Nőhetnek az előfizetői díjak a Vodafone megvásárlása után

A 4iG a Vodafone megvásárlásával nagy szereplő lesz a magyar távközlési piacon, előfizetői számában megközelítve a piacvezető Magyar Telekomot, a TV üzletágban pedig a legnagyobbá válhat. A piacon a tranzakcióval még kevesebb lesz az egymással versengő cég, ami így törvényszerűen magasabb árakat hozhat.

picture

A Magyar Telekom körülbelül 10 millió előfizetővel rendelkezik, míg a 4iG a Vodafone-akvizícióval 7,6 millióra növeli az ügyfélbázisát. Ha a részpiacokat tekintjük, akkor a vezetékes szegmensben közel hasonló részesedése lesz a két nagy szereplőnek, míg mobilpiacon továbbra is a Magyar Telekom lesz a piacvezető. Náluk jóval kisebb a piac harmadik szereplője, a Yettel megközelítőleg 3 millió előfizetővel, ebben a 4iG szintén tulajdonos.

Mit jelent a 4iG szempontjából az akvizíció? A DIGI megvásárlása után várható volt, hogy a magyar telekommunikációs piac konszolidációja folytatódni fog, és jöhetnek még tranzakciók. Mert bár a DIGI önmagában is profitábilis, a benne rejlő lehetőségek kiaknázásához szükséges lenne a mobilpiacon az érdemi piaci pozíció kiépítése.

Ám maga a Vodafone, mint célpont meglepetés volt, hiszen az Antenna Hungárián keresztül a 4iG-nek már eleve volt 25 százalékos részesedése a Yettelben. Logikus lett volna azon részesedésnek a további növelése. Nem beszélve arról, hogy a Vodafone már kialakította a két lábon állást (mobil + vezetékes üzletág). Míg a Yettelnek pusztán a mobil érdekeltsége van, ami tökéletesen passzolt volna a csak vezetékes üzletágban operáló DIGI-vel.

Mégis a Vodafone került eladósorba, a céget a 4iG az állammal közösen veszi meg. Összesen 400 milliárd forintért (ha a megállapított 660 milliárdos cégértékből levonjuk a 260 milliárd adósságát). A 4iG tulajdonrésze 51 százalék lesz, ennek csak kisebb részét, 34 milliárd forintot fizet saját pénzből.  A negyedéves jelentésük szerint 83 milliárd forint készpénz van a cégben. A vételár nagyját hitelből állják, a hiányzó 170 milliárd forintot az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) adja.

picture

Nagy árat fizet a kormány és a 4iG a Vodafonért

Gaál Gellértet, a Concorde vezető részvényelemzőjét kérdezte a 444 egy podcast interjúban arról, hogyan alakítja át a magyar telekommunikációs piacot a Vodafone felvásárlása, honnan lesz egyáltalán pénz erre az üzletre, és mit érezhetnek meg ebből az ügyfelek.

Mivel a Vodafone-nak már eleve 260 milliárd forintos adóssága van, a 4iG Csoport teljes adósságállománya a harmadik negyedéves 465 milliárd forintról a Vodafone tulajdonrész megszerzésével közel 900 milliárd forintra duzzadhat. (Mivel többségi tulajdonosa lett a Vodafone-nak a teljes adósságot a 4iG könyveiben kell kimutatni). Mindez alighanem jelentős kamatterhet ró a csoportra.

Nem lennék meglepve, ha az éven belüli második (novemberi) DIGI áremelés (kb. +22%) mögött már a Vodafone felvásárlás miatti plusz kamatteher kitermelésének szempontjai is meghúzódtak volna. Távközlési cégeknél az áremelés nagyon kényes téma, emiatt mindig alapos megfontolás előzi meg a döntést. Emiatt volt meglepetés a szakma számára az éven belüli másodszori áremelés.

Mi lehet a 4iG következő lépése a szektorban? Valószínűleg a megvásárolt hazai telekommunikációs cégek (Invitech, ATH, DIGI, Vodafone) működésének összehangolásán, valamint a költségek optimalizálásán lesz a hangsúly. Véleményünk szerint egy darabig nem várható újabb tranzakció, amelynek a 4iG a vásárolói oldalán lenne. Esetleg a Yettel részesedéssel kapcsolatban merülhet fel értékesítés, hogy az adósságszintet csökkentse.

Véleményem szerint a 4iG célja, hogy a meglévő telekommunikációs eszközök szinergiáit kiaknázza, hogy a magas vételár némileg igazolásra kerüljön. Egyik fontos tényező, amire a menedzsment fókuszálni fog, az a keresztértékesítési potenciál kiaknázása lesz a költségoptimalizáláson túl. Azaz azokat az ügyfeleket, akiknek DIGI vezetékes előfizetésük van, de mobil előfizetésüket a Yettelnél vagy a Magyar Telekomnál tartják, kedvező ajánlatokkal a Vodafone-hoz próbálják majd csábítani. A mindenkori cél, hogy egy család vagy céges felhasználó egy távközlési cégnél legyen előfizetve mobilra, TV-re, internetre és vezetékes telefonra, ez a leginkább jövedelmező a telekommunikációs cégek számára.

Ez a piac egy szűkebb szegletében ugyan fokozhatja a versenyt,  az egész piacra kiható árverseny aligha kezdődik majd. Közgazdasági szempontból ugyanis, ha a szereplők száma csökken minden más változatlansága mellett, akkor

A MEGLÉVŐ SZEREPLŐK KEVÉSBÉ LESZNEK RÁUTALVA AZ ÁRVERSENYRE, KÖNNYEBBEN TUDNAK ÁREMELÉST ÁTHÁRÍTANI AZ ÜGYFELEIKRE.

Az emelkedő előfizetői díjak irányába mutat a 4iG magas eladósodottsága is, ugyanis ahhoz, hogy azt finanszírozni tudják, stabil háttér szükséges, vélhetőleg nem most fogják megkockáztatni az eredményesség romlását. A cég sokkal inkább a szektor által utóbbi években elindított előfizetői díjak inflációs indexálását fogja szerintünk választani, így javítva a távközlési érdekeltségeinek eredményjavulását. Ez pedig közvetve hátszelet jelenthet a Magyar Telekom számára is.

A Vodafone megvásárlása tehát várhatóan a hazai távközlési szektorban inkább a verseny csökkenésével, így az előfizetői díjak emelkedésével jár majd.

(Borítókép: csökken a telekommunikációs verseny, forrás: REUTERS)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.