Összes

picture

220 felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot

Kétszázhúsz felett észre sem veszed és elhagyod a valóságot, átértékeled magadban a világot és közelbe kerül a távol, többek között ezek hangzanak el a Neoton Família legendás dalában. A tőzsde nem autóverseny, viszont az ott megszokott tempóban lépett immár 220 dolláros árfolyam fölé a Nasdaq-100 amerikai technológiai indexet leképező QQQ ETF a múlt héten.
picture

A 2010-es évek amerikai palaolajforradalma öt grafikonban

2019 végére az USA nettó olajexportőrré vált köszönhetően a repesztés technikával felszínre hozott palaolajnak. Teljes olajfüggetlenségről azért nincs szó (a finomítók jelentős része még mindig csak nehézolajat fogad), de az elmúlt tíz év így is nagyon komoly változást eredményezett.
picture

Százezer forintos vörösbor Kínából

A világ egyik leghíresebb és legdrágább borászata, Chateau Lafite Rothschild tíz éve kezdett bele kínai projektjébe, amikor kínai bort még a kínai újgazdagok sem ittak. A most 335 dollárért kapható Domaine de Long Dai az első kínai bordói vörös, és bőven van piaca.
picture

Inflare necesse est?

A közkeletű, "a gazdagok nem, vagy alig fizetnek adót" mondás nem igaz, de az igen, hogy az általuk elérhető befektetések nyújtottak a leginkább védelmet az infláció, a vagyonok leértékelődése ellen. Az infláció pedig nagyobb, mint aminek mérik, és ez komoly társadalmi és politikai feszültségek forrása lehet.
picture

Öt év emelkedés után fordulat következhet a budapesti ingatlanárakban

Az ingatlanosok azzal ijesztgettek, hogy az áfanövekedés megdrágítja a lakásokat, de ez nagy valószínűséggel nem lesz így. Az ingatlanlufi kidurranni látszik, mert a lakásvásárláshoz a lakosságnak nincs elég pénze, és a hitelfelvételt is háromszor meggondolja.
picture

Nem lesz háború, de a Hormuzi-szoros blokkolása is veszélyes lehet

Az iráni atomfenyegetésnél könnyebben élesíthető fegyver Teherán kezében a Perzsa-öböl bejáratának elzárása: a Hormuzi-szoros részleges vagy teljes blokkolása a környező olajállamok exportját és Ázsia ellátását fenyegtné elsősorban.
picture

Hol kell a legtöbbet dolgozni egy lakásért?

A budapesti ingatlanok relatív ára a New York-i lakásokéival vetekszik, és megelőzi olyan felkapott nagyvárosok árait, mint Amszterdam, Frankfurt vagy éppen San Francisco. A svájci UBS befektetési bank elemzését vetettük össze hazai adatokkal.
picture

2019 legnagyobb vagyonosodásai és legnagyobb bukásai

A Louis Vuitton luxuskonglomerátum-vezér, Bernaurd Arnoult rövid időre még meg is előzte Jeff Bezost a világ leggazdagabb embereinek listájának élére ugorva – tavaly 40 milliárd dollárral lett gazdagabb, Bezos 13-at bukott. Egy ábrán a figyelemre méltó tőzsdei cégekben érdekelt milliárdosok öt legnagyobb gazdagodása és vesztesége 2019-ből.
picture

Ezért (is) a világ legdrágább cége az Apple

Néhány év alatt új piaci szegmenst teremtett és dominál az Airpods, a vezeték nélküli füllhallgató. A telefonokhoz képest eltörpül, de szédületes iramban nő az ezeken realizált bevétel, ami már most is több, mint a Spotify, a Twitter, a Snapchat és a Shopify bevétele - együtt!
picture

Hat jóslat a 2020-as évekre - a világ nagyot változhat

A vártnál kisebb népesedési robbanás, az aktívan kezelt alapok és hedge fundok feltámadása, techcégek által uralt amerikai kosárlabda, Tesla-szerű befektetési sztorik – mi vár ránk az évtizedben?
picture

Rekordgyenge forintot hozhat 2020!

