Az emberi százlábú és a technológiai részvények újabb száguldása

Nem a várt eredményt hozták a november 3-i amerikai választások a technológiai szektor számára. A piac jelenleg úgy értékeli, hogy a várható törvényhozási megosztottság miatt folytatódhat a technológiai óriások „azt csinálunk, amit akarunk” korszaka. Ez szöges ellentétben áll a korábbi szigorodó jogrendet váró piaci konszenzussal. Jött is az újabb Nasdaq-száguldás erre a múlt héten. A sokak számára nehezen érthető emelkedést egy South Parkos hasonlattal mutatja meg ez az írás. Kérem az olvasót, hogy kezelje ezt a hasonlatot megfelelő humorérzékkel és cinizmussal.

picture

Egyes amerikai felnőtt rajzfilmek zseniálisan mutatják be nemcsak az adott időszak világrendjét, hanem kiváló előrejelzéseket tesznek a jövőre vonatkozólag is. A Simpson család legendás ebből a szempontból, például egy 2000-es epizódban már benne volt Trump elnöksége. A South Parknak sem kell azonban szégyenkeznie. A már két évtizede futó sorozat epizódjaiban a főszereplő kilencéves gyerekek és szüleik gyakran futnak bele a vezető technológiai vállalatok által kreált élethelyzetekbe. A South Park – hasonlóan a 21. század más anomáliáihoz – ezen cégek tevékenységét is maró gúnnyal dolgozza fel.

Százlábú iPad – a rajzfilmes paródia cselekménye

Az eredeti címén HumancentiPad néven futó epizódot 2011-ben (a 15. évad első részeként) sugározták. A fő cselekményszál egy 2009-es elborult témájú, Zsé-kategóriás horrorfilm története alapján parodizálja az iPad és iPhone termékekbe beépített nyomkövető szoftvereket és a rétestészta hosszúságú felhasználói licenszszerződéseket. A rajzfilmben a negyedikes általános iskolás Kyle egyáltalán nem olvassa el az iTunes frissítés felhasználói megállapodását. Ebben a szerződésben aláírja, hogy az Apple kőkemény orvosi beavatkozásokat hajthat rajta végre. Emiatt South Parkban az „Almának” dolgozó ügynökök kezdik el hajkurászni, akik elől csak ideig-óráig tud elmenekülni.

Nagyon vicces az a rész, amikor barátja Butters végigolvassa a 70 oldalas iTunes szerződést, és nem klikkeli be a hozzájárulását ahhoz, hogy az Apple a tudományos előrehaladás jegyében más emberekkel együtt százlábúvá varrhassa össze őt. Kyle számára kiderül, hogy a barátai vele szemben mindahányan elolvassák a felhasználói megállapodások összes feltételét, mielőtt szoftvert frissítenének. Így ők nem is kerülnek bajba. Kyle-t ezzel szemben végül elkapják az Apple emberei és egy ketrecbe vetik egy másik férfival és egy nővel együtt, akik szintén a szerződés elolvasása nélkül frissítették az iTunes-t.

Az Apple adott évi termékbemutatóján aztán Steve Jobs bemutatja a legújabb termékük prototípusát. A három figyelmetlen felhasználót összevarrják, az első fejére egy iPhone-t, míg az utolsó hátsó felére egy iPad-et illesztenek. A folyamat közben az Apple munkatársai és maga Steve Jobs is többször igyekszik újabb és újabb szerződéseket aláíratni Kyle-lal, aki azonban továbbra is mindent olvasás nélkül ír alá, amin a technológiai cég munkatársai teljesen ledöbbennek minden esetben.

A 22 perces kisfilm nagyon szórakoztató és szomorú is egyben, mert tökéletesen mutatja be a technológiai cégek licenszfelhasználóinak a tetemes többségét. Az ügyfél olvasás nélkül aláír bármit. Persze ha rátekintünk az egyes applikációk felhasználói szerződéseire, akkor érdemes az itt linkelt képet az agyunkba vésni: Dima Yarovinsky dizájner kinyomtatta a különféle platformok felhasználói feltételeit. (A WhatsApp (zöld), Google (szürke), Tinder (piros-pink), Twitter (világoskék), Facebook (kék), Snapchat (sárga) és Instagram (rózsaszín) szerződései ilyen hosszúak.)

Hatalmas technológiai rally az amerikai választások végkimenetelére

A vezető technológiai vállalatok különösen a szerdai és csütörtöki napokon megállíthatatlannak tűnő emelkedést mutattak be. Az elnökválasztás hetének öt napján az alábbi teljesítményre voltak képesek a vezető amerikai részvényindexek és a Nasdaq-100 tíz legnagyobb súlyú részvénye:

A hét közepét általános és egyben globális részvénypiaci emelkedés jellemezte. A csütörtöki nap második felében és pénteken az indexemelkedés megállt, ám ekkor rengeteg 10 és 100 milliárd dollár közti piaci kapitalizációval rendelkező tech-cég kezdett eszeveszett emelkedésbe. Ennek is köszönhetően technológiai fronton így néz ki az elmúlt öt kereskedési nap „kiváló dolgozóinak” a köre, az alábbi papírok ennyit emelkedtek mindössze öt kereskedési nap alatt:

Mire ez az optimizmus, amikor még az elnök személye sem derült ki a pénteki kereskedés zárásáig?

