Koronavírus

picture

A koronabiztos befektetés ára

Vannak rosszul gazdálkodó vállalatok, amelyeknek a menedzsmentjei rossz döntéseket hoznak, és amikor jön egy recesszió, akkor csődbe mennek. A koronavírus-válság azonban nem egy klasszikus recesszió, itt most a jól gazdálkodó vállalatok is csődbe mehetnek. Arra ugyanis nem lehet tőkét optimalizálni, hogy hónapokig nulla lesz az árbevétel.
picture

Vakcinafejlesztés: már a reményt is úgy árazták, mintha sikerült volna

Amikor nagyon bizonytalan egy társaság jövőbeli sikeressége, akkor a részvényeit sokszor árazzák úgy a befektetők, mintha egy opció lenne. A jövőbeli sikerességre vonatkozó opció. Az idei évben ennek a sikeropciós árazási mechanizmusnak kiváló példáit mutatták be a vakcinafejlesztő gyógyszercégek.
picture

A home office az új cafetéria?

Néhány hét alatt kiderült, hogy az eddig gyerekcipőben járónak hitt technológia teljes erejével és fegyverarzenáljával készen állt a totális háborús bevetésre. A következő nagy fejtörés világszerte: hogy vizsgázik ebben az új szisztémában az ember? Hogyan dolgoznak otthonról a munkavállalók?
picture

Úton a segítség

Jelenlegi tudásunk szerint 2-3 vakcina befuthat az év végéig és ha tényleg úton van a segítség, akkor az elkövetkező hetek, hónapok volatilitása jó beszállási pontot jelenthet a piacokon a hosszú távon gondolkodók számára.
picture

Szerelem a korona idején - Nem tudnak leállni a tech óriások

Nem álltak le a tech óriások akvizíciói és befektetései a járvány alatt sem. Stabil pénzügyi helyzetükre és magas részvényárfolyamaikra építve rekordösszegeket fektettek be az elmúlt hat hónapban.
picture

A nagy koronasunnyogás

Sok esetben egy egészséges felnőtt vagy fiatalkorú, amennyiben a tünetei enyhe lefolyásúak, elkerüli a tesztközpontokat, ha nem akarja sem magának, sem a családjának a fent felsorolt kellemetlenségek egyikét sem. Ez a koronasunnyogás jelensége.
picture

Testvérek, gazdák, bennfentesek és Háry Jánosok – Pénznyomtatásra részvénynyomtatás a válasz

A részvénypiacra rázúduló likviditás kreatívvá teszi az egyes részvénytársaságok nagykutyáit, akik boldogan adnak részvényeket az információhiányos befektetői tömegnek. Így lesznek a testvérek, gazdák, bennfentesek és Háry Jánosok boldogok, akik pedig megveszik tőlük a részvényeket előbb-utóbb boldogtalanok.
picture

Vakcinára vár a világ

Ráfeküdt a gyógyszeripar a gazdaságot világszerte megtépázó járvány megállítására, a várakozás hatalmas, és az elvárások is az egekben, mindenki az első között szeretne kapni belőle, de az esélyek és lehetőségek nem egyenlőek.
picture

Donald Trump koronavírustesztje

Mit is jelent Donald Trump pozitív koronavírustesztje? Ha nagyon gyorsan és egyszerűen kívánjuk értékelni, akkor az elkövetkező amerikai elnökválasztással kapcsolatos bizonytalanság növekedését. A hirtelen megnövekvő bizonytalanságot pedig nem szereti a tőzsde.
picture

Koronavírus és az ingatlanpiac

Az otthoni munkavégzés elterjedése népszerűbbé teheti a nagyobb méretű, ezen belül is a modern épületgépészettel rendelkező ingatlanokat, és többen költözhetnek a külvárosokba vagy az agglomerációba is. A kínálat viszont aligha zárkózik majd fel ennyire gyorsan.
picture

A Covid-19 válság árnyékában Kína maradt az egyedüli józan szereplő?

