Donald Trump, a sales manager
A múlt heti NATO csúcson az amerikai elnök a tőle megszokott módon ismét kemény kijelentésekkel sokkolta európai partnereit. Németországot teljesen az oroszok által kontrollált államnak nevezte – ezt azért a régi „DDR” polgárok, közöttük a kijelentést elutasító Angela Merkel kancellár biztosan nem így érzik, a korábbi szovjet pártfőtitkárokhoz képest Vlagyimir Putyin messze nem ért el ekkora sikereket. De Trump érthetetlennek tartja, hogy miért fizet valaki évente dollármilliárdokat a földgázért valakinek, aki ellen ugyanakkor amerikai segítséggel a NATO keretén belül védekezni akar. A Lengyelországot és Ukrajnát elkerülő Nordstream 2 gázvezetéket kolosszális hibának tartja, az ebben részt vevő vállalatokat a tavaly nyáron elfogadott új jogszabály alapján pedig pénzügyi szankciókkal fenyegeti.
Emellett ismét előkerült a régi amerikai követelés, a „potyautas” NATO tagállamok védelmi kiadásainak jelentős megemelése az éves GDP 2 százalékát elérő szintre, melyet Trump azonnal hatállyal képzel el. Ezt természetesen az európai jóléti államok merev költségvetési keretrendszerében és megfelelő fejlesztési stratégiák és végrehajtási tervek hiányában képtelenség lenne megvalósítani még akkor is, ha lenne rá szándék. Ugyanakkor az európai országok ennél jóval lassabb tempót szeretnének.
Számos aspektusból lehetne vizsgálni az elnök fellépését, de egy dolog bizonyos: Trump ismét a csapongó, ötletelő, a stratégiai gondolkodást alapvetően nélkülöző, önmagát gyorsan megcáfoló, túlzásokba és valótlan állításokba bocsátkozó, egyik pillanatban még zord, de nem sokkal később már szívélyes vezető képét mutatta a világnak. Ezen túl pedig megdöbbentően kemény feltételeket bedobva próbálja sokkolni tárgyalópartnereit, abban bízva, hogy azok végül hajlandóak lesznek eredeti követeléseit teljesíteni – ez lenne az Art of the Deal, melyet „főművében” részletesen ki is fejtett.
Trump számára a világkereskedelem egy zéró összegű játék
Van olyan vélemény, amely szerint
AZ ELNÖK KÉPTELEN BÁRMIFÉLE STRATÉGIAI GONDOLKODÁSRA AZ USA SZÁMÁRA HOSSZÚ TÁVON FONTOS GEOPOLITIKAI KÉRDÉSEKRŐL,
így ötletelés, tűzoltás és utólagos magyarázgatás folyik az adminisztrációban. Ez lényegében így is van, de egy kérdésben Trump konzisztensnek tűnik: az amerikai külkereskedelmi deficit, a többi ország által „kihasznált” USA problémája szinte minden nap előkerül. A novemberi időközi választások előtt láthatóan ez az elnök fő sztorija a választók felé, részben a belpolitikai viharok ellentételezéseként.
TRUMP SZERINT A VILÁGPOLITIKA LÉNYEGÉBEN AZ USA SZÁMÁRA ELŐNYÖS KERESKEDELMI ÜGYLETEK MEGKÖTÉSÉBEN REJLIK, A TÖBBI SZEMPONT MÁSODLAGOS, HA SZÁMÍT EGYÁLTALÁN.
Trump számára a világkereskedelem egy zéró összegű játék, melyben szerinte Amerika évtizedek óta és egyre inkább a vesztes oldalon áll. Egyszerű összefüggésekben gondolkodik, alapvetően a javak és nem a szolgáltatások egyenlegére fókuszálva. Fő politikai üzenete tehát a deficit csökkentésének szándéka, ezt biztosan ki lehet hámozni az elnöki nyilatkozatok özönéből.
Hosszú oldalakat lehetne megtölteni azzal, hogy ez a logika miért hibás. A teljesség igénye nélkül hiányzik belőle a szolgáltatások és immateriális javak egyenlege, az adóparadicsomok felhasználása az amerikai cégek által, illetve az egyes országok tényleges hozzáadott értékének vizsgálata, az elhibázott adópolitika és általában a dollár világpénz jellegének figyelembe vétele.