Lesz-e idén 340 forint az euró? Az elmúlt időszak trendszerű gyengülése és a forint elválása a régiós devizáktól – a cseh korona és a lengyel zloty is enyhén erősödött az elmúlt 12 hónapban –, kiegészülve a várhatóan továbbra is laza jegybanki politikával további gyengülést vetít előre.
picture

Trumpnak a gazdaság, és nem az impeachment miatt kell aggódnia

A megosztott amerikai társadalomban úgy tűnik, ha Trumpot bosszantja is, de komolyan nem kell tartania az impeachment eljárás sikerétől. A kereskedelmi háború amerikai gazdaságot lassító hatása viszont kulcsfontosságú lehet, és nem csak a tőzsdét érdemes nézni.
picture

Gyilkos bodicsek – mi lesz a 2020-as év kulcspillanata?

Minden egyes nappal, amivel folytatódik a hónapok óta zajló teljes eladóhiánnyal járó részvénypiaci helyzet és minden egyes százalékkal, amivel feljebb kerülnek az indexek egyre nagyobb a veszélye egy hirtelen bodicseknek, ami egy villanás alatt változtatná meg a tőkepiaci helyzetképet.
picture

40 százalékkal drágult a kávé az idén, és lehet, hogy ez még nem a vége

A kávépiacon a rekordszintű kereslet ellenére évek óta tartó árfolyamcsökkenés a kínálati fenntarthatóságát veszélyeztető, negatív folyamatokhoz vezetett. Tavaly év végén már egyre több jel utalt arra, hogy közeledünk a mélyponthoz, és a termény ára emelkedni fog. Idén ezt a várakozást az árfolyam is igazolta.
picture

A klíma nem viccel – lehet, hogy jófajta skandináv borokat iszunk majd 2040-ben?

Magasabbra és északabbra – lehetne az általános jelszó Európa vezető borászatainál napjainkban. Terjed a mediterrán borászatok között az a szokás, hogy egyfajta fedezeti ügyletként északabbra fekvő országokban vesznek területeket, miközben Németországban a vörös szőlő ültetvények, Dániában és Norvégiában pedig a borászkodás hódítanak.
picture

Brexit – kezdődik a második félidő

A brexit úgy jöhet el januárban, hogy a gyakorlatban semmi nem változik. De a szenvedéstörténet következő forró pontjai valószínűleg mégsem a kilépés jogi tényével megkezdődő, valódi tartalmi kérdéseket érintő kilépési tárgyalások borítékolhatóan elhúzódó fordulói lesznek, hanem az Egyesült Királyság túlélésének kérdései. Mi lesz a skótokkal és az írekkel?
picture

Nem mindenkinek fenékig tejföl 2019: az Amazon és a Cisco tőzsdei gyengélkedése

Több jel is arra utal, hogy az Amazon túl van a csúcsán, korábban a lemaradástól félő befektetők kergették egekbe a most már alulteljesítő árfolyamot. A Cisco-nál hasonló jelenséget az ezredfordulón láttunk, most viszont a Kína elleni háború sújtja a céget.
picture

Ezért kapott büntetővámot Brazília és Argentína – az elnökválasztás megborítja a világkereskedelmet

Trump mindent az újraválasztásának rendel alá: ha az amerikai farmerek azért (is) vannak nehéz helyzetben, mert Kína a kereskedelmi háborúban inkább argentin és brazil szóját vesz az övék helyett, akkor Washington a konkurenciát bünteti. Az ad-hoc kereskedelempolitikia döntésekkel Európa is sérül, a WTO-t pedig blokkolta az USA.
picture

Erre használja az internetet a világ

A forgalomnövekedés üteme döbbenetes az elmúlt évtizedben. Az adatforgalom több mint felét a videózás adja, önmagában a „netflixezés” a teljes netes adatforgalom 15%-át teszi ki, de mutatjuk azt is, melyik játékoknak van önmagában is kimutatható hatása a globális internetforgalomra.
picture