Miközben a fejlett világban a Covid-19 okozta gazdasági visszaesésre adott monetáris és fiskális lépések példátlanul gyorsak és jelentősek voltak, Kínában elég visszafogott a válaszreakció és ennek meglesz a hatása a részvénypiacokon is.
picture

A piac tesztelése

Hatósági áras lett a koronavírus-tesztelés hazánkban. Ez az elsőre szimpatikusnak tűnő döntés lényegi belenyúlást jelent a piaci folyamatokba. Ennek egyik eredménye lehet, hogy a magánszolgáltatók nem tudják fenntartani ezt a tevékenységüket és az állami szolgáltatásokra még nagyobb nyomás helyeződik.
picture

A részvénypiac elkezdte a vírus végét árazni?

Érdekes állapotot tükröz a tőzsdei univerzum teljesítménye szeptember első felében: a technológiai részvények komoly korrekción mennek keresztül, míg sok hagyományos papír kifejezetten jó formát mutat. Mi lehet erre a divergenciára a magyarázat? Lehet, hogy elkezdte a részvénypiac a vírus végét árazni?
picture

Covid-19 matek

A vírusjárvány elején még több volt a megbízhatatlan, nehezen ellenőrizhető információ, mára azonban a transzparens szabad sajtóval rendelkező tömegdemokráciákon is végigfutott a vírusnak legalább az első hulláma. A számok beszédesek, mégis kevés szó esik róluk.
picture

Az 52 ezer milliárd dolláros kínai időzített bomba – 2. rész

A koronavírus járvány sem volt képes letörni a kínai lakosság ingatlanvásárlási kedvét, ám a járvány által kiváltott szokásváltozások nagyon komoly fenyegetést jelenthetnek a brutálisan túlfűtött lakáspiacnak. Ez pedig nem más, mint a koronavírus által elindított home office világforradalom.
picture

Ez a londoni olimpia legnagyobb tanulsága – és így segíthet a járványhelyzet kezelésében

A járvány második hullámának küszöbén állva minden országban kialakult egy nyilvánvaló ellentmondás: ez nálunk úgy néz ki, hogy magyar ember ne menjen külföldre, de a külföldi jöjjön be nyugodtan, hogy egy kicsit nálunk is költsön. De hogyan lehet feloldani ezt az ellentmondást?
picture

Jeff Bezos nélkül nincs távmunka

15 éve kezdett el dollármilliárdokat ölni a vállalati felhőkapacitásokba az Amazon, majd a Google és a Microsoft. Egészen másképp alakult volna a tavaszunk, ha nem költenek egy magyar GDP-nyit szerverekre a legnagyobb szolgáltatók csak az elmúlt két évben.
picture

Ezek jelentik most a legnagyobb kockázatot a világ számára

A Világgazdasági Fórum legfrissebb globális kockázati felmérése azt mutatja, hogy a következő 18 hónapban egy tartós gazdasági visszaesés jelenti a legnagyobb fenyegetést a világ számára, de a társadalmi és geopolitikai kockázatok sem elhanyagolhatóak.
picture

Ez a válság más, mint a többi

Hetek, lassan hónapok óta zajlik a licitháború, hogy vajon a mostani koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés kisebb vagy nagyobb mértékű-e, mint a legutóbbi 2008-2009-es gazdasági világválság, vagy ahogy egyre többen hivatkozzák a „Great Recession” idején.
picture

Kalauzhal

Napjaink tőzsdei ökoszisztémáját egyre inkább tőzsdecápák és kalauzhalak uralják. A tőzsdei táplálék természetesen mindenki számára a kereskedési profit és az éhes kalauzhalak a táplálék egyre nagyobb részét igyekeznek felzabálni a tőzsdecápák elől.
picture

V, mint Vakcina

A piaci szereplők mindössze tíz százaléka számít V-alakú fellendülésre, az uralkodó pesszimizmus a pozícionáltságban is tetten érhető. Pedig három olyan tényező is van a járvány kezelésében, melyek egymástól függetlenül is segíthetnek, ezek közül csak az egyik a vakcina.
picture

