Wallstreetbets: a tőzsdézés, mint közösségi szórakozás

picture

A közösségi média „Fekete Hattyúkat” kreál

Ha néhány évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy a Capitoliumot megostromolják Donald Trump fanatikus követői egy sámánnak öltözött félmeztelen férfi vezetésével vagy, hogy fiatal kisbefektetők százezrei kvázi hadsereggé egyesülnek pár napra azzal a céllal, hogy csődbe vigyenek pár hedge fundot és megszüntessék a vagyoni egyenlőtlenségeket, valószínűleg azt gondolták volna, hogy elvesztettem az eszem.

2021-ból még csak egy hónap telt el, de mindez megtörtént, az eseményeket pedig összeköti egy közös elem. Mindegyikben hatalmas szerepet játszott a közösségi média, amely teret adott annak, hogy szélsőséges ötletek és eszmék szempillantás alatt jussanak el azokat befogadni képes emberek millióihoz.

Az elmúlt hetek történelmi tőkepiaci eseményeiről rengeteg cikk született már, arról, hogy a Gamestop, az AMC vagy éppen a Nokia árfolyama hogyan szökött az egekbe napok leforgása alatt, a blogon is írtunk már több vetületéről. Van azonban a sztorinak egy olyan szelete, amit leginkább talán csak rakéta emojikkal lehetne leírni.

Buy high, sell never

A Wallstreetbets nevű reddites fórumon lévő emberek néha egész egyszerűen szeretnek összehangoltan egy részvényre ráugrani. A koronavírus eltörölte a szórakozásnak és a közösségi programoknak szinte az összes létező formáját. Nem lehet ellátogatni kedvenc éttermünkbe, nem tudunk bowlingozni vagy éppen bulizni menni. Még a kaszinók többsége is bezárt. Mi maradt? A telefonunk továbbra is nálunk van, a tőzsdén pedig járvány alatt is lehet kereskedni, számos brókercégen keresztül jutalékmentesen.

Mindez pedig valódi közösségi élmény, ha tagjai vagyunk a Wallstreetbets immár több mint 8 millió tagot számláló csoportjának. A fórumot olvasgatva egy párhuzamos univerzumban találjuk magunkat. Az emberek egymást túlkiabálva próbálják meggyőzni a hallgatóságot, hogy melyik részvény opciójába kell éppen a család teljes megtakarítását beletolni, de gyakoriak az olyan mantrák is, mint például a „hold the line”, a „Buy high, sell never”, vagy éppen a „diamond hands”. Mind hasonló befektetési filozófiára utalnak: a részvényeket az egekbe pumpálni és (elméletben) sosem eladni.

Get rich or die trying

Az akkoriban még csak pár ezer fős fórumot 2012-ben alapította Jaime Rogozisnki, mivel állítása szerint nem talált olyan internetes fórumot, ahol a „befektetőtársai” nem piszkálják azzal, hogy amit csinál, az közelebb van a szerencsejátékhoz, mint a befektetéshez, így sosem fog működni. Ez a fajta extrém kockázatkereső mentalitás a fórumon azóta is jelen van: az egyik fő mottója a tagoknak a YOLO (You Only Live Once), melyet általában a nagy kockázattal, de hatalmas potenciális kifizetéssel járó opciók vételével szoktak társítani. „Get rich or die trying” – hangzik el gyakran a kifejezés, utalva a csoport „egyszer élsz” filozófiájára.

A pandémia következtében kialakult lezárások miatt unatkozó emberek tömegétől növekedésnek indult csoport 2020 közepére már több, mint egy millió tagot számlált. Napi szinten több ezer poszt született a felhasználók tőzsdén szerzett nyereségeiről, ezeket látva pedig egyre több ember akart csatlakozni az új „aranylázba”.

A januári rally után a Wallstreetbets az egész világ számára ismert lett. A csoport immáron több mint 8 millió tagot számlál. A fórum mellett számos ismert befektető, köztük Elon Musk és Mark Cuban is kiállt, de a támogatóik között tudhatják többek között Alexandria Ocasio-Cortez demokrata politikust is.

Lenyomni a Wall Streetet

A csoportban tavaly év vége folyamán kezdett el kialakulni az a nézet, miszerint a GameStop részvényeiben az extrém short állománynak köszönhetően egy potenciális short squeeze-t lehetne végrehajtani. Ahogy a részvények folyamatosan emelkedtek, úgy szállt be egyre több kereskedő a hedge-fund vadászatba. Az első ellenség a Gabe Plotkin vezette Melvin Capital volt, mely terjedelmes short pozíciót épített ki a vállalat részvényeiben, azonban a Wallstreetbets első számú közellenségévé végül a hírhedt short-seller Andrew Left és az általa alapított Citron Research vált, mikor 40 dolláros árfolyam mellett bejelentette, hogy a részvény vissza fog esni 20 dollárra. Left már korábban is kivívta a csoport haragját a fórum által közkedvelt részvényekre vonatkozó short ajánlásaival (pl.: Palantir, Nio), de úgy látszik ez volt az utolsó csepp a pohárban.

A fórumon ezután egészen forradalmi hangulat alakult ki. Sok felhasználó azt állítja, nem is a pénzért kereskednek, hanem azért, hogy üzenetet küldjenek a Wall Street-i öltönyösöknek.

EZT VISZONYLAG SIKERESEN MEG IS TETTÉK, SZÁMOS, A WALLSTREETBETS ÁLTAL KÖZKEDVELT ÉS FELPUMPÁLT RÉSZVÉNYT SHORTOLÓ HEDGE FUND VAN JELENLEG 20-40 SZÁZALÉKOS MÍNUSZBAN AZ IDEI ÉVRE NÉZVE.

