segíts a nálad kevésbé szerencsés embereknek, ahogy te is segítve voltál.” Mai írásunk főszereplőjénél kevesen igyekeznek jobban a világon.

picture

„Sohasem felejtem el, hogy milyen kicsinek éreztem magamat a hatalmas elnyúló égbolt alatt, amit körbevett a természet. A világ sokkal tágasabbnak tűnt, én pedig szerettem volna ezt befogadni…”

Melinda élete egy afrikai úton változott meg gyökeresen, amikor 29 évesen először látogatta meg a fekete kontinenst. Ez valamikor 1993 őszén történt.

Melinda Texasban született 1964-ben és életének első húsz évében a nyaralás azt jelentette, hogy családjával otthagyták a nyári hőséget Dallasban, és elutaztak valamelyik amerikai nemzeti parkba. Köszönhetően részben a matematika iránti érdeklődésének, számítógépes tudományokat tanult és ebből szerezte diplomáját a Duke Egyetemen 1986-ban és 1987-ben.

Az egyetem után egy szoftveres „mikrovállalkozásnál” helyezkedett el. Itt ismerkedett meg a nála kilenc évvel idősebb főnökével, Vilmossal. Melindát Vilmos humorérzéke fogta meg. Hatévnyi kapcsolat után került sor az eljegyzésükre. Ezt ünnepelte meg a pár egy afrikai szafarival 1993 őszén. Melinda a szafari miatt utazott el Afrikába, de nem az állatok világa nyújtotta számára a legnagyobb élményt és tapasztalást. Az életre szóló benyomás a helyi, kelet-afrikai emberekkel történő találkozás volt.

Ekkor jött Melinda életében először szembe az extrém szegénység. Egyszerre volt szemfelnyitó és szívfacsaró élmény. A mai napig élénken emlékszik azokra a pillanatokra, ahogy látta a helyi nőket a babáikkal a hátukon sétálni az utcán. Azon elmélkedett, hogy vajon milyen lehet az életük? Mit remélnek és mitől aggódnak? És vajon milyen korlátok tartják őket a szegénység csapdájában?

Utazásuk utolsó napjaiban Zanzibár egyik homokos tengerpartján sétáltak és erről beszélgettek Vilmossal. Ezekben a napokban változott meg karakteresen mindkettőjük élete. Melinda és Vilmos kiváló anyagi körülmények között éltek. Már korábban úgy döntöttek, hogy szeretnék vagyonuk egy részét jótékonyságra költeni, de ennek módját még nem látták maguk előtt. Az afrikai utazás behozta Melinda (és Vilmos) életébe a céltudatosságot és a sürgősséget.

Amint hazaértek Seattle-i otthonukba, belemélyedtek a szegénységi, járványügyi, egyenlőtlenségi adatokba és statisztikákba. Szakértőkkel találkoztak, akik már régóta igyekeztek eredményeket felmutatni ezen a fronton.

Melinda ekkor elementáris erővel kezdett bele a szegénységi csapda korlátainak a lebontásába. Hadat üzent járványoknak, fertőzéseknek és rengeteg a világunkat ma sújtó problémának.

A napjainkban is gőzerővel tevékenykedő szervezet, ami Melinda nevét is viseli, a BMGF, amit 2000-ben alapítottak a férjével. A világ sokmillió emberének a nagy szerencséjére Melindának és Vilmosnak rengeteg pénze van. Szervezetük a BMGF bővebben a Bill és Melinda Gates Foundation. Melinda a történetünkben Melinda Gates, Vilmos természetesen Bill Gates, a szoftveres „mikrovállalkozás” pedig a Microsoft.

„Bill is smart as hell, obviously … but in terms of seeing the whole picture, Melinda is smarter.”

Ez a nem kis dicséret Warren Buffett szájából hangzott el, aki a Gates család nagy barátja. Sok más a Gates Alapítványt működését ismerő híresség szerint is egyértelműen Melinda Gates a szervezet szíve-lelke.

JELEN PILLANATBAN 51 MILLIÁRD DOLLÁROS VAGYONÁVAL A BMGF A LEGNAGYOBB MAGÁNALAPÍTVÁNY A VILÁGON. AZ ALAPÍTVÁNYNAK 1.541 ALKALMAZOTTJA VAN ÉS AZ EGÉSZ BOLYGÓT LEFEDIK TEVÉKENYSÉGÜKKEL.

