A félelem bére

picture

Georges Arnaud híres, 1950-ben írt regényéből 3 évvel később, már 1953-ban film is született, amely mozisztárok közé emelte a film főszereplőjét Yves Montand-ot is. A sztori kiállta az idők próbáját, pedig végtelenül egyszerű. A távoli Guatemalában felbérelnek 2-2 sofőrt, hogy 1-1 teherautóval folyékony nitroglicerint szállítsanak egy égő olajkút eloltásához. Az út nagyon kockázatos mivel a folyékony robbanóanyag ütés-mozgás hatására felrobban. Elég egy erős fékezés, bukkanó és repül a teherautó a sofőrökkel együtt. Azért indítanak két teherautót, mert nagyjából 50 százalék a célbajutás valószínűsége. A félelem bére óriási, hiszen a küldetés is halálos lehet, ennek megfelelően magas a premizálás is.

A félelem bére hasonlóan magas a tőkepiacokon is. Jellemző, hogy a piaci aljak közelében a félelem mértékét mutató hangulatindikátorok a tetőfokukra hágnak. Számos ilyen mutató létezik. Az is jellemző, hogy a piac alján általában mindenki egyszerre fél, a piac tetején azonban nem mindenki egyszerre optimista, így a hangulatindikátorok a piaci tetőket kevésbé jelzik jól előre. Ami a piaci aljakat illeti viszont eléggé pontosak. Az elmúlt néhány héten a legtöbb ilyen ismert indikátor óriás mértékű félelemről, a pesszimizmus magas szintjéről árulkodott.

Az egyik legismertebb és legelismertebb ilyen mutató csomagot a Merrill Lynch állítja elő, aki profi alapkezelőket kérdez a pozícionáltságukról. Legutóbb a múlt héten készült ilyen felmérés.

A legfontosabb indikátorok a következőket mutatták:

  • A befektetők készpénztartási szintje (ergo a kockázatos eszközöktől való félelem) a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások óta nem volt ilyen magas!
  • A válaszadók 93 százaléka vár globális recessziót, ez abszolút rekord.
  • Kapituláltak a ciklikus részvényekből.
  • 2009 márciusa óta (az akkori piaci alj) nem féltek ennyire a hitelezési kockázattól.
  • 2009 márciusa óta nem tartottak ennyire kevés kockázatos eszközt.

A professzionális befektetőkhöz hasonlóan, a magánbefektetők is igen félőssé váltak március utolsó hetében. Az amerikai egyéni befektetők hangulatindexét összeállító egyesület (American Assosiation of Individual Investors) március 26-ai felmérése azt mutatta, hogy az egyéni befektetők 52 százaléka pesszimista volt és mindösszesen 33 százaléka volt optimista. Jellemzően, ha a két csoport között 20 százalék közeli az eltérés az már extrém hangulatot jelent.

Március vége óta az S&P 500-as index közel 26 százalékot emelkedett. Ha úgy tetszik, ez a félelem bére. Megítélésem szerint a piac alját képtelenség kijelölni és egyáltalán nem biztos, hogy a mostani esés véget ért volna.

Ugyanakkor Yves Montand 50-50 százalékos esélyénél a tőkepiaci befektetők jobb eséllyel indulnak, ha a félelem nem vakítja el a tudatukat, avagy ahogy egykor írtuk, légy bátor amikor mások félnek.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.