A hó, a munkaerőpiac és az állami munkaerőhiány

Ha a versenyszféra beruház, hogy automatizálja a működését és orvosolja a munkaerő egyre látványosabb hiányát, úgy az állami szférának sem lesz nagyon más lehetősége. Nem árthat magasabb sebességre kapcsolni, ha 2019-ben 10 centi hó kifog rajtunk.
picture

2 billió 363 milliárd dollár – Az Apple és a Microsoft elképesztő együttes tőkepiaci értéke

A két cég együtt többet ér, mint a teljes német tőzsde. Többet ér, mint teljes szektorok az amerikai tőzsdén – és olyan szektorokról beszélünk, mint az energetika vagy az ingatlan. A döbbenetes értéket mutatjuk néhány összevetésben.
picture

Mélyfekete péntek – a Black Friday sérültjei és halálos áldozatai

Több mint 200 millióan tervezik az USA-ban, hogy vásárolni mennek a Black Friday hétvégéjén, a várt forgalom 730 milliárd dollár körül van. A tömegjeleneteknek az elmúlt tíz évben 11 halottja és több mint száz sérültje is volt az USA-ban – volt, akit halálra tapostak egy boltba beözönlő vásárlók.
picture

Nagyon sok pénzzel is lehet elnökválasztást bukni

Michael Bloomberg a világ 9. leggazdagabb embereként száll ringbe az amerikai elnökségért, és nem is foglalkozik kis adományok gyűjtésével. 1980-ig visszamenőleg mutatjuk, ki mennyit költött és mire volt elég a pénze az amerikai elnökválasztásokon.
picture

Közeleg az ítélet napja - veszteséges techcégek a tőzsdén

Az őrület tetején, amihez most közeledünk, megkérdőjelezik a hagyományos értékelési módszerek helyességét. Jönnek az elméletek, hogyan lehet veszteséges, valódi üzleti modellel nem rendelkező cégeket milliárd dollárokra értékelni. A veszteségeket előbb-utóbb valakinek finanszíroznia kell.
picture

Zuckerberg trójai falova: Facebook-világbank

Elmúltak az idők, amikor a techóriásioknak egy profilja volt. A Facebook a Librával egyszerre tör a kriptodevizák és a fizetési szolgáltatók babérjaira, a hálózata nagysága pedig önmagában is olyan versenyelőny, ami a siker alapja lehet.
picture

Merkelnek mennie kell?

A Guardian neves publicistája szerint igen, Európa és Németország érdekében. Az első kancellári ciklusát ma 14 éve kezdő Merkel vezette Németország politikáját sok mindenért lehet kritizálni, de méltatlan elvitatni teljesítményét. A költségvetési szigorral kapcsolatos kifogásokat pedig érdemes lesz majd a következő recesszió idején felidézni, amikor szinte csak a németeknek nem lesz gondja fiskális stimulussal javítani helyzetüket.
picture

24,5 millió forint egy korty az 570 millió forintos whiskyből

A rekordár egy októberi aukción született. A whisky sokak számára befektetés, és lehet nagyon jó is – ez a palack 30 éve még századennyit ért. Az elmúlt évek árrobbanásához persze kellett a globális világ és a mostani pénzbőség, ami minden eszköz árát felhajtotta.
picture

Bivalyerős és fekete péntekek a tőzsdén

A hétvégi szünet miatt sokan pénteken zárják pozícióikat a tőzsdén, az elmúlt hetek emelkedésének 78 százaléka hét pénteki naphoz köthető. De az esésekben is meghatározó lehet a péntekek szerepe, ez látszott a tavaly őszi beszakadásnál is.
picture

Nyugdíjat vagy unokát? - avagy monetáris politika hatásai

Generációs világháborút okozhat a jegybankok politikája: minden idők egyik legkomolyabb vagyoni átcsoportosítása történt meg az elmúlt tíz évben az idősebb generációk javára, és a fiatalabb generációk kárára. Százmilliós fiatal tömeg érzi a fejlett világban teljesen kilátástalannak napjainkban a saját lakáshoz való hozzájutást.
picture

A világ legértékésebb márkái ma és 18 évvel ezelőtt

18 év alatt a legnagyobb változás talán az, hogy a százas lista első tíz helyét már egyérelműen techcégek dominálják, az Apple elsősége megkérdőjelezhetetlennek tűnik. A Coca Cola az évezred elején még első, most csak ötödik a márkanevek globális ranglistáján.
picture

Három sokatmondó ábra az USA-Kína konfliktushoz

Kína lop, a kezében van az amerikai államadósság tetemes része, az ázsiai országok számára pedig fontosabb piac, mint az USA.
picture

Elmegy-e 3800 pontig a következő hónapokban az S&P 500 index?