A szürrealitás szobafogságában

A vállalatvezetők egyre későbbre várják a normális üzletmenet visszatértét, optimista befektetőt lasszóval sem lehet fogni, a válság pedig egyre durvább számokban jelentkezik a fogyasztási és munkanélküliségi adatokban. Mindennek dacára az S&P 500 index 30 százalékot emelkedett a márciusi mélypontról.
picture

A (szent) korona (gazdaság)tana

Sajnos a mostani válság előtt sincs lényegesen jobb állapotban a magyar gazdaság – ha az ország nemzetközi kitettsége és a magánszektor adóssága kisebb is –, mint 2008-ban. Elfelejtettük az aranyszabályt, hogy akkor kell tartalékot képezni a rossz időkre, amikor a gazdaság magától is működik.
picture

A turizmus súlya a globális gazdaságban

A globális turisztikai üzletág a világgazdasági szintű éves hazai össztermék 10.4 százalékát állítja elő és a teljes globális alkalmazotti állományon belül is körülbelül ennyi a turizmus részaránya. A koronavírus-járvány miatt az ágazat megroppanását a teljes világgazdaság megérzi.
picture

Egy modell mind felett…

Nap mint nap hallunk modellszámításokról a COVID-19 járvány terjedése kapcsán. Becslések, kalkulációk és lehetséges forgatókönyvek sokaságát ontja a média. Ugyanakkor a modellszámítások kapcsán mindaddig a sötétben tapogatózunk, ameddig nincsenek megbízható széleskörű adataink a vírus valódi elterjedésének szintjéről, sebességéről és súlyosságáról.
picture

Háborúk, járványok, technikák

Bár ma még mindenki arról beszél, hogy a koronavírus felmérhetetlen és visszafordíthatatlan károkat okozott, de ha a történelem útmutatóul szolgálhat számunkra, akkor ebből a járványból is, mint oly sokból a múltban, erősebben, fejlettebben fog kikerülni a civilizációnk.
picture

Temetni jöttem Trumpot nem dicsérni

A COVID-19 komoly változásokat hozott a választási esélyekben és a demokratákat helyzeti előnybe hozta. Azonban korai lenne még Trumpot temetni, hiszen a kampány még csak most kezdődik és nincs veszélyesebb egy sarokba szorított állatnál.
picture

A volatilitásindex lehet az iránytű a COVID-19 részvénypiaci zűrzavarban

A reálgazdasági normalizálódástól a legtöbben V alakot várnak, ugyanakkor V alakú emelkedés ritkán fordul elő a részvénypiacokon ilyen volatilitást követően. A mostani látszólagos nyugalom nem egy jó beszállási lehetőséget, hanem rossz kockázat-nyereség szintet jelent annak, aki most akar részvényt venni.
picture

A FED és a koronavírus eposzi 2020-as csatájának eddigi nyertesei a technológiai részvények

A FED egy hónap alatt nagyobb csomagot jelentett be a koronavírus által okozott gazdasági károk ellentételezéseként, mint a teljes 2008-2009-es válságban és azt követően. Persze a szokott módon a monetáris lazítás a technológiai részvényeket hozta helyzetbe.
picture

Az előttünk álló „ólálkodó vírus” korszaka és az azt kísérő permanens tagadás

A koronavírus berobbanása 2020-ban sakkot adott a világgazdaságnak. Nagyon úgy tűnik, hogy a fejlett világ csak egy mezőre léphet innen mostanság: a közösségi távoltartás szabályaira épülő fél-normális világgazdasági működésbe.
picture

Dermesztő számok az európai autópiacról

A koronavírus európai megjelenése és villámgyors terjedése láthatóan távol tartotta a vásárlókat az autókereskedésektől és ha hinni lehet az előrejelzéseknek, a helyzet ráadásul jelentősen is romolhat a következő hónapokban.
picture

A „Vidámpark” világgazdaság újranyithatatlan, helyette jön idén a „post-corona wreckonomy”

Felülni egy repülőre, kimenni egy focimeccsre, meginni egy sört a sínap végén a pálya alján egy bárban, részt venni egy fesztiválon, elmenni egy fürdőbe? Könnyen lehet, hogy 2020-ban már csak álmainkban csinálunk ilyeneket.
picture

Bízzuk-e a vírusra a szerkezetátalakítást?