Természetesen ez nem menti fel Kínát az által képviselt keményen protekcionista irány alól, ugyanakkor a sokkal inkább piacvezérelt EU esetében az amerikai kritika kevésbé érthető még akkor is, ha Európa külkereskedelmi többlete tényleg kiemelkedő.
A NATO Trumpnak piacot is jelent
Trump viszont lépni akar, és ezek a lépések számára kézenfekvőek. Ha a NATO tagállamai lényegesen többet költenének védelmi kiadásokra, akkor ezek egy jelentős része amerikai eszközök és ehhez kapcsolódó szolgáltatások vásárlásában csapódhat le, csökkentve a deficit mértékét. Ha a jövőre látványosan bővülő amerikai cseppfolyós földgáz, azaz LNG exportkapacitások elkészülnek, akkor az USA jelentős beszállítója lehetne az európai piacnak, ennek viszont az épülő Nordstream 2 alacsony változó költségével elkészülte után keresztbe tenne. Meg kell tehát ennek elkészültét akadályozni. (Az utóbbit az amerikai politika egyébként annyira fontosnak tartja, hogy a szankcionálást lehetővé tévő jogszabályt – az ún. CAATSA-t – a Kongresszus kiemelkedő, szinte soha nem látott többséggel fogadta el, melyben szerepel az amerikai szénhidrogén-export elősegítésének célja is.)
A másik oldalon az import relatív csökkentése jönne szóba az elnöki logika alapján, melynek része a megemelt vámtarifákkal való fenyegetés, pontosan olyan területeken, melyek a nagy kereskedelmi partnereknek fájnának. Ezek veszélye Trump szerint végül engedményekre fogja késztetni a NAFTA partnereket, az EU-t és Kínát.
Jelenleg az USA nem rendelkezik érdemi többlet exportkapacitással a Trump számára fontos fizikai javak területén. Két terület kivétel csupán: a haditechnikai eszközök és a földgáz, elnöki terminusa alatt itt lehetne látványos eredményeket elérni az export növelésében.
LEEGYSZERŰSÍTVE TEHÁT AZ AMERIKAI ELNÖK MÚLT HÉTEN SEMMI MÁST NEM CSINÁLT, CSUPÁN AZ AMERIKAI GÁZ ÉS FEGYVERÉRTÉKESÍTÉS PROMÓCIÓJÁT VÉGEZTE
természetesen olyan stílusban, amely a diplomáciában és a kereskedelmi kapcsolatokban eléggé szokatlan – tőle viszont teljesen megszokott.
Az oroszok és Kína stratégiai célokat követve lépnek előre a sakktáblán
Az energiapolitika különösen közel áll az elnök szívéhez, aki az amerikai szénhidrogén-export, elsősorban a földgáz kivitelének növelésében látja a külkereskedelmi hiány csökkentésének fő útját. Ennek fényében került az Energiaügyi Minisztérium élére a korábbi texasi kormányzó Rick Perry, aki saját bevallása szerint először azt gondolta, munkája csupán az amerikai kőolaj és földgáz kivitelének elősegítéséből áll majd. Később kiderült, hogy ennél sokkal többről és főként másról van szó, ennek ellenére lelkesen végzi munkáját, és belső vélemények szerint ő ma a washingtoni „Trump-húsdarálóban” szinte az egyetlen stabil pont.
Miért veszélyes ez a gondolkodás az USA számára és miért áll ettől égnek a hagyományos washingtoni politikai elit haja? Leginkább azért, mert rendkívül leegyszerűsítő, torz és hibás döntésekhez vezet, miközben mások malmára hajtja a vizet. Amerika fő ellenfelei, Oroszország és főként Kína sokkal hosszabb távon, komplexebb módon, geopolitikai és stratégiai célokat követve lépnek előre a sakktáblán. Peking évtizedekre hoz döntéseket, miközben közismert, hogy Trump maximum 2024-ig lehet elnök. Addig viszont még sok „sales körutat” fogunk látni tőle.
(Fotó: Michael Vadon, Donald Trump egy New Hampshire-i gyűlésen 2015 augusztus 19-én)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
