Koronavírus

picture

New York Community Bank: a kereskedelmi ingatlanpiaci krízis előszele?

A befektetőket hidegzuhanyként érte a New York Community Bank (NYCB) veszteséges negyedéve, az 552 millió dolláros hitelezési veszteségre képzett céltartalék bedarálta a bank profitját.
picture

Amikor a tőzsdék csütörtököt mondanak

Az elmúlt tizennégy hét részvénypiaci emelkedésének a döntő többsége a csütörtöki kereskedési napokon következett be. Vigyáznunk kell, ha fordulat érkezik valamelyik csütörtökön, ugyanis a 2015 óta lezajló nagy részvénypiaci lefordulások döntő többsége is csütörtökön vette kezdetét. De mi az oka ennek a furcsaságnak?
picture

Vigyázó szemeteket az Ég Oltárára vessétek

Vajon jó-e a világnak, ha Kínának ennyire erőskezű és gyakorlatilag korlátlan hatalommal felruházott vezetője lesz? De az sem közömbös, hogy kik lesznek mellette a politikai mellékszereplők. 
picture

Minden rosszban több a jó, mint gondolnánk

Régiónk országai a mostani válság alatt jó eséllyel növelni tudják majd részesedésüket a globális ellátási láncokban. Ez a folyamat tulajdonképpen már a Covid-járvány előtt elindult, az csak felgyorsította az integráció mélyülését.
picture

8 óra munka

A legutóbbi amerikai munkaerőpiaci adat jelentősen felülmúlta a várakozásokat, ami feltételezhetően megerősíti a jegybankot abban, hogy tovább folytassa kamatemelési ciklusát.
picture

Fogadjunk, hogy jövőre újra lesznek kedvezmények az új autókra!

Ha valaki a jelenlegi környezetben autócserére adja a fejét, és bemegy egy autószalonba, akkor nemcsak az új autó ára lesz meglepő az inflációnak és az erős eurónak köszönhetően, hanem a finanszírozási feltételek is.
picture

Ők lehetnek a koronavírusból való kilábalás nagy nyertesei

A korábban Európa beteg gazdaságának tartott, a koronavírus okozta sokkot leszámítva tagadhatatlanul javuló tendenciában lévő ország nagyszerű turisztikai szezont zárhat az orosz-ukrán háború ellenére is.
picture

Jaksity György: Túlhajtottuk a hatékonyságnövekedést

Jaksity Györgyöt, a Concorde igazgatóságának elnökét a 24.hu újságírói az európai politika hibáiról, a háború gazdasági következményeiről, a várható válságról, inflációról és élelmiszerhiányról kérdezték, valamint arról, fennmaradhat-e a rezsicsökkentés.
picture

Naplóbejegyzés: február a frusztráció hónapja

Nyilván utólag már mindenki úgy gondolja, látta vagy látni vélte a jeleket, hogy miért tört ki a háború, de ez komolytalan, főként akkor, ha semmit sem tett, nem kezelte a kockázatokat és a zsetonokat továbbra is a már billegő asztalon tartotta.
picture

A korona hatásai a munkához és a pénzhez való viszonyunkra

Legújabb epizódunk vendége Bánhidi Brigitta, Leadership Coach, akivel arról beszélgettünk, hogy az elmúlt két évben hogyan változtatta meg a munkához és a pénzhez való viszonyunkat a koronavírus.
picture

Szex, technológia, pénzügyek, Covid és a szép új világ

Fellendült az egyre okosodó szexuális segédeszközök piaca a járvány alatt, egyre több komoly befektető látja az iparágban a potenciált. A szextech azonban súlyos dilemmákat is hordoz.
picture

Heves részvénypiaci korrekciót is hozhat a járvány vége?

Amennyire kedvező volt a részvényárfolyamok emelkedéséhez a koronavírus időszaka alatt a részvények keresleti és kínálati viszonyának alakulása, annyira változhat ez meg a vírus által okozott globális vészhelyzet esetleges elmúlásával.
picture

A 2022-es évben újra az érték lesz az érték?

Az amerikai részvénypiac elmúlt 15 évének egyik legnagyobb megatrendje volt az, hogy a növekedési részvények szignifikánsan jobban teljesítettek, mint az értékalapúak. Napjainkban ez a trend van egyre jobban kifulladóban.
picture

A részvénypiac már a koronavírus-járvány végét árazza?