A gazdasági visszaesés figyelmen kívül hagyása, a gazdaságpolitikai tétlenség nem lehet optimális választás. A válság során beinduló bizalomvesztésben bár a legéletképtelenebb szereplők fogják hamarabb bedobni a törölközőt, de az egyébként jól működő vállalatok is halálos sebet kaphatnak.
picture

Megkoronázott megatrendek

A kevés biztosan tudható dolog egyike az, hogy a koronavírus-járványra történelemformáló, sok tekintetben korszakos eseményként fogunk emlékezni. A világunk nagy trendjei közül kevésnek van esélye arra, hogy tünetmentesen hordja ki a fertőzést.
picture

Covid-19 után: mit hoz a másnap?

Miközben a világ még a koronavírus-járvány következtében kialakult soha nem látott mértékű gazdasági padlófék miatti tűzoltással van elfoglalva, egyre inkább az is előtérbe kerül, hogy milyen hosszú távú hatásokkal számolhatunk, milyen erős lesz majd a növekedési kép és milyen jellegű lesz a minden bizonnyal átalakuló társadalmi-gazdasági szerkezet.
picture

Ez 2020 legfontosabb tőzsdei kérdése: van esélye a bikának vagy felfalja a medve?

Fogyasztói társadalom, globalizáció, jegybanki pénzpumpa és technológiai kibontakozás: négy olyan trend, amely velünk volt az elmúlt évtizedben. Ebbe a világba robbant be idén a koronavírus, amely meg nem kérdőjelezett és megkérdőjelezhetetlen folyamatok sokasága mögé teszi oda a maga kérdőjelét.
picture

Biztos befektetés koronavírus-járvány idején

A vírus utáni időszak a globalizáció részleges visszaszorulásához vezethet. A hálózatoktól való függés csökkentése az egyén szintjén is megjelenik és bár nem teljes az analógia van ma már olyan befektetés, amely egyszerre szolgálhatja a hálózatoktól való függés csökkentését, környezetvédelmi szempontból előnyös és a pénztárcánkat is gazdagítja.
picture

Gyémánt hercegnő és a Titanicként süllyedő rémálomhajók világa

A hajózási társaságok részvényei eddig a koronavírus világjárvány legnagyobb áldozatai között vannak. Mivel az elmúlt években és évtizedekben messze nem a galamblelkű tisztaság jegyében tevékenykedtek, ezért nehéz lesz épeszű indokot találni a megmentésükre.
picture

Amit szabad Jupiternek…, avagy, mi a magyar eszközvásárlási program korlátja

A válság gyökere és nagyrészt megvalósulási formája hasonló a fejlett és feltörekvő gazdaságokban, mégis, a kötvényvásárlási programok luxusa a fejlődőket nem segítheti. Nekik aránytalanul nehéz lesz a kialakult helyzetet kezelni, és úgy élénkíteni, hogy ne kelljen külső segítséghez folyamodniuk.
picture

A természet koronája

Miért pont most csapódik be ez a gazdasági meteor a földbe? Az előttünk álló válság súlyosabb lesz, mint bármi, amit eddig láttunk. Jaksity György írása.
picture

Mi lesz ebből? - Két hét alatt 10 millió új munkanélküli az USA-ban

A március 21-ével végződött héten 3.3 millióan, míg a múlt héten 6.6 millióan jelentkeztek munkanélküli segélyért, vagyis a koronavírus két hét alatt már 10 millió munkahelyet vitt el a tengerentúlon. Ezek alapján reális lehet az a becslés, mely az USA-ban ha átmenetileg is, de akár 30 százalékos munkanélküliséggel számol. Ez 45 millió embert is jelenthet.
picture

Meddig bírják ki a magyar családok a válságban?

