Aranyérmes a globális kamatversenyben Magyarország

picture

A Bloomberg által likvidnek tartott, konvertibilis devizával rendelkező pénzpiacok közül a magyar 3 hónapos bankközi kamatláb, a Bubor 16,21 százalékot ért el az MNB pénteki bejelentéseit követően. Ezzel az élre törtünk, a második helyezett Brazília 13,7, a bronzérmes Törökország pedig 11,75 százaléknál jár. A törökök esetében ismert, hogy a kiemelkedően magas infláció melletti nyomott kamatkörnyezet az elmúlt években a devizaárfolyam összeomlásához vezetett, a brazil reál viszont idén még a dollárhoz képest is erősödni tudott, ehhez a háborútól való fizikai távolság és a pozitív energiamérleg mellett az is hozzájárult, hogy mindössze 8 százalékos inflációt kell elviselnie a gazdaságnak – a reál így nevéhez méltón reálkamatot kínál a befektetőknek.

Amennyiben tartósan magas maradna a hazai kamatszint és az infláció csökken, az a gazdasági szereplőknek komoly terhet jelent majd, ugyanakkor a devizaárfolyam gyengülésének, volatilitásának kivédésére alkalmas eszköz lehet. Kedvező folyamat, hogy eközben a földgáz ára szépen csúszik le a nemzetközi piacokon, így van rá esély, hogy ez a kamatszint a jövő év elején már csökkenésnek induljon – ha a nemzetközi környezet ez engedi.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.