Járványügyi szakemberek szerint a koronavírus omikron mutációja hamarosan elhozhatja a világjárvány végét. Ezt a szcenáriót az elmúlt hat hétben a piac szépen lassan kezdte el árazni, az idei év első két kereskedési napja viszont már gőzerővel ennek jegyében telt el.
picture

Nincs már ember, aki az iskolabuszokat vezetné

Iskolabuszsofőrnek lenni az Egyesült Államokban nem könnyű élet. Az alacsony fizetések már korábban is problémát jelentettek, az elmúlt két év járványhelyzete azonban minden eddiginél nagyobb válsághelyzetet okozott.
picture

A tapír első lábnyomai és a gravitáció

A tapír (tapering) első érdemi lábnyomai jelentek meg a globális tőkepiacon a múlt héten, amikor Jerome Powell hirtelen és váratlanul törölte az átmeneti jelzőt a Fed szótárából. A bejelentés hatását űrhajós hasonlattal vizsgáljuk meg a mai írásban.
picture

Az omikron túlélőshow

Sérülékeny időszakot él meg immár két éve az emberiség a koronavírus-világjárvány következtében. Ez csak felerősítette a már megelőző években is tapasztalt „a győztes mindent visz” típusú részvénypiaci világrendet.
picture

2025. július 21.

Valójában minden kicsivel a pandémia után kezdődött. A jegybankok abban a hitben éltek, hogy ezt a válságot is megoldhatják egyszerű pénznyomtatással következmények nélkül. Ebben ugyan van némi igazság, de addigra a körülmények drasztikusan megváltoztak.
picture

A doboz, ami megváltoztatta a világot, majd… eltűnt(?)

Csak reménykedhetünk, hogy jövőre már semmilyen vírushelyzet és/vagy korlátozás nem akadályozza a szállítási feszültségek és kapacitáshiányok oldódását, és nem fogja gátolni sem az egészséges ütemű gazdasági növekedést, sem az infláció mérséklődését.
picture

Jön végre a Zoom-meetingek helyett a koncertcunami?

A világ egyre több országa reménykedhet abban, hogy az előttünk álló hónapok már legrosszabb esetben is a jól menedzselhető víruskezelésről fognak szólni, és nem a kényszerintézkedésekkel sújtott 2020-as és 2021 tavaszi életrendről.
picture

Miért nem jó, ha valami ingyenes? Hát ezért!

Szárnyal a kereslet a be nem oltott amerikaiak között a Regeneron és más gyártók monoklonális antitest kezelése iránt, miközben a járványügyi szakemberek haja égnek áll tőle és a normális élethez való visszatérést is lassítja, nem beszélve a termék költségeiről.
picture

Covid 4. hullám: oltatsz vagy fizetsz, ez itt a kérdés

Hiszek abban, hogy a piaci verseny és a piaci folyamatok megfelelő mederben történő működtetése, szinte minden esetben optimálisabb erőforrás-allokációhoz és korrektebb árakhoz vezet. Az egyik kivétel az egészségügy.
picture

Most mindenki részvényt akar

2021 augusztusára már azt érzékeli a globális megtakarítói társadalom, hogy a nulla kamatozású eszközökben drámai módon csökken a pénz vásárlóértéke, míg az alternatívát nyújtó kockázatos befektetési lehetőségekben sokszor álomhozamokat lehet elérni.
picture

Delta variáns: mászóka a félelem falán

Ha a delta variánssal kapcsolatban nem érkezik olyan információ, amely az oltások hatásosságát a súlyos lefolyással szemben megkérdőjelezi, akkor a delta variánstól való félelem nem marad más, mint a tökéletes fűszer a piacok további lassú egyenletes emelkedéséhez.
picture

Home fitness forradalom

A koronavírus által felerősített digitális megatrendek között ritkán esik szó a fitnesz iparág drámai átalakulásáról. Pedig a fitnesztrendek pedig az egyre nagyobb súlyú otthoni edzésmunka felé mutatnak még akkor is, ha most varázsütésre vége lenne a világjárványnak.
picture

A recesszió, amely minden idők legnagyobb amerikai háztartási vagyonnövekedésével járt együtt

A növekmény nagyon erősen koncentrálódott a leggazdagabbak körére.
picture

Jó dolog-e a struktúra túlzott uralma a kreativitás felett?

Egy új világrend kapujában állunk, ahol rengeteg kreatív energiára lesz szükségünk az elkövetkező években. Benne van a pakliban, hogy jóval többre, mint az előző, vagy az utána következő évtizedekben.
picture

2021 legjobb üzleti stratégiája? Válj meme részvénnyé!