Rengeteg felhasználó posztol arról, hogy a részvényt az árfolyamának addigi csúcsán vette meg, ezzel próbálva ösztönözni a többieket arra, hogy tovább vegyék a részvényt. A közösség erre „ez az út” megszólalásokat kántál kórusként válaszul általában. „Az út”: megvenni a részvényt az árfolyam csúcsán, majd kérkedni vele, amikor összeomlik az árfolyam a reddites barátaid furcsa tiszteletének kivívása érdekében.

KOCKÁZATOS, DE SOKSZOR JÖVEDELMEZŐ KOLLEKTÍV SZÓRAKOZÁS, ÉS NEMRÉG ÚGY DÖNTÖTTEK, HOGY A GAMESTOP LESZ A FŐ CÉLPONT.

Talán azért, mert ők is gamerek vagy, mert komikus felpumpálni egy videójáték kiskereskedelmi lánc részvényeit pandémia alatt, esetleg mert számos hedge fund shortolta a papírt, és úgy gondolták vicces lenne kiszúrni velük. Legfőképpen pedig mert látták Redditen, hogy a barátaik is veszik a Gamestop részvényeit, az árfolyam pedig szalad egyre feljebb.

A hájp mozgatja az árfolyamot

A hagyományos befektetői szemlélet szerint a részvénypiacok valamilyen szinten a fundamentális értékek alapján mozognak, azonban amit itt látunk, az spekulatív kereskedők hada, akik nem törődnek a vállalatok értékeltségével, így a piac – vagy legalábbis egyes részeinek – fő mozgatórugója is a tőkeáramlás (flow) lesz, nem pedig a fundamentumok.

A KÖZÖSSÉGI MÉDIA A HÁJPOT A RÉSZVÉNYEK ÁRFOLYAMALAKULÁSÁNAK EGYIK MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐJÉVÉ TETTE.

Ahogy Morgan Housel, a Wall Street Journal volt rovatvezetője mondta:

„a GameStop jelenség emlékeztet minket arra, hogy a befektetés nem a pénzügyeknek a tudománya, hanem annak, hogy az emberek hogyan viselkednek a pénzzel, és néha ezek a viselkedések egészen hihetetlenek tudnak lenni.”

Nemrég például egy amerikai mértékben apró, Signal Advance nevű vállalat részvényei több, mint 5.100 százalékot emelkedtek, miután Elon Musk egy teljesen más, ámbár azonos nevű applikációról tweetelt. Persze hamar kiderült, hogy Musk nem a Signal Advance-re, hanem a Signal nevű üzenetküldő applikációra gondolt, a részvény azonban mindezzel mit sem törődve tovább emelkedett.

Habár azóta jelentősen visszaesett az árfolyam, még mindig a tweet előtti ár közel tízszeresén forognak a papírok. Sokan valószínűleg egyáltalán nem voltak összezavarodva azzal kapcsolatban, hogy mire gondolt Musk, pusztán nem érdekelte őket. A Signal Advance az, ami szárnyalni kezdett, ők pedig vették. (Szintén Musk hatása: amikor lecserélte a Twitter bioját #bitcoinra, közel 20 százalékot emelkedett az árfolyam.)

A Facebook, a Tiktok, a Twitter, a Youtube vagy a Reddit extrém mértékben felerősítik és meggyorsítják a szélsőséges ötletek nagy közönséghez való elérését. A platformokon jelenlévő algoritmusok arra lettek kitalálva, hogy a lehető legnagyobb hatást kiváltó tartalmakat részesítsék előnyben, azokat, amelyek inspirálnak vagy megijesztenek minket. Míg régebben ezek a jelenségek megmaradtak a virtuális tér határain belül, most azt láthatjuk, hogy a való világ ajtaján kopogtatnak: ártatlan fórumcsevegésként indulnak, majd olyan mozgalommá növik ki magukat rövid időn belül, melyek akár a politikai és pénzügyi hatalmi központokat is megingathatják.

(Címlapkép: a Wallstreetbets nevű reddites fórumot 2012-ben alapította Jaime Rogozisnki.)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Buborék van a bitcoin piacán. Baj ez? Egyáltalán nem!

Olvasási idő: 3 p
Alig akad olyan nap, amikor ne olvasnánk, hogy buborék alakult ki a bitcoin piacán. Hagyományos befektetői gondolkodással nehéz megérteni miért van az, hogy 2020 tavaszán 5.000 dolláros érték mellett senkinek se kellett a kriptodeviza, de hat hónappal később 40.000 dolláron egymást taposva veszik.
picture

Gyerekek, könyörgöm, akasszuk fel!

Olvasási idő: 7 p
Egy shortos befektetői ajánlás volt az a múlt héten, amit az elmúlt hónapokban megtollasodott és jelenleg végtelen önbizalommal bíró fiatal befektetői réteg kvázi hadüzenetként fogott fel: hajtóvadászat indult minden olyan papírban a medvék ellen, ahol túl sok volt a short.
picture

Zsebuniverzum - 2. rész

Olvasási idő: 4 p
A világon egy helyen féltik nagyon a szülők a gyermekeiket a technológia túlzott használatától: a Szilícium-völgyben. Nem ok nélkül éreznek így. Sajnos napjainkban egyre több gyermeknél cserélődik le a 10.000 órányi gyermekkori mozgásra szánandó idő 10.000 órányi képernyőidőre.