Kinek jó a kereskedelmi háború?

A világ egyszerre akar stabil amerikai gazdaságot és ezzel biztos hátterű dollárt, miközben az EU, Kína és számos feltörekvő ország az USA számára nem elviselhetetlen, de valóban jelentős nehézséget teremt az újra lényegesen növekvő amerikai kereskedelmi mérleghiányt eredményező exportjával és ezt finanszírozó tőkekivitelével. Van igazság abban, hogy a pálya a külkereskedelmi kapcsolatokban nem az USA felé lejt, azonban a helyzet orvoslására Trump által választott módszerekkel is bőven lehet vitatkozni. Kínának és Németországnak is változtatnia kellene a ma jelentős mértékben az exportra építő gazdaságpolitikáján ahhoz, hogy a globális fizetési mérleg helyzet újabb válság nélkül mutasson jobb egyensúlyt.

picture

Kinek jó a kereskedelmi háború? A rövid válasz az, hogy senkinek. Ezt nemcsak a gazdaságtörténetből tudjuk, de elméleti kutatások és elemzések sora bizonyítja. A Trump adminisztráció célja sem ez, hanem a poziciókból fakadó jobb tárgyalási helyzet elérése és engedmények kicsikarása.

Az USA-nak részben igaza van: mind a vámok, mind pedig a külkereskedelmet a vámokhoz hasonlóan befolyásolni képes nemvám-jellegű akadályok (ilyenek például a kvóták, vámolás folyamata, importot szűkítő belső szabályozás, de az exportot könnyítő belföldi terméktámogatások is sok egyéb mellett) általában az USA-ra nézve kedvezőtlenek, akár az EU, akár Kína vonatkozásában vizsgáljuk ezeket. Egyszerűsítve:

MA KÖNNYEBBEN, ELŐNYÖSEBBEN TUDNAK EURÓPAI VAGY KÍNAI CÉGEK AZ USA-BA EXPORTÁLNI,   MINT AZ AMERIKAI CÉGEK AZ Ő PIACAIKRA.

Például az amerikai cégek exportjának könnyítésére célszerű kínai tulajdonosokkal vegyesvállalatot alapítani az ottani gyártásra, miközben ez fordítva egyszerűbb. Ez pedig azzal jár az amerikaiak szerint, hogy az amerikai kereskedelmi mérleg újra jelentős mértékben negatív. Innen nézve ezért abszolút érthető a kereskedelmi akadályok kiegyenlítésére irányuló amerikai nyomás – még ha a módszerekkel lehet is vitatkozni. Ugyanakkor ha sikerül is Trumpnak eredményeket elérnie, senki ne várjon az amerikai vagy éppen a partnergazdaságok makrohelyzetét, kereskedelmi mérlegeit érintő lényeges változást. Miért?

Nem a vas és acél, hanem a tőke mozgása fontos

Az egyszerű válasz az, hogy egy olyan világban, ahol a nemzetközi pénz- és tőkemozgások nagyságrendekkel haladják meg a nemzetközi áru- és szolgáltatáskereskedelem volumenét, vélelmezhető, hogy előbbiek szerepe nagyobb a nemzetközi fizetésimérleg-viszonylatok alakulását tekintve. Ebben a kérdésben azokkal a közgazdászokkal értek egyet, mint például Michael Pettis, akik a nemzetközi tőkemozgások szerepének elsődlegességére helyezik a hangsúlyt a folyamatok elemzésekor. (Pettis a téma egyik legjobb könyvét jegyzi, The great rebalancing: Trade, conflict and the periolus road ahead for the world economy címen.)

A FIZETÉSI MÉRLEGRE HATÓ TÉNYEZŐK KÖZÖTT A VÁMOK ÉS AZ ÚGYNEVEZETT NEM VÁM JELLEGŰ KORLÁTOZÁSOK  CSAK RÉSZEI, ÉS A WTO KERETEI KÖZÖTT MŰKÖDŐ GAZDASÁGOK ESETÉBEN NEM IS FELTÉTLENÜL A LEGFONTOSABB RÉSZEI A KÉPNEK

– ez persze változhat kereskedelmi háború esetén. Addig azonban a nemzetközi tőkemozgások, illetve a mögöttük álló (nemzet)gazdasági konjunktúrák és azok ütemkülönbségei, a bankrendszerek állapota és a hitelezési aktivitás alakulása, a reáltőkeköltség és a beruházások reálmegtérülése, illetve a devizaárfolyamok alakulása legalább ennyire, ha nem fontosabb szempontok.

Több kutatás is boncolgatja, hogy a jelenlegi nemzetközi fizetési mérleg statisztika és módszertan alkalmas-e egyáltalán reálisan megítélni a kereskedelmi mérlegek helyzetét. Van olyan kutatás, amely nagyjából a felére teszi a közgazdasági értelemben valós amerikai deficitet a hivatalossal szemben. Például a Reuters számításai szerint csak az Iphone 7 mintegy 16 milliárd dollárral – 61 millió készülék 258 dolláros import áron – járult hozzá az amerikai-kínai negatív kereskedelmi szaldóhoz, miközben a valóságban a kínai hozzáadott érték az eszköz előállítási költségének mindössze 4-6 százaléka. Egy másik módszertan szerint a Deutsche Bank elemzői kimondottan amerikai többletről beszélnek, a vállalati árbevételek alapján számítva a szaldót.