Nehezen találunk most már olyan embert, aki ne hallott volna az elmúlt időszak legizgalmasabb tőkepiaci anomáliájáról, a meme részvények körüli spekulációs lázról. Van azonban a sztorinak egy-két olyan olyan oldala, melyről talán kevesebbet olvashattunk.
picture

„Ki tudja megint mikor jön egy ilyen?” – Beszélgetés Gerendai Károllyal

Legújabb epizódunkban a Sziget Fesztivál alapítójával, a magyar kultúrális élet egyik legmeghatározóbb alakjával, Gerendai Károllyal beszélgettünk. A koronavírus által okozott világjárvány az Ő életét is gyökerestül forgatta fel, az elmúlt 14 hónap tapasztalatait pedig velünk osztotta meg.
picture

Itt nincsenek globális megoldások

Fogadjuk el, hogy az elmúlt egy évben a kollégák preferenciái és motivációi is változtak, csak úgy, mint a cég működési mechanizmusai és a gazdasági környezet. Az új kihívásokra pedig új válaszok kellenek.
picture

A Pfizer-BioNTech csoda

Hazánkon kívül a Pfizer-BioNTech cégek neveinek hallatán az emberek egy amerikai-német összefogásra asszociálnak, pedig emögött egy sokkal érdekesebb történet húzódik meg valójában. Egy görög és egy török ember párját ritkító találkozása jókor, jó helyen.
picture

Örömhír a bikáknak: sajátrészvény-visszavásárlás újratöltve

Az S&P 500 index vállalatai idén május 7-ig összesen 504 milliárd dollár értékben jelentettek be sajátrészvény-visszavásárlást, ami új rekordnak számít. Reneszánszát éli ez az árfolyamtámogató vállalati tevékenység, és a hatása már a részvénypiaci teljesítményben is megmutatkozik.
picture

Mindeközben Idahóban – Tóparti árháború

Egy idahói kisvárosban egy szép tóparton az amerikai északnyugaton a koronavírus világjárvány következtében elszabadult az ingatlanpiac. Egy év alatt 47 százalékkal emelkedtek a medián házárak. Szabályos licitháború zajlik minden piacra kerülő ingatlanért.
picture

A járványkezelés magasiskolája és amit tanulhatunk belőle - Concorde Podcast

Mai adásunkban Jónap Richárddal, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével beszélgettünk a zéró toleranciáról, mint rendező elvről. Új-Zéland példáján keresztül mutatjuk be, mennyire sikeres tud lenni egy járványkezelés, ha komolyan vesszük ezt a szabályrendszert és mindez hogyan kapcsolódik a tőzsdei kereskedéshez.
picture

Oltás vagy nem oltás: ez itt a kérdés

Az oltás és a nem oltás közötti döntés nemcsak egy adott egyénről szól. Hanem emellé egy az egész társadalomról szóló döntés is. Mai írásunk azt vizsgálja, hogyan hatunk egyéni döntéseinkkel egész társadalmak jövőbeli mozgásszabadságára.
picture

Haláltack

A késői és nem kellően átgondolt szigorítási lépésekkel, a már az induláskor is rossz állapotban lévő egészségügyi rendszerrel és az átoltottság mindenáron való növelésével akartuk az egész EU-s mezőnyt magunk mögé utasítva a járványt és a vírust legyőzni. Egyelőre úgy tűnik, nem sikerült.
picture

Mit tanulhatnak a politikusok a legprofibb vállalatvezetőktől egy világjárványban?

Az utóbbi évtizedekben a biztonságérzet megteremtése különösen fontossá vált a cégek életében, ehhez azonban menedzsmenttudás, átlátható programok, módszeres végrehajtás és következetesség szükséges.
picture

Az Európai Unió és a Pfizer kettős veresége

Az Egyesült Államok 32:12 arányban vezet az Európai Unióval szemben az oltottak arányát tekintve. A mind lakosságszámban, mind gazdasági erejében egymással jól összehasonlítható USA és EU között hogyan alakulhatott ki ilyen különbség? Ezzel foglalkozik a mai írás.
picture

Új-Zéland koronázatlan királynője és az ördög

A koronavírus-járvány által okozott krízisre sokféle választ adtak világszerte, de kevés olyan kiváló stratégiát láthattunk, mint amilyet Új-Zélandon valósítottak meg. Az új-zélandi járványkezelés remek tananyag minden olyan tőzsdei kereskedőnek, aki hézagmentes és a nem vállalható veszteségekkel szembeni zéró tolerancián alapuló szabályrendszert állítana fel magának.
picture