Az 1993-as zanzibári döntés nyoma nagyon mélyen ott van a tevékenység fókuszában. A teljesség igénye nélkül a legfőbb tevékenységek és célok a következők:

  • Oltási lehetőségek biztosítása: Minden évben 1,5 millió gyermek hal meg a világon oltással elkerülhető betegségben. A világ beoltatlan gyermekeinek a 70%-a 10 nagylélekszámú és szegény országra koncentrálódik. Az alapítvány eredeti célja 2020-ig 11 millió haláleset, 4 millió bénulás és 264 millió megbetegedés megakadályozása.
  • Malária-mentes bolygó: A malária napjainkban közel 100 országban van jelen. A 2012-es évben 207 millió megbetegedést és 627 ezer halálesetet okozott ez a pusztító betegség. A malária elleni harc az alapítvány top prioritása.
  • Családtervezés és fogamzásgátlási lehetőség biztosítása: A fejlődő világban napjainkban 220 millió nő részére nem áll rendelkezésre fogamzásgátló és családtervezési információs szolgálat. A szaharai övezetben a nők kevesebb, mint 20%-a használ fogamzásgátlót. A 2012-es évben a fejlődő országokban 80 millió nemkívánt terhesség volt, amiknek a negyede vezetett nem biztonságos abortuszhoz. Az alapítvány célja 2020-ra, hogy további 120 millió nőhöz és leánygyermekhez juttassa el a magas minőségű fogamzásgátlási információkat, szolgáltatásokat és szereket diszkrimináció és kényszerítés nélkül.
  • Tuberkulózis elleni küzdelem: A 2016-os évben még mindig 10,4 millió megbetegedést okozott ez az egyébként visszaszorulóban lévő betegség. A betegség 2016-ban 1,7 millió halálos áldozatot követelt.
  • Pénzügyi szolgáltatások elérésének biztosítása a szegények számára: Az elmúlt hat évben világszerte 1,2 milliárd ember jutott bankszámla vagy mobiltelefonos fizetési rendszer elérésének a lehetőségéhez. Ezzel óriási lépést tettek a szegénységből való kitörés útján.

A lista természetesen hosszú oldalakon keresztül sorolható lenne, akit bővebben érdekel az oldal honlapján láthatja a tevékenységi köröket. Kicsivel több, mint 25 évvel az afrikai szafari után három (jelenleg 23, 20 és 17 éves) gyermek (fel)nevelése mellett óriási személyes ráhatásával többek között ezekkel a dolgokkal foglalkozik Melinda Gates.

Buffet is a BMGF mögött

Warren Buffett 2006. június 25-én úgy döntött, hogy pénzügyi vagyonának a nagyobb részét évenkénti folyamatos adományozással a Bill és Melinda Gates Alapítvány javára átadja. Az Alapítvány vagyonának az egynegyede jelenleg is Berkshire Hathaway részvényekben áll. Buffett a folyamatos adományozáshoz több feltételt szabott. Az elsőszámú feltétel az, hogy mind Bill, mind pedig Melinda Gatesnek élnie kell és aktívan kell közreműködnie az alapítvány tevékenységében. Buffett adományozásával a duplájára emelkedett a BMGF által évente elkölthető pénz mennyisége.

Melinda 1993 őszén csak szafarizni indult a vőlegényével Afrikába. Az ottani élményei hatására, köszönhetően jószívűségének és félelmetes anyagi lehetőségeinek napjainkra egy ultramodern Teréz Anya lett. Le a kalappal előtte!

„Az erős nők erős társadalmakat építenek. Semmi sem számít jobban a jövőnket nézve, mint a nők és a gyermekek jóléte.”

„Amikor a nőkbe és a gyermekekbe fektetünk be, akkor olyan emberekbe fektetünk be, akik mindenki másba befektetnek.”

Melinda Gates ezen két gondolatával szeretnénk nagyon boldog nőnapot kívánni minden kedves hölgy olvasónknak!

(Címlapkép: Melinda Gates a brit DFID kormányügynökség dolgozóinak tart beszédet a segélyezés fontosságáról 2010 októberében, forrás: DFID / Flickr )

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.