Kevés helyen szálltak el jobban az élelmiszerárak, mint Magyarországon

picture

Az IMF adatai alapján Magyarország szenvedte el idén az élelmiszerárak egyik legnagyobb mértékű relatív emelkedését. A teljes – és egyébként is nagyon magas – inflációhoz képest az élelmiszerek 21 százalékkal lettek idén drágábbak. Magyarország ezzel a világon az ötödik, komoly versenyben maradtunk alul, csak Zimbabwe, Libanon, Irán és Ruanda előzött le minket. Az élelmiszerár-stop láthatóan nem segített, miközben az aszályra sem foghatjuk ezt teljes mértékben, hiszen az más európai országokat is sújtotta.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Itt az inflációs felmentő sereg? A globális tejtermék árak már visszaestek

Olvasási idő: < 1 p
A világpiacon a csökkenő kereslet és takarmányárak, valamint a növekvő termelés elkezdte visszaállítani a korábbi egyensúlyt, melynek hatásait talán már itthon is élvezhetjük majd a következő hetekben.
picture

Elszabadult árak: mit lép a lakosság?

Olvasási idő: < 1 p
Régóta ismert tény, hogy ha a hirtelen emelkedő inflációval nem tudnak lépést tartani a bérek, az megváltoztatja vásárlási szokásainkat, mert csökken azok vásárló ereje, azaz a lakosság egy része szegényedni kezd. Magyarországon jelenleg ez történik.
picture

Infláció: újra kétszámjegyű, de miért és meddig?

Olvasási idő: 5 p
Bár néhány élelmiszer árát a kormány befagyasztotta, az elmúlt időszakban elképesztő drágulással találkozhatott, aki nagybevásárlásra indult. Akadt termék, aminek 41 százalékkal ment fel az ára. Mi okozza a vágtató inflációt és mikorra lehet megfékezni?