A világ légi térképe 2020 február végén és 2021 február végén

A koronavírus-világjárvány drámaian lecsökkentette a légijáratok számát világszerte. A The Wall Street Journal nemrég összehasonlította a 2020. február 28-i pénteket a 2021. február 26-i péntekkel a légijáratok sűrűségének szempontjából. Ebből az írásból közlünk most érdekesebb ábrákat és adatokat.
picture

Henry Ford alkuja és a home office világforradalom

A koronavírus-világjárvány előtti évszázad munkaviszonyra vonatkozó alapstruktúrájának kialakítását egy zseniális üzletemberhez köthetjük, és az 1910-es évekből származik. Nevezhetjük ezt úgy is, hogy a Henry Ford-féle alku.
picture

Fociklubok és a Covid

Az élet minden területét felforgatta a koronavírus-járvány, de a sportéletre ez a kijelentés talán hatványozottan is igaz lehet a folyamatos bizonytalanság, és a mérkőzéseket övező kiszámíthatatlanság miatt. Komoly vérveszteség a futballkluboknak is a pandémia, de sopánkodni nem kell így sem.
picture

Az ő csődjükről szólt a legutóbbi válság, de mi van most a görögökkel?

A 2008-as válság földhöz vágta a végletekig eladósodott Görögországot. A járvány miatti korlátozásokat a turizmus szenvedi meg a leginkább, most még is alig pár hír szól csak a görögökről. Mi a helyzet velük? Idén a nyaraláshoz nemcsak repülőjegyet, hanem részvényt is érdemes venni.
picture

Az MI a vírus elleni csatában

Az MI korábban is szerves része volt az egészségügyi szektor technológiai fejlődésének, de a járvány ezen a téren is gyorsulást hozott: 2020 szeptemberére 4,5 milliárd dollárnyi befektetés érkezett a mesterséges intelligencia alapú fejlesztésekbe.
picture

Mik a különbségek az egyes vakcinák között?

A kínai oltóanyag nem különösebben veszélyes, de a hatásossága kérdéses, az újgenerációs vakcinák között pedig bár sok a hasonlóság, a hatásosságban vannak különbségek. Interjú Vidovszky Márton virológussal.
picture

Felrobban-e az infláció 2021-ben?

Ha 2020 makrogazdasági slágerkérdése a globális járványkrízisből való kilábalás pályájának alakja volt, akkor 2021 hasonló címére jó eséllyel pályázhat az a dilemma, hogy felrobban-e az infláció a járványügyi korlátozásokkal lefojtott globális kereslet gyors újjáéledése nyomán.
picture

Hogy lett ilyen gyorsan vakcina?

Napra pontosan egy évvel az első regisztrált hupeji koronavírus-fertőzés után Coventryben a 91 éves Margaret Keenan a világon elsőként megkapta a Pfizer/BioNTech koronavírus-vakcináját. De hogyan sikerült rekordidő alatt ez a fejlesztés? És vajon megbízhatunk ezekben a vakcinákban?
picture

Repülés 2021-ben: a PFM marad, minden más változik

A polgári légi közlekedés hetven éve tartó töretlen fejlődésében és átalakulásában a mögöttünk álló év jelentős megtorpanást hozott. Cikkünkben röviden bemutatjuk, hogy egy átlag magyar utazónak milyen maradandó változásokkal és még jó ideig fennálló kellemetlenségekkel kell majd szembenéznie.
picture

Mit tanított 2020?

Azt a kérdést tettem fel többedmagamnak, ami visszatekintve az idei évre a legjobban foglalkoztatott: Mit tanított 2020? A megkérdezettek között szerepelnek a blog szerzői, Concorde-os munkatársak és nem a befektetési szakmában dolgozó barátok, akik a szakmájukból adódóan az átlagemberekhez képest is jobban érintettek voltak a járványhelyzetben.
picture

A vírus mint teremtő rombolás?

A SARS-CoV–2 alapjaiban alakította át az életünket. A világjárvány rossz oldalát nem kell részletekbe menően leírni, hiszen ki jobban, ki kevésbé, de saját bőrén érzi, érezni fogja még hónapokig. Amiről talán kevesebb szó esik, hogy mi az, ami mégis jó lehet benne, vagyis mire tanít minket a járvány és kiváltója, a koronavírus.