Gazdasági válság van, rohamosan nő a munkanélküliség, a karantén miatt vannak szektorok, melyek hónapokra is teljesen leállhatnak. Meddig lehet elég a magyar családok megtakarítása egy ilyen kritikus helyzetben?
picture

A betűk hatalma, a matematika és a valóság

Minden New York-i, londoni brókercég csak a V-alakú gazdasági felpattanásról beszél. Miért? Mert ezzel lehet megbízást szerezni vételi és eladási oldalon, de azt nem tudják mi lesz, mert az a fázis következik, amikor szelektíven fognak szektorok, régiók felül vagy alulteljesíteni. Nem kicsit, nagyon. Alapos helyismeret és rugalmasság kell a döntésekhez.
picture

Most van vége az érdemtelenül is száguldó árfolyamoknak

A 2010-es évek a permanens bikapiac és az ezzel kéz a kézben járó passzív befektetési formák masszív sikerességével vonulnak be a gazdaságtörténeti tankönyvekbe. Csakhogy azóta betolakodott az életünkbe a koronavírus, ami gazdasági értelemben (is) egy totális átalakító. Innentől már gondolkodni is kell majd a tőzsdéken!
picture

Posztkoronavilág: infláció és deglobalizáció

Miközben a világ még javában küzd a koronavírus-járvánnyal, azzal is érdemes elkezdeni foglalkozni, hogy mi lesz a járvány után. Annál is inkább, mivel erős meggyőződésem, hogy civilizációnk túléli a vírust, ugyanakkor a vírus utáni világ némileg más lesz.
picture

Forradalmat indíthat a koronavírus, és ennek is a nagy techcégek lesznek a nyertesei

A koronavírus egy hatalmas technológiai diszrupció, és egyben egy utolsó lehetőség a lemaradók számára, hogy felcsatlakozzanak a már évtizedek óta tartó technológiai forradalomra.
picture

Shortügyletek, paták, kénköves lehelet: ismét ördögöt űz több európai felügyelet

Ugye tudja, hogy amennyiben a forint gyengülését látva Ön az elmúlt időszakban eurót vásárolt, azzal shortolta a forintot? A short ügyletek szokásos szabályozása általában jól szolgálja a piac és a gazdaság egészének érdekét, de pánikok idején rendre születnek ellentmondásos, hirtelen döntésekből származó tilalmak, ahogy ez a jelenlegi válságban is történik, miközben a szabálytalan, etikátlan elágazásaikból származó valóságos problémákkal nem foglalkozik a kutya sem. Persze ez legyen most a legnagyobb bajunk, ezt kívánom mindenkinek.
picture

Mi van akkor, ha a koronavírus a tőzsdei történelem valaha volt legnagyobb „árvize”?

Az árvízvédelmi szakemberek általában a korábbi legnagyobb árvizek alapján szervezik meg a védelmi feladatokat, ami az esetek döntő többségében működik is. De mi van akkor, ha most jön a valaha volt legnagyobb árvíz? A 2020-as vírus okozta eladási hullám már mostani állapotában felkerül az amerikai tőzsdén a hírhedt 1929, 1987, 2000 és 2008-as évek mellé. Sőt már most vannak rekordteljesítményei is!
picture

A nyugati demokráciák képtelensége és lehetősége

Elképesztő látni, ahogy a fejlett világot már egyértelműen elérő világjárvány ellenére Cardiffban koncertet, Disneylandben bulit tartottak a hétvégén. A piacokon egy másik szélsőség is jelen van, a fürdővízzel a gyereket is kiöntik, így jobbnál jobb részvények kezdenek pesszimista forgatókönyvvel számolva is olcsó árakon forogni.
picture

A koronavírus miatt elszakadt a világgazdaság Achilles-ínszalagja (2020), de a vezető döntéshozók úgy próbálják meggyógyítani, mintha leállt volna a keringési rendszere (2008)

A FED lenullázta irányadó amerikai kamatlábát és 700 milliárd dolláros értékben mennyiségi lazító programot jelentett be, de ma már nem ez jelentené a valódi válságkezelést. Nem lehet karanténban tartani az emberiséget úgy, hogy az a jövő pénzügyi szörnyűségeitől (is) rettegjen. Állítsuk meg a pénzügyi naptárat is a társadalmi naptár leállása mellé – a mennyiségi enyhítés helyett most pénzügyi karanténra lenne szükség.