Az ideit leszámítva mindössze 7 olyan év volt 1945 óta, amikor tíz hónap alatt több mint 20 százalékot emelkedett az S&P 500. Egy lassan tizenegy éve tartó bikapiac a végéhez közeleg az amerikai tőzsdéken. A sokezer milliárd dolláros kérdés csak az, hogy látjuk-e a ciklus végén az oly gyakran bekövetkező begyorsuló emelkedést vagy sem.
picture

A harc művészete és a twitter harcos magányossága

Az USA és Kína a vezető globális hatalom pozíciójáért zajló küzdelme egy fegyveres összecsapás nélküli háború. Egy 300 milliós piac áll szemben egy 1,5 milliárdossal, de annak van nagyobb esélye, akinek önmagát sikerül meghaladnia, saját negatívumait sikerül legyőznie – ezekből pedig bőven akad mindkét oldalon.
picture

Részvénypiaci kész átverés show: ha bikát várnak, jön a medve

Miért kell vigyázni velük, és miért mégis jó (kontra)indikátorok a tőzsdei hangulatjelentések? A befektetők pozícióból beszélnek: amikor mindenki optimista, már nincs szinte nincs, aki még vásárolna. Az egyik legrégebbi szentimentfelmérés történetéből szemezgetve látható az is, hogy a legpesszimistább pillanatok a legnagyobb emelkedések kezdetét is jelezték.
picture

Aki 20 éve 100 dollárt ezekbe a részvényekbe fektetett, elég jól járt

A XXI. század eddig legjobban teljesítő részvényeinek toplistáján ott van az Apple és a Netflix is, de nem az első helyen, sőt, az IT-szektor sem mondható dominánsnak a top10-ben.
picture

Hongkong: üres szállodák, menekülő tőke, recesszió

A globális lassulás és a kereskedelmi háború korábban is okozott már gondott, de a tüntetések és összecsapások nyomán drámaian esett a turizmus és a fogyasztás, recesszióban a gazdaság, a Hongkongból menekülő tőke pedig szingapúri bankokban tűnik fel.
picture

Komoly eladósodás mellett épül a kínai fogyasztói társadalom

Kína évszázados hátrányát igyekszik néhány év alatt ledolgozni a fogyasztói társadalomban – a megtakarítási ráta csökken, a fiatal generációk hitelből vásárolnak, a középosztály amerikai stílusban költ, a háztartási hitelek aránya a GDP-hez mérten tíz év alatt az ötszörösére emelkedett.
picture

A gazdag amerikai fiatalok körében bukott a legnagyobbat a Facebook

A Facebook nem pusztán az elsőségét veszítette el az amerikai fiatalok között, hanem minél magasabb jövedelmű családi háttérrel bír egy tinédzser, annál kevésbé használja a legnagyobb platformot. A Snapchat népszerűsége nőtt a leginkább, és ez már a tőzsdén is látszik.
picture

Pillanatkép Olaszországból - Salvini győzelme

Az ország egy évtized alatt sem heverte ki a gazdasági válságot, a magas államadósság mellett nehezen megy az EU által elvárt költségvetési megszorítás, a belpolitikai helyzet pedig leginkább egy spagettiwesternre hasonlít. Salvinitől és a költségvetési villongásoktól biztosan nem búcsúzunk.
picture

Légy kapzsi amikor mások félnek!