A 600 milliárd dolláros tét

Az USA minden ellenkező híreszteléssel szemben a mai napig a világ legnagyobb gazdasága, és bár szerkezetileg az egyik legzártabb (alacsony a külkereskedelem szerepe a gazdaság méretéhez képest), a 80-as évek eleje óta folyamatosan növekvő fizetésimérleg-hiánya van. A korábban 6% körüli, a válság után 2-3%-os, utóbbi években 3-3,5% körüli GDP arányos fizetésimérleg-hiány nem kritikus az amerikai gazdaság méretéhez képest, de sok ide exportáló EU és EM feltörekvő ország konjunktúrájában igenis fontos – összességében félezermilliárd dollár körül alakult átlagosan az elmúlt években, jelenleg pedig a válság előtti éves 600 Mrd dolláros szint felé halad.

Ez  a 2008-as válság hatására átmenetileg megtorpanó, majd az elmúlt években dollárban a válság előtti szinteket elérő deficit jelentős hatással van a világgazdasági konjunktúra alakulására.

Stabil dollárhoz stabil gazdaság kell

Az egész helyzettel összefüggésben fontos megérteni, hogy

EGYELŐRE ÉS MÉG JÓ IDEIG EGY KULCSVALUTA VAN A VILÁGON, ÉS EZ AZ AMERIKAI DOLLÁR.

A kulcsvaluta feszültsége abból fakad, hogy egyszerre kell az adott országnak lényegi folyó fizetési mérleg deficittel működnie, ami a gazdasági stabilitás ellen hat, és ugyanakkor biztosítania a kulcsvaluta mögötti ország gazdasági stabilitását.

Makrogazdasági szempontból a folyó fizetési mérleg romlásához a belföldi szereplők nettó eladósodásának növekedése és a külföld megtakarításának az ugyanilyen növekedése szükséges. Vagyis ha az amerikai kormányzat, vállalatok vagy a háztartások nettó megtakarítása csökken akkor ez a fizetési mérlegben csapódik ki. Jellemzően a válság utáni fellendüléssel párhuzamosan felfutó hitelezés áll a dolog hátterében, miközben az EU válság utáni rossz gazdaságpolitikai reakciói miatt elnyúló, de végül eredményes válságkezelés hatására épp ellenkező folyamat játszódott le: az EU szerkezeti nyitottsága és fizetési mérleg többlete is drasztikusan nőtt (USA-relációban is).

A szándék helyes, de az eszközök erősen kérdésesek

Kérdés az is, hogy milyen problémákat akarunk kezelni a kereskedelmi mérleg deficit csökkentésével, ugyanis sem a versenyképesség, sem a termelés növelése, vagy éppen a munkanélküliség csökkentése, csak hogy néhány jól hangzó politikai szlogent említsünk, nem egyértelmű vagy egyáltalán nem következményei a kereskedelmi mérleg hiány csökkenésének. (Erről angolul itt olvashatnak részletesebben, történelmi előzményekkel együtt.)

Ha Trump ettől függetlenül csökkenést akar a kereskedelmi mérlegben ahhoz a belföldi nettó megtakarítói pozíció javulása, párhuzamosan az USA-ba történő tőkebeáramlás csökkenésével kell bekövetkezzen, ami viszont maga után vonhatja a világ többi részének lassulását, esetleges recesszióját is, hacsak nem tudják a kieső amerikai nettó importtal arányosan növelni a belső keresletet és különösen a beruházásokat (mint például a fejlődő országok, élen Kínával tették 2008-2010 között). Vagyis, ha mondjuk Kína több amerikai árut vesz, esetleg javul az amerikai-kínai kereskedelmi szaldó, de önmagában ettől nem valószínű, hogy javul a teljes amerikai kereskedelmi mérleg, csak a szerkezete változik.

Összességében az amerikai szándék a vámok és nem vám jellegű akadályok egyenlőtlenségeinek kezelésére, illetve a szellemi termékek, szerzői és találmányi jogok erősebb védelme érdekében, valamint az amerikai folyó fizetési mérleg hiány csökkentésére nagyon helyes. A választott megoldások azonban erősen megkérdőjelezhetőek és nem kizárt, hogy kereskedelmi háború kirobbanása nélkül is a szándékokkal ellenkező eredményt hoznak. Mivel a nemzetközi tőkemozgások primátusa megkérdőjelezhetetlen a kereskedelmi mozgásokhoz képest, arra célszerű törekedni, hogy Kína, Németország és más jelentős export- és ezzel párhuzamosan tőkekiáramlás többletet felhalmozó országok gazdaságpolitikája olyan módon változzon, ami csökkenti a belföldi többletmegtakarítás és ezáltal árutöbblet kivitelét, stabilabbá téve a nemzetközi fizetési mérlegrendszerek egyensúlyát az amúgyis valószínűleg lassuló globális konjunktúra aláásása nélkül.

 


Ajánló

picture

2018 - egy nagy pénzügyi kísérlet végére ért a világ

Olvasási idő: 10 p
Kitart az optimizmus még idén is, vagy pedig már minden túl drága és elkerülhetetlen a korrekció?
picture

Miért Soros nevet a végén?

Olvasási idő: 8 p
Magyarország a 2010-es években messze nem elégséges stabilizáció és növekedés eredményeként felélte és feléli a jövőbeli fejlődést finanszírozni és megalapozni hivatott forrásainak jó részét.
picture

Mestersége: intelligencia

Olvasási idő: 11 p
Ha a robotok a dolgoznak, honnan lesz pénze az embereknek, hogy megvegyék, amit a robotok csinálnak?