A vidéki Kína reneszánsza következhet?
Kínában az elmúlt 25 évben a városi lakosság lélekszáma közel félmilliárd fővel nőtt. A szegénységből való kitörésre ugyanis immár 40 éve a kínai nagyvárosok kínálnak lehetőséget. Közben Kína gazdaságilag teljesen kettészakadt, a 60-61 százaléknyi városlakó állítja elő az ország GDP-jének 93 százalékát. Nagy kérdés, hogy eljöhet-e a következő évtizedekben a vidéki Kína reneszánsza. Ezt támogatja egy masszív állami program és a koronavírus által kiváltott szokásváltozások is.
A kínai lakosság gazdasági kettészakadása
A következő dolgok valahol Sencsenben történtek meg a 2010-es években. A vidéki Kínából származó, egyetemi tanulmányait éppen befejező fiatal hölgy a szülei által vett lakásban élt a Hongkonggal határos kínai óriásvárosban. Itt a barátjával lakott együtt egész évben, leszámítva azt a hat hetet, amikor az édesanyja meglátogatta. A látogatást megelőző napokban olyan műgonddal és aprólékossággal takarította ki a lakást, és tüntetett el minden nyomot, ami a párjára utal, hogy azt a legjobb helyszínelők is megirigyelték volna. Anyuka nem tudhatott arról, hogy leánya már választott magának valakit a nagyvárosban.
Szülőhelyén, a párhuzamos kínai vidéki univerzumban ugyanis pont az őt évente látogató anyuka és az apja már választott neki vőlegényt, aki több ezer kilométerre Sencsen pörgésétől várta az időpontot, hogy egybekelhessen menyasszonyával. A lány nem merte bevallani szüleinek, hogy egyrészről sohasem fog hazaköltözni. Másrészről, hogy mással tervezi az életét, és nem a szülei által választott fiatalemberrel. A történetet egy hosszú évek óta Sencsenben élő ismerősömtől hallottam, és jól kifejezi azt az elmúlt 40-45 évben lezajló kettészakadást, ami két külön világgá választotta el a nagyvárosi és a vidéki Kínát.
A kínai statisztikai hivatal adatai alapján 1980-ban az ország lakosságának a 95-96 százaléka volt szegénynek tekinthető, a Kínai Kommunista Párt legfőbb célja pedig az 1970-es évek végén az volt, hogy fokozatosan mérsékelje és felszámolja a szegénységet, különös tekintettel az extrém szegénységet. Az adat 2000-re 50 százalékra csökkent, míg napjainkra a nulla közelébe esett.
Az elmúlt évtizedekben a szegénységből való kitörésre leginkább a kínai nagyvárosokban kínálkozott lehetőség, az egyik legérdekesebb kínai adatsor az, hogy a lakosság hány százaléka lakott városban és vidéken az elmúlt hatvan évben.
Egy generáció alatt olyan változások következtek be az urbanizációban Kínában, hogy arra nehéz szavakat találni. Mindössze 25 évvel ezelőtt az akkori 1,2 milliárd lakosból még csak 31 százaléknyi, azaz 373 millió kínai élt városokban, nagyvárosokban. Napjainkban 1,4 milliárd főből 61 százaléknyi, azaz 853 millió fő él urbánus életet. A városi lakosság Kínában 25 év alatt 480 millió fővel emelkedett úgy, hogy közben az ország lélekszáma „alig” 200 millió fővel nőtt.
Érdemes ugyanakkor megtekinteni a Wall Street Journal „China Urges New Era of Mass Migration – Back to the Countryside” című írásának alábbi két ábráját is.
A baloldali ábrán az látható, hogy a nem helyi lakosság aránya az 1990-es évek közepi 5 százalékról hogyan emelkedett enyhén 35 százalék fölé a 2010-es évek közepére Pekingben. A jobboldali ábrán pedig az elmúlt évtizedben a lakóhelyétől távol dolgozó 250-300 millió kínai állampolgárról látható oszlopchart. A grafikonok alapján úgy tűnik, mintha a városba történő beáramlás trendje már enyhén fordult volna pár évvel ezelőtt.
„A kínai vezetés jelenlegi filozófiája az, hogy a munkát kell odavinni az emberekhez, és nem az embereket a munkához, munkahelyhez.”
Az idézet Bert Hofmantól, a Singapore National University professzorától származik, aki kilenc évet töltött Kínában a Világbank megbízásából.
Jelentős gazdasági különbségek Kínában
A nagyvárosi és vidéki Kína közötti gazdasági különbséget kiválóan fejezi ki a 2018-as adat, mely szerint a kínai GDP 93 százalékát a lakosság 60 százaléka által lakott városokban állították elő. Habár mostanra az egy főre jutó kínai GDP meghaladta a 10.000 amerikai dollárt, ebből az átlagos lakosra jutó rendelkezésre álló éves jövedelem mindössze 4.300 dollár. Az átlagot a 600 millió főnyi vidéki lakosságra jutó, egy főre vetítve 1.700 dolláros adat húzza le.
A DRÁMAI KÜLÖNBSÉG A VIDÉK ÉS A VÁROS KÖZÖTT IMMÁRON A PÁRT HITELESSÉGÉT IS VESZÉLYEZTETI, MIND A VIDÉKI KÍNA LEMARADÁSA ELLENI, MIND PEDIG A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁGÉRT VÍVOTT HARCBAN.
A vidék felzárkóztatása a cél
Még 2016 áprilisában történt, hogy Xi Jinping feltűnt az állami tévében, ahogy szülőfalujában beszélget a helyiekkel, szó esik például a disznóhús áráról és arról, hogy a párt senkit sem fog az út szélén hagyni a szegénység elleni küzdelemben. Ezzel az eseménnyel párhuzamosan vette kezdetét egy 128 ezer falvat érintő revitalizációs program, amely a rurális Kína jövedelmi, élelmezési, ruházkodási, oktatási, egészségügyi és lakhatási körülményeinek a javítását tűzte ki céljául. Ez egy éves szinten 80 milliárd dolláros program keretében valósul meg, melynek jelentős része vidéki iskolák, kórházak és lakások fejlesztésére megy el.
A jelentékeny vidékfejlesztésre tehát láthatóan komoly állami szándék van Kínában. A nagy kérdés már csak az, hogy az idei koronavírus világjárvány egyik vezető trendje, nevezetesen az emberek vidékre áramlása a nagyvárosokból mennyire lesz erős Kínában?
A 2008-2009-es pénzügyi válság óta ugyanis egy 52 ezer milliárd dolláros időzített bomba ketyeg a kínai nagyvárosi ingatlanpiacon.
Az 52 ezer milliárd dolláros kínai időzített bomba
Sok közgazdász szerint, amit napjainkban a kínai nagyvárosokban látunk az egy olyan eszközár-buborék, amely elhomályosítja a végül 2008-ban kipukkadó 2000-es évekbeli amerikai ingatlanboomot. Helyzetkép az 52 ezer milliárd dollárra értékelt kínai lakóingatlanpiacról.
Emiatt az 52 ezer milliárd dolláros találós kérdés szerintem az, hogy amennyiben sikeres lesz az állami program a kínai vidék újjáélesztésére, illetve a vírus által okozott „ki a városból és vissza a természetbe” globális trend érezteti a hatását Kínában, akkor mi fogja fenntartani az elszabadult nagyvárosi ingatlanárakat?
(Címlapkép: Xi Jinping elnök beszélget a disznóhús áráról a helyiekkel, forrás: Xinhua / Li Tao)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