Az emberi döntéshozatal egyik sajátos tulajdonsága, hogy felértékeljük a kis valószínűségű események bekövetkezésének esélyét. Pedig az viszonylag ritka, hogy amikor mindenki egyszerre retteg, akkor tényleg be is következik a legrosszabb – aki számolt ezzel, az orosz és a román piacon is kereshetett, és most itt a török a példa.
picture

Kész: nincsenek eladók az amerikai tőzsdén

No news = good news. Ha nincs hír, akkor alacsony forgalommal emelkednek szépen lassan az amerikai börzék köszönhetően az alulsúlyozott intézményi befektetőknek. Jó hírekre pedig igazi vihar tombol „Shortosfalván”, ahogy azt a Tesla részvényekben láthattuk csütörtökön és pénteken.
picture

A dél az új kelet – újabb látványos térképen az EU kettészakadása

Dél-Európa régióinak egy része még mindig nem, vagy éppen csak érte el a válság előtti fejlettségi szintjét.
picture

Párhuzamos univerzumok – momentumrészvények vs. hagyományos részvények

Nagyon régóta nem láthattunk olyat, hogy egy piaci turbulenciából a vezető európai indexek vagy a japán piac hamarabb keveredik ki, mint amerikai társaik. Zajlik az átrendeződés a növekedési részvényekből a hagyományos papírok felé.
picture

Brexit – Macron kezében a britek sorsa

A francia elit megbarátkozott, sőt, tulajdonképpen már szereti a britek nélküli EU gondolatát, Franciaország vezetésével így akár kialakulhat az EU-27-ek között egy a további halasztást elutasító, a német és a többségi szándékkal szembe menő blokkoló kisebbség.
picture

Hogyan fogunk belefulladni a 2020-as években a használtruha szemétbe?

Egyre több ruhát veszünk, amit – az USA-val és most már Kínával az élen – egyre kevesebbszer hordunk: 2030-ra a jelenleg is sokkoló közel százmillió tonnáról a másfélszeresére nő csak a ruházati iparból termelt éves szemétmennyiség.
picture

Teljes katasztrófa vagy elhúzódó stagnálás? Világgazdasági kitekintő, 2019 október 

A globális befektetői közösség akar hinni abban, hogy makroadatok szempontjából a legrosszabb már mögöttünk van, és 1999 és 2012-höz hasonlóan a kezdeti visszaesést követően a mostani szintek körül az év végéig stabilizálódik a globális gazdaság. Vékony a jég.
picture

Jöhet az újabb privatizációs hullám – érdemes ismét piacra vinni a családi ezüstöt?

A privatizáció most is képes értéket teremteni – és úgy tűnik, a jegybankban már fel is merült ilyen javaslat. De ehhez egyrészt a tőzsdére vitt cégek politikai feladatainak kiiktatása szükséges, másrészt a hazai kereslet biztosításához érdemes lenne valamiféle megtakarítási programon gondolkodni.
picture

Az elfelejtett hidrogénautó – avagy mivel mennek majd a jövő autói?

Nem az elektromos hajtás, hanem az az igazi kérdés, miből nyerik az autók az ehhez szükséges áramot. A Tesla által dominált fejlesztési versenynek hátránya is van: a teljes életpályájukat tekintve erősen szennyező akkumulátorok fejlesztése irányába tolódott el a kutatás, alternatívák keresése és fejlesztése helyett. A hidrogénalapú üzemanyagcella azonban így is erős – és környezetkímélőbb – kihívó lehet.
picture

A dollár mind fölött

A világ devizatartalékainak több, mint 60 százaléka dollárban van, az euró jelentősége harmada ennek. Kína hiába vált globális elsőségre törő gazdasági szereplővé, a jüan mint tartalékdeviza jelentősége messze elmarad ettől.
picture

A világ legrosszabb étterme – menekülés a kommentdiktatúrából

Könyörgött a rossz értékelésért, és a harcát támogató rengeteg vendégétől és kollegájától meg is kapta azokat egy kaliforniai séf, aki ezzel akart rámutatni arra, hogy a Yelp nevű közösségi értékelőplatform kritikái nem stimmelnek, a cég pedig a védelmi pénzes gyakorlathoz hasonlóan zsarolja a vendéglősöket azért, hogy hirdessenek nála. Dávid és Góliát harcában Dávid nem veszített, sőt, sokat nyert.