Hogy ezt a fontos kérdést meg tudjuk válaszolni, ahhoz először azt kell tisztáznunk, hogy mi volt az általános piaci várakozás az elnökválasztás előtt. Alapvetően az, hogy jóval több mint 50 százalékos esélye van annak, hogy Joe Biden lesz az elnök, illetve annak, hogy a demokraták megszerzik a többséget a szenátusban. Több stratéga és piaci guru fogalmazott meg olyan várakozást, amelyben Trump folytatódó elnökségéhez akár 30-40 százalékkal magasabb S&P 500 célárat rendelt hozzá, mint Biden potenciális elnöki pozíciójához az elkövetkező hónapokra előre tekintve. Biden elnökségéhez a monetáris lazítás nagy súlyáról a fiskális lazítás felé történő áttérést, ennek következtében (is) magasabb inflációt és korábban bekövetkező kamatemelési ciklust társítottak várakozásaikban a piaci szereplők. Azt várták, hogy a cégek, a tőkepiaci jövedelmek és leggazdagabb polgárok adóemelést kapnak, a technológiai vállalatok pedig a jelenleginél mindenképpen szigorúbb jogi, szabályozási környezetet.

Ehhez képest mi történt? A szerdai kereskedési nap közepére a bukmékerek már 7-8-szoros kifizetést ígértek Trump győzelmére, ami aztán innentől kezdve már óráról órára egyre kisebb valószínűségű eseménnyé vált. Biden elnökségénél volt azonban egy fontosabb hír a tőzsde számára, méghozzá az a korábban nagyon alacsony valószínűséggel árazott esemény, hogy az elnöki szék mellé nem szerzik meg a demokraták a szenátusi többséget. Ez pedig megosztott törvényhozást jelent, amit a részvénypiac hosszú-hosszú évtizedek óta imád.

A megosztott törvényhozásban (demokrata elnök és Kongresszus, republikánus Szenátus) ugyanis jóval nehezebb politikai konszenzusra jutni bármiről a két párt vezetőinek. Emiatt a részvénypiac szerdán és csütörtökön korábbi rossz álomként gyorsan elfelejtette az adóemelési fenyegetést és a technológiai vállalatok potenciálisan szigorúbb szabályozását.

A technológiai szektor újra szárnyal – 187. rész

A tőzsdei reakciókban pedig erős hangsúlyt kapott az évtizedes folytatásos történet, ami 2009 óta (de tekinthetjük úgy, hogy a kétezres évek eleji páréves szünettel 1990 óta) tart. Történik valamilyen esemény a világban, és mi a vége? Emelkednek a technológiai részvények vagy szárnyalnak a technológiai részvények. A múlt hét a szárnyalásé volt, ahogyan az a Nasdaq-100 index idei évét napi gyertyákkal bemutató grafikonon látható (9; 20; 50 és 200 napos mozgóátlaggal):

A Nasdaq-100 index idei évét illusztráló ábra napi gyertyákkal bemutatva különböző mozgóátlagok mellett.

Az elnökváltás és a szenátus demokratává válásának (azaz a kék hullámnak) a veszélye október végére lenyomta a 9, a 20 és az 50 napos mozgóátlag alá a vezető technológiai indexet, amibe még az október 30-i pénteken bele is adtak az előző napi Apple, Amazon, Google és Facebook gyorsjelentések reakciójaként. Innen aztán főnixmadárként áll fel a Nasdaq-100, amely a november 6-i pénteken élete negyedik legmagasabb záróértékén vonult el a hétvégi pihenőre.

Amikor magyarázatot kell adnom arra, hogy miért lett ilyen erős megint a technológia az elnökválasztási hét eseményeinek hatására, akkor kénytelen vagyok elővenni a South Parkos hasonlatot, ám ezzel egy mondatban megfogalmazható az igazság.

Miközben a piac egy hete még nagyon félt a technológiai óriások korlátozásától, szétdarabolásától és a szigorodó környezettől, addig olyan eredmény született, amely alapján nemhogy ezekre nem fog sor kerülni, hanem a vezető technológiai cégekre olyan szabályozási környezet vár a következő években, ahol „százlábúvá is összevarrhatják az óvatlan felhasználóikat”, ha akarják.

Nyilván nem fognak ilyet tenni, ráadásul 2020-ból nézve nem kicsit igazságtalan az Apple-lel szemben, hogy a szatirikus rajzfilmsorozatban épp ők lettek kipécézve, és nem valamelyik másik technológiai óriás. Egy szó, mint száz: a Nasdaq vezetőinek amerikai szabályozási hátterét tekintve továbbra is szabad a gazda.

A kimaradóknak is marad a történet végén a behódolás?

A South Park epizódja érdekes módon ér véget. Kyle rettenetesen embertelen, de jogilag esélytelen helyzetét végül apja behódolása oldja meg. Az apuka, Gerald addig nem használt Apple termékeket, mert féltette a személyes adatait az általa erre illetéktelennek tartott technológiai vállalattól. Miután a fia kelepcébe került, egy Apple üzlet tanácsadói új családi szerződést kötnek vele. Ebben az addig PC-felhasználó Gerald áttér az Apple termékekre és szolgáltatásokra. Ezzel Kyle régi iTunes szerződése érvényét veszti, és Steve Jobs kénytelen szabadon engedni őt.

Nagyon vicces és ugyanakkor nagyon nem vicces.

Az elkövetkező hat-nyolc-tíz hét nagy kérdése az lesz az amerikai részvénypiacon, hogy a technológiai bikapiacról eddig lemaradó befektetők is kénytelenek lesznek-e behódolni a piac akaratának, van-e innen még feljebb, esetleg jóval feljebb történő mozgásra tér. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a mostani emelkedésnek nem teljesen a nyári vezetőkkel (kiemelten: Apple, Amazon, Tesla) fut neki majd a piac. A behemótok közül a mostani újabb árrobbanásban egyedül a Google ment élete csúcsára. Ám a mostani október második felében kissé kevésbé figyelt gyorsjelentési időszakban volt néhány olyan reakció, ami továbbra is súlyos lemaradást indikál. Ezek közül mutatok meg most hármat.

A Snap (jelenlegi piaci kapitalizáció: 68 milliárd dollár) az október 20-i piaczárás után jelentett. A közösségi médiavállalat idei napi gyertyás grafikonja így mutat:

A Snap közösségi médiavállalat 2020-as árfolyamváltozása

A zöld nyíl a márciusi 8 dolláros mélypontról hét hónap alatt 28 dollárig, azaz 250 százalékot emelkedő árfolyamot mutatja. A jó jelentés másnapján (piros karika) 28 százalékot emelkedett az árfolyam. Az emelkedés azóta is tart (kék téglalap), a jelentés óta eltelt 13 kereskedési nap alatt összesen 60 százalékot rakétázott a Snap.

Az Align Technology (jelenlegi piaci kapitalizáció: 38 milliárd dollár) a fogszabályozás elsőszámú egészségügyi-technológiai vállalata. Így mutat az árfolyamchart idén, napi gyertyákkal:

Az Align Technology egészségügyi-technológiai vállalat 2020-as árfolyamváltozása egy hihetetlen novemberi emelkedéssel

A zöld nyíl itt a márciusi mélypontokról „csak” 150 százalékos emelkedést mutat az október 21-i gyorsjelentés estéjéig. A piros ellipszis által mutatott október 22-i jelentési reakció napon 35 százalékos emelkedéssel örvendeztette meg a részvénytulajdonosokat a piac. Az ezt a napot is magában foglaló riport óta eltelt 12 kereskedési napon összesen 42 százalékot ment fel a med-tech papír (kék téglalap).

Végül, de nem utolsósorban jöjjön a múlt péntek sztárja a Trade Desk nevű online értékesítést elősegítő felhő-szoftvercég (jelenlegi piaci kapitalizáció: 38 milliárd dollár), amely napi gyertyákkal az alábbi 2020-as produkciót mutatta be:

Trade Desk online értékesítést elősegítő felhő-szoftvercég 2020-as részvényárfolyam változását mutató ábra.

Itt a zöld nyíl a márciusi mélypontoktól a november 5-i gyorsjelentésig tartó időszak négyszerező árfolyamát mutatja. A piros téglalap pedig a pénteki reakciót, ami 27 százalékos emelkedés volt.

Rengeteg technológiai részvény grafikonja néz ki hasonlóan, azaz gyorsuló mozgással tör az ég felé. Ráadásul ha az elnökválasztás és a törvényhozási választások eredménye kevés lenne a további emelkedéshez, még akkor is van két olyan faktor, ami behódolásra kényszerítheti a lemaradókat. Az egyik a szezonalitás: a november elején új csúcsra emelkedő indexek gyakran emelkednek a következő hónapokban elképesztően nagyot szinte korrekció nélkül. Jelenleg a Nasdaq-100 indexben (és az S&P 500 indexben is) egy általános jó hírnyire vagyunk az új csúcsoktól. A másik katalizátor pedig sajnos a koronavírus-járványhelyzet romlása lehet az északi féltekén. Simán lehet (sőt már zajlik is ez) erre a tavaszihoz hasonló technológiai száguldás a befektetői reakció.

Az elkövetkező hetek nagy kérdése az, hogy jön-e az 1999 végihez és 2000 elejihez hasonló „mindent eldobunk azért, hogy csillagászati áron technológiai részvényt vegyünk” típusú Nasdaq-emelkedés?

(Címlapkép: a South Park főszereplői (Stan Marsh, Kyle Broflovski, Eric Cartman és Kenny McCormick) és családtagjaik, forrás: Wikipédia)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.